Eljött az év eleje, a különböző fajtagondozó klubok elkezdték kiosztani a különböző éves pályázataikat - nem volt ez másképp a miénknél sem. Megvallom, nem nagyon szokott megmozgatni ez az oklevél osztogatás, hisz jelentkezéses alapon döntenek olyan címek sorsáról, melyeket – szerintem – felelősség megkapni, és egyébként sem szokott kedvem támadni csak ezért elutazni 250km-t az átadó vacsira. Cserébe szembe jött velem egy oklevél, ami viszont elgondolkoztatott…

FajtaGONDOZÓ, mondjuk szépen a klubunkra, fizetjük a nevezési díjat, hozzájuk fordulunk, ha valamiben elakadunk. Ismerjük egymást, beszélgetünk, tök jól működik a dolog, és a miénk még a jobban szuperáló egyesületek közé tartozik, tényleg. Viszont mikor 2018. terelő bajnoka akárhányadik helyezett című oklevél kerül a szemem elé egy olyan névvel, amivel egyetlen huncut terelőversenyen sem találkoztam, akkor azért elgondolkozom… Aki kicsit is ismer, tudja, hogy terelek. Eljárok tréningezni legalább havonta, erről koptatom a klaviatúrát évek óta, ott vagyok a versenyeken, ismerem a legtöbb versenyzőt, és nem csak a saját utódaim, de a többi terelő boci eredményeivel is kb képben vagyok. Szóval amikor azt látom, hogy egy alig ösztönpróbás kutya kap egy „TERELŐ BAJNOK” feliratú oklevelet, akkor igenis fel tudok háborodni. Én ugyanis ott voltam a terelőversenyeken – ahogy a klub is. Ott volt, adminisztrált, sztorizgattunk, neki fizettem a nevezési díjakat, átadta a kupákat (általában beauceronoknak), így igenis van bennem tüske, hogy egy felfelé ívelő sportban, egy elképesztően sikeres munkafajtánál olyan egyedhez jusson ez a cím, aki konkrétan a nulladik lépcsőfokon áll terelésben! És értem én, hogy ez egy pályázat, és basszam meg magam, amiért decemberben nem foglalkoztam ezzel, bújhatnék amögé, hogy kiléptem egy 9 éves kapcsolatból és épp a négy kutyám lakhatását igyekeztem megoldani, de nem fogok, tényleg elment a radarom alatt. Így maradtunk annyiban, hogy a fajtaGONDOZÓ klub kiadott egy nagyon megtévesztő címet. Tök jogosan, hisz megpályázta és járt neki. Bennem -és versenyző sporttársaimban - ugyan felmerül a kérdés, hogy egy ösztönPRÓBÁVAL miért is lenne egy kutya adott sport bajnoka, de ez legyen a mi bajunk... És ez nem egyedi eset, ez egy trend… biztathatjuk magunkat azzal, hogy egyszerűen csak a hobbista köcsöggyűjtőkre épül, de én ennél szkeptikusabb vagyok…

Vannak olyan klubok is, ahol nem is kell, hogy a kutyánk a gondozott fajták közé tartozzon, elég befizetni a pályázatra néhány ezer forintot, és a Fifi egyetlen olyan fajtaként kizárásos alapon megkapja a Legjobb Habsburg Juhászkutya címet, sőt, még egy serleget is! És mindig vannak olyanok, akik tudják hol vannak ezek a pályázatok, és beneveznek, és elhozzák háromezer forintért a serleget a Fifinek. Igen, bizony, jól érted: ugyanennyi erővel gravíroztathatna magának egyet. Ezek a címek kimennek, a gazdik büszkén osztogatják a zinterneten, felírják a Fifi eredményeihez és villognak vele. Tenyészérték minősítő papírként hivatkoznak rá, a laikus pedig el fogja hinni, hisz sokkal értelmesebb szöveg az Év terelő bajnoka felirat, mint az, hogy 2x CACTR… és csak a rutinos játékos tudja, hogy a kettő között mi a különbség.

Felmerül tehát a kérdés, hogy a fajtagondozó szervezetek Év akármilye pályázatai az állomány szempontjából mennyire kontraproduktívak, ha szíre-szóra megadják minden apró papírocskára? Ezzel gyakorlatilag támogatják a csetreszgyűjtő kamueredményekkel operáló törzskönyves szapikat is, akik tevékenységükkel tovább rontják a lelkiismeretes tenyésztők renoméját… már a sportkutyázáson belül is! A kiállításokról meg nem is szeretnék beszélni…

Szomorú vagyok, csalódott, és tehetetlen… fel tudjuk hívni a figyelmet a szaporítókra, hogy ne vegyél vásárból kiskutyát, hogy ne vegyél törzskönyv nélkül kiskutyát. De ezzel mit tudok tenni? Mi versenyzők elmegyünk tréningezni, vért-verejtéket beleteszünkk a kutyáinkba, tízezreket költünk egy-egy versenyre, én spec ellövöm minden szabim meg pihenőnapom, és minden nap azon gondolkozom, hogy lehetnék jobb. Az almokről, gazdiválasztásról, kölyöknevelésről meg már nem is akarok többet regélni… tudjátok. Miközben megjelennek ilyen kutyák, ilyen címekkel, én pedig végignézem, ahogy kvázi megtéveszti az embereket, hogy eladja a kutyát meg majd a kölykeit. Mert megteheti, tök jogosan kapta meg a címet a klubtól, aki szintén mossa kezeit, hisz miért nem pályázta meg más is…

Nagyon sok írással elmaradtam. NAGYON sokkal. Nem meséltem a tavaszi farm trialról, az Openről, a svájci versenyről, pedig mindegyiken ott voltunk, mindegyiken versenyeztünk... Foghatnám az egészet a sűrű programra, vagy bármi más külső tényezőre, de valójában a szégyen volt a kimaradásom oka. Igyekszem eljátszani, hogy jól viselem a bukásokat, de nagyon nehéz, és mint a mellékelt ábra mutatja, néha egyáltalán nem sikerül... Persze egy-egy rövid velős fb poszt belefér, de egy igazi, mély blogposztra nem volt erőm. 

A tavaszi szaporcai verseny után még optimista voltam, de onnan csak lefelé íveltünk. bár az irányokkal, finomhangolással akkorát léptem előre az elmúlt évben, hogy az engem is meglepett, alapvető problémákat nem tisztáztam a kutyáimmal, és ez vezetett a kapkodáshoz, kezelhetetlen együtthajtáshoz. Egyszerűen nem tudtam őket lelassítani, és ez hazavágta három versenyünket. A farm trial még istenes volt, azt meg is nyertük összesítettben Pogival és Rebi is összefutkosott egy harmadik helyet, de a svájci verseny már erősen odavert a morálomnak, az Openen pedig már rendesen bőgtem... mármint magányomban, kifelé igyekeztem felnőtt maradni és a hibákat gyűjteni, megoldást keresni. Szerencsére a kiborulásokat a tettek követik - más kérdés, hogy melyik mennyi időt emészt fel - és a nyarat végül a rebootnak szenteltük. 

Nem akarom azt hitetni, hogy a probléma új, évek óta tudtam róla, egyszerűen csak nem találtam a megoldást, ezért inkább homokba dugtam a fejem, és próbáltam kompromisszumokat kötni... ám ez csak elodázott mindent. Persze javaslatot kaptam, trénerünktől, és a barátoktól de ez tipikusan az a helyzet, amit kívülről nem tudnak helyettem megoldani, saját magamon kellett változtatni, méghozzá nagyot. Olyan ez, mint amikor az egyszeri Fifista a kiképzőtől lesett mozdulatokkal próbálja elnyerni a tekintélyét a kutyája fölött... ha eleve nincs neki, akkor azt a tréner nem fogja tudni beletenni. A módszert is magamnak finomítgattam és nem sajnáltam tőle se az időt se az energiát. 

Hogy mondjak konkrétumot is, a menet a következő volt: nagyon kevés birkát - 3-4et - vettem ki és egy kisebb karámban kezdtünk gyakorolni. Először még mindkét kutyámon hosszú póráz volt, és nem szólt másról a program, mint a kezdet kezdetén: enyém a birka. Ha odajött, lemorogtam, hozzávágtam a botot, ha pedig ennek ellenére sikerült kiszednie egy birkát és esetleg hajtani kezdte, felcsévéltem a pórázzal és megtoltam. És megtoltam, és toltam, ahányszor csak engedély nélkül a birkára nézett. Az eleje durva volt, látni ahogy elvesztik bennem a hitüket, hogy le akarnak menni a pályáról, az kemény, és próbára tesz... de tudtam, hogy nem olyanok ők, hogy ilyesmi elvegye a munkakedvüket, ezért hát bevittem őket újra és újra. Az első pár alkalommal nem is tereltek, vagy csak egy pár lépést, és tíz percet ha bent voltak. Nagy szerencsém, hogy Szaporca csak 45 percre van tőlem, mert tíz percekért Fehérvárig menni jobban fájt volna... És aztán folytattuk, mikor már megszokták, hogy addig nincs munka, míg én el nem kezdem, nekikezdtünk az egyszerű együtthajtásnak. Két lépés, és újra bünti, és megtolás, és takarodj... aztán vissza, és újra az egészet. Nem, NINCS MUNKA, míg úgy nem csinálod, ahogy én akarom. Újabb 10 perces tréningek, újabb szívbe markoló lelki csaták, de akkor már láttam, hogy van értelme. 

Lassan aztán lekerültek a hosszú pórázok, és a kezemben maradt végig a bot. Két hónap, kb kéthetente egy tréning, majd jött a tesztkör Gabinál Fehérváron. Pogi egyértelműen bazi nagyot fejlődött, Rebelle viszont ehelyett egy új hülyeséget vett fel. Nem baj, kezeltük, és tréningeztünk tovább. Aztán jött a legutóbbi szaporcai verseny, és Pogi élesben is bizonyított: fókuszál, figyel rám, nem tolja ész nélkül, bár tény, hogy még mindig túl közel van a birkához, és ez okozott számunkra hibát. Rebelle is láthatóan javult, viszont vele a versenyrutin és a nagy nyáj még mindig problémás. Hiába tudja jobban az irányokat, mint az anyja, ilyenkor annyira fel van pörögve, hogy még mindig nehéz bejutnom a fejébe. Nem lehetetlen, és könnyebben megy, mint eddig, de még nem tökéletes.

Most véget ér a nyár, kezdődik a versenyszezon, és itt az ideje az eddig hónapok számvetésének. Pogóról elmondhatjuk, hogy végre lelassult, viszont az irányok nagyon nehézkesen mennek neki. Ezt közeli munkában jól tudom korrigálni testjelekkel, viszont távolsági munkája szinte nulla, az elhajtása meg nagyon gyenge, vele ezzel kell foglalkoznom, de félő, hogy a versenyszezon miatt ez is csúszik egy évet jövő nyárig. 

Rebelle esetében az irányokkal sokkal jobbak vagyunk, és ilyen szempontból a távoli irányítása is könnyebb, viszont elhajtása neki sincs, és a lassítást nagy nyájjal még gyűrnünk kell, de látom a reményt, látom, hogy ehhez a célhoz már jó irányt vettünk. És hogy mondjak valami abszolut sikert is: mindkét kutyám teljesen elhagyta a "kisüléseket", a felgyülemlett triebből fakadó csípéseket. Ha szűkítőn kell áthajtani Pogi még hajlamos becsattogni, de Rebelle-nél már nincs lábcsipkedés, és arra is rájött, hogy nem kell szó nélkül hagynia, ha a kosok felöklelik... :D nagyon aranyosan egy nőies vakkantás kíséretében csattant vissza a múltkor egy birkának - testkontakt nélkül - én meg örültem, hogy végre odafigyel a jelzéseikre, nem csak fut, mint a bolond. 

Szeptember 8. Hortobágy magyaros verseny, szept 29 Szfvár Farm trial, aztán november 3-4 Portelek CACIT-R. Remélem azokról már illően tudok hozni összefoglalókat mindenféle önsajnálat nélkül, főleg, hogy addigra még két kölykünk pályára lép, és talán egy harmadik is. (Megjegyzem 29-re 7 magyar boci nevezett, és egyről biztosan tudok, aki lemaradt gyorsan betelt nevezések miatt, szóval erősen érik a csak beauceronos terelőverseny is.)

Idén sem hagyhattuk ki a szaporcai "magyaros" versenyt, és szerencsére ebben az évben is szép sikerekkel távoztunk :) 

Bár számunkra nem ad "hivatalos" eredményt (azaz nem számít bele az FCI-TS eredményekbe, nem ad CACT vagy CACIT-R címet), a tavalyi évben annyira jól éreztük magunkat a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző- és Sport Egyesület versenyén, hogy eszünkbe sem jutott az ideit kihagyni. A pálya ugyan ez alkalommal is szűkös volt, és akadályból sem raktak fel sokat, azért volt kihívásunk bőven. Egy kapun áthajtásos feladat például számomra teljesen új volt - és nagyon tetszett - a népes nézőközönség és a helyben hagyott cserenyáj pedig garantálta, hogy a kutyáknak kihívás legyen a rövid pálya teljesítése is (hisz a birka nagyon erősen igyekezett elmenekülni a nézőktől, és visszatapadni a drankákra, ahol a többi birka várakozott). 

Míta (Alanis des Gardiens du Chaos) ismét Számadó juhász osztályban indult, ennek pályája kevésben tért el az alsóbb osztálytól, viszont ez a differencia egy kemény távolsági munka volt, így Mítának rendesen oda kellett tennie magát. Parádés munkával - több szökés után, ami mind a távolsági feladat alatt történt - sikerült végrehajtaniuk a pályát, mindössze négy hibaponttal! Ezzel elhozták az első helyet az osztályukban! Gredin pedig (Épique des GdC) sikeres ösztönpróbát tett (FCI NHAT), szintén nagyon látványos munkával :) . Gyönyörűen tud már a nagylegény birkát karámról leszedni, miközben erős de durvaságtól mentes a munkája, nagyon-nagyon ígéretes!

Pogo (Avantasia GdC) és Rebelle (Balance GdC) Bojtár osztályban indultak, nekünk is ugyanaz az 6-7 feladatunk volt, csak elhajtás nélkül. Ez a verseny számunkra egy teszt volt, vizsgálni, hogy mennyire sikerült a lassítást összerakniuk a lányoknak az elmúlt hónapokban. A június és július számunkra ugyanis arról szólt, hogy visszaléptünk az alapokhoz és 3-4 birkával, hosszú pórázzal, vérrel-verejtékkel tisztáztuk a lassítás fogalmát. Vegyes eredmények születtek, Pogo határozottan megértette, míg Rebelle fejében egyelőre csak pislákolt ez a fogalom, ám hajlandó volt a kedvemért megtenni annyit, hogy nem hajtja rám ész nélkül a barikat. Továbbra is szélvészként balanszol, de jóval kevesebb nyomást ad. Ez még mindig nem jó, mert nagyon a nyáj seggében megy, viszont már egy lépés előre. Pogo esetében határozottan érezhető a lassulás, de a birka fenekében közlekedés sajnos neki is rossz szokása. Összességében mindkét lánnyal minimális hibákkal (egyszer-egyszer beelőztek engem a birkák) teljesítettük a pályát, Rebinél volt egy hazafutás, de távolságból dolgozva is szépen megoldotta. Nagyon gyorsan teljesítettük a pályát (a rendelkezésre álló 15 percből nem egész ötöt vettünk igénybe), de nem kellett futnom, vagy pattognom, normális tempóban végigjártuk, nem volt csipkedés, nem volt parancsmegtagadás. Rebi részéről volt egy elhibázott iránybaküldés (jobb-bal felcserélése, az ő részéről), de igazából korrigáltuk, illetve nála esett meg hogy a nyáj után küldésnél kicsit reszelősebb lett a kiabálásom, mint illett volna... :) Mindkét lány 90% fölött végzett, Pogi első, Rebi második (és volt még konkurenciánk). 

Bolg (Dexter GdC) és Virág csupán az ösztönpróbán indult, mivel idén már nem volt lehetőség öp után versenyezni is. Bolg ügyesokos, jó ösztönnel higgadtan dolgozik, ősszel munkavizsgázik, és ahogy most állnak, ez vastagon meg is lesz nekik. 

Riri (Editin Limitee GdC) szintén sikeres ösztönpróbát tett, nagyon ügyes volt, főleg ahhoz képest, hogy eddig csak kétszer dolgozott karámban. Az FCI NHAT fenesége, hogy megköveteli a kutyáktól, hogy a karámon keresztül is hajtsák a birkát, miközben Ririt (és Bolgot, Gredint is amúgy) erről lenevelik a gazdáik, hisz rém kellemetlen, mikor tréning közben ott toporzékolnak a kerítésnél, miközben másik kutya dolgozik. Riri ebben élen járt, és szinte rá sem nézett a karámban lévő birkákra. Mikor azonban beengedték dolgozni, szépen nekiállt, és csak a kerítésre tapadáskor kellett neki segíteni, utána szépen elkezdett körözni, és balanszolni. 

Természetesen idén is jött velünk Anna és Nova (Vital Balance Aurora), ismét Kisbojtár osztályban indultak (felléptek volna Bojtárba, de nem volt meg tavaly a kitűnő eredményük), itt még rövidebb volt a pálya, és Novát próbára tette hogy nem a saját stílusában terel (4 birka helyett 20-szal, akik ráadásul folyvást elmenekültek vissza a karámokhoz), de bravúrosan teljesítették a pályát, nagyon látványos műsort adtak a nézőknek :) 

Írtam már korábban, hogy Szaporcán versenyezni nekem a legnagyobb boldogság. Egyrészt nekünk kedvez a hazai pálya, ez a "mi helyünk", itt gyakorlunk, másrészt - és ez sokkal jobb benne - kijönnek hozzánk szurkolni olyan fontos személyek is, mint például a nagymamánk :) Isteni barátnős-dumálós-nevetős-fotózós napot töltöttünk el ismét, alig várjuk a következőt!

Köszönjük a bírálatot és a szervezést Keve Gábornak! Annának pedig a csodás fotókat :) Az összesített eredményeink tehát: 

Míta, Számadó osztály 1. hely

Pogo, Bojtár osztály 1. hely

Rebelle, Bojtár osztály 2. hely

Nova, Kisbojtár osztály 1. hely

Riri, Bolg, Gredin pedig sikeres terelőképesség vizsgát tett. Jövőre veletek ugyanitt! :) 

Ha a Tájszonkád megöli a Fifikét a futtatón, mert olyanja van, akkor ott mindenképpen hibás vagy, bárhogy is forgatod a tényeket. Mert TE vállaltál veszélyes kutyát. Pont. 

Az a nagy büdös helyzet, hogy a kölyökválasztás pillanatában egy több, mint tíz évre szóló döntést hozunk. Ez magában hordozza azt is, hogy lehetőségeinkhez- és tudásunkhoz mérten a legteljesebb életet nyújtjuk választott szőrös gyermekünknek, és azt is, hogy mindeközben tisztességes-, felelősségteljes kutyásként, és emberként viselkedünk. Ez pedig ne merüljön ki abban, hogy felszedjük a kutyasz@rt, ez legyen mondjuk default, hanem figyeljünk oda arra, hogy ne terheljük a környezetünket. Az van, hogy ha van egy potenciálisan veszélyes (mindegy, hogy kutyára vagy emberre) kutyád, akkor NEKED kell igazodnod a környezetedhez, mert nálad van az éles fegyver! Van itthon egy Maddoxunk, akit zsilipezve engedünk ki és szájkosárral futott le egy HDR-t, mert tudjuk róla, hogy milyen. Nem örült a szájkosárnak, de teljesen jól működött és balesetet sem okozott, pedig volt nem egy kutya, aki belemászott a szájába (főleg a rajtnál), verhette volna apja is az asztalt, hogy "nemőkezdte", de minek? Ő vitt oda olyan kutyát, aki nem tolerálja a fajtársait, hát ő volt az, aki zokszó nélkül megelőzte a problémákat. 

Nagyon tudja hajtogatni mindenki, hogy mihez van joga: bemenni a kutyafuttatóra, meg lemozgatni a kutyáját póráz nélkül... hogyne, persze. De kérdem én: ki fogott fegyvert a fejedhez, hogy olyan kutyát válassz, ami veszélyes a környezetedre?! Ja, hogy senki? Nos, akkor viseld a döntésed következményeit, és maradj a környezetedre veszélytelen! Nem ciki a póráz, de a szájkosár sem, és ha vállaltad a "problémás" kutyát, akkor vállald azt is, hogy futin andalgás helyett bizony talpalsz, használsz olyan ördögtől való dolgokat, mint a flexi (van egészen erős verzió is), illetve a szájkosár, akár a kettőt egyszerre... Lehet, hogy a futtató nyilvános, de ha már olyan kutyát viszünk oda, amiről tudjuk, hogy veszélyt jelenthet bármire vagy bárkire, akkor legyünk ugrásra készek, és ne a károk enyhítése, hanem a prevenció legyen a legfontosabb. Jelesül: figyelj és hívd vissza/kösd meg a Tájszonkát időben, ne arra verd magad, hogy tudod hogyan kell lefojtani, vagy hogy mindig nálad a feszfa. Készülj arra, hogy a világ tele van gyengén vagy sehogyan sem behívható, hibás önképű kiskutyákkal, akiket adott esetben neked kell odébb rúgni, de ha ezt megtetted, és a Fifi is túlélte a manővert, akkor teljesen tiszta lelkiismeretettel és minden joggal küldheted el a Fifi anyukáját a bal fenékre - míg, ha megöli, akkor egyrészt odalett egy élet, másrészt tovább vágod a fát a bull-típusú terrierek és a többi, keményebb fajta megítélése alatt. És tudom, hogy az ilyen idegesítő és nem fer... voltunk már ott, meg is untuk, és kerestünk más utat. 

És hogy ne csak a szám járjon, adok alternatívákat a kutyafuttatón való céltalan kószálás helyett: 

- Sulizás. Mondjuk heti 3x. Emellé hosszú (urambocsá pórázos) séták délutánonként, plusz gyakorolni a suliban tanultakat, ez mindkettőtöknek csak jót tesz. 

- Erőedzés/peca. Nem kell sok eszköz egy kis lógatáshoz, ha pedig van a közelben nyugisabb terület, a gumis vagy láncos húzás is alternatíva, főleg, ha bull-típusú terrierről beszélünk. 

- Kötélhúzás. Pécsen tök gyorsan összejött egy társaság, akikkel kivonultunk egy nyugis területre és abszolut kontakt nélkül (mmint a kutyák nem értek egymáshoz) lefárasztották egymást a jószágok. Vér sem folyt, pedig csupa morciállat gyűlt össze. 

- Szimatmunka. Kicsit képezni kell magad hozzá, de elég hamar elsajátítható, akár szarvasgombászat irányába is el lehet indulni, de egy szimpla vércsapa vagy nyomkövetés is le tudja nullázni egy kutya agyát, és végig pórázon lehet. 

Ezek mindegyike többet ér, mint egy labdáztatás vagy telefonnyomkodás, miközben Tájszonka körbehugyozza a futtatót, sőt, javítja kettőtök kapcsolatát, és a kutya fegyelmét. Ja, hogy több idő és energia...? Hát, ha vállaltad, hát vállaltad! A futit meg hagyjuk meg azoknak, akik játszani járnak oda. Nekik is vannak hibáik? Persze! Jár a tockos minden "deazenyémnembánt" behívhatatlan, Fifit a másik kutya szájába engedő gazdinak, de ne feledjük, hogy  az ő hibáikon nem múlnak életek... a mieinken nagyon is. 

Az utóbbi időben tényleg belehúztam. Heti 2x elmegyek futni, és ahogy erőm és lehetőségeim engedik bringával járok munkába (2x 13km). Kutyával viszont már régen voltam, elhatároztam, hogy előbb magamat hozom vállalható formába, utána veszem csak elő Rebelle-t. 

Mivel a legutóbb, szombati futásomon jó erővel tudtam magam mögött 8km-t kutya nélkül, úgy gondoltam, itt az idő. Tudván, hogy hőségriadó van 5-re húztam az órát, ám szomorúan konstatáltam, hogy akkor még bizony sötét van... Mivel erősen vadászott a terület, ahol futunk, inkább kivártam a napvilágot. Fél hétkor értünk ki a szántóföldre, és rövid bemelegítés után nekilódultunk. 

Rég volt már, hogy együtt futottunk, de Rebi nagyon jól tudta, miről van szó. Rövid bemelegítés, majd rajt. Nekilódult, mint a gőzmozdony, pár száz méterig hagytam neki, aztán szóltam, hogy elég lesz, nem hiányzik a hirtelen halál. Visszavett gyors ügetésbe, és ezt már tudtam vele tartani, bár erősen kattogott a fejem, hogy mégsem megyek 5km-es kis kört, beérem egy gyors 3-mal is... De elképesztő, hogy mennyire sokat tudnak fejlődni a kutyák még hosszú kihagyások mellett is! Rebi a korábbi ész  nélkül futás illetve a belerántok-megvárlak szaggatás helyett stabil, egyenes vonalú egyenletes mozgásban húzott, folyamatosan hátranézve, minden okés-e. Nem győztem két szuszogás közben dicsérni, ő pedig láthatóan roppant elégedett volt magával. Az út első harmada után kezdtem látni, rajta, hogy valami nem stimmel... végiggondolva, hogy az éjszakát a házban töltötte és futás előtt talán ha tíz percet volt kint, arra gyanakodtam, hogy ügyintéznivalója van, de gondoltam míg húz, addig nem állunk meg. A fele táv magasságában közelített a tehenészeti telep, nagyjából ott esett meg először, hogy belengett a szár: ok, állj meg. Gyorsan lecsattintottam, ha akarsz valamit lányom, hát most csináld. A betonozott részen amúgy sem szeretem, ha húz, forgalom pedig csak néhány traktor, had fusson szár nélkül, én is addig átváltok pihenős tempóra, de megállni nem fogok. Hatalmas vívódás zajlott le a nagy buksiban, mert nézelődött ő mindenfelé, de végül győzött a kötelességtudat és beállt elém 1,5 méterre - pont ahogyan a szárral tenné. Nagy meghatódottan visszacsattintottam a szárat és a következő kanyar után újra ügetésbe váltva húzott maga után. Az árnyas szakasz kifejezetten jól esett, jó ütemben mentünk, majd kiértünk az utolsó, hosszú egyenesre. Egészen el voltam telve a boldogságtól... a kutyám kiegyensúlyozottan húz, folyamatosan visszacsatol rám, figyeli a jelzéseim, a tempóm, és akkor sem megy bele a pocsolyába, ha mellette haladunk el. Épp csak hátranéz, és mikor megkapta a "Vízbe!" lépési engedélyt, csak úgy futólag beleharapott a tócsa felszínbe és keresztüllépdelt rajta. Semmi pocsolás, semmi elfekvés, munka van. A másik elképesztő dolog, hogy úgy nyomtam le a táv javát, hogy nem fájt semmim...! Se a talpam, se a bokám, se a térdem. Épp azon gondolkoztam, hogy még ez 29 fok is elviselhető míg nem tűz túl magasról a nap, mikor felugrott az őz... 

A legnagyobb mázlim az volt, hogy két kukoricaföld között voltunk, így Bambi barátunk hamar el tudott bújni, de ez Rebit már nem érdekelte. Vágtába váltott, én pedig csak pár száz méter után tudtam meggyőzni arról, hogy fölösleges ezért mindkettőnket széthajtania. Mikor elhagytuk az őz nyomát, már ő is megbánta bűneit, én pedig mérgelődtem a korai örömködésem miatt, máris fájt a talpam a fékezéstől és a bordáim alatt szoruló futóőv is beszorított némi levegőt, mikor épp a kutyával üvöltöztem... kissé morcosan és erősen zombi állapotban nyomtuk le a következő ötszáz métert, hirtelen elfogyott az erő a lábaimból, egyre melegebbnek éreztem a földet és Rebi sem akart már dolgozni, a nyelve a térdét csapkodta és egykedvűen poroszkált előttem. Ám bárhogy is alakult, a végét mindig meg szoktuk húzni kicsit és ez most sem volt másképp, bár ez alkalommal kicsit fordult a felállás, és én küsztettem őt. Két fújtatás között biztattam, cuppogtam, és utolsó energiáimat felkutatva igyekeztem önerőből gyorsítani... működött. Még mindig szépen figyelt hátrafelé, és látva mire készülök, a végére összekapta magát. Bár nem olyan idővel és nem olyan tempóval értünk be, mint terveztem, ez a futás mégis nagyon jól esett. 

Nem kényeztetett el minket a kis nyunyi, egész idáig kétségek között hagyott a téren, hogy hajlandó lesz-e valaha is terelni. Bár 8 hetesen kiemelkedő eredményt mutatott, néhány hónappal később hirtelen úgy döntött, hogy a birkák nagy és rémisztő állatok, és onnantól kezdve ignorálta őket... No de tegnap elérkezettnek látta az időt a debütáláshoz.

Ahogyan azt szoktuk, a piciket 8 hetesen levisszük barizni. Ilyenkor még nem szignifikáns az eredmény, de azért aki akkor mutat ösztönt, az általában terel is később. Így volt ez Erra és Echidna (Vinnie) esetében, és Rivi (Edition Limitee) is nagyon ügyes volt, azon kívül, hogy érdeklődött, még próbálta is nyomni a birkát, elképesztő látvány volt ez egy ilyen pici kutyától!

Aztán jöttek az érzékeny gyermekhónapok és bár trauma nem érte, mégis úgy látta jobbnak, ha elkerüli a birkát. Nem volt ez páni félelem, bejött a karámba de inkább a másik irányban futkosott. Úgy általánosságban Riv kedvenc hobbija a rohangászás lett, leginkább céltalanul, és mióta elkezdtek nyúlni a lábai ezt a szenvedélyt csak néhány elegáns orra bukás akadályoztatja. Nagyon lelkes, csupaszív, kissé szétszórt nyurga kamasz lett, akivel folyamatosan járt le a zanyja Szaporcára, de különösebb érdeklődést még hónapokig nem mutatott a a barik iránt. 

Tegnap és tegnapelőtt viszont összeszerveztünk egy ottalvós este-reggel terelős kalandot Szaporcára, és már az esti kihajtás alatt láttam a leányon, hogy valami megváltozott. A leválogatáshoz nem szoktam kutyát vinni, viszont Riv ott sertepertélt a karámnál szóval ahhoz, hogy ki tudjak hajtani be kellett hívnom. Gondoltam majd elszaglászik míg én kiterelem a delikvenseket, de ehelyett közéjük rontott, majd nagy boldogsággal figyelte, ahogy szétspriccelnek... A szokásos "you know the struggle" helyzetben voltam: rá kell dicsérni a kutyára, de közben megoldani a krízist, mert ha innen megriasztja a birkát, akkor nagy bajban leszünk (t.i.: míg nem jutunk a drankák nyújtotta menedékbe a barik simán kitörnek a villanypásztor alkotta folyosón és kergethetjük őket a majorságban egész este), végül sikerült összeszednem a kutyát és biztos távolba helyezni. Miután már a gyakorló karámban voltunk Pogival kicsit bejárattuk a barikat, aztán szóltam Andinak, hogy hozza be a sihedert. Rivi folytatta a hajkurászást, Andi pedig (aki rengetegszer látott már minket dolgozni és tudta jól miért büntetjük a kutyáinkat) rögtön frászt kapott, hogy Riri széthajtja őket, meg lefelez meg kiszakít egyet... az ösztönök éledése kényes folyamat és nagy hiba volt, hogy Andival nem beszéltem meg előre, hogy mi fog történni és neki hogy kell reagálnia ezért szegény feszült volt végig, úgyhogy néhány kör után összeszedtük a randalírozó kutyát - aki egyébként semmi rosszat nem tett, épp csak nem volt ura az ösztöneinek. 

Miután letereltem a lányaimmal és már egy friss adag birkával Anna is végzett Novával, újra behoztuk, ekkor már megbeszélve, hogy nem kell aggódni a széthajtások és a leválasztás miatt, csak akkor szóljon rá anya a kutyára, ha harapja a barit. A szokásos kaotikus futkosás volt - ahogyan minden kezdő kutyánál - viszont egyértelműen elkezdődött valami: Riv picit sem tartott a birkáktól és egyértelműen érdeklődött irántuk. Nagy dicsérettel jöttünk le a pályáról, és sétáltunk át a parkba szalonnát sütni (az este további része már cseppet sem volt idilli, hála az Ős-Dráva elképesztő mértékű szúnyog-állományának). 

Másnap reggel, miután kihevertük az este traumáit (de tényleg, ennyi és ilyen agresszív szúnyoggal még nem találkoztam, pedig Székesfehérvár is brutális) a reggeli hűvös időt kihasználva futottuk a második körünket, Ismét Pogi melegített, majd átadtuk a pályát Ririnek. Most már letisztáztuk Andival, hogy mi fog történni és erre hogyan reagáljon. Ő és Riv elég közel állnak egymáshoz, ezért anya higgadtsága és visszacsatolásai különösen fontos volt. Nagyjából öt percig tartott az esti haddelhadd folytatása, de ennek is nagy részén a birka már a karámkerítésen volt. Tudjuk ugye, hogy a kerítésről leszedés egy olyan dolog, amit tanítani kell az erős kutyáknak is, mert a birka veszettül tud ragaszkodni hozzá. Szóval a szokott módon a nyakörvénél fogva bevezettem Rivit a birkák és a karám közé. Ilyenkor általában a közelség miatt nem komfortos a helyzet a kutyáknak, vannak, akik kapkodnak a birkákra, esetleg ugatnak, vagy éppen ellenállnak, mert még tartanak tőlük. Riri nagy boldogan sétált be a sűrűjébe, majd folytatta a köríven futást. Ismét feltapadtak a barik a drankára, viszont ekkor már tudtam, hogy Riv nem szarral gurigál: nem a nyáj közepét célozta meg, hogy közéjük rontson és széthajtsa őket, hanem a szélüket leste, hogy bemenjen közéjük és a karám közé. Ott mondtam először Andinak, hogy brutális a kutyája... Segítettem neki, levezettük a birkákat (közben anya aggodalmaskodott, hogy nem-e bántja őket, mire jeleztem, hogy a veszélyes fenevadja konkrétan nyalogatja az útjába kerüli barifüleket! :) ) és kicsit eltávolodtunk a karámtól. Újra elengedtem, ő pedig elkezdett körözni... ez az a viselkedés, amire elsősorban várunk, szóltam Andinak, hogy kezdjünk hátrálni, legyen tere a birkának, majd a szokott módon kezdtem tanítani a balanszot és blokkoltam Rivit, mikor teljes kört akart futni. Nem kellett kergetni, nem kellett a bot, csak kézzel jeleztem neki, és indult is vissza! 

Elképesztő, hogy egyetlen tréning alatt, tíz percen belül stabil balansza lett, alig 2-3x figyelmeztettem, hogy maradjon hátul, és többet nem is akart előrejönni, szép kiegyensúlyozott balansszal, erővel, de nem erőszakkal, egy hang nélkül hozta ránk a birkát. Pogo kölykei jellemzően rohadt jók a pályán, de ettől most én is elképedtem. 

Egyenlőre csak ilyen videóval tudok szolgálni, de amint lehet felmegy Yt-ra

Miután a karám teljes hosszában végighozta őket gyorsan összeszedtük és megdicsértük, nagyon boldog volt, és utána már rohangászni sem volt kedve :) következő tréningre pedig már ötletelek, hogy merre folytassuk, az biztos, hogy augusztusban ösztönpróbázunk. 

A Hard Dog Race amolyan függőség... minden évben el kell menni, meg kell csinálni, csak hogy lássuk, képesek vagyunk rá. 

Fotó: PécsMa

Idén jócskán korábbra tették a dátumot, hogy elkerüljük a nyári  meleget, ám Holle anyó így is kibabrált a résztvevőkkel, ápriliis végére júliusi hőséget adott, és bizony ugyanúgy éreztük magunkat, mint tavaly, júniusban. Viszont mellettünk szólt a rutin - és a szervezők mellett is - így a magam részéről egész kellemesen nyomtam le a távot, és sokkal kevésbé akartam meghalni a végén, mint tavaly. No de ne szaladjunk ennyire előre...

Elég hosszú lenne a kifogásaim listája arról, hogy miért nem készültem fel rendesen a Base-re... Kezdve az  időjárással (rémlik még gondolom mindenkinek a februárban uralkodó szibériai hideg és a márciusi havazás is), és a versenyeinkkel (a terelősportban a tavasz és az ősz a szezon, így ezt a sportot priorizáltam). Summa summarum, a futás háttérbe szorult, és bizony alig-alig jutottam ki kocogni, kutyával együtt pedig egyáltalán. Arra építettem a stratégiámat, hogy visszafogottan fogjuk csinálni, és inkább sétálunk, minthogy szétverjem magam. Rebelle-lel futottam, de miatta nem aggódtam, egyrészt ő nagyon is edzésben volt, másrészt ha nem lett volna, akkor is kiráz a kisujjából 6km-t. Apjuk Pogival futott, mert az utolsó hetekig bízott abban, hogy a HDR másnapján eljutunk Maddel egy súlyhúzó versenyre, de mire körvonalazódott, hogy ez nem jön össze, már lecsúsztunk az ebcsere határidejéről. Viki ezúttal a bokája miatt kihagyta a versenyt, de hogy Ally ne maradjon ki a jóból, átadta Péternek, így három bocival állt a rajthoz Pécs - viszont Péterék korábban rajtoltak egyéniben, így az "előtte" fotóról lemaradtak. 

A csapatunk ismét összejött, bár némiképp kicserélődtünk, de újra egy lelkes pécsi brigád állt össze. Mivel a verseny előtt-utánra mindenki szervezett magának valami programot, így gyakorlatilag mind külön utaztunk és a helyszínen találkoztunk. A parkolás rendben zajlott (bár felfelé jövet kétszer is sikerült beugratnia a GPS-nek...), a papírozás rendben ment, az állatorvosi vizsgálat is gördülékeny volt, viszont a rajtban ez alkalommal több indulót engedtek egyszerre, és a mi 12.45-ös rajtunkból bizony 13.00-ás lett... 

Rögtön az elején egy szivatós akadállyal kezdtünk: át kellett kúszni a szalagok alatt, főleg azért, hogy a kezünkön lévő chip hozzáérjen a szőnyeghez. Mivel ilyenben még nem volt részem, illetve mert szörnyen béna vagyok, már itt lemaradtam a csapattól, Rebi viszont nem akart, így a négykézlábazásból egy mesteri béka-szerű kinyúlás lett... A szőnyeg persze messze nem volt puha, ellenben tele volt hordva kaviccsal és homokkal, így rögtön a nulladik méteren lehorzsoltam a könyököm és mindkét térdem. De úgy jó alaposan. 

Mire - nem túl méltóságteljesen - kievickéltem a szalagos kúszóból a csapatom már jócskán lehagyott, ami engem annyira nem zavart, mint Rebikét. A szerencsém az volt, hogy dombmászással kezdtünk (itt foglaltam először imába a szervezőket), így sztahanovista állatom konkrétan a tetőig felrántott első lendülettel, itt utolértük a csapatot, majd behúztam a féket, mielőtt ugyanezzel a tempóval legörgetett volna a dombon. Lejtőn lefelé még mindig puding vagyok, úgyhogy nyakörvön vezetve, lassítva araszoltunk a jól ismert kutyaólak felé. Ezt az akadályt rutinosan vettük, majd néhány bucka után jött az első víz. Most már a gyakorlott versenyző Rebelle sem tétovázott sokat, illedelmesen megvárta, míg becsusszanok, majd kérésemre beugrott és átúszott, túloldalt segítettem neki kimászni, de összességében teljesen magától értetődőnek vette a vizesárkot. Ezt követte egy sárból épített fal, nevezzük mondjuk palánknak, amin rém taktikusan gatyafékkel keltem át - sikert aratva a pályabírók körében. 

A többiekkel utóbb a versenyt elemezve arra jutottunk, hogy a táv valószínűleg rövidebb lehetett, mint 6km, viszont sokkal több szintemelkedést kaptunk, mint tavaly. Folyamatosan arra játszottam, hogy ne fussam ki magam, mert lehetek én síkon a király, ha a következő dombon meghalok... Rebi végig kiegyensúlyozottan segített, bár a dombon felfelé taktikája nem volt éppen kedvemre való: nem akart folyamatosan húzni (nem is vártam el), helyette időnként nekiiramodott, amit viszont kézzel kellett tompítanom. Így nem csak a lábamban, de a kezeimben is bitang izomlázam lett. 

Némi erdőjárás és dombmászás után jöttek ismét az agility kúszók. Rebi még nem ismerte ezeket, igazából életében egyetlen egyszer ment át kúszón, de nagyon jól kezelte, elsőre bement, majd mikor követtem - hisz össze voltunk kötve - a szár végén egyszerűen megállt,  nem fordult meg, vagy próbált kivonszolni. Bár igyekeztem fektetni, erre azért nem volt hajlandó: a kúszó nem volt rögzítve és ahogy mozogtunk benne, hintázott jobbra-balra, a kutyák pedig ilyen helyzetben inkább egyensúlyoznak négy lábon, minthogy feküdjenek. A korábban felsértett térdeimmel és könyökömmel (SOHA többet nem futok HDR-t térd fölött érő nadrágban!!!) még lassabb voltam, mint amúgy, de a pályasegédek rutinosak voltak, és a kúszón kiérő kutyákat megfogták, míg a versenyzők átértek. 

Nem volt olyan sok vizes akadály - legalábbis a Wild-hoz képest keveselltem, bár később a lányokkal beszélgetve arra jutottunk, a Base-en tavaly sem volt több - de ez alkalommal mindegyiket könnyen vettük, és mindketten élveztük. Rebit nemigen kellett biztatni, szépen beugrott mindegyikbe, és a sárban kúszós (miközben slaggal locsoltak) akadályt is egész kulturáltan vettük, Lemmyvel ellentétben Rebelle nem sározta össze a képemet. 

Volt ismét cipelős feladat, ez alkalommal Gallicás hordót vittünk egy rövid szakaszon. Rebszi szépen jött láb mellett, bár láttam rajta az értetlenséget. A másik cipelős feladatban súlymellényt kaptunk, azt egy fokkal jobban élveztem :) 

A frissítő pont a pálya felénél volt, és bár, mint mondtam, júliusi időnk volt, ez alkalommal nem akartam úgy szomjan pusztulni, mint tavaly. Rebszi kb jól hidratálta magát út közben (az összes akadálynál volt kitéve kutyáknak víz), így neki nem is volt szüksége rá. Két pohárral ittam, egyet a fejemre öntöttem (sapkát ezúttal nem vittem). Mégis a legjobban eső pont nem ez volt, hanem a verseny végéhez közeledve, az utolsó emelkedő előtti vizesárok. Ott egyszerűen minden összejött, szépen elfogytak körlöttünk az emberek, kifújt a frissítőpont hatása, tetőzött a meleg és a morális tényező, hogy az utolsó domb következik... nos ezek hatására elmerülni a hűs vízben valami isteni volt. Egy korlát alatt kellett átcsúsznunk a vízben, ezért elmerültem benne egészen nyakig, Rebi pedig pont meg tudott állni a négy lábán, miközben ellepte hátig a víz. Annyira jól esett, hogy megkérdeztem a pályasegédektől, meddig maradhatunk...? Jót mulattak rajtunk, és mondták, hogy amíg nem jön egy újabb hullám, addig maradjunk, és megnyugtattak, hogy volt már előttünk egy páros, akik szintén kihasználták a hűsítést. Rebinek sem volt sietős, néhány percig mindketten élveztük a vizet, majd búcsút intettünk a segítőknek és mentünk tovább. 

Megvoltak persze a szokásos akadályok, a nagy A palánk, az óriás lépcső, a kennel, amin át kell mászni (még mindig nem szeretem, de már hezitálás nélkül átmásztam), Voltak traktorgumik, ez alkalommal horizontálisan elhelyezve, meglepően sok kutyának okozva kihívást - Rebi sem ugrott fel elsőre, de mikor hívtam, nem kérette magát - igazából jól is jött, mert én sem pattantam fel túl gyorsan. Volt megint szlalomozás a szalagok közt és futottunk kicsit a mezőn, ám a mélypontunk ez alkalommal a ráccsal teljesen fedett vizesárok volt. Tavaly is mindkét versenyen szerepelt az akadály, és bizony sosem volt a kutyák kedvence, de eddig nyakörvet fogva minimális kézi erővel rávettem Rebit és Lemmyt is (nem, nem rántottam be, de azért ott tartottam kézzel a parton), ez alkalommal viszont azt akartam, hogy magától küzdje le a bizonytalanságot. Félrehúzódtam az egyik sarokba, hogy lásson maga előtt teret, és jó néhányszor kellett hívnom, de végül teljesen magától ugrott be. Nem volt sok helye landolni, és a ráccsal fedett víz az embernek sem bizalomgerjesztő, plusz addigra a verseny végén voltunk... de átlendült a saját korlátain, és ennek örülök. Eztán még egy rövid emelkedő jött és a befutónál ugyanaz a kúszó várt... A többször újrahorzsolt térdeim és könyököm igazán nem kívánták már ezt az akadályt, és Rebi is unta már a banánt, végül megtette azt, amit egészen addig nem: mikor megállította a feszülő szár megállt, visszafordult és megkerült. Ez függőleges állapotomban sem kellemes, de négykézláb pláne, főleg, ha a kerüléssel a szár beakad egy oszlopba. Egy pályabíró látta, hogy mibe keveredtünk, és hogy nem tudom visszairányítani a kutyát, így javasolta, hogy másszak vissza én is. Gyakorlatilag mindenem fájt, ami éppen a földet érte, így hamar döntésre jutottam: lekapcsoltam a szárat a derékövről és kézzel vezetettem be az állatot a célba. 

Fotó: PécsMa

Ahhoz képest, hogy kifejezetten nem akartam sietni, ez alkalommal alig néhány perccel mentem rosszabbat, mint tavaly, amikor nagyon készültem rá... (bár itt tényező, hogy valószínűleg rövidebb volt a pálya). Az is furcsa volt, hogy nem haltam meg félig, hisz tavaly teljesen kikészültem, és egészen szégyelltem magam, hogy 6km így kicsinál. Most végig jól éreztük magunkat, jól haladtunk, és az utolsó két akadályt leszámítva igazából minden könnyen ment. Nem tudom a csapatunk hányadik helyen végzett, de a lányok és Péter nagyon jó időt futottak, és Alice is nagyon szépen dolgozott neki. Pogira sem volt panasz, mindent könnyen vett és dolgozott is apjának.

Amennyire tudom a csapatunkból nem kellett guggolnia senkinek, mindenki befutott és jól is éreztük magunkat. A nyár előttünk van, és a program is adott: készülünk a Wildra! :) 

Nagyon sokáig váratott magára ez a bejegyzés... most állhatna itt egy hosszú lista arról, hogy miért nem tudtam eddig nekiveselkedni az írásról, de legyen elég annyi, hogy a terelős érában a tavasz a versenydömpingek ideje. 

Spoiler alert... :) 

Ezt a versenyt több okból is nagyon vártam. Egyrészt ez volt Rebi első IHT versenye, másrészt itt debütált Alice és Amina is (Caireen és Cianyde des Gardiens du Chaos, Jetta és Yago kölykei), harmadrészt Szaporca a legtöbb tréningünk helyszíne, ide mi haza jövünk. Ismerjük a terepet, mi szelidítettük meg a birkákat, végignéztük - és a bőrünkön tapasztaltuk - a rackák kutyához szokási folyamatát, felvonultatták előttünk az összes létező trükköt, köztük a "lefekszem és halottnak tettetem magam" szerepjátékot, amit még a visszafejelésnél is jobban utáltunk. És most eljutottunk odáig, hogy a türelmük és kutyaismeretük elég jó ahhoz, hogy versenyt tudjunk velük rendezni. További öröm, hogy Szaporca hozzánk közel esik, nem sokszor adatik meg, hogy egy kutyás versenyre egy órán belül oda tudjunk érni, illetve így mód nyílt rá, hogy elhívjam a családomat. Talán nem hangzik nagy dolognak, de nagyon jól esett, hogy nagymamám - akitől az egész kutyázás származik - el tudott jönni és megnézni a pályán, még úgy is, hogy a metsző hideg miatt nem maradtak túl sokáig. Az április már csak ilyen trükkös... A versenynek viszont jót tett, hogy hűvösben voltunk, a futam alatt ledobtunk néhány réteget, aztán visszakapkodtuk gyorsan a sínacikat, de legalább a birka nem lihegett. 

A résztvevők - sajnos nem teljes létszámmal jelentek meg a csoportképen

A szervezők nem számítottak nagy nevezőszámra, merthogy "messze van" a helyszín (khmm... mihez képest???) de nagy pacsi a Pest környékieknek és a Gy-M-S megyei különítménynek, hogy nem derogált nekik lejönni hozzánk, a déli féltekére! A helyszín egyébként kifogástalan és gyönyörű, de ezt nem is kérdőjelezte meg senki. Más kérdés, hogy kevesebb birka jutott, mint amiről eredetileg szó esett, de végül levezényelték a versenyt rendben, megfelelő nyájlétszámmal, szóval nincs okunk panaszkodni. 

Pecséri Zsófi fotóján Amina dolgozik

Szombaton az IHT versenyekkel nyitottunk, hogy kicsit bemelegítsük a birkát. 3-as osztályban négy kutya nevezett, Pogi, Kósa Andi Piszke pulija, és Pánczél Jutka két belgája, Ned és Wade. A bírónk Belényi Bea volt, azt nem tudom neki ez volt-e az első bíróskodása, de biztosan az első alkalom volt, hogy minket bírált. Állítása szerint alap pályát állított és nem kreatívkodott, de azért sikerült így is feladnia a leckét. Az FCI-IHT szabályzat friss változtatásait itt éreztem meg először a saját bőrömön. Egyrészt borzasztó nagy pontszámot kap az egyenes haladás, vagy a két akadály közötti mozgatás, és ehhez képest szinte semmit - 5 pontokat - az akadályok. 

Pogo, fotó: Pecséri Zsófi 

3as osztályban Pogi futott elsőként. Bár a birkákat folyamatosan tréningezzük, ez nem zavarja meg őket abban, hogy adott esetben hazafussanak. Ez ilyen birkás dolog... Nem akarom menteni a magunk hibáját, de nemigen akadt olyan versenyző első nap, akinek ne futottak volna az első kerítésig a birkái, sőt, Piszke esetében az egyik ki is ugrott a drankán... Pogival sem volt ez másképp, és ahogy a feliratozás is mutatja, inkább visszahívtam, minthogy a pánikszerűen menekülő állatokban valami kár essen. Ez nyilván levonással járt, de a szabályok szerint amíg a kutya egyértelműen vissza akarja hozni a nyájat, addig nem jár kizárással. Szerencsére Pogi amellett, hogy vissza akarja őket hozni, hajlandó lemondani erről és visszajönni hozzám, így nyugodtabban tudtok összeszedni a birkánkat. Eztán már folytattuk a pályát a kijelölt vonalon. A híd akadálynál komolyan aggódtam, hogy gondok lesznek, mivel a talapzatként letett műanyag raklapokat még sosem használtuk, a birkák számára teljesen ismeretlen volt, és ahogy a vidin látszik, Pogi lába is csúszkált rajta, ám sikerült kiválóan teljesítenünk. Eztán jött az út akadály, ahol nekem kívülről kellett irányítani az eseményeket. Nem sikerült tökéletesre, így azóta ezt többször is gyakoroltuk. Itt következett volna a "vetés" szakasz, a földre volt kiszórva takarmány, ami mellett el kellett volna vezetnem a nyájat anélkül, hogy felennék, de csupán néhány méter hosszáig érintettük, így erre nem kaptunk pontot. Itt következett 3 perc legeltetés, aminek végén le kellett vennem a nyakörvet a két feldíszített birkáról, ezt pedig a kifutás követte. Pogi jó irányból ment, bár kicsit túltolta a végén :) illetve nem állítottuk meg a nyájat kifutás végén, ezért volt annyi keringőzés. Ezt követte egy megállítás, ami patika lett, és a forgalom, amit Lóri képviselt egy kerékpáron. Ezt követte egy U alak, aminek a vidin a "trailer" fantázianevet adtam, nagyjából az utánfutóra felhajtáshoz tudnám hasonlítani... két birkám kívül maradt és úgy döntöttem fölösleges küzdenem értük, úgyis csak 5 pontosak a feladatok. Itt már annyira lefáradt az agyam, hogy gyakorlatilag minden akadály után megkérdeztem a bírót merre tovább... a mi szabályrendszerünkben nem jár pontlevonással, ha a bírótól kérdezünk, ha viszont kifelé beszélgetünk, az instant disq. A szlalom lényege az lett volna, hogy csupán az egyik oldalról vezényeljem le a nyáj akadálykerülgetését. Ezt végül elszámoltam, és a fele birkám átömlött a nem megfelelő irányból, így itt is sok levonást kaptunk, viszont az akadály maga nagyon tetszett,igazán próbára tette a versenyzőket. A második megállítás után a máltai kereszt következett, ami kivételesen ki lett fordítva. Pogi túltolta az elejét, ezért pöröltem vele egy rövidet, de végül egész jól kivágtuk magunkat a szituból anélkül, hogy újra nekifutottunk volna az akadálynak. A behajtásnál elgondolkoztam rajta, vajh merre akar menekülni a birkám, de nem akartam még egy kört futtatni Pogival, hogy jó irányba kerüljön, ezért kockáztattam, de végül bejött. A hibáink - és az új szabályrendszer végett magasabb követelmények miatt - ezúttal csak egy "Nagyon jó" eredményre futotta, ami viszont egy első hellyel járt! Pogi jó képességei elvesznek rebellis természete mellett, és ezen az én bénázásom sem segít, így hiába vannak eszméletlen képességei, korábban még soha nem szerzett aranyat. (A videó a szokásos enyhén torzított - nekem jól áll, hogy vékonyít - és hangmentes, mert valamiért elvész szerkesztés során, így a némaságot a Steve 'n' Seagulls remekműveivel ellensúlyoztam.)

Rebelle első IHT-TS 1 szintű futamát futotta szombaton, és egy harmadik helyet hozott szintén "nagyon jó"-val. Összesen hárman voltak a mezőnyben, és a másik két kutyát a trénerünk, Gabi vezette fel, így én ezzel a harmadik hellyel is elégedett vagyok. 

Rebelle, fotó: Császár Vera

Rebi eredménye lehetett volna sokkal jobb is, de sajnos az őrült futásán itt még nem tudtam lassítani (azóta minden tréningünk erről szól). A védelem feladat (amivel kezdünk a futamok elején) számára még új volt, ezért is nem értette, minek kell a lábamnál bandukolnia, de ugye az új szabályok... ettől függetlenül persze illett volna megcsinálnia. A kihajtásnál már rutinosabbak voltunk, vele nem futott szét a nyáj és jó helyen is tudtam fektetni, más kérdés, hogy nem bírta cérnával és felpattant korábban. A híd akadályunk jól sikerült, bár kicsin múlt, hogy Rebelle nem "zuhant a szakadékba", szerencsére tudta mit várok tőle, mikor visszaküldtem a hídra. Ahogyan a hármas szintnél is előjött az egyenes haladás túlpontozása az akadályokhoz képest, úgy az egyes osztályban is, és itt még erősebb a különbség, mivel akadályunk is alig van, ellenben fix 100ponttal kell a bírónak dolgozni, ergo minden más az egyenes haladásé. Így az örömköröket futó Rebelle mindenhol sokat vesztett, hiába lettek az akadályai amúgy jók. A legeltetésnél aztán felmerült kritikaként, hogy ott maradtam a nyáj mellett, de továbbra is azt gondolom, hogy azt az egy levonást megérte a hibám, a birkák ugyanis végig azt nézték, hogyan lépjenek meg, és féltem, hogy a kezdő kutyám mellett meg is teszik. A szűkítőnél kaptam egy extra nehezítést a rosszul összerakott dranka személyében, nem elég, hogy a beduguló birkát át kellett volna vezetnem, ráadásul kénytelen voltam egy kézzel tartani a kerítést, hogy ne boruljon rá az egész a nyájamra meg a kutyámra. Nem lett olyan szép, mint lehetett volna... Rebelle záróakkordként bemutatott még néhány örömkört a karám körül, de szerencsére ez már tényleg csak az ideg kifutása volt magából, még egyszer kihajtani nem szándékozott :) Nem mondom, hogy dicsekvésre méltó a munkánk, van még mit csiszolni, de tény és való, hogy látványosan dolgozik a marharépája. A zenét ezúttal Leo Moracchiolinak köszönhetjük. 

Amina és Alice sikeres ösztönpróbát tettek, és az új szabályok értelmében másra nem is volt lehetőségük (mivel ezentúl az öp kötelező a munkavizsgához és egy nap csak egyszer léphetnek pályára... no komment). Emellett Neptun (Garde de la Vie) is sikeresen ösztönpróbázott. 

Rebelle, Pogo, Nepi, Amina, Alice

Vasárnap ismét a 3as osztály kezdett, Pogo pedig élete eddigi legjobb futamát mutatta be! Ez ugyan "csak" egy második helyet hozott neki, de az értékelése "kitűnő" lett és csak egyetlen ponttal maradt el az első helytől. Nagyon jó futam volt, imádtam minden percét! 

Ismét Pecséri Zsófi egyik remekműve, rajta Pogo

Kihajtás során vele is felkészültebbek voltunk, nem történt szökés. Jóval lassabban, kiegyensúlyozottabban haladtunk, és az út akadályt sikerült valóban elhajtásban teljesíteni, bár Bea az értékelés során megjegyezte, hogy nem látott valódi elhajtást - én pedig jeleztem egyetértésemet :) hát itt még nem tartunk, no. Ellenben a takarmányos feladat most nem maradt el, és szépen elhajtottuk őket a kiszórt kukorica mellett. A legeltetés ez alkalommal is két perces volt, és a nyakörvlevétel követte. A kifutásunk is rendezettebb volt, mint előtte nap és megállítani sem felejtettem el őket. A híd akadály ez alkalommal is jól sikerült és az U alakba is sikerült most mindenkit beterelni. Eztán volt némi konvergencia az erőben, egyrészt kiléptek a birkák hazafelé irányba - ezt jól kezeltük - majd elfelejtettem hol a megállítási pont. Hiába no, nem véletlen, hogy hamvában elhullott az agilitys karrierem... Így odébbmentünk és megállítottam ismét, ezúttal a jó helyen. A szlalom akadályt ezúttal Pogi is megértette és - láss csodát! - egyetlen birkánk sem ment mellé, pedig a nehézsége változatlan maradt. A forgalmat ezúttal Sajt kutya és Gabi képviselte, majd a kamera úgy döntött a fűzfát szeretné inkább felvenni, ezért újabb vágás következett. A második megállítási pontnál vettük fel újra a fonalat, és innen sétáltunk át az immár befordított máltai kereszthez. Így már Pogi számára is ismerős volt az akadály, és nem is hibáztunk benne. A behajtásnál sajnos bevitt még egy hibapontot, ha ez nincs, valószínűleg ezen a napon is első lettünk volna, hisz csupán egyetlen ponton múlt, hogy Piszke nyert vasárnap. Ezzel együtt is nagyon boldog voltam, soha ilyen jót még nem mentünk! 

Rebelle vasárnapi akciója már közel sem volt ilyen szép és jó, rengeteg túlfutással és hibával spékelve lett 5. az öt indulóból egy "nagyon jó" eredménnyel. A munkavizsgán viszont brillíroztak a lányok, Ami és Ally is "kítűnő" eredménnyel kapták meg a HWT címet, és Nepi is átment Lórival egy "nagyon jó"-val. Allyről sajnos nincs HWT videó, Veráékról viszont készült, és az övék lett a legjobb pályamunka, szóval ez a legjobb módja a munkavizsga pálya bemutatásának :) Ez volt az első alkalom, hogy Vera terelősportban pályára lépett, és bizony rengeteg para előzte ezt meg a részéről. Felvezette elbukásának 101 lehetőségét kezdve a kevés ponttól egészen Amina vérengzéséig, mikor is zombivá lészen és elpusztítja az egész nyájat. Ehhez képest csupán néhány rutintalanságból eredő hibájuk lett, mint pl az elslisszoló nyáj, a túl szűken került 360°, illetve hogy nem emelt ki egy birkát. Ez utóbbi egyébként a nap poénja volt, a bírónk, Bea úgy fogalmazott, hogy "legeltetés végén szólok, és akkor kiemeltek egy birkát" amit ő úgy értelmezett, hogy majd valaki megy, és kiemeli :) De így is szuperjók voltak, büszke vagyok rájuk! Ally és Viki is szuper kört mentek, csak néhány ponttal maradtak el. 

Az új szabályokat jellemzi, hogy öp és munkavizsga nem lehet egy napon, munkavizsga és IHT-TS 1 futam viszont igen... szóval a friss munkavizsgás bocik rögtön be is neveztek, és ezzel megkezdték IHT pályafutásukat. 

Amina (Cianyde GDC) és Alice (Caireen GDC)

Amináról is készült videóm, amit Vera nem yt-ra töltött fel, hanem csak a fb-ra, onnan pedig nem tudok beágyazni, így ehhez csak egy linket adok. A pályájuk nem volt sokkal nehezebb, mint a HWT, és nagyon kevés hibát ejtettek mindketten. Ugye nem csupán az elsőbálozók, azaz Ami, Ally és Nepi de Rebelle is ebben az osztályban futott vasárnap, és határozottan az volt a nézet, hogy mind elviseltek volna ennél több izgalmat is a pályán :) a bocik szeretik az akadályokat. Az egyenes hajtás pedig nagyságrendekkel jobban ment Aminak és Allynek, így nem volt meglepetés, hogy ők zártak a legjobb pontszámokkal. Az viszont már tényleg elképesztő volt, hogy csisszre pontosan 92 pontot ért el mindkét lány! Mivel a dobogón nem lehet döntetlen, így ilyenkor az első feladat pontszámait hasonlítják össze, mivel ott Ami kapott többet, így ő lett az első, de ettől függetlenül Ally szereplése is fantasztikus volt! 

A hétvége summája tehát Poginak egy 1. és egy 2. hely + CACTR, Rebinek egy 3. és egy 5. hely, Aminak NHAT, HWT, és egy 1. hely, Allynek NHAT, HWT és egy 2. hely, Nepinek pedig NHAT, HWT és egy 3. hely. Nem csupán fajtatöbbségben szerepeltek a bocik, hanem a legtöbb cím is az övék lett, az pedig csak hab a tortán, hogy ennyien viselik magukon a Gardiens du Chaos nevet <3 

Volt tavaly egy versenyünk Székesen, ahol a bíró - aki akkor találkozott Pogival először - azt mondta: "Nagyon vicces, vidám kiskutya, majd biztos lehiggad, ha idősebb lesz... ja, hogy 2012-es?!?" No, hát a boldogsága azóta is töretlen, és bármily hibás is amit csinál, szerelmes szívem folyvást meglágyul, ha dolgozni látom. Egyszerűen nagyon aranyos, és a tény pedig, hogy ettől a csupamosoly folytoncsóva kutyától összeszrja magát a legnagyobb kos is, egészen elképesztő. 

Jelenleg vele is a megállítást gyűröm, szerencsére jobb hatásokkal, mint Rebivel. Miután áttörtem a falon egész sor sikeres, szabályos megállítást produkáltunk. No de nem kell ezt nekem bemondásra elhinni, nézzük a vidit: 

Ahogy a cím is írja, nem pusztán a megállítást gyűrtük. A fő cél az volt, hogy a friss kutyát a friss, ugrós fekete rackákkal (tényleg nem vagyok rasszista, de isten lássa lelkemet, ezek a feketék SOKKAL futósabbak, mint a nyáj fehér oldala!) dolgoztassam, mivel testben és lélekben már a hó végi svájci kalandra készülünk. Ennek felvezetője lesz a most hétvégi szaporcai verseny, ám itt a birkákat már ismerjük - és ők is minket - erre a tényezőre nem tudunk helyben felkészülni. Sajnos Pogi továbbra sem hajlandó szépen, nyugodtan  hajtani - úgy sejtem soha nem is fog - de legalább kiegyeztünk döntetlenben, és ő is vagy a gyorsított ütemű balanszot tolja (olyan, mintha a vidi lenne gyorsítva, de tényleg nem), majd mikor már kifutotta a gőzt, szépen átvált az általunk csak "birkatoló"-nak  nevezett manőverre: beáll a nyáj közé, mint a huszadik feketeképű, ijesztő tekintetű pokolfajzat és testével is tolja előre a birkákat. Hibája, hogy mivel termetre alacsonyabb, mint a barik, a nyáj széle le tud szakadni, hisz nem látja őket. Ezt legutóbb Székesfehérváron direkt gyakoroltuk, a hodály előtt járattam vele a birkát, és bizony volt, hogy kiszöktek, oda is figyelt rá utána. Itt, Szaporcán "sajnos" nem tudjuk ezt kivitelezni, mert a gyakorlóhelyünk nagyon távol esik az istállótól. 

A megállítások kapcsán túl sok kommentárom nincs, bent hagytam néhány hibát is a korrekciókkal, de ahogy a kész felvételen, úgy a gyakorlás teljes hosszán is a jó megoldások domináltak. Közben persze gyakoroltunk akadályokat is, ezek közül az elhajtásos folyosót hagytam benn. Ez sem szabályos, hisz a szabályzat már egyértelmű elhajtást ír elő, de magunkhoz képest határozott fejlődés. A kifutásunk nem nagy távon történt, mivel a hangsúly már azon van, hogy a megfelelő irányba induljon. Az irányoknál látszik, hogy Pogi életében sokkal később kerültek elő ezek a parancsok, míg Rebi nagy arányban már tudatosan arra indul, amerre mondom, Poginál sok a korrekció. Foglalkoztat a gondolat, hogy rávezessem, a "szabad" nyájnál ő dönthet (merre látja praktikusabbnak) de akadálynál azért tessen teljesíteni, de egyelőre még nem tartunk itt. 

Terveim szerint holnap még lemegyünk a verseny előtt egyet tréningezni, meglátjuk mit szól ehhez az időjárás... a márciusi havazás kicsit felborította a terveinket. 

Az utóbbi hónapok munkája erről szólt... nem akarok  ismét ötmilló linket beilleszteni, legyen elég a legutóbbi, melyben már beszámoltam az első sikerekről: a jég megtört, és mivel mindkét kutyámnak egyszerre esett le a feladat megkockáztatom, hogy nem rajtuk múlott. Ahogy a múltkori opuszban írtam, ez a kompromisszum eredménye, mikor nem vasfegyelmet vártam tőlük, hanem megoldást. 

A nyáj megállítása több módon is lehetséges, a legegyszerűbb - ám korántsem elegáns - megoldás az, ha a nyájat megkerülve a kutyát hagyjuk, hogy a menetiránynak megfelelő oldalra kerüljön balanszolás közben, majd fektetjük. A B verzió az, amikor a kutyát menet közben előre hívjuk, majd a lábunknál fektetjük. A behívásként értelmezett előrehívás nálunk elég nehézkes volt, jutifalattal illetve labdával értem el, ami azzal járt együtt, hogy a kutyák leváltottak a birkáról és egyenes vonalban a legrövidebb úton - akár a nyájon keresztül - jöttek lábhoz. Ez eggyel nehezebb kivitelezése a feladatnak, de még véletlenül sem elegánsabb, vagy maximum akkor ha jó ütemben tudtuk hívni a kutyát a balanszának azon pontján, ahol épp nem tartózkodott a köztünk lévő légvonalban egyetlen birka sem. Nem tartom kizártnak, hogy behívás-vonalon maradva is meg lehetett volna tanítani ezt a fajta előrehívást, de mi végül egy másik utat választottunk. 

Mivel amúgy is az irányok stabil ismeretén és betartatásán dolgozom most már régóta a kutyákkal, ezért én ezt a verziót dolgoztam tovább a megállításra is. A kutya irányba küldését akartam fixálni, hisz elméletben ha én elküldöm jobbra (come bye) akkor neki addig kellene jobbra menni, míg mást nem mondok: eléri a megfelelő pontot a lábam előtt és fektetem. Elméletben... gyakorlatilag ha nincs előttem birka, akkor egyik kutyámnak sem esik jól, hogy teljes kört fusson a nyáj körül, azaz megkerüljön engem. Mintha láthatatlan védőburok venne körül, az utolsó előtti méteren megfordul és visszamegy hátra. Bár Rebelle-nél tényleg igyekeztem megtartani a teljes kerülést, elég volt egy-két tréning, amikor nem hagytam, és most már őt is tüzes vassal kell előrezavarni. 

Sokáig tréningeztünk hát arra, hogy menet közben irányba küldtem és bottal-palackkal hajtottam őket előre, míg végül legutóbb megtört a jég. Én elhagytam az irányokat, ők pedig megértették, hogy mi a feladat. Most ezt erősítettük tovább, valójában nem szólt másról a legutóbbi kaland, mint egyenes hajtás - és hogy a birka ne lépjen a sarkamra - megállítás, elindításnál irány gyakorlása, óvatos kifutások (a helyes irányon van a hangsúly, nem a kifutáson vagy a behozáson) és persze akadályok, mert anélkül azért tényleg uncsi. Rebelle-lel még egyes osztályban indulunk, azaz sima egyenes haladásban kelünk át az akadályokon, nem kell elhajtással trükköznünk, viszont ilyen feladatnál sem árt, ha az akadályok természetét (meg a birkáét benne) ismeri. Így elkezdtük gyakorolni a "MENJ KI!" parancsot, azaz hogy dolgozzon kívülről. Mivel viszont szeret futni így arra is figyelnem kell, hogy ne kezdjen el körözni az akadály körül (volt egy nagyon vicces hídon áthajtásunk Szfváron, amit nem szeretnék egyetlen versenyen sem megismételni), illetve ő is kelljen át rajta (pontlevonás, ha nem teszi). 

A videó magyarázatát azzal kezdeném, hogy a szaporcai nyáj sötétebb oldala (nem vagyok rasszista de tényleg, de ezeknél a kormos rackáknál elfogy a cérnám) finoman szólva nem túl higgadt... Ezt a menős nyájat kezdtem el megdolgozni a futósabbik kutyámmal mindkét fél friss, pihent állapotában, teljesen szándékosan. Két hét múlva Svájcban versenyzünk, és szeretném, ha megtanulnánk kezelni a rebbenő birkát is. Bár nem lett túl elegáns az első néhány perc, azért kiemelném, hogy a kutya magához és a birka jelleméhez képest rendkívül jól dolgozik. Még mindig ide-oda pattogva balanszol gyorsított tempóval, viszont a hátam mögött marad a nyáj (legalábbis a munkánk 80%-ában). 

A menet közben megállítás bevallom nem sikerült minden alkalommal olyan szépen, mint 0:46-nál, de ha egyszer 20 perces anyagot vágok össze 3-ra, akkor inkább a mutogatni-valót hagyom benn :) . 

A corridor - folyosó (nem tudom mi névvel illessem :D ) akadálynál látható a bizonyos 'futom a köröket ha kell- ha nem' de szépen sikerült irányba tenni, lelassítani. Nem bánom, ha az akadályon áthaladásnál kívülről is dolgozik, hisz szűkebb akadálynál néha kívülről kell megpöckölni egy-egy háttal álló birkát. 

A második megállításunknál már látszik az a bizonyos visszafordulás. Több ilyen megállítás is volt a tréning során, de vagy kitakarta a nyáj, vagy nagyon messze voltunk, így a vidibe nem került bele. 

A menet közben állítás - ez esetben a kutyára értendő - ez a büszkeségem Rebinél. Poginál is kezdem elhagyni a fektetést, de sajnos az "ÁLLJ!" parancsot még nem teljesíti elég stabilan, így néha muszáj fektetnem. Rebelle-nél a kezdetektől fogva csak állítottam, rá bízva, hogy hogyan teljesíti. Mint az látható volt a két nyájkerülésnél, néha lefekszik, de a cél az, hogy állva is stabilan maradjon míg más utasítást nem kap (vagy míg a birkánk el nem akar szökni). 

Még van két pihinapom a szaporcai versenyig, esélyes, hogy mindkét nap lent leszünk, hogy tovább csiszoljam a lány pause-gombját, de legalább egyik nap biztosan. Utána pedig meglátjuk hogy muzsikál majd élete első FCI IHT versenyén.