Kutyáim és a sport

HDR Base - 2018-ban is megcsináltuk!

2018/05/16. - írta: Vikkus

A Hard Dog Race amolyan függőség... minden évben el kell menni, meg kell csinálni, csak hogy lássuk, képesek vagyunk rá. 

gulyas-viki-kutyakikepzo01-hl.jpg

Fotó: PécsMa

Idén jócskán korábbra tették a dátumot, hogy elkerüljük a nyári  meleget, ám Holle anyó így is kibabrált a résztvevőkkel, ápriliis végére júliusi hőséget adott, és bizony ugyanúgy éreztük magunkat, mint tavaly, júniusban. Viszont mellettünk szólt a rutin - és a szervezők mellett is - így a magam részéről egész kellemesen nyomtam le a távot, és sokkal kevésbé akartam meghalni a végén, mint tavaly. No de ne szaladjunk ennyire előre...

20180428_145045.jpg

Elég hosszú lenne a kifogásaim listája arról, hogy miért nem készültem fel rendesen a Base-re... Kezdve az  időjárással (rémlik még gondolom mindenkinek a februárban uralkodó szibériai hideg és a márciusi havazás is), és a versenyeinkkel (a terelősportban a tavasz és az ősz a szezon, így ezt a sportot priorizáltam). Summa summarum, a futás háttérbe szorult, és bizony alig-alig jutottam ki kocogni, kutyával együtt pedig egyáltalán. Arra építettem a stratégiámat, hogy visszafogottan fogjuk csinálni, és inkább sétálunk, minthogy szétverjem magam. Rebelle-lel futottam, de miatta nem aggódtam, egyrészt ő nagyon is edzésben volt, másrészt ha nem lett volna, akkor is kiráz a kisujjából 6km-t. Apjuk Pogival futott, mert az utolsó hetekig bízott abban, hogy a HDR másnapján eljutunk Maddel egy súlyhúzó versenyre, de mire körvonalazódott, hogy ez nem jön össze, már lecsúsztunk az ebcsere határidejéről. Viki ezúttal a bokája miatt kihagyta a versenyt, de hogy Ally ne maradjon ki a jóból, átadta Péternek, így három bocival állt a rajthoz Pécs - viszont Péterék korábban rajtoltak egyéniben, így az "előtte" fotóról lemaradtak. 

img_20180428_123838.jpg

A csapatunk ismét összejött, bár némiképp kicserélődtünk, de újra egy lelkes pécsi brigád állt össze. Mivel a verseny előtt-utánra mindenki szervezett magának valami programot, így gyakorlatilag mind külön utaztunk és a helyszínen találkoztunk. A parkolás rendben zajlott (bár felfelé jövet kétszer is sikerült beugratnia a GPS-nek...), a papírozás rendben ment, az állatorvosi vizsgálat is gördülékeny volt, viszont a rajtban ez alkalommal több indulót engedtek egyszerre, és a mi 12.45-ös rajtunkból bizony 13.00-ás lett... 

fb_img_1524985378732.jpg

Rögtön az elején egy szivatós akadállyal kezdtünk: át kellett kúszni a szalagok alatt, főleg azért, hogy a kezünkön lévő chip hozzáérjen a szőnyeghez. Mivel ilyenben még nem volt részem, illetve mert szörnyen béna vagyok, már itt lemaradtam a csapattól, Rebi viszont nem akart, így a négykézlábazásból egy mesteri béka-szerű kinyúlás lett... A szőnyeg persze messze nem volt puha, ellenben tele volt hordva kaviccsal és homokkal, így rögtön a nulladik méteren lehorzsoltam a könyököm és mindkét térdem. De úgy jó alaposan. 

fb_img_1524985513716.jpg

Mire - nem túl méltóságteljesen - kievickéltem a szalagos kúszóból a csapatom már jócskán lehagyott, ami engem annyira nem zavart, mint Rebikét. A szerencsém az volt, hogy dombmászással kezdtünk (itt foglaltam először imába a szervezőket), így sztahanovista állatom konkrétan a tetőig felrántott első lendülettel, itt utolértük a csapatot, majd behúztam a féket, mielőtt ugyanezzel a tempóval legörgetett volna a dombon. Lejtőn lefelé még mindig puding vagyok, úgyhogy nyakörvön vezetve, lassítva araszoltunk a jól ismert kutyaólak felé. Ezt az akadályt rutinosan vettük, majd néhány bucka után jött az első víz. Most már a gyakorlott versenyző Rebelle sem tétovázott sokat, illedelmesen megvárta, míg becsusszanok, majd kérésemre beugrott és átúszott, túloldalt segítettem neki kimászni, de összességében teljesen magától értetődőnek vette a vizesárkot. Ezt követte egy sárból épített fal, nevezzük mondjuk palánknak, amin rém taktikusan gatyafékkel keltem át - sikert aratva a pályabírók körében. 

32080724_1742326879144113_6041950298824507392_n.jpg

A többiekkel utóbb a versenyt elemezve arra jutottunk, hogy a táv valószínűleg rövidebb lehetett, mint 6km, viszont sokkal több szintemelkedést kaptunk, mint tavaly. Folyamatosan arra játszottam, hogy ne fussam ki magam, mert lehetek én síkon a király, ha a következő dombon meghalok... Rebi végig kiegyensúlyozottan segített, bár a dombon felfelé taktikája nem volt éppen kedvemre való: nem akart folyamatosan húzni (nem is vártam el), helyette időnként nekiiramodott, amit viszont kézzel kellett tompítanom. Így nem csak a lábamban, de a kezeimben is bitang izomlázam lett. 

32087103_1742324312477703_2526847191448813568_n.jpg

Némi erdőjárás és dombmászás után jöttek ismét az agility kúszók. Rebi még nem ismerte ezeket, igazából életében egyetlen egyszer ment át kúszón, de nagyon jól kezelte, elsőre bement, majd mikor követtem - hisz össze voltunk kötve - a szár végén egyszerűen megállt,  nem fordult meg, vagy próbált kivonszolni. Bár igyekeztem fektetni, erre azért nem volt hajlandó: a kúszó nem volt rögzítve és ahogy mozogtunk benne, hintázott jobbra-balra, a kutyák pedig ilyen helyzetben inkább egyensúlyoznak négy lábon, minthogy feküdjenek. A korábban felsértett térdeimmel és könyökömmel (SOHA többet nem futok HDR-t térd fölött érő nadrágban!!!) még lassabb voltam, mint amúgy, de a pályasegédek rutinosak voltak, és a kúszón kiérő kutyákat megfogták, míg a versenyzők átértek. 

31959389_1741584282551706_5057686073962921984_n.jpg

Nem volt olyan sok vizes akadály - legalábbis a Wild-hoz képest keveselltem, bár később a lányokkal beszélgetve arra jutottunk, a Base-en tavaly sem volt több - de ez alkalommal mindegyiket könnyen vettük, és mindketten élveztük. Rebit nemigen kellett biztatni, szépen beugrott mindegyikbe, és a sárban kúszós (miközben slaggal locsoltak) akadályt is egész kulturáltan vettük, Lemmyvel ellentétben Rebelle nem sározta össze a képemet. 

31913789_1739187016124766_9138331426695938048_n.jpg

Volt ismét cipelős feladat, ez alkalommal Gallicás hordót vittünk egy rövid szakaszon. Rebszi szépen jött láb mellett, bár láttam rajta az értetlenséget. A másik cipelős feladatban súlymellényt kaptunk, azt egy fokkal jobban élveztem :) 

received_847840348742098.jpeg

A frissítő pont a pálya felénél volt, és bár, mint mondtam, júliusi időnk volt, ez alkalommal nem akartam úgy szomjan pusztulni, mint tavaly. Rebszi kb jól hidratálta magát út közben (az összes akadálynál volt kitéve kutyáknak víz), így neki nem is volt szüksége rá. Két pohárral ittam, egyet a fejemre öntöttem (sapkát ezúttal nem vittem). Mégis a legjobban eső pont nem ez volt, hanem a verseny végéhez közeledve, az utolsó emelkedő előtti vizesárok. Ott egyszerűen minden összejött, szépen elfogytak körlöttünk az emberek, kifújt a frissítőpont hatása, tetőzött a meleg és a morális tényező, hogy az utolsó domb következik... nos ezek hatására elmerülni a hűs vízben valami isteni volt. Egy korlát alatt kellett átcsúsznunk a vízben, ezért elmerültem benne egészen nyakig, Rebi pedig pont meg tudott állni a négy lábán, miközben ellepte hátig a víz. Annyira jól esett, hogy megkérdeztem a pályasegédektől, meddig maradhatunk...? Jót mulattak rajtunk, és mondták, hogy amíg nem jön egy újabb hullám, addig maradjunk, és megnyugtattak, hogy volt már előttünk egy páros, akik szintén kihasználták a hűsítést. Rebinek sem volt sietős, néhány percig mindketten élveztük a vizet, majd búcsút intettünk a segítőknek és mentünk tovább. 

fb_img_1525029622929.jpg

Megvoltak persze a szokásos akadályok, a nagy A palánk, az óriás lépcső, a kennel, amin át kell mászni (még mindig nem szeretem, de már hezitálás nélkül átmásztam), Voltak traktorgumik, ez alkalommal horizontálisan elhelyezve, meglepően sok kutyának okozva kihívást - Rebi sem ugrott fel elsőre, de mikor hívtam, nem kérette magát - igazából jól is jött, mert én sem pattantam fel túl gyorsan. Volt megint szlalomozás a szalagok közt és futottunk kicsit a mezőn, ám a mélypontunk ez alkalommal a ráccsal teljesen fedett vizesárok volt. Tavaly is mindkét versenyen szerepelt az akadály, és bizony sosem volt a kutyák kedvence, de eddig nyakörvet fogva minimális kézi erővel rávettem Rebit és Lemmyt is (nem, nem rántottam be, de azért ott tartottam kézzel a parton), ez alkalommal viszont azt akartam, hogy magától küzdje le a bizonytalanságot. Félrehúzódtam az egyik sarokba, hogy lásson maga előtt teret, és jó néhányszor kellett hívnom, de végül teljesen magától ugrott be. Nem volt sok helye landolni, és a ráccsal fedett víz az embernek sem bizalomgerjesztő, plusz addigra a verseny végén voltunk... de átlendült a saját korlátain, és ennek örülök. Eztán még egy rövid emelkedő jött és a befutónál ugyanaz a kúszó várt... A többször újrahorzsolt térdeim és könyököm igazán nem kívánták már ezt az akadályt, és Rebi is unta már a banánt, végül megtette azt, amit egészen addig nem: mikor megállította a feszülő szár megállt, visszafordult és megkerült. Ez függőleges állapotomban sem kellemes, de négykézláb pláne, főleg, ha a kerüléssel a szár beakad egy oszlopba. Egy pályabíró látta, hogy mibe keveredtünk, és hogy nem tudom visszairányítani a kutyát, így javasolta, hogy másszak vissza én is. Gyakorlatilag mindenem fájt, ami éppen a földet érte, így hamar döntésre jutottam: lekapcsoltam a szárat a derékövről és kézzel vezetettem be az állatot a célba. 

gulyas-viki-kutyakikepzo04-hl.jpg

Fotó: PécsMa

Ahhoz képest, hogy kifejezetten nem akartam sietni, ez alkalommal alig néhány perccel mentem rosszabbat, mint tavaly, amikor nagyon készültem rá... (bár itt tényező, hogy valószínűleg rövidebb volt a pálya). Az is furcsa volt, hogy nem haltam meg félig, hisz tavaly teljesen kikészültem, és egészen szégyelltem magam, hogy 6km így kicsinál. Most végig jól éreztük magunkat, jól haladtunk, és az utolsó két akadályt leszámítva igazából minden könnyen ment. Nem tudom a csapatunk hányadik helyen végzett, de a lányok és Péter nagyon jó időt futottak, és Alice is nagyon szépen dolgozott neki. Pogira sem volt panasz, mindent könnyen vett és dolgozott is apjának.

fb_img_1525029591623.jpg

Amennyire tudom a csapatunkból nem kellett guggolnia senkinek, mindenki befutott és jól is éreztük magunkat. A nyár előttünk van, és a program is adott: készülünk a Wildra! :) 

img_20180428_143001.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sportinchaos.blog.hu/api/trackback/id/tr9413955846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása