Láb, tüdő, lélek... avagy mi visz előre minket bikejöringben

A felsorolás mindkettőnkre igaz, bár alapvetően Rebelle-ről mesélnék. Január óta ügyetlenkedünk bringával, utóbb végiggondolva viszont nem jött ki ez olyan rosszul. Fokozatosan szoktam hozzá én is a bringázáshoz, a kutya a nagyobb tempóhoz és kettőnk együttese a közös munka új szférájához. Elképesztően sokat épített a kapcsolatunkon ez a sport, és amint felfedeztem azt a pályát, ahol tényleg gurulunk, már nem azon kellett agyalnom hogy maradjak a nyeregben, vagy hogy megállítsam a kutyát vészhelyzetben (vad felugrik), hanem azon, hogyan nyerjek meg magunknak minden egyes másodpercet. 

A láb. Alapvetően egy nagyszerű alkatú kutyám van, ideálisak a szögelései, a mérete, és eleve edzetten kezdtünk neki a feladatnak. Meglehetősen sokat foglalkoztam az utóbbi tíz évben kutyák fizikai edzésével, és mindezt igyekeztem kamatoztatni most is. Keresztedzésekkel, megfelelő bemelegítéssel-levezetéssel, masszírozással, illetve takarmányozással. Nálam nincs off szezon, vagy futunk, vagy terelünk, vagy labdázunk, futunk, vagy úszunk, de minden évszakban csinálunk valamit, ami készenlétben tartja az izmokat. Ízületvédőt, kollagént, terhelésnek megfelelő nyers kaját etetek, mindezt annak érdekében, hogy bármikor használhatók legyenek a szörnyek. No Jetta már nem :) ő boldog nyugger. Visszakanyarodva a bikejöringre, először nagyobb terhet kellett húznia a viszonylag rossz terepen közepes sebességgel, majd ahogy áttekertünk az új pályára, már nem kellett visszaváltania ügetésbe, kizárólag vágtában teszi meg a közel 7 kilis távot, ellenben jóval kevesebbet ellenállást kell húznia, hisz itt én is jobban tudok neki segíteni. Persze ezen a részén is van hova fejlődni, újabban próbálok megbarátkozni a klipszes cipő gondolatával... 

A tüdő. Nem gondoltam volna, hogy Rebinek ezzel gondja van, és mikor szökőévi akciót hirdetett a Quebeck, inkább csak hirtelen felindulásból vettem meg a versenykutyás kombót a Q Speed-et és a vasat hozzá. Első két hétben még nem láttam szignifikáns változást, pl. elmentünk Szaporcára terelni (akkor még nem volt járványveszély), és 30 perc rohangászás (nem full vágta, de azért nagyjából folyamatos mozgás) után Rebi szomjazó etiópként vetődött a legundorítóbb érett iszapos pocsolyába, ahogy szokott. Nagyjából mindig, 11 évnyi boszeronozás után én elkönyveltem, hogy a varacskolás gyári feature. Aztán eltelt még egy hét, a hőmérő még feljebb kúszott és egyszer csak feltűnt, hogy nem iszik a kutyám... NEM. ISZIK. Ott a tócsa mellette, kifutotta a lelkét is a bringa előtt, én küldöm a patakba ("menjél vízbe!") ő lemegy a partig, megnézi a vizet és visszajön. Nem kaptam szikrát... És ebből rendszer lett. Előfordult, hogy ivott edzés után, de mióta beindult ez a kúra, apport nélkül nem gázolt a vízbe! És a bájkos időink javulnak, holott a hő a kezdeti 0-ról már 15-re emelkedett, én pedig már nem három réteg kabátban ülök a nyeregben, hanem éppen csak pulcsiban. És ő fut, és gyorsul, és talán csak kettőt lefetyel a végén. Most - mivel minden verseny off - befejeztük a kúrát, elfogyott a Speed (a vas tovább kitart), és nem is fogom adni neki, viszont figyelni fogom meddig tart a hatása, és ősszel tutira visszatérünk ehhez. Mielőtt valaki nyomozás nélkül háborogna, hogy kokszolom a kutyát (bár baráti társaságon belül jókat derültünk azon, hogy speedelem Rebit), ezek gyógynövények, illóolajok, és búzacsíra. Semmi erkölcstelen. Nagyon ajánlom mindenkinek! Persze a jó hűtéshez hozzájárul, hogy full inas a kutya, nincs egy deka felesleg sem rajta és mániákusan szedem belőle a téli bundát, úsztatni járok, hogy ezzel is segítsem. 

A lélek. Szivet akartam írni, de most tényleg a kis lelkére gondolok. Először, a kezdet kezdetén Rebi alig húzott. Azért választottam a két lány közül őt a bekötve futáshoz, mert Pogi, mint a lokomotív belefeküdt állandóan, de Rebivel kényelmes volt. Aztán elkezdtünk gyorsulni, ő is velem gyorsult, amikor övről beülőre váltottam megint léptünk egy nagyot előre, majd elkezdtünk közösen, két kutyával edzeni, és Rebi rájött, hogy jobb, ha valaki vagy valami "húzza" őt előre. Ha belefekszik a szárba és ellenállással kell dolgoznia, akkor nagyjából mindegy, hogy húzza-e valaki vagy sem, a húzó ösztöne (ha van ilyen) attól triggerelődik, ha visszafogják, és dolgozik, mint egy igásló. Ám a nagy tempójú bájknál már jóval kevesebb az ellenállás, ő pedig néha mintha beleunna... No akkor is marad 20km/h fölött, de valahogy nem tesz bele mindent. Aztán jöttek a kacsák... nehezen repülő, lomha madárkák, akik a puffancs testüket azért megmozdítják, ha arra suhanunk, Rebelle pedig elkezdett beléjük kapaszkodni. Először nem örültem, de most már látom, hogy nem megfogni akarja őket, hanem versenyezni velük. Keresi a madarakat, hogy húzzák őt előre, és ha nincsenek ott, akkor érezhetően visszavesz. Kutyás konkurenciában pedig már telibe sz@rja a madarakat, akkor érdekesebb dolgok húzzák. Bár Ati viccelődött vele, hogy készít egy bringára rögzíthető horgászbotot, és belógatunk Bubi elé egy labdát, valóban kell neki valami, ami triggereli, és nagyon örülök annak, hogy ezt saját maga kezdte el keresni. Egyre jobban örülnék egy újabb közös tréningnek is valakivel (Lemcsivel csak canicrossos közös futásokat tudunk), főleg, hogy a cc-s edzések alatt kialakult az a rossz előérzetem, hogy ha mi vagyunk elől, akkor nem fog olyan határozottan előre koncentrálni, mint mikor mi előzünk. Erre sajnos anno nem gyakoroltunk...