Annak idején még nagy huszár voltam, osztottam az igét arról, hogy kutyát csak tenyésztőtől vegyél, ha már nem akarsz örökbe fogadni, igyekeztem komoly határvonalat húzni tenyésztő és szaporító közé, cimkékkel ellátni egyiket és másikat, felvilágosítani minél szélesebb körben. Még konferencián is felszólaltam... de minek?

Az FCI - a Mo-n jelenleg egyeduralkodó tenyésztői szervezet - aktuális mottója (kampánya?) így szól: "preserve and protect historic breeds". Na de most komolyan... még munka fajtáink karakterisztikája is jelentősen megváltozott, gondoljunk csak a malinois-ra, és hogy az állományból hány kutya képes még terelőmunkára (amire ugye ki volt találva egyszer régen Belgiumban) és akkor még nem beszéltünk a küllemszelektált kutyákról. Nevetséges és képmutató, amikor megőrzésről beszél valaki olyan kutyákat produkálva, amik szikráját sem hordozzák az eredeti képességeiknek, de ha hordoznák, sem lenne alkalmas a mai küllemük a feladat elvégzésére. Megnyomorodott koponya, torz szögellések, és a szőr... a mindent beborító, indokolatlan szőr... A színe, mintázata, mérete, az bezzeg fontos, de hogy köze legyen a "historic breed"-hez, az nagyjából az utolsó utáni szempont.

A funkció alakítja a kutyát. Pont. Ha az a funkciója, hogy kiállításokon nyerjenek vele, akkor úgy fog kinézni, nem pedig úgy, ahogy eredeti használati körében kialakult, bármennyire is mantrázzuk a törzskönyv fölé hajolva a wudukutyát böködve, hogy "funkcionálisküllem". És nem kell sok hozzá, néhány generáció alatt iszonyú sokat tud alakulni küllem és jellem! Épp ezért van hatalmas felelőssége azoknak, akik tenyésztői munkára adják a fejüket. Ők, mindannyian beleszólnak egy fajta alakulásába. Mert az alakulni fog. Változik. Folyamatosan változik, és hogy végképp szembemenjek a fenti szlogennel, kimondom: szerintem ez nem feltétlenül baj. A világon minden változik, még a saját sejtjeink is, egyértelmű tehát, hogy a fajták is, ám visszakanyarodnék pár mondattal ezelőttre: ezt eldönteni tenyésztői felelősség. Nem lesz rossz sem a kutyának, sem a gazdáknak, ha egészséges irányba terelgetjük egy adott fajta tulajdonságait, ha a változásnak van célja. Hogy megint a malikat vegyem elő: lehet, hogy ma már nem terelnek, de az első számú szolgálati fajta lett belőlük. A külleme is átalakult, a karaktere is, és ez elégedett kutyákat, boldog gazdákat eredményezett - hol a probléma?

Ám amíg a tenyésztői világ nem tud elszakadni a piaci igényektől és/vagy bírói preferenciáktól, addig a funkció változása legfeljebb azt jelenti, hogy tovább tompulnak a képességek a ringben ügetés előnyére. A jelenlegi tendencia pedig az, hogy alig néhányakban él a lelkesedés, hogy meg merjék tenni a kezdő lépést a saját útjukon, és szembemenjenek a divattal.

És itt vagyunk most. Ma már, ha valaki kutyát keres, csak vállat vonok: passz. Német juhászt szeretnél? Hát, a küllemvonalasokhoz biztos nem küldelek, de ha nem akarsz vele dolgozni, akkor munkavonalashoz sem, mert két évesen megeszi a családot... Láttál egyet a jófogáson? Figy, próbáld meg. Ahogy az amcsik mondogatják: "do your homework", nézz utána, járd körbe. Elveszett a határvonal. Használhatatlan, és/vagy beteg kutyák ömlenek ki olyan emberek udvarából is, akik a tenyésztő/szaporító teszten 90%-ra teljesítettek, és alig valahol divat azon gondolkozni, mi lesz az adott fajta jövője, vagy hogy a tudomány jelen vívmányait használhatnánk okosabban is, mint színgenetikai tesztekre. Fájdalmasan rossz a helyzet.

És ott vannak a brachycephal fajták... Végre, végre elindult egy projekt finneknél, ahol csepp-vér keresztezéssel tudósok(!) bevonásával folyik a munka, hogy valamit tegyenek egy teljesen életképtelen fajtával. Igen, az. A fajta, amivel nem lehet hosszabban sétálni, ami nyáron belefullad a nyálába, teljesen amorf a vázrendszere és nem tud természetes úton szaporodni, az már rég megérett az efféle javításra. És mit csináltak eközben a tenyésztők? Amcsiban kitalálták, hogy lehet a frenchie bolyhos és merle is, hurrá! Még mindig nem kap levegőt, és 5-6 éves korára be tud úgy szűkülni a légcsöve, hogy képes álmában megfulladni, de sebaj, mert van bőven kiskutya, vesznek majd másikat. A torz állkapcsával nem tud rágni, nem tud úszni, de ideális szobakutya lett belőle, aki a rövid sétákon kívül nem hogy nem igényel, de nem is tud többet. Kiváncsian várom, hogy mit hoz ez a projekt, akár a francia bulldognál, akár a teljes tenyésztői világban. Eljön-e az a perc, amikor meglátjuk a problémát, ami a lábunk mellett áll? A gyulladt, lógó szemeket, a borzalmas légzést, hőháztartást, eltompult ösztönöket, lyukas koponyát és elviselhetetlen szőrtömeget? Mikor már nem bújunk be a "de ezek showkutyák" tábla mögé, és tudomásul vesszük, hogy ha a kutya elsősorban kutya, ami fut, szagol, észleli a környezetét és túlél +20fokban. Ne akarjuk megvárni, míg a PETA vagy más félbolond szervezet teret nyer, és kezébe veszi a problémát, az senkinek sem lenne jó. Főleg nem a kutyáknak.

Ha eljutottál idáig, azt is elárulom, miért mertem bevállalni ezt a posztot így, nyilvánosan: azért, mert rohadt szerencsés vagyok. Olyan fajtám van, ami képes űzni eredeti munkáját, és küllemében sem szaladt messzire. Mert vannak ilyenek, szerencsére nem csak ez az egy, de ha teret engedünk a küllemi túlzásoknak, ha hagyjuk veszni a funkcióból származó tulajdonságok egységcsomagát, akkor sitty-sutty el tud romlani, és onnan már bazi nehéz lesz fajtatisztán visszahozni.

Borzasztóan elszormorít, hogy a kiskutyák tenyésztői előnevelésének nincs nálunk kultúrája, nálam 8 hetesen úgy mennek gazdához, hogy füttyre jönnek, szobatiszták, nem hánynak a kocsiban, ismerik a boxot, és talán a pórázt is (de a nyakörvet biztosan), és több alkalommal is voltak már sétálni, ismerkedni a világggal. Ha 9-10 hetesen jutnak gazdihoz, akkorra már pórázon sétálnak és kézbe adják az apportot. Nekem ez az alap, én is így akarnék kiskutyát elhozni, de még addig sem jutunk el, hogy alap karaktert meg tudjanak állapítani tenyésztők, és még mindig nagyon kevesen végeznek erre szakemberrel teszteket. És itt még nem beszéltünk genetikai háttérről, csak egy alap babanevelés/gazdaválasztásról, ami nem csupán a tenyésztői rétegnek lenne célszerű elsajátítani, hanem az örökbeadóknak is, megelőzve ezzel a befogadott kiskutyák újbóli utcára kerülését. 

Hihetetlen sokat fejlődött a tudományos háttér, mióta beleugrottam a kutyázósdiba, és még mindig alig élünk vele! Haladni kell korunk felfedezéseivel, legyenek azok viselkedéstani vagy genetikai ismeretek, nem szabad belesüppedni a kényelembe, és legyinteni, hogy "az öregek csinálták jól". Az "öregek" idején még teljesen más volt a kutyák genetikája, azóta sok generáció múlt el, és ők nagyon gyorsan változnak - nekünk is kell. 

Do your homework, nézz utána mit veszel, és ha tenyésztésre adtad a fejed, akkor csináld rendesen. Tanuljatok, fejlődjetek, és fogadjátok el, hogy minden változik - és tekintsetek erre lehetőségként!