Vadkemping kutyával

Tavaly ősszel jött az első agylövésünk, hogy el kéne menni az erdőbe ottalvós túrára. Akkor még kezdetleges cuccal lódultunk neki, kölcsön hátizsák és -sátor, és az "ultralight"-tól távol helyezkedő matracok... Aztán lassacskán váltottuk le a cuccokat, spéci trekking hátizsák, könnyített matrac, és legújabb szerzeményként egy vadonat új, teljesen saját trek sátor. Mivel már túl vagyunk pár száz kilométernyi kalandon összeszedtem a tudnivalókat azoknak, akik csak most vágnának neki a vadonnak a jószágukkal.

Sajnos sorra száradnak ki a források, itt a Mecsekben már listázzuk magunknak, hogy mikor melyikben találtunk bármit is, hogy legközelebb úgy tudjuk tervezni vele, nagyjából a Melegmányi-völgyben és a Hidas-völgyben van víz, ezen kívül még Éger-völgyben csordogál, de Jakabhegy már elesett, és a Szuadó részen is alig csordogált a Tixiből. Így tehát ahol csak lehet megtöltöttünk minden vízhordásra alkalmas eszközt, mert nem tudhattuk hol lehet következőre itatni. És minél nagyobb a kutyád, annál többet iszik. Nekünk meg van kettő böszmeron, a vizibivaly alfajból.

Nekünk egyértelmű a sátor. Mivel az erdőt járjuk, így a ketrecezés nem opció, kikötőt vinni nagy plusz súly, és nem szívesen hagynám őket sátron kívül, lévén minden mozgásra őrző-védőre kapcsolnak. Mozgás pedig az erdőben lehet bőséggel, akár vadak, akár más túrázók is felbukkanhatnak. További szempont az időjárás, ha jön egy hirtelen eső éjjel, akkor csak úgy illik, hogy ne hagyjuk fedél nélkül a Fifit sem. Kisebb méretű kutyával járható út a függőágy megosztása is. Amennyiben a sátor mellett döntünk, kalkuláljunk azzal, hogy a kutya mennyi helyet foglal, illetve mennyi hőt termel. Ez ősszel/tavasszal nagyon praktikus, ám nyáron fóliasátor-élményt tud nyújtani... ezen mi egy olyan sátorral szeretnénk javítani, aminek két bejárata van, hátha a szellőzés segít rajtunk. 

Mi nyersen etetünk, ám kisakkoztam egy magas fehérje-, és zsírtartalmú tápot, amit ilyen helyzetekre magunkkal viszünk, és a kutyáim sem sínylik meg a váltást. Ebből szoktam bőséggel etetni, hiszen az egész napi menetelés során (főleg kutyahátizsákkal) ők is sok kalóriát égetnek el. Ilyenkor persze csak egy esti etetés van, és utána már nem megyünk sehova. Kisebb (fogyasztású) kutyák számára ma már elérhető szárított nyers menü is, vagy ha van hozzá türelmünk/infrastruktúránk házilag is kiszáríthatunk nekik husit,

A felszerelésük is folyamatosan finomodott túráról túrára. Először mondjuk még csak egy kutyával mentünk, mostanában már visszük mindkettőt, hátizsák viszont csak egy van, és ezen nem is akarunk változtatni. Nem tudom pontosan ez a Dog's Creek-es kutyahátizsák hány literes, de bőven elfért benne a két kutya 4 napra való tápja, plusz a kutyatálak. Ezek amúgy sima összenyomható túra-kutyatálak. Nyakörvet biztonsági megfontolásból hordunk, egyrészt azon lógnak a biléták (chipelve is vagyunk, de a biléta egy plusz segítség, ha mégis baj történik), másrészt, ha bármi necces szituba keveredünk könnyebb nyakörvön ragadva megfogni őket, mint hámon. Mert, ahogy ebből adódik, hámmal sétálunk. 

Rebi Musher Amudsen hámját szoktuk magunkkal vinni, ez egy állítható hám, ami így Lemmyre is jó. Ezzel szoktunk futni/bikejöringezni is, és eredetileg mindent meg(-ki)próbáltam, hogy másik hámmal tudjunk túrázni, de ez az egyetlen olyan hámunk, amiben nem fullad... Úgy okoskodtam, egyszerűbb neki, ha a Musherben csak húzni kell, így könnyebben megtanulja, hogy túrán csak jelzésre kell húzni, de végül lehozta a feladatot egy hámmal is. A kutyahátizsákunk is hámra van szerelve, ez egy három-hevederes verzió, amúgy szeretem használni, akár a kutya emelésére is alkalmas (nem ereszkedésre!), viszont Rebi ebben is képes fulladni. Váltva hordta a két kutya a hátizsákot és a hámot, és mindkettejüknek Musher rugalmas szárakat vittünk póráznak. A húzó kutyáknak én abszolut ezt ajánlom, már ha azt szeretnénk, hogy húzzanak :) nekem nincs ellenemre, hogy hegymenetben kicsit segítsenek a kutyák, és természetesen este, vagy ha hosszabban elpihenünk, mindig lemasszírozunk. Ha kisebb kutyával lennénk, vagy ha nem adnának le közben sportteljesítményt, akkor valószínűleg egy láthatósági jellegű mellényt, vagy nyakörvet adnánk csak rájuk, és sima pórázzal mennénk, no és persze akkor a kis kajáját is mi cipelnénk.

És ha már a hátizsákot említettem, kitérnék rá még egy kicsit. 

A Fressnapfban saját márkája a Dog's Creek, és rövid piackutatásom alapján ár-érték arányban igazán jó (így is drágább volt, mint a mi hátizsákjaink), annyi a hibája, hogy nem vízhatlan. Pontosabban felülről esőtől védve van, de a fejlesztők abba nem gondoltak bele, hogy a kutya aluról is vizes tud lenni, akár a lábával felvert víz miatt, vagy mert kutya, és szeret belefeküdni a tócsákba... Mindenesetre kellemetlen élmény volt, mikor erre a hibára rájöttünk, és azóta csak vízhatlan tasakban helyezzük bele a dolgokat. 

Az alapvető erdei szabályokról már sokszor írtam, de nem lehet elégszer: a kutyákat pórázon kell tartani. Ha ezt megszegjük, akkor támadási felületet adunk, nem beszélve arról, hogy ha tényleg nem tudjuk visszahívni vadról, mekkora károkat tud okozni a természetben - vagy éppen benne keletkeznek károk. Hosszabb túrán pedig azért is érdemes megkötve tartani, vagy láb mellől nem elengedni a kutyánkat, mert ők nem tudják, hogy hány kilométert kívánunk aznap menni, és ha még egy hátizsák van rajta, sokkal hamarabb kifáradhat, minthogy célba érünk. Nekünk kell kontrollálni a tempóját, és tartalékolni az energiáit. Mi két edzett kutyával túráztunk nyáron 4 napot, 51km-t, sőt, egyikük az átlagos edzett kutyához képest übermegagigabrutál edzett (a bikerjöring csodája, állatorvos, sőt kutyafiziós is ledöbbent micsoda izomtömeg van rajta), és még így is a harmadik napra ahányszor megálltunk, a két kutya azonnal aludt. Félreértés ne essék, menet közben lelkesek voltak, szaladgáltak volna, és végig dolgoztak hegymenetben, de onnantól kezdve, hogy látták miről szól a buli, maguktól kezdtek tartalékolni az energiával. Erre lehetőséget kell adni minden energiabombának, mert (és erről remélem egyszer megjelenik majd a cikkem a topkutya.hu blogján) a kutyák sem szuperhősök, bár átkozottul közel állnak hozzá, és az ilyen "fáraszthatatlan" kutyák is csak addig azok, amíg meg nem találjuk a sportjukat. 

Autós vadkempingben is volt már részünk, igaz nem mostanában, és a legutóbbira egy terelőverseny keretein belül sikerült... de azért volt már ilyen, no. Szóval ez a fentiekhez képest egy fordított eset, amikor viszont a kutya fárasztására kell külön odafigyelni. Ha kajakkal vagyunk (mármint én biztos nem, de a kedves olvasó még megteheti), akkor vagy időnként meg tudjuk úsztatni (mentőmellénye legyen!) vagy kikötésnél sétáljunk vele nagyot, de bringás-autós túrák során is legyen meg a napi kilométer-adagja. Ilyen esetekben a kajával pont, hogy szűkebben érdemes számolni, ha az átlagánál kevesebbet mozog, akkor nincs szüksége a szokványos mennyiségre.