Sokáig gondolkoztam, hogy pótlom, ami a legutóbbi kalandjaink óta kimaradt a mesélésből, de már olyan hosszúra nyúlt a karanténos felbolydulás óta esett kimaradás, hogy inkább elengedem. Meglehet, hogy throwback-jelleggel elő-elő veszek jelentős történéseket, de most inkább arról írnék, ami most van.
Nem titok, hogy decathlonos vagyok, a fejlécen lévő linkekből ez hamar kitalálható. Mivel jelenleg zárva vagyunk, távmunkában dolgozunk, amit tudunk. Eddig is rugalmas volt a munkarendem, de most aztán még kevesebb igazodási pont van, gyakorlatilag a meetingeken kívül teljesen önállóan osztom be az időmet. Ennek hála, hogy csodálatos módon megalkuvás nélkül tudom a futások köré rendezni az életem. Meg is van az eredménye.
Hangsúlyozom, úttalan utakon, rejtett csapásokon mozgunk, ahol a madár se jár, sőt, mindehhez nem kell autóznom sem (szándékosan ilyen helyen kerestem házat). Teljesen tiszta lelkiismerettel járok ki minden másnap futni. A legutóbbi (futós) bejegyzés még arról szólt, hogy próbálom behozni magam. Küzdelmes hónapok vannak mögöttem, január, február és még március is arról szólt, hogy szenvedek, mint disznó a jégen, meghalok 2K-n, és szorongok, mert nyakamon a Medve kupa. Egyetlen boldogságunk a bikejöring maradt, ami viszont egyre jobban ment.
Aztán jött a járvány, elnapolták a Medvét, és én végre felszabadultam. Tudom, hogy előtte is fölösleges volt feszülni egy verseny miatt - amiben ráadásul más számban is indultam volna - de valahogy begörcsöltem a témában. Így viszont végre elengedtem, és elkezdtem hosszúakat futni, for fun. Többet nem néztem a tempót, a pulzust, vagy akármit, csak mentünk. Újra jól esett a futás, és rögtön elsőre rekord időt is mentünk. Mint egy kapcsoló, átbillent, és helyreállt a világom. Most kétnaponta futunk 10K-s hosszút (nekem ez a hosszú, na), majd amikor Ati is itthon van, bekötjük a két kutyát, és futunk egy gyorsat. Nem túl meglepő módon, ahogy újra megfelelő állapotban voltak a csakráim és az aurám régi színeiben fénylett, már a bekötött, gyors canicross edzések is elkezdtek javulni, tegnapelőtt pedig a legjobb időmet futottam 4K-n, evör.
A rendszer pedig folytatódik, ma futok megint egy hosszút, holnap - ha nem lesz túl meleg - bájkozunk, utána megint egy hosszú, aztán lábamtől és hőségtől függő a hét további része, de egy vagy két hosszú várható, és hétvégén újra szétcsapjuk magunkat egy cc menettel.
Summázva, megtaláltam a flowt újra a futásban, a hosszúakon csak a feelgood a lényeg, nem tolom ki a terhelést, nem akarok gyorsulni, csak szellőztetem a fejem és élvezem az időtöltést a kutyámmal. Nem leszek soha élsportoló, de az eredményeim így is lassacskán javulnak. A rövid gyorsakon pedig csak a sebességen van a hangsúly, a cél az, hogy a legtöbbet kihozzuk magunkból. Ilyenkor van rendesen melegítés, nyújtás, felkészülünk rá, ahogy egy erős terhelésre kell, és a kutyákat is a lehető legjobb helyzetbe hozzuk. Ezért is futunk együtt, hogy húzzák egymást is fejben. Ne legyenek tingli-tangli húzott is meg nem is félszar futások, ha cc, akkor legyen tánc, menjünk, ahogy a csövön kifér. A legutóbbi is egy ilyen, rohadt jól sikerült menet volt, Rebi odatette, és Lemcsi is szépen dolgozott. Elértük a 2:30-as max pace-t, és a teljes 4K-n is sikerült 5 alatt maradni a percekkel, de az első 2 kili még 4:30-as idővel ment, ami ezen a távon ugyancsak saját rekord. Az pedig, hogy visszafelé, a második kettőn is csak 5:05-ig lassultunk, egészen fantasztikus. Ez lett volna a célom március végére, a Medve kupára. Egy hónappal megcsúsztam ugyan, de most már az enyém, és azon leszek, hogy meg is tartsam.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.