Kutyáim és a sport

Kutyával túráztunk a Magas-Tátrában: Nagyszalóki-csúcs

2020/07/07. - írta: Vikkus

Tavaly nyári kalandjaimat elevenítem fel néhány poszt erejéig. Akit érdekelnek a szaftos részletek, azok számára elérhető az eredeti felületen a felkészülésünkről és utazásunk napjáról szóló bejegyzések, ám most következzék a lényeg, maga, egy igazi magashegyi túra, méghozzá két beauceronnal.
nagyszaloki-csucs-kilatas-lomnici-700x300.jpg

A Lomnici-csúcs látképe a Nagyszalókról

Túramesterünk, Laci javaslata volt, hogy első nap menjünk fel a Nagyszalóki csúcsra. Ez egy 2445 m magas csúcs a Magas-Tátrában, ami könnyen mászható – pontosabban túrázható. Mivel konkrétan mászni nem kellett rajta, se létra, se láncba kapaszkodás, így kutyakompatibilissé nyilvánítottuk, mindenki rábólintott. A paraméterei nem voltak aggasztóak, 1035 méterről indultunk Ótátrafüredről, és a legrövidebb túraút a tetőig kb. 5-6 km. 1400 m szintet mentünk már, az a 10-11 kili nem sok, az út járható, menjünk! Nagyon optimisták voltunk…

nagyszalok.jpg
Letarolt erdő

Reggel 8 felé indultunk poprádi szállásunkról, felvettük a csapat többi tagját Alsóerdőfalván, majd innen mentünk Ótátrafüredre. Ez a fantasztikus város szöges ellentéte volt a Rimaszombattól Poprádig vezető utakon látott ipari településeknek. Csodálatos épületek, rengeteg vendéglátóhely, itt minden a túrázókról szól! Rengeteg jelzés indul innen, minket a kék vezetett fel a csúcs irányába.

nagyszaloki-csucs-tura-erdo.jpg

Lihegő csapat 

Mivel még sosem jártam 2000 méteren – vagy fölötte – felkészültem mindenre. Túranadrág, túrapóló, a repertoárom legtechnikaibb gyapjú túrazoknija és a legújabb, 15 literes fast hiking táskám, no és persze a bakancsom. A kutyáim hámot is kaptak a láthatósági szalag mellé, sanszos volt, hogy húzni fognak – meg hogy én ennek örülni fogok.

nagyszaloki-csucs-tura-beauceron.jpg

 Kellemes, hazai tájakat idéző erdős szakaszunk

Az út eleje laza erdőben vezetett, kevés árnyékkal. Mintha minden tizedik fa állt csak volna a helyén. Laci mesélte, hogy egy nagy vihar pusztított itt néhány éve, az törte le a fákat. Libabőrös lettem a gondolattól, hogy egy vihar le tudott tarolni egy egész erdőt… Több négyzetkilométer hosszan láttunk a földön fekvő fenyőket, többségüket nem vitték el onnan feldolgozni. Az új erdő már nő, de az ösvény mentén végig éreztük, hogy mennyire jelentéktelenek vagyunk a természet erejéhez képest. Mivel 1400 m szint jutott 5 kilire, így non-stop felfelé mentünk. Nem túlzás, alig volt pár méter vízszintes szakasz! Egy rövid részen kicsit mecseki hangulatom, néhány száz méteren kacskaringós, árnyas erdei szakaszon jártunk. 1500 méter felé aztán elfogytak a lombhullató fák és  törpefenyők váltották őket. Még láttunk néhány sziklára kapaszkodva áfonyabokrokat, de a növényzet látványosan ritkult. Egy-egy szuszogásos szünetben tudtunk is csemegézni, de népszerű útvonalról lévén szó, erősen megfogyott már a gyümölcs a cserjékről. Itt már föld sem volt a talpunk alatt, csak a Tátra sötét sziklái. Évtizedek alatt simára csiszolták a kövek tetjét a túrabakancsok, és bár sokszor látszottak a kövek billegősnek, úgy be voltak taposva, hogy minden lépésünk biztos volt.

nagyszaloki-csucs-rebelle.jpg

 

Elképesztő tömeg volt! Sejtettük, hogy lesznek emberek, de hogy ilyen kietlen terepen ekkora tömeg legyen, az mindannyiunkat meglepett. Gyakorlatilag folyamatosan jöttek szemből és előztek hátulról – illetve előztünk mi is. A szebb panorámás helyeken sorban álltunk a fotózásért és a tizenéves gyerektől a fiatal nyugdíjasig minden korosztályból láttunk túrázókat. Csak kutyát nem. Az enyémeket egy darabig pórázoztam, aztán amikor az ösvényből szikla-lépcső lett, elengedtem. Esélytelen lett volna száron vezetni őket…
nagyszaloki-csucs-felfele.jpg

 Nem őszinte a mosoly...

Onnantól, hogy sziklásra váltott a terep, az egész egy hosszú lépcsőzéssé vált. Nem volt persze unalmas, minden lépésre oda kellett figyelni. Örültem, hogy a szintes futóedzéseimnek volt értelme: a lábam jól bírta a non-stop mászást, helyette a tüdőm hagyott cserben. Bár általában futáskor jól kapok levegőt, ez alkalommal folyton légszomjam volt. Viccelődtünk, hogy ritkul a levegő, de tényleg, mintha éreztem volna… Néhány méter fölfelé után ezért meg-megálltam levegőért, de amúgy nem haltam bele az erőfeszítésbe. A kutyák jól bírták, bár nagyon kijött, hogy Pogónak nincs “hátsó láb tudatossága”: előfordult, hogy lecsúszott a feneke és elterült egy-egy sziklán, mint egy béka. Rebi ellenben ügyesen ment. Pogi természetesen tudja használni a hátsó lábait, de azok leginkább “automatán” működnek, nem figyel rájuk, ennek volt köszönhető, hogy néhányszor megcsúszott. Egy idő után, 1900 méter felé már nem duhajkodtak a szörnyek sem, abbahagyták az előremegyek-visszajövök túramódit és inkább csak előre mentek, majd megvártak. Ők sem akartak fölöslegesen lépcsőzni.

nagyszaloki-csucs-szelfi.jpg
1900 méteren

Ahogy mentünk fel egyre kevesebb lett a növényzet és hűlt le az idő. Közben pedig láthatóvá vált a Tátra egy másik lába, a Lomnici csúcs és az őt körülvevő hegyek. 1950 méter felé már elánk tárult a mélység is, az a brutális tér, ami a két vonulatot és a köztük fekvő völgyet alkotta. Úgy éreztem alig bírja befogadni a tudatom. Elképesztő sok fotót csináltunk, de az érzést félek, nem tudják átadni.
nagyszaloki-csucs-beauceron.jpgEgyre erősebben fogtam a kutyáimat...

1970 méternél aztán már olyan mezsgyére értünk, ahol mindkét irányban láttam az alattam fekvő közel 2000 méter mélységet. Az út a gerincen vitt tovább, nem volt veszélyes szakasz, nem fenyegetett a lezuhanás, de mégis ijesztő volt. Tudni kell, hogy komoly tériszonyom van, a kettes létrára se megyek fel szívesen, ezért ez amolyan harc volt a saját határaimmal. Amin elbuktam…

nagyszaloki-csucs-1980m-1.jpg

Nem bírtam végigmenni a gerincen. Sosem volt még pánikrohamom, de azt hiszem ott, 1978 méter magasban az volt. Azt vízionáltam, hogy a kutyáim túl közel mennek a szakadékhoz, meglátnak egy zergét ás lezuhannak. Valójában senki sem volt veszélyben és még a bocik sem olyan bolondok, hogy leessenek, de a pánik azért pánik, mert nem racionális. Társaságunk másik két tagja már párszáz méterrel korábban visszavonulót fújt (ott is volt tériszony), és Laci nekem is azt tanácsolta, hogy inkább menjek vissza. Nem jó, hogy rossz élménnyel zárom az első napunkat, az agyamnak pedig szoknia kell ezt a fajta mélységet. Egy darabig még tépelődtem a szélfútta, hideg sziklán ülve, görcsösen szorítva a kutyák hámját, majd Ati megoldotta a dilemmámat, és mondta, hogy lekísér. 500 méterrel a Nagyszalóki-csúcs előtt hazaindultunk.

nagyszaloki-csucs-hegygerinc.jpg

Ennyi volt az ösvény: néhány méter széles sziklák és két oldalt 2000méter mélység

Lefelé menet, hogy mégis menjünk még egy kicsit, a piros jelen kerültünk, majd a Medvés kalandparknál áttértünk a zöldre. Korábban Laci (aki amúgy erdélyi) megnyugtatott, hogy a hegyek tetején nincs medve, de ezen a szakaszon még figyelmeztető táblát is láttunk, ami arra kért, hogy ne piszkáljuk a macikat. A szlovákok hozzáállása alapján egyébként teljesen az a benyomásom, hogy nem félnek tőlük, inkább csak a kíméletük miatt táblázzák ki. Lefele a piros szakasz kb. vízszintes volt, a zöld viszont meredeken ereszkedett lefelé. Mivel Laci tovább maradt fent, mi addig leültünk egy sörre. Igyekszem feltérképezni a szlovák söröket (nálunk cseh túlsúly van minden boltban), és a Saris barna kapott is egy megfelelt osztályzatot. Nem egy barna Staropramen, de egynek jó volt.

nagyszaloki-csucs-medvek.jpg

 

Summázva a Nagyszalóki egy könnyen megközelíthető 2400 méter fölötti csúcs. Ha nem vagy pánikolós, akkor rizikó nélkül fel tudsz menni. Nagyon hirtelen kell nagyon magasra menni, erre célszerű rágyúrni, mielőtt ide utaznánk. Az időjárásra figyelni kell, odafent nagy a szél és könnyen elkaphat nagy eső. Nekünk mázlink volt, ragyogó napsütésben mentünk (naptejezz!). A magasszárú bakancsot nem éreztem indokoltnak, de a terep kétségtelenül nehéz, technikás, ezért könnyen bicsaklós, gyenge bokára szükséges! A hosszúnaci megintcsak nem volt indokolt, a gyér növényzet miatt semmi sem ért a lábamhoz és júliusban a hideg végett sem kellett. A 15 literes zsákomban volt még egy lightshell és egy esőkabi, amiket nem vettem elő. 2000 méter közelében már cidrisebb az idő, aki fázós, annak elfér a plusz réteg, és mivel könnyen jönnek a zuhék, az esőkabát is jó, ha csőre van töltve. Ezen kívül energiaszeletek (ez kellett) és 1l víz ívózsákban (kevés volt) volt nálam és 2 liter kutyavíz (szintén elfogyott) no meg a fényképező és a kalapom. Az útvonalon nincs természetes vízforrás (csak az első kilométeren), ezért kutyáknak mindenképp kell vizet vinni. A talaj végig szikla, így érzékeny mancshoz kutyacipő is elkelhet.

Estére kellemesen elfáradtunk, a kutyák is hamar elaludtak, izgatottan vártuk a holnapot… Folytatása következik!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sportinchaos.blog.hu/api/trackback/id/tr3615974042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clemens 2020.07.08. 17:00:34

Mi ez? Decathlon reklám oldal?
A Nagyszalóki a Tátra messze legkönnyebb csúcsa, 5-6 éves gyerekek vigyorogva mennek fel rá, te meg itt előadod a nagyhalált...

Első mohikán 2020.07.09. 02:40:57

@clemens: A könnyű csúcstól azért távol van, szinte az első kilomètertől meredeken, monoton emelkedik ès nagy a szintkülönbség is. Talán csak azért kecsegtet könnyebben teljesíthető sikerèlmènnyel, mert rögtön a làbàtòl indulhatunk, nem kell messze begyalogolni hozzà a főgerinchez (majd vissza).
Nekem csalòdàs volt, semmi újat, többet nem nyújtott, mint a többi, nehezebben megközelíthető csúcs vagy hágó. Se làncos szakasz, se tengerszem, se vìzesès, se egy köztes menedèkhàz, csupàn vègig a kilàtastalan, folyamatos lèpcsőzès. Semmi èrtelme nem volt megmàszni, csak az ezt is tudjuk le, hogy kipipáljuk mind szàndèk.

Első mohikán 2020.07.09. 02:46:31

Sikerült a "tapasztalt" túravezetőtök tanácsára az egyik legérdektelenebb, legunalmasabb és legmonotonabb útvonalú és kezdésnek -első napi túraként- nem ajánlott szintkülönbségű csúcsot kiválasztani.
Nem mellékesen pedig a TANAP területére tilos kutyával bemenni és túrázni.... Talán csak nem ezért nem találkoztatok más kutyás kirándulóval?.. Szerencsétek volt, hogy nem futottatok össze TANAPos munkatárssal, húzós bírságot úsztatok meg.
Szerintem cseréljétek le a "túravezetőtöket" egy olyanra, aki már többször járt ott...

Első mohikán 2020.07.09. 02:49:09

@clemens: 5-6 éves gyerekek vigyorogva...
Én anno találkoztam olyan apukával a Krivánon az utolsó, négykézláb teljesíthető szakaszon, aki a hátán vitte az alig fél éves fiát a csúcsra. Ő is vigyorgott. Mármint a kölök. Üdítő látvány volt.

Vikkus 2020.07.13. 14:27:03

@Első mohikán: Nálunk tapasztaltabb volt ugyan, de itt még ő sem járt. Ettől függetlenül nem bántuk meg, nagyon szép helyeken vitt az út. A TANAP kapcsán viszont nem értünk egyet. Utána kérdeztünk, hogy járhatók-e az utak kutyával, és csak a lengyel oldalon vannak kitiltva a nemzeti parkokból. Később egyébként minden nap találkoztunk kutyás túrázókkal, pedig ugyan így a TANAP területén mozogtunk.
süti beállítások módosítása