A tavasz tanulságai - a nyár tréningjei

Nagyon sok írással elmaradtam. NAGYON sokkal. Nem meséltem a tavaszi farm trialról, az Openről, a svájci versenyről, pedig mindegyiken ott voltunk, mindegyiken versenyeztünk... Foghatnám az egészet a sűrű programra, vagy bármi más külső tényezőre, de valójában a szégyen volt a kimaradásom oka. Igyekszem eljátszani, hogy jól viselem a bukásokat, de nagyon nehéz, és mint a mellékelt ábra mutatja, néha egyáltalán nem sikerül... Persze egy-egy rövid velős fb poszt belefér, de egy igazi, mély blogposztra nem volt erőm. 

A tavaszi szaporcai verseny után még optimista voltam, de onnan csak lefelé íveltünk. bár az irányokkal, finomhangolással akkorát léptem előre az elmúlt évben, hogy az engem is meglepett, alapvető problémákat nem tisztáztam a kutyáimmal, és ez vezetett a kapkodáshoz, kezelhetetlen együtthajtáshoz. Egyszerűen nem tudtam őket lelassítani, és ez hazavágta három versenyünket. A farm trial még istenes volt, azt meg is nyertük összesítettben Pogival és Rebi is összefutkosott egy harmadik helyet, de a svájci verseny már erősen odavert a morálomnak, az Openen pedig már rendesen bőgtem... mármint magányomban, kifelé igyekeztem felnőtt maradni és a hibákat gyűjteni, megoldást keresni. Szerencsére a kiborulásokat a tettek követik - más kérdés, hogy melyik mennyi időt emészt fel - és a nyarat végül a rebootnak szenteltük. 

Nem akarom azt hitetni, hogy a probléma új, évek óta tudtam róla, egyszerűen csak nem találtam a megoldást, ezért inkább homokba dugtam a fejem, és próbáltam kompromisszumokat kötni... ám ez csak elodázott mindent. Persze javaslatot kaptam, trénerünktől, és a barátoktól de ez tipikusan az a helyzet, amit kívülről nem tudnak helyettem megoldani, saját magamon kellett változtatni, méghozzá nagyot. Olyan ez, mint amikor az egyszeri Fifista a kiképzőtől lesett mozdulatokkal próbálja elnyerni a tekintélyét a kutyája fölött... ha eleve nincs neki, akkor azt a tréner nem fogja tudni beletenni. A módszert is magamnak finomítgattam és nem sajnáltam tőle se az időt se az energiát. 

Hogy mondjak konkrétumot is, a menet a következő volt: nagyon kevés birkát - 3-4et - vettem ki és egy kisebb karámban kezdtünk gyakorolni. Először még mindkét kutyámon hosszú póráz volt, és nem szólt másról a program, mint a kezdet kezdetén: enyém a birka. Ha odajött, lemorogtam, hozzávágtam a botot, ha pedig ennek ellenére sikerült kiszednie egy birkát és esetleg hajtani kezdte, felcsévéltem a pórázzal és megtoltam. És megtoltam, és toltam, ahányszor csak engedély nélkül a birkára nézett. Az eleje durva volt, látni ahogy elvesztik bennem a hitüket, hogy le akarnak menni a pályáról, az kemény, és próbára tesz... de tudtam, hogy nem olyanok ők, hogy ilyesmi elvegye a munkakedvüket, ezért hát bevittem őket újra és újra. Az első pár alkalommal nem is tereltek, vagy csak egy pár lépést, és tíz percet ha bent voltak. Nagy szerencsém, hogy Szaporca csak 45 percre van tőlem, mert tíz percekért Fehérvárig menni jobban fájt volna... És aztán folytattuk, mikor már megszokták, hogy addig nincs munka, míg én el nem kezdem, nekikezdtünk az egyszerű együtthajtásnak. Két lépés, és újra bünti, és megtolás, és takarodj... aztán vissza, és újra az egészet. Nem, NINCS MUNKA, míg úgy nem csinálod, ahogy én akarom. Újabb 10 perces tréningek, újabb szívbe markoló lelki csaták, de akkor már láttam, hogy van értelme. 

Lassan aztán lekerültek a hosszú pórázok, és a kezemben maradt végig a bot. Két hónap, kb kéthetente egy tréning, majd jött a tesztkör Gabinál Fehérváron. Pogi egyértelműen bazi nagyot fejlődött, Rebelle viszont ehelyett egy új hülyeséget vett fel. Nem baj, kezeltük, és tréningeztünk tovább. Aztán jött a legutóbbi szaporcai verseny, és Pogi élesben is bizonyított: fókuszál, figyel rám, nem tolja ész nélkül, bár tény, hogy még mindig túl közel van a birkához, és ez okozott számunkra hibát. Rebelle is láthatóan javult, viszont vele a versenyrutin és a nagy nyáj még mindig problémás. Hiába tudja jobban az irányokat, mint az anyja, ilyenkor annyira fel van pörögve, hogy még mindig nehéz bejutnom a fejébe. Nem lehetetlen, és könnyebben megy, mint eddig, de még nem tökéletes.

Most véget ér a nyár, kezdődik a versenyszezon, és itt az ideje az eddig hónapok számvetésének. Pogóról elmondhatjuk, hogy végre lelassult, viszont az irányok nagyon nehézkesen mennek neki. Ezt közeli munkában jól tudom korrigálni testjelekkel, viszont távolsági munkája szinte nulla, az elhajtása meg nagyon gyenge, vele ezzel kell foglalkoznom, de félő, hogy a versenyszezon miatt ez is csúszik egy évet jövő nyárig. 

Rebelle esetében az irányokkal sokkal jobbak vagyunk, és ilyen szempontból a távoli irányítása is könnyebb, viszont elhajtása neki sincs, és a lassítást nagy nyájjal még gyűrnünk kell, de látom a reményt, látom, hogy ehhez a célhoz már jó irányt vettünk. És hogy mondjak valami abszolut sikert is: mindkét kutyám teljesen elhagyta a "kisüléseket", a felgyülemlett triebből fakadó csípéseket. Ha szűkítőn kell áthajtani Pogi még hajlamos becsattogni, de Rebelle-nél már nincs lábcsipkedés, és arra is rájött, hogy nem kell szó nélkül hagynia, ha a kosok felöklelik... :D nagyon aranyosan egy nőies vakkantás kíséretében csattant vissza a múltkor egy birkának - testkontakt nélkül - én meg örültem, hogy végre odafigyel a jelzéseikre, nem csak fut, mint a bolond. 

Szeptember 8. Hortobágy magyaros verseny, szept 29 Szfvár Farm trial, aztán november 3-4 Portelek CACIT-R. Remélem azokról már illően tudok hozni összefoglalókat mindenféle önsajnálat nélkül, főleg, hogy addigra még két kölykünk pályára lép, és talán egy harmadik is. (Megjegyzem 29-re 7 magyar boci nevezett, és egyről biztosan tudok, aki lemaradt gyorsan betelt nevezések miatt, szóval erősen érik a csak beauceronos terelőverseny is.)