régi vágyam volt ez, és tegnap valóra vált. Pogival kb két alkalommal voltam kint simán bringázni (nem kötöttem a vázhoz, csak futott mellettem), hogy megismerje a kerékpárt, ne féljen tőle, de azért ne is üssem el, lássa az útvonalat, és persze, hogy biztos lehessek benne, bírja a kondija. meglepett volna, ha egy ilyen örökmozgó búgócsiga nem bírja a 6km-es távot, de biztos ami tuti. tegnap pedig végre együtt vittem ki a két kutyát, és bár voltak félelmeim, úgy döntöttem, hogy ha már együtt vannak, be is rakom őket fogatba. eleinte úgy gondoltam, hogy Pogi - mint a csikók általában - futhatna csak úgy mellettünk, de attól féltem, hogy rögzítés nélkül a nagy sebesség mellett esetleg begaloppozik a bringa elé, esetleg keresztül fut Jetta és a bicaj közt, tehát hogy balesetet okoz. már pedig ha simán csak tekerek, akkor is félek a bukástól, de ha Jetta húz, akkor hatványozottan fosok... nem mintha nem volna a Tyutyi megbízható, de olyan tempót diktál, hogy attól nem tudok nem félni. így végül egy egész korrekt kettesfogatot készítettem. rugós kötelem továbbra sincsen, viszont egy egyszerű rugós karabinerrel áthidaltam ezt a megoldást. a rugós felével csatlakozik a vezetőszár a kerékpárhoz, majd egy karabínerrel fogja meg a kutyák pórázát (ezek egyszerű pórázok, amiknek a fogantyújára egy-egy csavaros láncszemet tettem), a póráz pedig egy hámhoz csatlakozik. a két kutyát pedig (szégyen-nem szégyen, leírom:) egy bálamadzaggal kötöttem össze, kb fél métert hagyva kettejük között. ez utóbbira azért volt szükség, hogy biztosan egyfelé menjenek, illetve bármi történik is Pogival, ne álljon meg, ne lassuljon a bringa mögé, stb. ez utóbb nagyon hasznos dolognak bizonyult, mikor pl. Jettára ráüvöltöttem, hogy ne üldözzön (egy autót szúrt ki a horizonton...) akkor Pogi annyira magába szállt, hogy egy pár méteren Jetta őt is húzta, ha nem lettek volna összekötve simán rámegyek a fenekére. hamar rájött a csikó is, hogy mi a feladat, és ezt az egy esetet leszámítva végig szépen tartotta a tempót, a kanyaroknál kellett még Jettának húznia rajta egy picit, mivel ő még nem ismeri az irányokat. a póráz végig feszült, volt, hogy mindketten egyszerre, volt, hogy váltásban húztak. nem bántam annyira, hogy nincs végig teletempó és húzás, mert tényleg eléggé be voltam szarva plusz ez volt az első ilyen edzésük, nem akartam őket nagyon megterhelni. úgy néz ki viszont, hogy nagyon jól bírták, kicsit lihegés volt, mikor hazaértünk (megjegyzem: a féket serényen húztam), és most kapnak egy nap pauzát, a hétvégén viszont újra kimegyünk. jövő héten már nagy kört akarok menni velük.

a klubkiállítások mindig jók (leszámítva a Móvárit, de az is csak az időjárás miatt), ez pedig főleg az volt, mert először léptek ringbe a gyerekeim, és majdnem mindegyik Mo-n maradt ott is volt közülük. szuper kis családias hangulata volt az egésznek, végre tudtunk orrvérzésig fotózgatni, csak akkor lett volna jobb a dolog, ha a többiek is ott tudnak maradni a végéig, de a kisgyerekesek ezt nem tehették meg. Jeti (nem összetévesztendő Jettával!) HPJ, Fiatal Klubgyőztes és BOS lett, Jay kit. 2, Míta kit. 3, Pogi kit 4., Jetta pedig Honour 1.

ma reggeli kerékpározás közben gondolkoztam rajta, hogy hasznos lenne egy ilyen poszt is. a lánchúzás anno a felkészítésünk fontos része volt, ám idén fel sem merült a használata. nekünk értelemszerű volt, hogy miért nem, most ezt fogom kicsit bővebben kifejteni.

a megmozgatott izmok, jobban terhelt izomcsoportok mindkét eszközzel azonosak, tehát jogos a kérdés, hogy most miért súlyozott nyakörv, miért nem lánc? nos azért, mert a lánc amellett, hogy megmozgatja a nyak, a hát izmait plusz ad egy alap terhelést az egész szervezetnek ráadásul neveli is a kutyát. ahogy a láncot húzza az egész súly egyetlen pontra összpontosul a nyakán, ő pedig ösztönösen lefelé hajtja a fejét, és felveszi a helyes súlyhúzó-tartást. plusz a lánc surlódik, csörög, hangos, és nehéz, ezáltalá megtanítja a kutyát a vontatás fizikájára is: ha megáll nehezebb elindulnia, a legkönnyebb az, ha egyenletes tempóban halad, nem rángat, nem ugrál, nem vágtat, és nem áll meg, illetve hozzászokik a hangokhoz, a vontatáshoz. ha viszont ezt már jól tudja a kutya és kialakult egy jó súlyhúzó technikája, akkor éppenséggel át lehet térni a súlynyakörvre is - persze ha van. ez utóbbi tényező viszont a jövőben már nem lehet gond, mivel a vagusdogs elkezdte gyártani méretre ezeket a felszereléseket is, így már nem kizárólag külföldről lehet beszerezni a profi nehezített nyakörveket, hanem már az országon belülről is. esetünkben szempont az is, hogy most a tempóval akarjuk kombinálni a terhelést, magyarul bringázás közben nem húzathatunk láncot. természetesen a kutyán lévő súly sem lesz akkora, mint a - lassabb tempójú - láncos húzásnál.

edzésben vagyunk nagyon. a rendszer úgy néz ki, hogy reggel Dimit elzárom, aztán pihenős kutyák mozgatása (labdázás, engedelmes, tehát fizikailag kímélő dolgok), kecskehajtás (egy találomra kiválasztott bocival) aztán bringa elő és az edzős kutyát vagy kutyákat kiviszem a pályára (=földút). Murphy + Doro ill. Jetta + Pogo párosítások vannak, Junkie bringával egyedül jöhet csak. általában egy kört szoktunk tekerni, olyan tempóban, hogy a kutyák végig vágtában maradjanak (eleinte én voltam ebben a taktikában a gyenge láncszem, de fejlődök), egyetlen "nyújtós" szakasz van, a bocitelep előtti kb. 500m. ott a forgalomra és a helyi macskákra való tekintettel mindig pórázra vesszük a kutyákat és toljuk a bringát. előtte-utána póráz nélkül, szabadon futnak. Pogoval el fogom kezdeni a bikejöringes edzéseket is, ezen a héten akartam, de vasárnapra beiktattunk egy olyan kemény túrát, ami felért egy edzésnek, úgyhogy amíg sorra nem kerül inkább pihentetem. váltásban viszem ki őket, 3 naponta van forgás, addig minden nap más. ha eljön a gumis szezon, akkor változás lesz és nem Doro + Murphy lesz párban, hanem Doro + Junkie (gumihúzás közben nem szokott gubanc lenni köztük). a sima bringás futásokat kétféleképpen variálom: távolság és súly. a súly ez esetben a súlyozott nyakörvet jelenti, kb. 1,5kg-os felszerelés, ezzel egyelőre csak a szokásos távot futják, később majd a nagyobb kört is. beszélgettünk apjukkal, hogy hogyan adagoljuk nekik ezt a fajta terhelést, majd megegyeztünk abban, hogy nem a fokozatosság elvét követjük (tehát kivenni a súlyokat és minden edzésnél eggyel többet visszatenni bele), hanem ciklikusan eddzük őket. azzal az érvvel győzött meg, hogy a fokozatosságnál nem lehet visszalépni, a ciklikusságnál viszont igen. így lesz heti egy súlyozott edzés egy körrel ezen a héten (konkrétan a pitcsajoknak, a bocik majd bikejöringezni fognak, elég áldás lesz nekik az), majd később egy súlyozott - egy sima, egy súlyozott - egy dupla súly nélkül, majd később két súlyozott - egy sima. ez így kb három heti terv, lehetne tovább is variálni, de mivel versenyre készülünk nem fogjuk, hanem továbblépünk majd, valószínűleg rögtön gumira. aztán az első gumis edzésnél meglátjuk, hogy kell-e visszalépni a láncra. de ez már egy másik poszt anyaga lesz :)

napközben általában pihi van, mikor behajtom a kecskéket delelni, ki szoktam engedni a kenneleseket egyet bogarászni, illetve a bocik ugye váltásban terelnek, de alapvetően szieszta van, semmi komoly munka. a kekkék 2-3 órát delelnek ill. kérődznek, ennél hamarabban nem is szoktak kikívánkozni. estefelé aztán amikor a kecskék bekéredzkednek a behajtás után jön még egy kis esti móka, általában labdázgatás, vagy engedelmes, vagy szimpla bogarászás (tehát a szokásos pihi-program), és még a sötét éjszaka előtt a nem-edzős kutyákkal (tehát akik egyáltalán nem edzenek= Dimi és Puszta) egy kis kilométerpótlás.

most épp ott tartunk, hogy már le tudom tekerni a kutyákkal a távot a tüdőm kiköhögése nélkül, viszont a lábaim masszívan tiltakoznak és a tegnapelőtti túra óta a jobb bokám alig-alig hajlik. de nincs más hátra, mint előre, muszáj ráedzenem, úgyhogy hajrá, megyünk is Dorcival.

sokáig csak poénos gondolat volt, hogy Ozzyt Anna nyakába sózzuk, hogy agilityzzen vele (abban az egyben biztosak voltunk, hogy se én se ember nem fog agility pályán futkosni) aztán egy idő után mindegyikünk egyre komolyabban vette, így végül télen megegyeztünk, hogy belevágunk. a télből tavasz lett (akkor kezdődött a tanfolyam), az első edzésen pedig arra is fény derült, hogy annyira nem megy könnyen Oz irányítása egy "kedves ismerős" státuszú embernek - illetve kicsit bajos lett volna a logisztika - így most az állat átköltözött Annáékhoz. bár Szilárd örülne neki, de nem mondtunk le róla, csak most kicsit ritkábban látjuk. edzés tekintetében a kezdeti szárnyalás a 3-4. alkalommal visszazuhant, akkor jött rá ugyanis a jószág, hogy itt nem tud mindent izomból megoldani. kicsit el is kettyentünk, de egyértelmű volt, hogy a tanfolyamot már végigcsináljuk vele. szerencsére csupán egy holtpont volt az életében, átlendül rajta és most már újra szárnyal.

(azzal azért még elbüszkélkednék, hogy a kezdő csoportban a legelső alkalommal - tehát amikor először dolgozott Annával - még a furcsa helyzet ellenére is jobban dolgoztak együtt, mint a csapat zöme a saját gazdájával)

Hárskút után hetekig hagytam őt pihenni terelésileg, és kizárólag legeltetni jöhetett le velem. azt akartam, hogy ülepedjenek a fejében a dolgok, illetve szokja az állatok jelenlétét, mert bár erős ösztönről tett tanubizonyságot a találkozón, a bemelegítő labdázás ellenére is kissé túlpörgött... aminek valszínűleg semmi köze nem volt a kilométerhiányhoz. így itthon több hétig csak fektetésből nézhette a kecskéket. kellett neki vagy három hét, mire elkezdett kicsit visszavenni, az első két hétben már 1-2 óra fekvéstől is hullára fáradt agyilag (hogy érthető legyen vázolom Jettánál - tehát ideális esetben - hogy néz ki a legeltetés: mondom neki, hogy vége, pihenünk, és lecsüccsenek a fűbe, erre ő egy darabig mellettem fekszik, majd hanyatt vágja magát és hentereg, aztán kicsit hizeleg majd elmegy bogarászni, füvet enni, néha egészen a kecskék közelébe, de ilyenkor már ignorálják egymást, be tud menni a nyáj közé anélkül, hogy az állatok akár csak ránéznének. ezzel szemben Pogo zihálva liheg, le sem veszi a szemét az állatokról, remeg az idegtől az egész teste és időnként nyüsszögésbe kezd... ) mostanra viszont már képes egész lazára venni a legelést, egyszer-egyszer már elmegy füvet enni ő is, bár még mindig nem olyan laza, mint az anyja. pár napja aztán hagytam egyet terelni is. csak alapok voltak, balról-jobbról eléjük kerülni,  hajtás, fektetés. még van bőven csiszolnivaló, de rengeteget javult a pihenős hetek alatt.

közben eszembe jutott az is, hogy ha terelőbázis nem is lehetünk, de a városi kutyáknak (akik terelnek) az is elég nagy kihívás tud lenni, ha csak legeltetnek, szóval felvázoltam Annának (Roxával szintén a túlpörgés az első számú probléma), hogy ők is jöhetnének ide kicsit gyakorolni. a legkényelmesebb kutyás tréning baszki, könyv, sör, a kutya meg hullára fárad  miközben csak fekszik.

pontosabban egy év, és fél hónapos, de sebaj. Hárskúton voltunk, ami szerencsére mindenkinek bejött, el is határoztuk, hogy jövünk még ide. kiskutyák már nagy kutyák lettek, szépek, okosak, nagyon jó volt újra látni őket. Jetikusz lett a legnagyobb, kis lovacska de bűbáj, még össze kell szednie a végtagjait, de jó lesz. ha nő még egy-két centit (ami benne van a pakliban) és szélesedik (azt fix, hogy fog) akkor nagyon patent pasi lesz belőle. Dana lett a legnagyobb szuka, ahogy azt előre sejtettem is, majdnem akkora lett, mint Jeti, és tovább erősödtek a jegyei, egy teljesen más típus, mint az alom többi tagja, de nagyon mutatós, kedves, bújós kiskutya. Míta tündér megismert, odajött és felugrált ránk, nagyon formás lett ő is, még erősödnie kell, de nagyon úgy fest, hogy vele összejött, amit a küllemtől reméltem és olyan lesz mint Jetta, csak erősebb. mellette pedig labdafüggő, pörgős, és stréber, ő lett számomra az alom csúcsa. lehet, hogy kiállításon Dana le tudná körözni, de Míta típusa sokkal közelebb áll az én ízlésemhez. Jay sajnos nem tudott eljönni, Karina elmondása alapján ő is elérte már Jeti méretét, és a fotókról úgy láttam, hogy ő már jobban "egyben van", mint Jetikusz, de fotók csalhatnak, majd remélhetőleg látom őt is hamar. Pogesz ahogy sejtettük a legkisebb a tesók között, viszont ezt kompelzálta a fejével és a lábával (illetve a szájával), hogy képességeiben ő volt a legjobb aznap, abban mind egyetértettünk (ehhez persze hozzá kell tenni, hogy terelés tekintetében jelentős előnye van). a harapós munkájára külön büszke vagyok, ez volt az első őrző-védője, de jobban ment neki, mint Jettának anno, szeret harapni és ugrani is (megjegyzem, amilyen porbafingó ez a minimum, ha keménynek akar tűnni), bár hangja még nincs, ígéretes amit mutatott. Jetta mama meg szárnyalt, terelésből új leckéket vettünk, őv-n meg magasan a saját szintje fölött teljesített, meg is lepődtem rendesen. biztos csak a gyerekei előtt akart felvágni... :)

az időjárásra való tekintettel az elmúlt két hétben csak a környéket jártunk - azt is röviden - a zebekkel, és a legeltetés fűhöz szoktatási periódusa is csúszott (havas legelőn nehéz), de fejni kell, terelési feladatok tehát adottak, még ha csak ilyen részmunkák is. a feladat egyszerű: segíteni válogatni a kecskéket. mivel a kecske okos állat, tudja, hogy a fejés az jó buli, de annyira már nem okos, hogy megértse: mindenképpen sorra fog kerülni. úgyhogy a potyások visszatartása, illetve a karámon átbújók (=gidák) visszazavarása a fejős kutya fő feladata. először persze Jettát használtuk, egyetlen baj az volt vele, hogy a karám vonalát annyira tisztán akarta tartani, hogy még a tyúkokat is lezavarta onnan (mióta rábíztam a baromfik behajtását simán egy kalap alá veszi őket a kecskékkel), erről egyeztetünk kellett az álláspontjainkat, neki is kellett egy-két nap, mire belerázódott. eleinte váltásban alkalmaztuk Pogival (a kettő egyszerre elég sok egy ilyen kicsi istállóba), ő sokkal kevésbé megfontolt, ám annál inkább pörgős, és szeret keménykedni... ez általában ugatás-csattogás, de ha úgy hozza a helyzet, akkor profin és pontosan tudja orron csípi a jószágokat. őt igazából csak visszafogni kellett, biztatni nemigen, és egy pár alkalom után letisztultak benne az elvárások is. már rá se néz a fejőálláson lévő kecskére, önállóan járőrőzik a karám előtt, de külön biztatásra oda is kaffant nekik, a baromfikon keresztülnéz, és úgy általánosságban is, egyre higgadtabban végzi a munkáját.

most már csak ilyen felsorolásszerűen fognak szerepelni az ilyen dolgok errefelé, lévén rengeteget megyünk. tegnap például a malomvölgyi kutyafutin jártunk haverkutyákkal sétálni és tréningezni (csak egy kis alaki), szilveszterkor a haverkutyások voltak nálunk (naná, hogy kutyákkal), az elmúlt pár hétben kétszer is jártunk a tubesi kilátónál, egyszer csak úgy, fotózkodni, másodszorra pedig a Bejgli túrán, és bejártuk a malomvölgyi tavakat újra. voltak frizbis kitelepüléses mókák több alkalommal is, hol haverkutyákkal, hol csak sajátokkal. részben mert egyedül nehéz dobni és fotózni, részben pedig azért, mert amúgy is haldoklik már az idejét bőven leszolgált fényképezőgépem mostanság mérsékelt számú fotó keletkezik csak. de emléknek való azért ennyiből is akad.

olvasgatom a gyakorikérdések oldalt (csak néha, és csak addig, amíg a cérnám bírja), mostanság egyre többször kerül elő ez a kérdés, és mivel fontos, illetve valamilyen szinten jogos is, hát gondoltam foglalkozom vele egy kicsit: lehet-e házilag súlyhúzó hámot készíteni? a rövid válasz: nem. amúgy persze, lehet, hisz a legjobb gyártók is így kezdték, sőt a Vagusdogs még ma is kézzel készíti a hámjait, igen jó minőségben, csak ugye ezt a szintet megelőzte versenyszerű súlyhúzás (gyári hámmal), és nyilván rengeteg gyakorlás varrógéppel. szóval hacsak nem vagyunk profik az ipari cuccok varrásában, inkább hanyagoljuk ezt a dolgot.

a súlyhúzás - ahogyan azt folyton igyekszem hangsúlyozni - nem egy könnyű nyári séta, amit akármikor, akármilyen kutyával űzni lehet. a súlyhúzás komoly sport, és mint ilyen felkészülést, tudást, alázatot, és persze egy egészséges, ép kutyát kíván, a megfelelő felszerelésekkel. mindig írom a különböző edzésfajtáknál, hogy mennyire rúg nagyjából az anyagigény, és hogyan lehet házilag összeeszkábálni, no hát ezért. mert van, amit meg lehet oldani házilag és van amit nem. a súlyhúzó hámon fölösleges spórolni, a funkciója fontos, így hibátlannak kell lennie, a kutya méretében. egy elszabott hám felsérheti a kutya bőrét, egy gyenge konstrukció elszakadhat versenyen (történt már ilyen!), mindkettő kellemetlen, és ha komoly versenyzés a cél, akkor nem is kérdés, hogy a hámot venni kell, méghozzá a legjobb minőségből (nincs túl sok a piacon, úgyhogy most kivételesen nevet is mondok: MAG és Vagusdogs). hogy milyen színben, mintával, vagy mennyi legyen rajta a párnázottság, már a gazdán múlik, meg a fantáziáján. a súlyhúzó hám súlyhúzásra való, esetleg télen, poénból szánkóhúzásra is, egyéb feladatra nem alkalmas. őrző-védőzéskor útban van a távtartó, illetve könnyen kibújik belőle a kutya, nagy tempójú húzásra (pl. bringánál) pedig szintén emiatt nem praktikus. a súlyhúzó hám lassú tempóban történő, rövid távú munkához való. a jó stílusban húzó kutya tudja a lehető legelőnyösebben kamatoztatni a konstrukciót: megfelelően belefeszül, a teher a vállain és a mellkasán oszlik el, miközben a lábai szabadon mozognak. a hátat nem, vagy csak alig érinti a hám, és akkor sem terheli, a hátsó lábakhoz pedig hozzá sem ér. a jó méretű hám a kutya nyakát szintén szabadon hagyja, egyenletesen tud benne lélegezni. a távtartó igazodik a testhosszhoz, a kutya teljesen kinyújtott lábbal sem rúg bele. a versenyzők szeretik a hámjaikat feldíszíteni, nem csak különleges színösszeállítással, hanem gyakran felvarrókkal is. azon túl, hogy ez egyedivé teszi a hámot, segít megkülönböztetni a kutyákat a fotókon (nyilván a gazda felismeri a kutyáját, de így minden nézelődő számára egyértelmű lesz). kicsit olyan, mint a startszám a kiállításon.

szánhúzáshoz (vagy bikejöringhez) való hámot is lehet jó minőségben találni a piacon, ez már eleve több sporthoz is ideális (szánhúzás, bikejöring, canicross, és ezek társai), bár őrző-védőhöz nem használnám, de olvastam már olyat, hogy valaki sétáltató hámnak használta - nagy megelégedéssel. szvsz sétákhoz a nyakörv való, dehát kinek a pap...

őrző-védő munkához (főleg egy bizonyos szint fölött) illik rendes, ilyen célra való hámot venni. itt is nagy kultusza van a díszes, színes hámoknak, de láttam már több (profi) trénert is, aki egyszerű trixe-karlie típusú hámokat használt. ezek általában többfunkciós holmik, most már lehet olyat is kapni, amire hátizsák, vagy elemlámpa szerelhető. ha nem egy emberevőgyilkoscujo számára kell, akkor akár erre a célra barkácsolhatunk is valamit házilag.

a nyakörv a legáltalánosabb kutyás felszerelés, nem túl bonyolult házilag elkészíteni, de a boltokban meg olyan olcsón lehet már kapni, hogy igazából fölösleges. bőrműves vagy varrónői tapasztalattal és olcsón vagy ingyen beszerezhető alapanyaggal persze érdemes rászánni egy kis időt. a speciális igények esetén ( konkrétan: nyakörvszaggató kutyák) mindenképp az egyedileg gyártott nyakörv a megoldás, saját és mások tapasztalatai alapján is azt mondom, hogy ezen nem éri meg spórolni, a tömeggyártott nyakörvek még a nagy cégek emblémái alatt is gyengék lehetnek egy notórius nyakörvszaggató kutyának. a legcélszerűbb ilyenkor egy lovasfelszereléssekkel is foglalkozó bőrművest keresni. az pedig, hogy kinek milyen típusú nyakörv jön be, már egyéni preferencia kérdése. én a szövet fojtókat kedvelem, ezek nem rongálják a kutya szőrét (bociknál ez számít, piteknél igazából irreleváns), nem esnek le a kutya fejéről, és könnyű felrakni rájuk. a piteken jelenleg fojtó bőr nyakörvek vannak, ennek igen prózai okai vannak: amikor ezeket beszereztük (meglehetősen jó áron) még a pitlányok még fejlődtek, és ezek méretre állíthatók ellentétben a szövet fojtókkal. Puszta agárnyakörvben nyomja, hisz mégiscsak agár, Ozzynak vettem egyszer egy whippetre valót, de eléggé patent volt neki a legnagyobbra állítva is, és az első sétán le is tépte magáról... szóval most egy egyszerű, műanyagcsatos szövetnyakörv van rajta (Míta kiskutya kölyöknyakörve volt). Pogi (ahogy a többi bocigyereknek is) hasonló csatosat kapott, aztán 8 hónapos kora felé megörökölte az anyja korábbi fojtóját. vannak még tartalék csatos nyakörveim, ha valahova esetleg kellene, de nem nagyon használjuk.

a pórázt hagytam a végére, mivel ez a legegyszerűbb, ám legkacifántosabban variálható felszerelés. a barkácsolása nem igényel különösebb tehetséget, ha van otthon egy darab hegymászókötél meg egy elforgós karabíner, más kész is: még varrni sem kell, elég egy ügyes csomó, esetleg egy kis ragasztóval bebiztosítva (NE pillanatragasztó legyen!). alapvetően egy olcsó cuccról van szó, párszáz forintért már lehet venni szép színesest is, szóval akkor éri meg házilag készíteni, hogy ha különleges igényeink vannak, vagy ha van otthon elfekvőben alapanyag. én például alaki gyakorláshoz is szoktam házi gyártmányt használni, egy hegymászókötélből és egy karikából készítettem, igazából egy jó hosszú fojtónyakörvet kell elképzelni, aminek egy nagy csomó van a végén. ezt korrigáláshoz jól tudom használni, és - az állandó pórázokkal ellentétben - nem fáj a szívem érte, ha a kutya a földön húzza, mikor elengedem, illetve egy pillanat alatt le lehet emelni a fejéről, ha már nem kell. karika volt otthon, a kötél pedig 150 forintomba fájt. hasonló készséget készítettem egy elforgós karabinerrel is, ez jelenleg az istállóban van, tartalék póráz kecskékhez. de a kocsiban is tartok egy ilyen tartalékot.

+1 kategória, avagy a spéci kiegészítők. a kutyás világban számtalan ilyen akad, én most korlátoznám ezt a súlyhúzásra: súlyozott nyakörv és hám, láncok, súlyok, és tágabb értelemben ide tartozik a futópad és a jenni is. a súlyozott felszerelést ritkán készítik házilag, bár láttam már ilyet, ha nyakörv, akkor vastag bőrt használnak hozzá, és egységnyi súlyú fémet (főleg ólmot) erősítenek rá, a gyári változat szövetből készül, és gumipántokkal van rögzítve a súly, hogy cserélhető legyen (ennek hátránya, hogy gyakran el is veszik mozgatás közben), ahogy a hámban is. okosan használva ezek nagyon hasznos erősítő felszerelések. láncból kétfélét szoktunk használni, a vékonyabb verzió a rögzítéshez kell (hámhoz a súlyt), mivel a földön húzva minden más hipp-hopp elkopik, de még idővel a lánc is, a vastagabb, nehezebb láncot pedig súlynak. vannak kutyák (leggyakrabban pitek), akik az autógumiban még húzáskor is a zsákmányt látják, és ahelyett, hogy húznák, inkább rágcsálják, ilyenkor tud hasznos lenni a lánc. mi az edzés csúcsán szoktunk a gumi súlyt is tenni (mások ugyanezt úgy oldják meg, hogy több gumit kötnek össze), ilyenkor már csak kis távokat húzatunk többször egymás után (de erről írtam már). a láncot a klasszikus láncos edzéshez is szoktuk használni (szintén csak ennyire említeném meg, mert már szó volt erről is). a futópad általában önhajtott (tehát a kutya mozgatja), nem nagyon tudok Mo-n olyan cégről, aki kifejezetten ilyen padokat gyártana, ám aki pites körökben forog könnyen kap egy-két telefonszámot gyakorlott futópadkészítőkhöz, illetve természetesen el lehet készíteni otthon is, bár elég nagy munka és az alapanyag is drága. a jennit nem nagyon ismerem, nem használtuk még soha, képről láttam, amolyan körfuttató, egy körbe forgó állvány, amire egyszer rögzítve van a kutya, és az orra elé van lógatva valami csali, azt hajkurászva fut körbe-körbe. olcsóbb, mint a futópad, többet nem tudok róla nyilatkozni, annyira nekem nem szimpatikus megoldás, de nem is nagyon ismerem.

beszélhetnék még játékokról, labdákról, csalikról, egész könyvet lehetne megtölteni a témával. még talán annyit, hogy a teniszlabda kerülését ajánlom mindenkinek, egyrészt mert izmosabb kutya szájában nagyjából negyed órát bírja, másrészt mert üveggyapottal van borítva, ami nem tesz jót a kutya fogának. vastag gumiból öntött madzagos vagy madzag nélküli labdákkal vannak a legjobb tapasztalataim, ezek a pitek száját is jól bírják.