Kutyáim és a sport

beaucie-tandem

2013/05/24. - írta: Vikkus

régi vágyam volt ez, és tegnap valóra vált. Pogival kb két alkalommal voltam kint simán bringázni (nem kötöttem a vázhoz, csak futott mellettem), hogy megismerje a kerékpárt, ne féljen tőle, de azért ne is üssem el, lássa az útvonalat, és persze, hogy biztos lehessek benne, bírja a kondija. meglepett volna, ha egy ilyen örökmozgó búgócsiga nem bírja a 6km-es távot, de biztos ami tuti. tegnap pedig végre együtt vittem ki a két kutyát, és bár voltak félelmeim, úgy döntöttem, hogy ha már együtt vannak, be is rakom őket fogatba. eleinte úgy gondoltam, hogy Pogi - mint a csikók általában - futhatna csak úgy mellettünk, de attól féltem, hogy rögzítés nélkül a nagy sebesség mellett esetleg begaloppozik a bringa elé, esetleg keresztül fut Jetta és a bicaj közt, tehát hogy balesetet okoz. már pedig ha simán csak tekerek, akkor is félek a bukástól, de ha Jetta húz, akkor hatványozottan fosok... nem mintha nem volna a Tyutyi megbízható, de olyan tempót diktál, hogy attól nem tudok nem félni. így végül egy egész korrekt kettesfogatot készítettem. rugós kötelem továbbra sincsen, viszont egy egyszerű rugós karabinerrel áthidaltam ezt a megoldást. a rugós felével csatlakozik a vezetőszár a kerékpárhoz, majd egy karabínerrel fogja meg a kutyák pórázát (ezek egyszerű pórázok, amiknek a fogantyújára egy-egy csavaros láncszemet tettem), a póráz pedig egy hámhoz csatlakozik. a két kutyát pedig (szégyen-nem szégyen, leírom:) egy bálamadzaggal kötöttem össze, kb fél métert hagyva kettejük között. ez utóbbira azért volt szükség, hogy biztosan egyfelé menjenek, illetve bármi történik is Pogival, ne álljon meg, ne lassuljon a bringa mögé, stb. ez utóbb nagyon hasznos dolognak bizonyult, mikor pl. Jettára ráüvöltöttem, hogy ne üldözzön (egy autót szúrt ki a horizonton...) akkor Pogi annyira magába szállt, hogy egy pár méteren Jetta őt is húzta, ha nem lettek volna összekötve simán rámegyek a fenekére. hamar rájött a csikó is, hogy mi a feladat, és ezt az egy esetet leszámítva végig szépen tartotta a tempót, a kanyaroknál kellett még Jettának húznia rajta egy picit, mivel ő még nem ismeri az irányokat. a póráz végig feszült, volt, hogy mindketten egyszerre, volt, hogy váltásban húztak. nem bántam annyira, hogy nincs végig teletempó és húzás, mert tényleg eléggé be voltam szarva plusz ez volt az első ilyen edzésük, nem akartam őket nagyon megterhelni. úgy néz ki viszont, hogy nagyon jól bírták, kicsit lihegés volt, mikor hazaértünk (megjegyzem: a féket serényen húztam), és most kapnak egy nap pauzát, a hétvégén viszont újra kimegyünk. jövő héten már nagy kört akarok menni velük.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sportinchaos.blog.hu/api/trackback/id/tr925995688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása