Már a karantén előtt is terveztük, hogy egyszer átruccanunk a Mecsekből is látható Papuk hegységbe, a határ túloldalára, de eddig valahogy mindig elmaradt. Most, mikor enyhítették az intézkedéseket - abszolút elővigyázatosan - nekilódultunk, hogy megnézzük magunknak a Papukot.  A hajnali indulás…

Az utóbbi időben erősen gyengélkedett a térdem, néhány bekötött és meglehetősen tempós futással úgy odavertem, hogy már sima sétálásnál is fájdogált. De aztán jött a kollagén kúra, és pihentettem is két hetet (jó, volt közben egy laza 18 kilis túra, de azt ki számolja...), és erre a hétvégére…

Azaz a funkció alkotta a küllemet. (Ezt nem én mondom, hanem tény, így alakultak ki a fajtastandardek) Innentől kezdve pedig nem fér a fejembe, hogy hogy a viharba van az, hogy a funkcióban használt kutyák a kiállításon valahogy mindig háttérbe kerülnek…? Ismerős a szitu? Persze, hogy az. Tavaly…

Múltkor már mentem egy hosszabbat úgy, hogy nem hajtottam a tempót, csak elindultam Rebivel felfedezni a földutakat, ám akkor leállt a mérőm, és sajnos csak tippre tudtam összeadni és kiszámolni mennyi lehetett a teljes táv. Ez alkalommal hasonlót mentünk, pár nap kihagyás után kellett ez a jószágom…

Az úgy volt, hogy a Decathlon a szokásos éves cégolimpiáját idén online rendezte meg, és így végre részt vettem rajta. Nem mintha eddig nem tudtam volna elmenni, de nem volt olyan sport, ami miatt megtettem volna. Az online rendezés előnye viszont, hogy a futást kutyával tudtam teljesíteni, így…

A felsorolás mindkettőnkre igaz, bár alapvetően Rebelle-ről mesélnék. Január óta ügyetlenkedünk bringával, utóbb végiggondolva viszont nem jött ki ez olyan rosszul. Fokozatosan szoktam hozzá én is a bringázáshoz, a kutya a nagyobb tempóhoz és kettőnk együttese a közös munka új szférájához.…

Furcsa milyen apróságokról tudnak beugrani komoly témák. Mint egy klasszikus Simpson epizód, eszembe jut a kerti tavacskába esett gyík reggelről, amit kimentettünk egy bottal, majd erősen rá kellett szóljak Rebire, hogy ezt most ne akarja elkapni. Majd elindult a gondolatom és az első cselekményszál…

Sokáig gondolkoztam, hogy pótlom, ami a legutóbbi kalandjaink óta kimaradt a mesélésből, de már olyan hosszúra nyúlt a karanténos felbolydulás óta esett kimaradás, hogy inkább elengedem. Meglehet, hogy throwback-jelleggel elő-elő veszek jelentős történéseket, de most inkább arról írnék, ami most…

Mert nálunk alapvetően a talaj egyenetlenségek miatt nem szokott. Konkrétan a pálya 3/4-én nem tudok tekerni, mert egyensúlyoznom kell az életemért miközben Bubi átalránt a huplikon. De nekem ez teljesen normálisnak tűnt és a default reakcióm az volt, hogy márpedig ezen a szar terepen akarok tudni…