Kutyáim és a sport

A gumihúzás csodája

2017/04/27. - írta: Vikkus

Maddox fejlődése két hét edzés után

Mad készítéséről  itt találjátok az összefoglalót, ebben leírtam, hogy eddig hogyan, milyen módszerekkel edzettük. Mint azt hangsúlyoztam, testi kifejlődéséig nem kapott semmilyen megerőltető feladatot, azóta viszont folyamatosan, és tervezetten zajlik a tréningje. Apja minden nap munka után felnyalábolja és csinálnak valamit közösen: séta, futás, láncos edzés, gumihúzás, futópad, peca, és mivel elérte a bűvös korhatárt, már lóghat is. 

Két héttel ezelőtt így festett a gyerek:

amstaff-american-staffordshire-terrier-weight-pull-canine-dog-sulyhuzas-sulyhuzo-kutya-edzes-training.jpg

Tudom, nem pontos az összehasonlítás, hisz ezen a képen laza a kutya, míg a másikon feszül, de azért elég sok épült rá izomból ez alatt a két hét alatt is. 

Nagy csodát nem tettünk vele, folyamatosan azt ette, amit eddig: marhahúst, Husse Energi tápot (ezt kapják, mikor épp olvad a következő adag husi), Luposan Gelenkkraft port és E vitamint. Fogunk még rendelni Immunovet kiegészítőt és lazacolajat is (ezeket egyébként nem csak ő, hanem az összes kutyánk kapja). Nincs semmi "szteroid" vagy fehérje, vagy egyéb ostobaság, csak a rendes kajája, némi vitamin-rásegítés, az ízületvédő és a jól felépített edzés. 

Ahogy írtam, ennek alapja a lánc/gumi húzás, ezek váltogatása, és a megfelelő szünetek a kutyának, hogy regenerálódhasson. Nincs olyan, hogy két nap egymás után gumihúzással kifárasztjuk! Ha egyik nap komoly terhelést kapott, akkor után legalább egy nap láblógatást nyert (ilyenkor csak séta van, esetleg labdázás), de ha úgy látjuk rajta, hogy nem pihente ki magát, akkor kap még egy napot. Egyelőre a cél az izomtömeg építése, amihez a fokozatos, kis súllyal edzés vezet el, tehát még véletlenül sem imitálunk versenykörülményeket nagy súly rövid távú húzásával... Már tudjuk, hogy ilyen szituációban hogy dolgozik, miként reagál, és jelenleg azon dolgozunk, hogy a teste teljesíteni tudja azt, amit az agya diktál. Ehhez vezet majd - remélhetőleg - ez az út, amin most valahol itt tartunk, két héttel a fenti fotó után:

amstaff-american-staffordshire-terrier-weight-pull-canine-dog-sulyhuzas-sulyhuzo-kutya-edzes-training-stafford.jpg

A bordaközi- és hátizmok még messze nem kidolgozottak, és a lapockán és combon lévők is csak éppen kiállnak a síkból, de mint mondtam még csak két hétnél járunk (összesen 3 hónap edzés, mivel 11 hónapos korában kezdtük az alapozást, és egy éves kora óta húz súlyt)... Az a fontos, hogy a kutya ne sérüljön, ne érje károsodás, és mindez számára öröm legyen! Szerencsére a bull-típusú terrierek születetten munkamániásak, és inkább fékezni kell őket, mint biztatni, de ha az ember nem figyel oda, és elkapja a hév - "izmoskutyátakarok" - akkor könnyen ki lehet égeni egy jó kutyát is. Ahhoz, hogy egy állat jól teljesítsen, agilis, attraktív alkata legyen, hosszú út vezet, és türelem, illetve felkészülés nélkül legfeljebb a vak szerencse állhat mellettünk... 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sportinchaos.blog.hu/api/trackback/id/tr2612457721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása