a pecáról

a pecáztatás is egy olyan mozgatási forma, amit már sokszor említettem, de hosszabban még sosem írtam róla. ez is az egyszerű de nagyszerű kategóriába tartozik, még eggyel egyszerűbb a lógatásnál is. a rapid mozgatásokhoz szoktuk főleg használni, a dombon mászatáshoz hasonlóan hamar kivégzi a kutyákat. fejleszti a fordulékonyságot, de inkább anaerob, mint aerob edzéstípus. a pecáztatás nem egy spéci dolog, a kutyázás nagyon sok területén használják az emberek, hasonló ugye az őrző-védő munkát megalapozó rongyozás is, és a kiskutyákkal is pecáztatás-szerűen szoktunk játszani.

a szükséges eszközök nagyon könnyen beszerzhetők, igazából egy útmenti ág is tökéletes lehet, ha letépkedjük a kiálló vesszőket és leveket, csak a végén hagyunk egy kis bojtot, de a profik vághatnak hajlékony botot is, amire madzaggal (érdemes rövidet használni) rá lehet kötni különféle finomságokat, a legnépszerűbbek az állatbőrök (kecske- és vaddisznőbőr, persze szőrrel), vagy a tollak (én liba szárnyvéget szoktam használni, de könnyen vagyunk, mert vannak libáink), de egy darab rongy is tökéletes lehet. a lényeg, hogy motiválja a kutyát. mindenképp fából legyen a bot, hisz előfordulhat, hogy a kutya azt kapja el a lendület hevében, szóval egy partvisnyél nem a legbiztonságosabb választás. madzagnak én itt is a bálamazdagot használom, a kutyák úgyis elnyűvik, ebből legalább van bőven. a csali is hasonló sorsra jut, így komolyabb értéket kár beruházni.

a pecázáshoz is szükség van egy kis melegítésre, de nem kell túlspilázni a dolgot, annyi is elég, ha az elején ezzel kapcsoljuk be a kutyát, és ahogy kezd feltámadni a kedve, úgyhogy fog beindulni a teste is. a pecával is lehet variálni a mozgatás módját és ütemét, lehet futtatni hosszú egyeneseket a kutyával (ha nem "túlfutós" a kutya, mint nálunk pl. az agarak, akkor bizony futni kell a "horgásznak" is), lehet körbe-körbe mozgatni, mint a lovakat a futószáron, és forgatni őket. ebben a sorrendben növekszik a kutyát ért terhelés, így válnak a fokozatok egyre nehezebbé. amikor már a kutya "megfordul egy bélyegen", akkor elmondható róla, hogy elérte a pecáztatás legmagasabb szintjét, addig viszont érdemes fokozatosan adagolni neki a terhelést.

a pecának ezt a szintjét, mikor a fárasztás, az edzés a cél, már teljesen másként kell kezelni, mint a fentebb írt játékokat. amikor már nem az ösztönök beindítása, a felpörgetés a cél, hanem fizikai edzés, a feladatok pontosabbak, gyorsabbak lesznek, és ezzel párhuzamosan nő a kutya szervezetét érő terhelés. az inak, ízületek számára ez az egyszerűnek tűnő móka is nagyon kemény igénybevételt jelenthet (persze akkor, ha a kutya tényleg mindent beleadva dolgozik), ezért okosan kell adagolni! kölyökkutyával tényleg csak labdázós-rongyozós játék legyen, még bot nélkül, növendéknél, lehet szintet lépni, mikor a csali puszta látványától is fellekesedik a kutya. ám ekkor sem szabad fáradásig hajtani! növésben lévő kutyával maximum egyeneseket futtassunk, és azt se sokáig, 5-10 perc bőven elegendő egy nap. ismerje meg a peca lényegét, legyen sikerélménye. ha már kifejlődött, akkor is megéri a fokozatosságnál maradni, de ez legtöbbször az érintett kutyán is látszik. első pecázásnál még a jó erőben lévő kutya is meglepően hamar el fog fáradni, főleg, ha kap néhány erősebb fordulatot. hosszú kihagyás után általában 10 perceket megyek a kutyákkal, és rakhatom is őket a helyükre. heti 2-3 peca után aztán elég jól felfejlődnek, és akár 25-30 percig is tudunk egyhosszában pecázgatni, váltogatva a hosszú futásokat, a felugrást (ezt kölyökkel egyáltalán ne csináljuk), és a fordulatokat. a rutinos kutya azt is tudja már, hogy ha elkapta, érdemes hamar átadnia, mert addig nincs tovább bulizás, amíg ő rágja a csalit. egyszer Murphyvel olyan is megesett, hogy a madzagra kötött rongy meglazult és leesett (hát, megesik az ilyen), a kutya kinézett rá oldalra, majd űzte tovább a csupaszon maradt botot. hisz nem az a lényeg nekik, hogy milyen finomságot kapnak, hanem maga a móka (viszont ha nincs csali a végén, akkor hajlamosak a botot bárhol megfogni, nem csak a végén, tehát mindenképp használok valami játékot). hogy hányszor jutalmazzuk a kutyát, azt az elején még mi döntjük el, aztán ahogy a jószág fejlődik, az a tapasztalatom, hogy egyáltalán nem kell adagolnom neki a fogást, mert egyszer-egyszer úgyis megszerzi. lehet, hogy nálam ügyesebb ember túl tud járni egy felpörgött pit/agár/boci eszén, és gyorsabb tud lenni nála, de nekem a rutinos kutyáknál már nem kell szándékosan kapást adni - megszerzik maguktól pont elégszer. a játék vége itt is úgy végződik, mint általában: a kutya megkapja a csalit, nyakörvön ragadom és bevezetem a helyére. a nyugodt helyen aztán elveszem tőle, és lemasszírozom. lemozgatásnak elég tud lenni a tetthelytől a kennelig tartó út is.

illusztrációként itt egy két évvel ezelőtti molyolás Ozzyval, itt még nagyon csak a felszínét kapirgáltuk vele a dolgonak, illetve jól látható a lurcheres sajátosság: addig nem mozdul, míg a zsákmány sem, ellenben megáll és szemmel "tereli". ezt mostanra kinőtte.