a láncos edzésről

a kicsit fifisebb kutyatartónak, ha egy mondatban hallja a "kutya" és a "lánc" szavakat, már rögtön összehúzódik a szemöldöke, és lelki szemei előtt megjelenik egy valamilyen csóri kis kutya rövidláncon, nyakörv mentén kikopott szőrrel, lánc mentén kitaposott fekete földfolton állva, háta mögött egy szedett-vedett kutyaházzal, és rögtön beindul benne egy tiltakozás, láncot ne! én is így voltam ezzel, és mikor először említettem ezt a módszert Móninak, akkor ő is. de ha az ember kicsit megismeri miről is van szó, akkor rájön, hogy korántsem erkölcstelen ez az edzési módszer, és rengeteg előnye van.

miután Jetta kutyámnak fasza hátizmokat gyártottunk az ólommal megnövelt súlyú nyakörvvel, akkor jöttem rá, hogy ez a lánchúzás egyáltalán nem hülyeség. ha egyszer 1,5kg-os nyakörvet meg sem érez a kutya, akkor a kilós lánccal miért is lenne ugyanez durvább dolog...? ráadásul roppant költséghatékony, nem kell hozzá spéci hám, csak egy vastag (esetleg bélelt) nyakör, meg kilós darabra levágott láncok, és hozzá karabiner.

itt is - mint mindig - bemelegítéssel kezdünk, ez lehet akár labdázás, vagy egy kis futás, néha közös játék. aztán előkerül a lánc, és a vastag nyakörvvel (természetesen nem fojtó) rögzítjük a kutyán. a lánc a lábai között fekszik, így fogja végig húzni a földön. lényeges tényező, hogy sáros talajon a lánc a súlya sokszorosát is felveheti (mint pl. nálunk tegnap) ilyekor vagy ki se megyünk edzeni, vagy szigorúan a füvön maradunk. először csak egy lánccal húz, ez még a 16-17kg-os kutyákat sem hatja meg, viszont szoktatásképpen nem tennék fel ennél többet. a piteknél eddig 100%-os a statisztika, mindegyikük elsőre vágta a leckét, Junkie-nak kell egyszer-egyszer irányba állítani a lábait (mert kilép a láncból), de Doro pl már magától visszalép a helyes irányba. Ozzyval volt olyan eset, hogy megrettent a lánccsörgéstől, nem tudta elsőre hova tenni, hogy mi ez, miért történik, miért piszkálja a lábát... így őt pórázon vezettem az első pár száz méteren, de utána ő is megszokta, és szokás szerint lelkesen húzta előre. egy lánccal 2-3 alkalmat mentek a mieink, két nap egymás után nem edzettük őket, általában egy nap pihenőt kaptak, de hát ahogy hozta az élet... néha 2-3 nap is kimaradt. folyamatosan emeltük a súlyt, mindegyikkel 1-2 hetet edzettek. összesen 4 db, tehát 4kg-nyi láncunk van, tervben van, hogy vágatunk még hozzá, de a pit lányoknál nem is használnánk fel ennél többet. szabály: a testsúlya 25%-ánál többet nem húzhat! Dorci pedig 17kg, szóval nála 3 láncnál már abbahagytuk (meg volt ennek más oka is, de azt már írtam lentebb). nálunk a láncos edzés (ahogy a többi is általában) a jól megszokott "kis körön" történik, ez kb 6km távolság, nagyjából sík terep, van egy kis alattomos emelkedő, de egyébként jól és könnyedén járható, belátható és nem utolsó sorban járókelő- ill. vadászmentes.

miért is jó a láncos edzés? egyrészt erősíti a nyakat és a hátat, másrészt eleve a helyes stílusban tudja csak húzni a kutya: orra a föld felé fordul, háta kissé felpupoz, mellső lábakkal húzza magát előre, és a hátsóval tol, miközben a lábaival szélesen lép. Gábornak van egy olyan elmélete is, hogy Murphy ezért nem kezdett el soha szar stílusban húzni, vagy rángatni, mert fiatal korában nagyon sokat edzette lánccal. mivel hátrányát nem láttuk ennek a dolognak, ezért a kiskutyáinkat is így kezdtük el tréningezni. és hátrányát továbbra sem látjuk. elsősorban egyébként nem az a célunk, hogy felizmosodjanak a kutyák - mert arra még nincs szükségük - hanem az, hogy beleszokjanak ebbe az élethelyzetbe. már most odafigyelünk rá, hogy mit és hogyan csinálnak - és hogy mi hogyan nyúlunk hozzájuk. először is, nincs csali. nem azért, mert elitélnénk, hanem mert ha lehet, meghagynánk a lehetőségét a "szóra húzásnak", amivel mondjuk több versenyen indulhatnak. ha felsülünk vele, akkor nem lesz pöcsölés, előkerül a csali, de addig próbáljuk így építeni őket. tehát nem megyünk a kutyák elé, nem állunk szembe velük. az oldalunk haladnak, láb mellett, ha szépen húznak, akkor dicsérgetjük őket, simogatással, szép szóval. ha lemaradnak, akkor sem állunk szembe, hanem visszamegyünk melléjük, és úgy biztatjuk. úgy tűnik, hogy szépen kialakult már bennük a rutin, megtanulták, hogy a "gyerünk, húzzad!" mit jelent, egyben az is rögzült, hogy akkor indulnak, ha ott állunk mellettük: ha valamiért előresietnek és mi lemaradunk, akkor megvárnak és csak akkor mennek tovább, ha egyvonalba értünk. aztán persze majd versenyen fog kiderülni, hogy mindez éles helyzetben hogy működik. addig csak reménykedünk és próbálkozunk.

mivel ez is vita tárgyát képezi, ezért írok róla: mi elvárjuk a pórázfegyelmet. ez nem azt jelenti, hogy pórázon nem szoktak húzni, mert bizony mikor megyünk ki edzeni, akkor nem várok el tőlük totális higgadtságot - de azért azt sem hagyom, hogy Károly bácsisat játszunk. egyéb élethelyzetekben pedig erre nagyon ügyelek (főleg én, apjuk engedékenyebb), nincs húzás sétakor. a kutya nem hülye, meg tudja különböztetni az andalgós sétákat az edzéstől (főleg, ha ráerősítek erre egy "lábhoz" paranccsal).

mint minden edzésnek, ennek is levezető mozgás a vége, nálunk ez annyit jelent, hogy pórázon hazasétálunk a mezőről. hazaérve aztán lemasszírozom őket, és csak utána hagyom inni. edzés közben ha akad is víz a közelben (ez max nagy pocsolya szokott lenni erre felénk), akkor sem hagyom őket inni. egyrészt, mert a pocsolya az koszos, ráadásul itt felénk tele lehet műtrágyával vagy növényvédő szerekkel, másrészt mert ilyenkor eléggé ki vannak melegedve a kutyák, csak annyit szoktam engedni, hogy beleálljanak vagy feküdjenek a vízbe, hűtse le őket picit. inni csak otthon igyanak, ha már nagyjából lehültek. etetés edzés után egy órával van, ha pont úgy jön ki a lépés, hogy a többieknek nem akarok még enni adni, akkor is passzolunk az edzős kutyáknak legalább egy darab húst, illetve ilyenkor energiából és zsírból is többet kapnak.