egyik régi egyetemista társam, Zsófi fogadott egyik reggel kutyasétáltatásnál azzal, hogy a Jettáról álmodott. azt mondta futott felé, aztán egyszer csak átváltozott nagy, fekete lóvá. röhögtünk mindketten, mert tényleg olyan tud lenni, mint egy virgonc kiscsikó.

aztán ahogy elkezdtünk bikejöringezni rájöttem, hogy Jetta TÉNYLEG ló akart lenni eredetileg... nem tudom mennyire jellemző ez kutyáéknál, de a Tyutyi bizony húzás közben futtában végzi a dolgát...! annyiból látom, hogy valami van, hogy lassít picit, és emeli a farkát, aztán ahogy megkönnyebbült, már újra fel is vette az előző tempót.de még ennél is meredekebb volt, amikor egy alkalommal edzés utáni masszírozásnál láttam, hogy nedves a fenekén a szőr... rögtön beugrottak a régi félelmetes emlékek abból az időszakból amikor szegény picike vol és állandóan felfázott, aztán kiderült, hogy azért, mert inkontinens volt. ezt azóta meggyógyítottuk, és lassan három éve egészséges. aztán az első frász után rájöttem, hogy a kis maximalista nemes egyszerűséggel nem állt meg pisilni.

(hozzáteszem, indulás előtt mindig van egy kis szabadfoglalkozás pont az ilyen ügyek intézésére.)

a minap Jettát egymagában vittem ki, mivel nem akartam a szomszéd faluban két kutyával vonulni. rájöttem, hogy a tétova startot nem hagyta el, eddig simán csak futott Ozzy mellett a rajtnál, míg ő húzott. úgyhogy most arra gyúrunk, hogy rövid távon vágtasson, mint a szél. ehhez pedig végre rászántam magam és rendesen, végig tekertem. lehet röhögni, de amúgy nem vagy csak nagyon keveset szoktam pedálozni, ha a kutyák húznak - mert minek? ha ketten vannak, akkor még egyébként szükségtelen, mivel üresjáratban hajtom a járgányt, olyan tempót diktálunk, amihez én nem tudok hozzáadni... most viszont egy kutyával volt rá lehetőség, úgyhogy derekasan végigtekertem az egész távot, és közben gyakorolgattuk az irányokat. ehhez szükség votl az időjárás közreműködésére is, mivelhogy a pocsolyákat kerülgettük. ez persze azt eredményezte, hogy nem ment végig vágtában a kutya, de legalább a tempó diktálást is gyakorolgattuk így. hazafelé legnagyobb gyönyörűségemre sikerült a pocsolyátlan végszakaszon kihajtani belőle egy fasza hajrát, vágtában értünk be a faluba. a jövőre nézve tehát a terv az, hogy én egyre többet tekerek ő meg egyre többet vágtat. nem csak a 3km-es távon, hanem a dupláján is.

ahogyan azt többször is említettem, Karináék látogatása során rengeteg mindent tanultam/tanultunk. azért egy BH szintű anyagot eddig is meg tudtam úgy-ahogy tanítgatni a dögöknek, de amikor oda kerültünk, hogy Bence levezényelt egy gyakorlást, akkor újraíródott bennem minden, amit a fegyelmezésről eddig tudni véltem. nem nagy újdonságokról van itt szó, inkább sok piciről. az apró nüanszok, amik hihetetlen sokat tudnak változtatni a dolgokon. Murphy munkájától el voltam hülve, és Jettával is olyan dolgokat működtünk, hogy nem akartam elhinni, hogy ez történik... csak valami álom basszki, hát ilyen nincs, hogy ennyi kis változtatástól hirtelen fényéveket fejlődik a kutya... és de. olyan parádésan tette Tyutyerák a lábait, mint a német juhászok (na jó, annyira nem, bár a Bence mondta, hogy ha érdekel azt is megmutatja hogy megy), Murphy pedig két perces rávezetés után többet nem nézett sehova máshova, csak fel, rám. és azóta is így megy vele, fantasztikus. Jettával már más a helyzet, valami kavirc van megint a fekete fejében, és a tüneteket leírva labdakúrát rendelt el neki a pszichomókusa (Károly), ami mostanra már kezd hatni, és újra realizálódott benne az az alapvetőség, amit már párszor megmutattam neki: a labda a hónom alól pottyan le. aztán szeptemberben viszem mindkettőt vizsgázni.

meg elkezdtem az alapjait a többiekkel is, Ozzy hamar vágta a témát, Doro meg úgy döntött a maga módján oldja meg a hónaljba szorult labda problémáját és időnként felugrik leszedni a bal mellemet. de legalább ő tudja, honnan jön a labda. nemsokára már nem csak a Murphy-Jetta párossal megyünk le a kaszálóra gyakorolni (a kertben túl sok a tereptárgy), hanem majd az Ozzy-Doro duóval is. Junkie a másik J-hez hasonlóan labdakúrán van, most tartunk ott, hogy egész jól működik, de azért a kurva anyját, hogy ilyen hangulatlény. Puszta meg Dimdi falattal működnek, de azzal faszán, Dimikém olyan csehes beülést művel, hogy öröm nézni... és tartja a szemkontaktot is gyönyörűen - pedig célirányosan egyikre sem tanítottam.

az ilyen terhelés is faszán kivesz a kutyákból (nagyobb baj, hogy belőlem is), gyakorlás után egy alapos lelabdáztatás és ugyanott vagyunk, mint az edzés végén. kuss és lihegés.

(ez itt csalás, mert nem gyakorlás közben készült a kép, de olyankor is ilyen okosan néz)

nyilván az ember arra szereti igazán trenírozni a kutyáját, aminek a gyakorlatban is hasznát veheti. a fegyelmező a mindennapi életben elengedhetetlen, az őrző-védőzés is egyértelmű, viszont a súlyhúzás az szépen kimarad erről a listáról, mert bár ajánlgatja nekünk faluhelyen boldog-boldogtalan, hogy menjünk hozzá szántani, ez azért meg fog maradni vicc szintjén. no de a bikejöring az már más...

pici faluban élünk, annyira pici, hogy még templom sem jutott, csak harangláb, és vasútállomás helyett is csak egy buszmegálló van. ja és persze postánk sincs. viszont a következő falu, ami csupán 2km-re van, az tartalmazza mindezeket a hiánycikkeket, szóval ha valamit fel akarok adni (mint ma), akkor bringára pattanok (vagy türelmetlenebb állapotomban kocsiba) és áttekerek. de milyen jó, ugye, hogy van nekem egy fekete lovam, most ha megittam a kávémat csak felnyergelem, befogom a bicaj elé, és a rendes tekerési időt lefelezve sitty-sutty át is robogunk együtt. közben még veszek pár liter házitejet is, hogy a visszafele út is ki legyen használva. szóval lehet, hogy versenyen nem tudnánk semmi komolyat domborítani a Tyutyival, de legalább a lényeg megvan: a gyakorlatban működik, hasznos célra tudom fordítani az erejét és tudását. és ez egy nagyon jó dolog.

na, megittam a kávét, indulunk.

eredeti terveim közt az szerepelt ugyan, hogy Karinát felültetem a vadorzók mögé, de mivel alapból sérült bokával érkezett, így nem kockáztatott. szó-szó, 1000% garanciát nem vállalok arra, hogy megállnak a dögjeim az ő szavára, de azért egy jó 80%-ot igen. no majd legközelebb.

viszont nagyon tök jó fotókat csinált!

apjuk is most próbálta ki először ezt a párost

még vasárnapi történet...

eljött hozzánk látogatóba unokatesóm, Eszti. mivel amúgy is kutyázás volt a program, hát összevontuk a sétát a fegyelmező gyakorlással, és Esztivel és Pusztával kiegészülve kisétáltunk a Jetta-Murphy párossal a kaszálóra. rövid andalgás után aztán nekikészültem a gyakorlásnak, elővettem a labdákat, kijelöltem a táskámmal az egyenest (most lehet jönni a régi pojénnal arról, hogy aki nem bírja ne igyon, de sajnos alapvető problémám, hogy nem tudok egyenesen járni...), aztán megkértem a jelenlevőket, hogy valamelyikük videózzon míg gyakorlunk, mert Bence "kikérdez" a tanultakból. ok, Gábor videóz, adom is neki a gépet, aztán már kapcsolom befelé egyeskét (ez esetben Murphy volt az), mikor mondja, hogy  nem jó a fényképezőgép. hopp... majdnem kiesett a labda a kezemből... kutya kifektet, aztán futás a géphez, és káromkodás csak úgy cifrán... nem hoztam magammal akksit.

Jettát gyúrom picit tenyészszemlére, úgyhogy az elkövetkezendő két hétben ő is kijár majd gumival (nyilván ennyi idő alatt a semmiből nem lehet bodibildert gyúrni, viszont a meglévő izmait szépen ki fogja domborítani), ebből következett a mai, 3 gráciás edzés is.

Junkie immár profin húzott, és olyan szép stílusban, hogy majd elaléltam tőle... gyönyörű a képeken, amiket lőttem (szándékosan nem úgy fogalmaztam, hogy "gyönyörű képeket lőttem", mert az nem igaz, sajnos a szürkület az betesz a minőségnek...), és hát úgy egyáltalában semmi rosszat nem tudok mondani róluk. annyi, hogy a három gumi között ugrabugrálni nekünk már kicsit bajos, eléggé oda kell figyelni, ha nem akarunk zakózni. amúgy meg nehéz így fotózni őket, gyakorlatilag ha nem bűvészkedek, akkor csak seggeket meg hátakat tudok lőni, Gábort kellett megkérnem, hogy fogja meg a kutyákat (ilyenkor helyben maradás az felejtős), és engedje el őket egyenként, hogy legyen fotó szemből. ennek meg amúgy az lett a hátránya, hogy egyeske felverte a port, így ketteskéből speciel nem sok látszik... no de mindegy, itt van néhány kedvenc pillanat, meg egy vidi a startról.

szal erről van szó, nyuszómuszó... ♥♥♥

Doro csak akkor hajol be, ha a szokásosnál jobban bele kell húznia (mert pl. megakad egy nyomvályúban) amúgy ilyen lazán van

egy Tyutyerák, roppant boldogan

sérülése miatt a súlyhúzásból kiesett (remélhetőleg csak egy időre), de cserébe találtunk neki más elfoglaltságot. most már ki merem jelenteni, hogy az IPO a cél, és nem is állunk meg odáig.

az érzelemmentes kutyaállat, akinek csak a szeme villanásából látni, hogy ha éppen ölni készül... különben csak békésen szemléli a világot, függetlenül attól, hogy vad ugrik-e fel a bal oldalán, vagy kombájn dübörög el a jobbon.

sejtettem, hogy tartogat nekünk meglepetéseket, mikor láncról gumira váltunk, de azért bíztam benne, hogy olyan zökkenőmentes lesz a váltás, mint Dorkánál. Csikiről tudni kell, hogy amolyan juhászkutyás dolgai vannak néha (vagy legalábbis én a juhászkutyákhoz tudom hasonlítani), egyértelműen későn érő, és az új dolgokkal szemben bizalmatlan. így volt ez a gumival is, az első fél kilométer nem volt éppen dicsekvésre méltó, de miután rávezettük, hogy mit várunk tőle (ehhez bizony többször le kellett hagyni, mert egyedül az irigység motiválta, hogy Doro meg velünk jöhet) gyönyörűen ment, gyorsabb tempót diktált időnként, mint Doro (aki mostanra már harmadjára ment gumival) és simán bírta lendülettel hazáig. tök jó volt látni, hogy a két kis némber viszi egymást előre, figyelték egymást a szemük sarkából, és igyekeztek a lehetőségekhez mérten előzgetni egymást. a finisben ismét rádicsértünk annyira, hogy emelt tempóban húzzanak a végéig. kár, hogy ilyenkor már sötét van a fotógéphez, és csak telefonos képekre futja...

amikor a csörgős pet-palackkal szoktatott, majd intenzíven láncos edzéssel készített kutya hámot és gumit kap egyik napról a másikra, az nemigen szokott neki meglepetéseket okozni. sőt, javulni fog a teljesítménye, a tempója, hisz a hám segít neki.

a kavarodás viszont akkor van, mikor tapasztalatlan kutyával játsszuk ugyanezt. már eleve a speciálisan kialakított súlyhúzó hám is egy teljesen idegen dolog a kutya számára, de amikor még egy tompán surlódó, levakarhatatlan tárgyat is mögé kötnek, akkor már majdnem minden kutya elbizonytalanodik. a héten Nike-nak volt szerencsénk bemutatni a gumis húzást, de hasonlóképp voltunk anno Jettával is. ahogy a gumi mögé kerül, első nekifutásra utálja az egész helyzetet, próbál kiszabadulni belőle (mármint a helyzetből), és ha nem érzi a támogatást, akkor a hámba is szépen bele tud gabalyodni (ugyanis ha hátrál, akkor törvényszerűen ez történik). ilyenkor nem árt rá egy póráz, hogy a helyes irányba vezessük vele, aztán ahogy elindult veszettül dicsérni. kicsit könnyebb átmenet persze, ha hámhoz nehéz láncot köt az ember, dehát szükség törvényt bont, és azért egy jó kutya-gazda kapcsolatnál ez nem olyan nagy feladat, hogy ne tudnának vele megbirkózni. ahogy Jettának, úgy Nike-nak is 5-10 perc kellett, mire megértette a helyzetet és a feladatot, majd simán ügetésbe-vágtába ugrott a gumival a hátán. ahhoz, hogy a helyes stílusra rájöjjön, Jettának is kellett egy-két edzés, addig vágtában próbált közlekedni (de hosszú távon elfárad annyira, hogy ne akarjon bakkecskézni, és olyankor helyes stílusra vált).

akkor:

most: