Kutyáim és a sport

Belesétálós futás - belefutós túra a Mecsekben

2020/07/13. - írta: Vikkus

Petőcz-Pálos kolostor-Bükkös forrás-Petőcz 8,6km 535m

Mióta először kilestünk a Babás szerkövekhez, terveztem, hogy felmegyek innen a Pálos kolostorhoz, és csinálunk Rebszivel egy nagyobb karikát is. Kihasználva, hogy pihinapom van, ma reggel felkerekedtünk és átautóztunk Petőcz pusztára. 

beauceron-hiking-running-trail.jpg

Otthon még fontolgattam, hogy hozom a hűtőmellényt is, de a kocsiból kiszállva örültem, hogy nem vesződtem vele, roppant kellemes, hűs idő fogadott a fák között. Mondhatni már-már cidris volt, ha csak túrázva akartam volna megtenni az útvonalat, még egy pulcsi is elfért volna. Ám az volt a célom, hogy javarészt futva küzdöm le a szintesnek ígérkező távot (komolyabb túratérképpel lemodellezhettem volna, mi vár rám, de abban nem lett volna semmi izgalom), így nem kellett a pulcsi. Nagy dilemma volt a fussunk vagy túrázzunk kérdés ezen a reggelen, a trackeren túrázást indítottam, mert tudtam, hogy ha máshol nem is, Sasfészek felé a kaptatón biztos nem fogok futni, de az épp felépülő térdemmel lehet, hogy máshol sem kéne (olyan sokat). Futó ruhával és felszereléssel, Rebin canicross hámmal és húzószárral, de beülő nélkül indultunk útnak. 

beauceron-hiking-running-trailu.jpg

Babásig már ismerős volt az út, kellemes szintkülönbségek, ligetes hegyoldal fel-fel bukkanó panorámával, és odafigyelős ösvénnyel. Bár a Mecsek jobbára elkényezteti a túrázókat a karban tartott utakkal és szivárvány színben kódolt jelzésekkel, ez a rész elég köves, és ha futunk, könnyű megcsúszni, vagy akár bukni is. Mostanában Rebi sokat fejlődött húzásilag, megtanulta, hogy ha canicrossozunk, akkor mennie kell, mint a lokomotív, viszont a lassú, erdős futásainkon tudja, hogy néha bizony lassan kell futni és csak akkor húzni, ha épp felbíztatom rá. Mégis most először mertem úgy menni, hogy összekötöttem magam vele, és Rebi engedelmességére bíztam az épségemet. Hisz a derekamra kötött szárat nem tudom csak úgy elengedni, ha ő úgy dönt, megindul a köves ösvényen lefelé... Rebi pedig jelesre vizsgázott, kellemesen lejtő majd emelkedő részeken mindig jobban belehúzunk - ő szó szerint - majd amikor egy ilyenből kifele jöttünk telibe kaptam egy avarban megbújó követ, és néhány lépésre elvesztettem az egyensúlyomat. Ha akkor nem lassít, biztosan eltiplizek, már szinte éreztem a kezeimben és térdeimben a fájdalmat az esés miatt, mikor végül is talpon maradtam, bár nem értem hogyan. Az akció közben valahol elsikítottam magam, de úgy, hogy az "állj" parancsomat még Bakonyán is hallották, és mikor remegő lábakkal próbáltam túlélni az adrenalin föccsöt Bubi aggódva bújt oda hozzám. Eddig sem féltem attól, hogy zakózás esetén métereket vonszol a földön, de jóleső érzés, hogy ennyire figyel rám. Kicsit később kiértünk a fotózós helyünkre és készült egy sokadik "merengünk a szikla szélén" kép, amin persze a földre rakott önkioldós megoldás miatt nem látszik a panoráma. Hát ez van. 

hiking-trail-running-beauceron-view.jpg

Innen tovább mentünk a Babás szerkövekhez (mi a keresztnél szoktunk fotózkodni, ott kevesebb a turista), de persze ott már sokan voltak, így ki sem néztünk, rögvest balra vettük az irányt, fel a kék kereszten. Mint tudjuk, a kereszt mindig "átvágás", és sosem jelent jót. Most sem, bár tekintve, hogy Sasfészket nem lehet kikerülni, a kék háromszög sem lett volna kellemesebb. Sasfészek is kultikus pontja a Mecseknek, és aki egyszer járt itt, garantáltan nem felejti el. Szándékosan kerültem mostanáig, de ma szintet akartam menni, szóval felszívtam magam, és nekimentünk a kaptatónak. Sajnos megint elfogyott a tüdőm, de lényegesen hamarabb felmásztam, mint legutóbb. Még messze vagyunk attól, hogy futva sikerüljön, de öt éve még fél órás menet volt, most pedig talán ha tíz perces. Fent még kicsit sétáltunk, míg visszaállt a pulzusom, aztán boldogan konstatáltam, hogy a lábam még bírja, úgyhogy a kellemes egyenesben újra futottunk a Pálos kolostor felé. Eredetileg úgy terveztem, hogy itt jól megpihenünk és megeszem a táskámba rejtett fehérje szeletet, de pont kaszálták a füvet a romoknál, még fotót sem tudtam készíteni sárga sisak nélkül :D így odalett az idill, inkább visszaindultunk. 

hiking-beauceron-trail-running.jpg

A csavar az volt, hogy ez alkalommal másik úton jöttünk le a hegyről, a kék sávot követve ezúttal nem köves hegyoldalon, hanem széles, földes erdei úton ereszkedtünk lefelé. Masszívan, csak lefelé. Azt gondolnád, arra a szar is gurul, de mikor már egy kilométert futottam lejtmenetben, kezdtem érezni, hogy ez nem annyira buli. Rebi szerencsére nem tetézte a bajaimat, laza szárral követett. Bükkös forrás magasságában tértünk át a piros sávra, ami sajnos műúton vezetett tovább. Itt már kevés látnivaló akadt, bár a panoráma ki-ki kandikált a magas fák közül, jobbára csak dobogott a lábunk a betonon. Gondolkoztam, hogy Petőcz aknánál készítek még fotókat, de nem vettem észre, hogy ez a kereszteződés az a kereszteződés, így a végére nagyon meglepődtem, hogy már az én kocsim kéklik a horizonton. Még a végére a kis emelkedőn meghúzattam Rebit, és összességében is egész jó lett az átlagunk ahhoz képest, hogy egyáltalán nem igyekeztem sokat vagy gyorsan futni, és hát Sasfészeknél sem brillíroztunk, nem beszélve a fotószünetekről. 8,6km lett a vége, 530m szinttel.

petocz-babas-szerkovek-palos-bukkos_forras-petocz.jpg

Összességében a Babás szerkövek - Sasfészek - Pálos romok népszerű, és látványos desztináció, akár Éger-völgyből mászunk fel, akár Petőczről indulunk. Éger felől a panoráma utat javaslom, az hasonló ligetes-hegyoldalban vezető, köves ám nagyon romantikus útvonal, akárcsak a Petőczről ide vezető piros háromszög. Sasfészekre felmenni szívás, de nem trükkös, egyszerűen csak tüdő és láb kell hozzá. Van benne pár méter szikla mászás, de kutyával vagy gyerekkel is megoldható, könnyű pálya. A Pálos romok is látványosak, kiváló célpont egy szalonnázáshoz, és tök jó fotókat lehet csinálni - ha épp nem nyírják a füvet. A kék jel, ami levezet már kevésbé látványos, de amolyan igazi mecseki tájon visz át, én szeretem. Vizet vinni kell, nincs forrás vagy patak az útvonalon, nekünk szerencsénk volt, a napokban esett eső hagyott néhány kiterjedt pocsolyát, amiben Rebi tudott frissíteni (bár amúgy vittem neki tálat és vizet). Vadat nem láttunk, de ez nem jelenti, hogy nincs :) 

Szólj hozzá!

Kutyával túráztunk a Magas-Tátrában: Nagyszalóki-csúcs

2020/07/07. - írta: Vikkus

Tavaly nyári kalandjaimat elevenítem fel néhány poszt erejéig. Akit érdekelnek a szaftos részletek, azok számára elérhető az eredeti felületen a felkészülésünkről és utazásunk napjáról szóló bejegyzések, ám most következzék a lényeg, maga, egy igazi magashegyi túra, méghozzá két beauceronnal.
nagyszaloki-csucs-kilatas-lomnici-700x300.jpg

A Lomnici-csúcs látképe a Nagyszalókról

Túramesterünk, Laci javaslata volt, hogy első nap menjünk fel a Nagyszalóki csúcsra. Ez egy 2445 m magas csúcs a Magas-Tátrában, ami könnyen mászható – pontosabban túrázható. Mivel konkrétan mászni nem kellett rajta, se létra, se láncba kapaszkodás, így kutyakompatibilissé nyilvánítottuk, mindenki rábólintott. A paraméterei nem voltak aggasztóak, 1035 méterről indultunk Ótátrafüredről, és a legrövidebb túraút a tetőig kb. 5-6 km. 1400 m szintet mentünk már, az a 10-11 kili nem sok, az út járható, menjünk! Nagyon optimisták voltunk…

nagyszalok.jpg
Letarolt erdő

Reggel 8 felé indultunk poprádi szállásunkról, felvettük a csapat többi tagját Alsóerdőfalván, majd innen mentünk Ótátrafüredre. Ez a fantasztikus város szöges ellentéte volt a Rimaszombattól Poprádig vezető utakon látott ipari településeknek. Csodálatos épületek, rengeteg vendéglátóhely, itt minden a túrázókról szól! Rengeteg jelzés indul innen, minket a kék vezetett fel a csúcs irányába.

nagyszaloki-csucs-tura-erdo.jpg

Lihegő csapat 

Mivel még sosem jártam 2000 méteren – vagy fölötte – felkészültem mindenre. Túranadrág, túrapóló, a repertoárom legtechnikaibb gyapjú túrazoknija és a legújabb, 15 literes fast hiking táskám, no és persze a bakancsom. A kutyáim hámot is kaptak a láthatósági szalag mellé, sanszos volt, hogy húzni fognak – meg hogy én ennek örülni fogok.

nagyszaloki-csucs-tura-beauceron.jpg

 Kellemes, hazai tájakat idéző erdős szakaszunk

Az út eleje laza erdőben vezetett, kevés árnyékkal. Mintha minden tizedik fa állt csak volna a helyén. Laci mesélte, hogy egy nagy vihar pusztított itt néhány éve, az törte le a fákat. Libabőrös lettem a gondolattól, hogy egy vihar le tudott tarolni egy egész erdőt… Több négyzetkilométer hosszan láttunk a földön fekvő fenyőket, többségüket nem vitték el onnan feldolgozni. Az új erdő már nő, de az ösvény mentén végig éreztük, hogy mennyire jelentéktelenek vagyunk a természet erejéhez képest. Mivel 1400 m szint jutott 5 kilire, így non-stop felfelé mentünk. Nem túlzás, alig volt pár méter vízszintes szakasz! Egy rövid részen kicsit mecseki hangulatom, néhány száz méteren kacskaringós, árnyas erdei szakaszon jártunk. 1500 méter felé aztán elfogytak a lombhullató fák és  törpefenyők váltották őket. Még láttunk néhány sziklára kapaszkodva áfonyabokrokat, de a növényzet látványosan ritkult. Egy-egy szuszogásos szünetben tudtunk is csemegézni, de népszerű útvonalról lévén szó, erősen megfogyott már a gyümölcs a cserjékről. Itt már föld sem volt a talpunk alatt, csak a Tátra sötét sziklái. Évtizedek alatt simára csiszolták a kövek tetjét a túrabakancsok, és bár sokszor látszottak a kövek billegősnek, úgy be voltak taposva, hogy minden lépésünk biztos volt.

nagyszaloki-csucs-rebelle.jpg

 

Elképesztő tömeg volt! Sejtettük, hogy lesznek emberek, de hogy ilyen kietlen terepen ekkora tömeg legyen, az mindannyiunkat meglepett. Gyakorlatilag folyamatosan jöttek szemből és előztek hátulról – illetve előztünk mi is. A szebb panorámás helyeken sorban álltunk a fotózásért és a tizenéves gyerektől a fiatal nyugdíjasig minden korosztályból láttunk túrázókat. Csak kutyát nem. Az enyémeket egy darabig pórázoztam, aztán amikor az ösvényből szikla-lépcső lett, elengedtem. Esélytelen lett volna száron vezetni őket…
nagyszaloki-csucs-felfele.jpg

 Nem őszinte a mosoly...

Onnantól, hogy sziklásra váltott a terep, az egész egy hosszú lépcsőzéssé vált. Nem volt persze unalmas, minden lépésre oda kellett figyelni. Örültem, hogy a szintes futóedzéseimnek volt értelme: a lábam jól bírta a non-stop mászást, helyette a tüdőm hagyott cserben. Bár általában futáskor jól kapok levegőt, ez alkalommal folyton légszomjam volt. Viccelődtünk, hogy ritkul a levegő, de tényleg, mintha éreztem volna… Néhány méter fölfelé után ezért meg-megálltam levegőért, de amúgy nem haltam bele az erőfeszítésbe. A kutyák jól bírták, bár nagyon kijött, hogy Pogónak nincs “hátsó láb tudatossága”: előfordult, hogy lecsúszott a feneke és elterült egy-egy sziklán, mint egy béka. Rebi ellenben ügyesen ment. Pogi természetesen tudja használni a hátsó lábait, de azok leginkább “automatán” működnek, nem figyel rájuk, ennek volt köszönhető, hogy néhányszor megcsúszott. Egy idő után, 1900 méter felé már nem duhajkodtak a szörnyek sem, abbahagyták az előremegyek-visszajövök túramódit és inkább csak előre mentek, majd megvártak. Ők sem akartak fölöslegesen lépcsőzni.

nagyszaloki-csucs-szelfi.jpg
1900 méteren

Ahogy mentünk fel egyre kevesebb lett a növényzet és hűlt le az idő. Közben pedig láthatóvá vált a Tátra egy másik lába, a Lomnici csúcs és az őt körülvevő hegyek. 1950 méter felé már elánk tárult a mélység is, az a brutális tér, ami a két vonulatot és a köztük fekvő völgyet alkotta. Úgy éreztem alig bírja befogadni a tudatom. Elképesztő sok fotót csináltunk, de az érzést félek, nem tudják átadni.
nagyszaloki-csucs-beauceron.jpgEgyre erősebben fogtam a kutyáimat...

1970 méternél aztán már olyan mezsgyére értünk, ahol mindkét irányban láttam az alattam fekvő közel 2000 méter mélységet. Az út a gerincen vitt tovább, nem volt veszélyes szakasz, nem fenyegetett a lezuhanás, de mégis ijesztő volt. Tudni kell, hogy komoly tériszonyom van, a kettes létrára se megyek fel szívesen, ezért ez amolyan harc volt a saját határaimmal. Amin elbuktam…

nagyszaloki-csucs-1980m-1.jpg

Nem bírtam végigmenni a gerincen. Sosem volt még pánikrohamom, de azt hiszem ott, 1978 méter magasban az volt. Azt vízionáltam, hogy a kutyáim túl közel mennek a szakadékhoz, meglátnak egy zergét ás lezuhannak. Valójában senki sem volt veszélyben és még a bocik sem olyan bolondok, hogy leessenek, de a pánik azért pánik, mert nem racionális. Társaságunk másik két tagja már párszáz méterrel korábban visszavonulót fújt (ott is volt tériszony), és Laci nekem is azt tanácsolta, hogy inkább menjek vissza. Nem jó, hogy rossz élménnyel zárom az első napunkat, az agyamnak pedig szoknia kell ezt a fajta mélységet. Egy darabig még tépelődtem a szélfútta, hideg sziklán ülve, görcsösen szorítva a kutyák hámját, majd Ati megoldotta a dilemmámat, és mondta, hogy lekísér. 500 méterrel a Nagyszalóki-csúcs előtt hazaindultunk.

nagyszaloki-csucs-hegygerinc.jpg

Ennyi volt az ösvény: néhány méter széles sziklák és két oldalt 2000méter mélység

Lefelé menet, hogy mégis menjünk még egy kicsit, a piros jelen kerültünk, majd a Medvés kalandparknál áttértünk a zöldre. Korábban Laci (aki amúgy erdélyi) megnyugtatott, hogy a hegyek tetején nincs medve, de ezen a szakaszon még figyelmeztető táblát is láttunk, ami arra kért, hogy ne piszkáljuk a macikat. A szlovákok hozzáállása alapján egyébként teljesen az a benyomásom, hogy nem félnek tőlük, inkább csak a kíméletük miatt táblázzák ki. Lefele a piros szakasz kb. vízszintes volt, a zöld viszont meredeken ereszkedett lefelé. Mivel Laci tovább maradt fent, mi addig leültünk egy sörre. Igyekszem feltérképezni a szlovák söröket (nálunk cseh túlsúly van minden boltban), és a Saris barna kapott is egy megfelelt osztályzatot. Nem egy barna Staropramen, de egynek jó volt.

nagyszaloki-csucs-medvek.jpg

 

Summázva a Nagyszalóki egy könnyen megközelíthető 2400 méter fölötti csúcs. Ha nem vagy pánikolós, akkor rizikó nélkül fel tudsz menni. Nagyon hirtelen kell nagyon magasra menni, erre célszerű rágyúrni, mielőtt ide utaznánk. Az időjárásra figyelni kell, odafent nagy a szél és könnyen elkaphat nagy eső. Nekünk mázlink volt, ragyogó napsütésben mentünk (naptejezz!). A magasszárú bakancsot nem éreztem indokoltnak, de a terep kétségtelenül nehéz, technikás, ezért könnyen bicsaklós, gyenge bokára szükséges! A hosszúnaci megintcsak nem volt indokolt, a gyér növényzet miatt semmi sem ért a lábamhoz és júliusban a hideg végett sem kellett. A 15 literes zsákomban volt még egy lightshell és egy esőkabi, amiket nem vettem elő. 2000 méter közelében már cidrisebb az idő, aki fázós, annak elfér a plusz réteg, és mivel könnyen jönnek a zuhék, az esőkabát is jó, ha csőre van töltve. Ezen kívül energiaszeletek (ez kellett) és 1l víz ívózsákban (kevés volt) volt nálam és 2 liter kutyavíz (szintén elfogyott) no meg a fényképező és a kalapom. Az útvonalon nincs természetes vízforrás (csak az első kilométeren), ezért kutyáknak mindenképp kell vizet vinni. A talaj végig szikla, így érzékeny mancshoz kutyacipő is elkelhet.

Estére kellemesen elfáradtunk, a kutyák is hamar elaludtak, izgatottan vártuk a holnapot… Folytatása következik!

5 komment

Terepfutás övtáskával: első utam egy liter vízzel a fenekemen

2020/07/05. - írta: Vikkus

Nagyon sokat gondolkoztam hogy oldjam meg a frissítést, mert sajnos odáig jutottunk, hogy már a Mecsek fái sem óvnak meg a hőségtől. Ráadásként nem csak magamnak viszem a vizet, hanem sokszor Rebinek is. Ha nem akad vízfolyás az útvonalon, akkor nekem kell gondoskodnom róla. Próbáltam már a futó hátizsákot, és ha nagyobb kalandokra indulunk, akkor majd ismét ahhoz folyamodok, de ha nem muszáj, nem zötykölöm a hátamon. Bármilyen szépen fekszik is fel, csak zavarja a hőleadást és tud azért mozogni is, a koppig húzott pántoktól pedig nehezebben kapok levegőt - ami futásnál azért szokott kelleni.

running-beauceron.jpg

Hosszas lamentálás és internetes keresés után végül bepróbáltam a Kalenji Evadict övtáskát, ami bővíthetó puha kulacsokkal. Fontos volt, hogy két ponton szimmetrikusan terhelhető, bár rövidebb távokon annyira nem érezzük, ha az egyensúlyunk nincs a helyén, de ha hosszabbat fut az ember, akkor már egy apróság, pl. telefon is zavaróvá válik, ha nincs középen vagy épp szimmetrikusan. Következő dilemmám az űrtartalom volt, 2x250ml és 2x500ml befogadóképesség közt vacilláltam meglehetősen sokáig, majd maradt az utóbbi. A puha kulacsokat is megvettem a Kalenjitől, máshol csak sokkal drágábban találni. Az egész befektetés így is már elérte egy futó hátizsák összegét, viszont a nagy filozofálások során figyelembe vettem a többi felhasználási lehetőséget: egyrészt, bármilyen túra esetén praktikusabb, ha nem pet palackban visszük a vizet, így az ivózsákjainkat ezzel egészítem ki, illetve ha egyszer beszerzek egy komolyabb kutya túrazsákot (olyat, amit a kutya cipel), akkor ő is ebben tudja cipelni a saját vizét. Forgalmaz a Ruffwear olyan kutyazsákot, amihez kapható puha kulacs, de az a kombináció már nagyon masszív áron mozog... 

trail-runner-beauceron.jpg

Az első útján valójában rövid távon mozgattam meg, 5km-t mentünk Petőczről ki a Babás szerkövekig, viszont mind a négyünknek az én sejhajomon nyugodott a vízellátása. Ati csak az iratainak hozta a futó hátizsákot, és két kutya is volt velünk. A víz javát ők itták meg egyébként, de itt amúgy is a teszt volt a lényeg. Ez az övtáska alapvetően utlramaratonista fiúknak van kitalálva, így az én hangsúlyos domborulataimon nem egészen úgy viselkedett, mint kellett volna, de alapvetően meg tudtunk egyezni. Mivel tele raktam motyóval, benne volt kulcsom, telefonom, kutyák itatótálja, két marék pzs (ezek mind beleférnek!) és egy liter víz, ezért nem kellett megszorítanom, önszorgalomból megállt a csípőmön, majd mikor nagyobb lett a tempó a zötykölődéstől elindult oldalra. Ez nyilván eléggé zavaró, úgyhogy jobb ötletem nem lévén feljebb emeltem és megszorítottam a pántját a derekamon. Mivel a mellkasom még mindig szabad volt, a hátizsákkal ellentétben nem zavart, hogy szorosra kellett vennem. 

trail-running-beauceron.jpg

Ezen kívül kipróbáltam egy standard esti sétánál is egy hosszú nap után, így már tudom, hogy lazán elfér a kulacsok helyén egy fél lityi sör meg egy madzagos labda. Legnagyobb hátránya, hogy derékon hordva roppant előnytelenül áll a fotókon (legalábbis rajtam, és a körte formámon) :D de ezen felül tudok emelkedni. 

walking-with-dogs-beauceron.jpg

 

Szólj hozzá!

Győzelmi fotó a Babás szerköveknél, mert megtehetjük :)

2020/07/02. - írta: Vikkus

Cserkúton élünk, egy Péccsel szinte összeépül faluban, mely nem csak a helyiek számára lehet ismert, hiszen sok túrázó talál itt kulcsosház vagy egyéb szállást mecseki kirándulásai idejére. Ehhez a térséghez közel esik a Mecsek Nyugati oldala, és több jelzésen is fel lehet menni a hegyre, ahol aztán az útvonalak kusza hálóiban elnavigálhatunk gyakorlatilag bármerre. 

mecsek-babas-szerkovek-trail-running-beauceron.jpg

A Babás szerkövek különleges legendáriummal bír, a furcsa alakú homokkövő sziklák lentről figyelve, mintha kővé vált emberalakok lennének, innen erednek helyi mítoszok a kialakulásukról. A neve mindazonáltal pogány áldozati helyként való funkciójára utal, amit a szikla szélén állva nem is nehéz magunk elé képzelni, ezen a fantasztikus helyen, a fél környéket belátva minden sámán azt gondolhatta, hogy itt közelebb érnek szavai az istenekhez.

view-mecsek-babas-szerkovek-hiking-beauceron.jpg

És mindez itt van tőlünk egy köpésre - mégsem túráztam még otthonról fel ide soha (más irányból már rengetegszer). No jó, a soha az másfél év, de akkor is furcsa, valahogy elmaradt. A héten viszont felugrottunk egy reggel Bubival gombát keresni, Petőcz aknáig mentünk autóval (aminek szintén érdekes története van), ez nagyjából 5 perc kocsiút, majd innen szoktunk elindulni a kedvenc útvonalainkon, általában É-Ny-i irányba, vagy teljesen É-ra, Abaliget felé, ám ezúttal megnéztem mi esik jobbra, azaz délnek. Nem sokat sétáltunk az erdei úton, mire átváltott a piros négyzet jelre, én pedig szeretem a jelzett utakat, azon folytattuk. Gombát nem találtunk, száraz volt az erdő, viszont úgy vitt magával a túra flow, hogy nem volt kedvem sem megállni sem visszafordulni, meg akartam nézni hova visz az ösvény. Egészen más volt így, csak kalandozva sétálni az erdőben, mint mikor előre tervezek, számolok, csak vitt a lábunk, fotózgattam Rebit a szép sziklákon, utunkat keresztező kidőlt fákon. Aztán már olyan sokat haladtunk lefelé, hogy kezdtem aggódni - ezt meg kell mászni hazafelé - és egyébként is tudtam, hogy a négyzet településre visz, nem akartam elmenni Kővágószőlősig, vagy éppen Cserkútra a kocsi nélkül, így mikor útba akadt egy piros kereszt jel, éltünk vele. A keresztekkel vigyázni kell, mert az mindig "átvágás", és most is egy masszív kaptatóra irányított. Miután mentünk fél órát vertikálisan átpártoltunk a piros háromszögre. Ez a jel korábban is keresztezte már a piros négyszöget, de tudván, hogy a háromszög mindig hegyre visz, akkor ódzkodtam tőle, mondván nem akarok mászni... hahaha... Szóval miután a kereszt megszivatott és másztunk egy jót, követtem a háromszöget, mondván ennél rosszabb nem jöhet, és mikor kezdett ritkulni a lombozat, már sejtettem, hogy hol járok. És nemsokára már megpillantottam a kilátást, az alattunk fekvő Dél-Baranyát, akkor már tudtam, hogy nemsokára egy kilátónál leszünk. 

mecsek-view-babas-szerkovek-hiking-beauceron.jpg

A Babás szerkövek végig szegélyezik a piros háromszög jelzésnek ezen szakaszát, több helyen is ki lehet lépni a sziklákra megcsodálni a fantasztikus kilátást és készíteni néhány vagány fotót, mi két ilyen helyet néztünk meg, és hívogatott volna a harmadik is, ám nem volt nálam víz és már délre hágott a nap, iszonyú hőség volt, és Rebinek sincs vize. A sziklák nyomják magukból a hőt, így a fotókért sem volt oda a Bubi, visszafordultunk és a piros háromszögön maradva mentünk egészen a négyzetig. Megállapítottam, hogy ha kihagyjuk az "átvágást" akkor sokkal kevesebb a szint, és már körvonalazódott is, hogy legközelebb erre jövünk futni. 

babas-szerkovek-trail-running-beauceron.jpg

Úgy éreztem két hét pihenő és háromnegyed doboznyi kollagén már elegendő volt ahhoz, hogy kicsit helyrejöjjön a visító bal térdem, ezért tegnap megkockáztattam egy kocogást. Kényelmes tempóban jártuk meg a piros négyzet - piros háromszög útvonalat a sziklákig és vissza. Fantasztikus volt! Isteni a táj, trükkös de nem nehéz az ösvény, nagyon hangulatos, 5,6km-re 250m szint jut, ami pont elég ahhoz, hogy elkezdjem újra szokni de még ne nyírjon ki, és felfelé húzott a látványos győzelmi szelfi gondolata, mert tudtam, hogy most kicsit oldalról fog sütni a nap és kivételesen élvezhető fotót tudok készíteni telefonnal is. Hazafelé pedig már javában csak lefelé mentünk, a végét meg is húztam egy kicsit, és kellemesen kifáradva, izzadtságtól csöpögve értünk vissza Petőczre. Kiváló újrakezdő futi volt, jövünk még erre.

Szólj hozzá!

Mediterrán hangulat a siklósi borvidéken: Kopasz-hegyen túráztunk

2020/07/01. - írta: Vikkus

Pár hete esett meg, hogy egy meleg nyári délelőttön Ati indítványozta, hogy nézzük el Csarnóta felé, a Kopasz-hegyi kilátóhoz. Tenkesen átvezető teljesítmény túrákról ismerte meg az útvonalat, ám most a hőségre és a kései indulásra való tekintettel csak a legszebb részére koncentráltunk, és a Tenkes Csárdától indulva sétáltunk át Csarnóta határáig.

tenkes-hiking-beauceron.jpg

Meglehetősen rövid ám annál látványosabb túráról beszélünk, valami elképesztő vidéken jártunk! Mintha egy hatalmas sziklakertbe tévedtünk volna, ami az első júniusi meleg nappal kombinálva igazi mediterrán hangulatot biztosított. Bár csak négy kilit mentünk, eléggé hosszúra nyúlt, mivel kedvem szerint az összes kőnél megálltam volna fotózgatni. Csodás virágszőnyeg kísért az úton, minden virágzott, és még kaktuszt is láttunk hatalmas, sárga virágokkal.

dsc01474.JPG

Végül aztán felértünk a kilátóhoz, ami nincs ugyan magasan, de mivel "kopasz", fák nem szegélyezik, be lehet látni az egész környéket, szépen kirajzolódott a horvát Papuk hegység, előttünk feküdt a Mecsek, a Tenkes és az egész Ormánság. Az útvonal levezetett volna Csarnóta felé, de nem indultunk meg, csak annyira, hogy még néhány hangulatos fotót lőjjek a kutyákról. 

tenkes-beauceron-hiking-meadow.jpg

Visszafelé kicsit improvizáltunk, letérve a kijelölt útról barangoltunk a régi kőbányánál. Újabb és újabb háttereket próbálgattam, miközben Rebelle már kérés nélkül foglalt el művészi pózokat a különböző sziklákon. Lemmy kevésbé volt aktív, a nagyobb testével jobban megérezte, hogy nem csupán fentről tűz a nap, a kövek is nyomják magukból a hőt. 

tenkes-beauceron-hiking.jpg

A terep kicsit technikás, alig van szintemelkedés, az összes kihívást a sziklás talaj okozza, ami miatt érzékeny bokához magasszárú cipő javasolt, de aki vagánykodik akár szandálban is teljesíteni tudja. Főleg nyáron.

tenkes-hiking-beauceron-csarnota.jpg

A szőlőhegyi útra érve visszasétáltunk a csárdához és ettünk egy jót, a kiszolgálás átlagon felüli, és a kaja is pompás. A kutyákkal a kerthelységben maradtunk, így nem tudom beltérre vihetők-e. 

tenkes-view-hiking-beauceron.jpg

Összegezve az útvonal kiváló azoknak, akik a Siklós-Villányi borvidéken járva kicsit kimozdulnának a természetbe, roppant látványos, erősen ajánlott a fotógép vagy egy jobb telefon. Az országos kéktúra jelzés fut végig, akár azon haladva, akár más jelekkel kiegészítve hangulatos és sokkal nehezebb túrát is lehet rittyenteni a Kopasz-hegyet érintve, vagy akár a csárdától indulva. Nem egy zsúfolt, népszerű helyszín, mint oly sok más a Mecsekben, így kevésbé zsúfolt is, mi hétköznap voltunk, akkor konkrétan senkivel sem találkoztunk. Víz nincs sehol, de ha csak a 4 km-t járjuk, akkor nem is feltétlenül szükséges, de a saját és kutyája igényeit mindenki tartsa szem előtt. 

Szólj hozzá!

Új cimkék, új történetek

2020/06/30. - írta: Vikkus

Már rég nem arról szól a blog, hogy leírom hogy telnek a kutyás mindennapjaink, ahogy változik körlöttünk a világ, úgy változik hát ez a felület is. Továbbra is mesélni szeretnék az edzéseinkről, de egyre többször van részünk különlegesebb kalandokban, ezért mostantól bevezetek egy új cimkét, a kutyávalavilágban-t, és hozzá a tájegység nevét, ha esetleg többször járunk arra, könnyen megtalálható legyen. Tavaly jártunk egy hetet a Magas-Tátrában, idén átruccantunk a Papukba és tervben van egy Szlovén út is, és mindről szeretnék megemlékezni. Utólagosan felkerül egy Mecsek cimke is majd a régi posztokra. A tátrás kalandról a deca blogon írtam egy sorozatot, ám ez a széria közepén megszüntetésre került, és jelenleg két külön oldalon található a teljes hetünk leírása, így ezeket szépen lassan átemelem majd ide is, hogy megmaradjon mindazoknak, akik ebbe az irányba kacsintgatnak, főleg ha kutyával. 

hiking-beauceron.jpg

A túrázás, mint ilyen inkább humán oldalról igényel felkészülést, milyen a terep, mit vigyek magammal, hol tudok parkolni, és hasonló kérdésekkel, amiben a legjobban nekem is mások túraleírásai szoktak segíteni, így a célom most inkább túrázó oldalról némi támasz, hisz ezt is csináljuk, és sokan ebbe is bevonják a kutyáikat. 

Szólj hozzá!

Papuk hegység kutyával: rövid túra a horvát határon túl

2020/06/29. - írta: Vikkus

Már a karantén előtt is terveztük, hogy egyszer átruccanunk a Mecsekből is látható Papuk hegységbe, a határ túloldalára, de eddig valahogy mindig elmaradt. Most, mikor enyhítették az intézkedéseket - abszolút elővigyázatosan - nekilódultunk, hogy megnézzük magunknak a Papukot. 

papuk_beauceron_hiking_dog.jpg

A hajnali indulás eszméje hamvában holt, mivel sem összekészülni sem aludni nem tudtunk időben előző este, így jó későn, kilenc órakor startoltunk Pécsről. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, hisz alig 100km az út, ám pont úgy estünk be Drávaszabolcsra, hogy addigra lezárták a túloldalon a Donji Miholjac átkelőt áramszünet miatt. Hideg zuhanyként ért, hogy nem tudunk átmenni, a következő átkelő pedig Beremend, ami komoly kerülő, de elszántak voltunk, így arra vettük az irányt. A határon ellenőrizték a papírokat, de ahogy régen, most is átengedtek személyivel, a pet passportot (szokás szerint) felhúzódó szemöldökkel érdeklődve forgatták, a magyar oldalon viccelődtek, hogy a "faja kutya" (igen, a fajtája meg beauceron, de inkább hagyjuk), a horvátok úticél címét kérték, a szállásunkét, én meg széttárt karokkal mondtam, hogy nem alszunk sehol, és a hegyre megyünk... végül Jankovacot írt fel, és elkérte mindkettőnk számát. Ha Jankovacban covid ütné fel a fejét, akkor kapunk sms-t. Ez mondjuk mindegy lenne, mert egy teremtett lélekkel nem találkoztunk ott, de erről majd később. 

papuk_beauceron_hiking_dog_gardiens-du-chaos.jpg

Délre értünk fel a Jankovac település mellett lévő nemzeti parkba. 10 kunás belépő ellenében tudtunk bemenni és parkolni a parkban, ami valamilyen gróf régi lakhelyén került kialakításra. Sajnos angol nyelvű tábla nem sok akadt, így csak sejteni tudjuk mindezt. A park nem túl nagy, és kevés a látnivaló, egy tavacska, egy beton medence, amin keresztül folyik a patak és hatalmas rákok lakják, és egy látványos, nagyon magas vízesés, ami teljes egészében körbejárható. Ez utóbbira hittük,hogy egy túraútvonal és nagy lelkesen el is indultunk, aztán meglepve konstatáltuk, hogy 500m múlva visszatértünk a kastélyhoz... 

jankovac-waterfall-papuk-beauceron.jpg

Fel kell készülni a Papukra. Ugyanis a túrajelzésből csak egy fajta van, és nem nagyon cizellálták túl, ami járható túrázva, az piros karika, oszt csókolom. Sajnálatos módon Ati a Locus programhoz nem töltötte le a túrajeles réteget, így vaktérképünk volt csak, és a parkban kihelyezett tábla sem segített többet. Végül a vízeséses rapidkör után elindultunk a tavacska mentén. A tó mellett feküdt néhány öreg kenu, talán régebben lehetett itt csónakázni is, jelenleg nagyon balkáni hangulata volt mindennek, ráadásul épp felújítások is zajlottak. A tó mellett elsétálva láttunk néhány bájos szakaszt, majd az ösvény felfelé vette az irányt. Meredek emelkedőn és egy lépcsős szakaszon másztunk felfelé meglehetősen sokat, majd egy barlanghoz értünk, ahol a mellette álló (horvát nyelvű) táblán repkedő denevérek és puskás, népviseletet hordó bajuszos férfi alakja volt az illusztráció. A denevér részt értettük, hogy de hogy a pödrött bajszú úriember helyi betyár vagy épp tisztességes vadász, az örök rejtély marad. A barlangba kötél korláttal ellátott ösvény vezetett be, én olyan három métert bírtam, Ati picit tovább ment, de végülis nem barlangászkodtunk sokat. Egész hangulatosan kiépített fa lépcsők és járda vezetett még tovább felfelé, ahol a táblán lévő infók alapján az említett gróf sírhelye volt. Tekintve, hogy milyen volt a kiépített úton feljönni, azt kell mondjam utolsó kívánságával jól próbára tette a leszármazottjait, ha ide még felcipeltette a koporsóját, mindenesetre látványos végső nyughelyet sikerült találnia. Ezt a barlangot bejáratot zár védte, bár amúgy sem lettem volna kíváncsi a gróf földi maradványaira. Kicsit később az út ketté ágazott és mi azt választottuk, ami nem a kastély felé vezetett vissza. 

papuk-trail-hiking-beauceron.jpg

Viszont mivel a jelzések azonosak voltak mindenhol, és nem volt használhatú online térképünk, igazából nem tudtuk, merre tartunk. Még négy kilométert mentünk előre, majd nemes egyszerűséggel visszafordultunk, hogy biztosan időben hazaérjünk. A környezet abszolut a Mecsekre hajazott, hasonló növényzet, hasonló klíma, az ereszkedések és emelkedők is ezt a hangulatot idézték, éppen csak a zavaros jelek és a láthatóan gondozatlan útak voltak újak számunkra. Hiába, rá kellett jönnünk, hogy a magyar túrista utak elkényeztettek minket. Itt minden jelölve van, a hegyre a háromszög visz, a forráshoz a kör, stb itt meg kapsz egy piros pöttyöt a fán, és légy vele boldog. A dzsungelen átvágtunk, a farönkön átmásztunk, de legalább ez emlékeztetett rá, hogy most nem otthon vagyunk. Sajnos olyan igazi durci kilátást nem kaptunk sehol, ehhez jobban fel kell készülnünk térképileg, de nagyon jó volt, hogy itt láthatóan nem divat a túrázás, és bizony csak a kastély környékén láttunk messziről embereket, bent az erdőben már civilizációnak nyoma sem volt. És úgy összességében úgy éreztem magam, mintha a kétszáz évvel korábbi Mecsekben járnék. Hosszan elterül a horizonton a csodás, fákkal fedett lankáival, de nem borítják házak és lakóparkok, mint nálunk, csupán néhány tanya kerítése utal arra, hogy laknak itt emberek. 

jankovac-lake-papuk-beauceron.jpg

Visszatérve saját nyomunkon a keresztezésig, ez alkalommal a kastély felé indultunk, így vittünk egy kis változatosságot az útvonalba. A kastélynál volt egy étterem, és Atinak kedve támad egy kis plejskovicához, így megközelítettük a helységet, ám már a terasz előtt a lépcsőnél kiraktak egy nagy kutyát tilos táblát, ez kivételesen közérthető volt minden nyelven. Megálltunk a lépcső aljában, és a pincér mutatta, hogy ott távolabb, a parkban a padoknál foglalhatunk helyet a kutyával. Mikor ezt megtettük kiderült, hogy itt már nem szolgálnak ki, és mivel semmi kedvünk nem volt a kutyát egymásnak adogatva rendelni (főleg, hogy Ati nem is tud angolul), úgyhogy otthagytuk őket. Ezzel teljesen nullára csökkentve amúgy a horvátokkal való kontaktust. 

papuk-log-trail-hiking-beauceron.jpg

Hazafelé már gyorsabban tudtunk menni, hisz délután egytől újra üzemelt a miholjaci átkelő. Megállapítottuk, hogy bármilyen közel is vagyunk a határhoz, érezhető, hogy ez másik ország, a rengeteg vakolatlan ház, a hiányzó kerítések, nincs minden udvarban kutya, és az a rengeteg, gyönyörű iszalag... ahogy hazaértem elkezdtem guglizni, hogy mégis honnan és mennyiért juthatok hozzá, fel akarok futtatni a féltetőre egy ilyet. A határon hazafelé sem volt fennakadtás, a horvátok elkérték az okmányokat, a magyar oldalon pedig megnézték Rebit a csomagtartóban (mmint csak messziről). 

chanterelle-mushroom-papuk.jpg

Mivel kimaradt egy betervezett étkezés, hazaúton Görcsönyben álltunk meg a Zsuhukában, itt tudtam, hogy kutyabarát az étterem, az asztalig tudtam hozni Rebelle-t, és annyi kaját kaptunk, hogy még másnap is azt ebédeltem. 

papuk-hikers-beauceron.jpg

Summázva a határon való átkelés pet passporttal és szimpla személyivel teljesen gördülékeny  volt, a horvát oldalon sajnos falu falut ér, ami miatt nehéz haladni, de a határtól a Papuk nem esik messze. Túratérképpel fel kell készülni, és néhány kuna sem árt, ha Jankovacnál akarunk parkolni. A terep (ahol mi jártunk) egyáltalán nem volt nehéz, nem volt indokolt a bakancs, előfordulnak patakok, szóval elegendő úgy készülni, mint egy mecseki túrára. A kutya kapcsán senki nem problémázott (kivéve az éttermes malőr), de a biztonság kedvéért nem engedtem el, bár végülis sem vadászatnak sem más erdei munkának nem láttuk nyomát, még leseket sem. Abszolut tudom ajánlani a nyers, érintetlen természetet kedvelőknek. 

Szólj hozzá!

Óda a hűtőmellényhez: 10K a kánikulában

2020/06/14. - írta: Vikkus

Az utóbbi időben erősen gyengélkedett a térdem, néhány bekötött és meglehetősen tempós futással úgy odavertem, hogy már sima sétálásnál is fájdogált. De aztán jött a kollagén kúra, és pihentettem is két hetet (jó, volt közben egy laza 18 kilis túra, de azt ki számolja...), és erre a hétvégére (aminek kivételesen mindkét napja szünet) két teljesítendő futásom is összejött: kollégám kihívott egy 2,4km-es sprintre, és ma van az Endometriózis futás határideje is, amire viszont 10K-val szerettem volna nevezni. Utóbbira esett a választás ezen a meglehetősen meleg vasárnapon, és mivel két kutya kísért minket, a hűtőmellény Lemmy-re került, aki a hatalmas testével nehezebben viseli a meleget. Nem mondom, mostanra Rebin is látszik, hogy nem komfrotja a hőfok, de azért még a szíve viszi előre. 

img_20200614_112227_223.jpg

Úgy készültünk, hogy javarészt szabadon futnak a kutyák és laza kocogós tempóban megyünk le Petőczpusztáról Abaligetig és vissza, majd valahol egy túraútvonalon felkerekítjük az amúgy 8-9km-es útvonalat 10-re, de azért viszünk futóövet is, hogy dombon felfelé segítsenek a kutyák. 8-ra értünk a startponthoz, és szabadon indultunk neki. A betonos, fákkal nem takart szakaszon, már akkor éreztük, hogy ma meleg lesz, de szerencsére az erdőben végig árnyékban maradtunk, ott elviselhető volt. Az út elején még nehezen döcögtem, többször is szóltam Atinak, hogy lemaradok, mert a térdemnek nem tetszett az ő emelt tempója, de aztán - ahogy szokott - bejáratódott, és egy kili után már nem fájt. Nagyjából addigra értünk el dimbes-dombos szakaszra, úgyhogy gondoltam ideje kicsit bekötni Rebit. A susnyásban mellettünk megbújó állatka épp erre várt, és amint átváltottunk cc-re felpattant és elinalt. Igaz tőlünk ellenkező irányba indult, de Rebit ez nem zavarta, hátra-hátra sandított ugyan, de szokásos módon felhasználta az így nyert trieb-et és húzásba rakta. Az első dombon nagyon jó tempóval repültünk fel, majd jött a feketeleves: egy durva lejtő. Ha magunk vagyunk, Rebi már tudja, hogy erős lejtőn láb mellé hívom, mert féltem az életem, de most benne volta  boogey a lábában, és Lemcsi is a sarkában lihegett, így néminemű veszekedéssel vegyült a következő pár kilink. "Szerencsére" ez egy hirtelen mélyülő és emelkedő útvonal, nemsokára már jött is a revansom egy közel négykézlábazós domb személyében. Sajnos a jó ütemünket rögtön az elején szétverte két gombász bácsi szabadon kószáló tacskója, aki jó ötletnek vélte nekirongyolni Rebinek... szerencsére ő ilyenkor csak fut, de hogy megelőzzük a bokán harapást (a sajátomat) megvártuk inkább, míg a bácsik összeszedik a Fifit. 

A srácok igyekeztek odatenni magukat dombnak felfelé is, de az én tüdőm még mindig nem szereti az emelkedőt. Annak ellenére, hogy kaptam segítséget, sajnos meg kellett állnom szuszogni egyet. Kicsit tovább már újra lejtett, de addigra helyrebillent Rebi lelkivilága is, és szépen láb mellett követett, míg meredeken ereszkedtünk. Abaligethez érve a vadregényes, magas ösvényeken járva még hagytam bekötve, majd mikor sűrűsödött a növényzet, inkább elengedtem. Nem ment messze - nem szokott - és így lecsorogtunk a denevér szobrához. A tavacska (nem vagyok képben Abaligeten, mindig csak keresztültúráztunk rajta) ami a szobor és a tábor fele esik sajnos túl közel esett a fáradt szörnyeinknek, és átmentek illegálba: mire egyet pisloghattam volna úsztak egy-egy hosszt. Már csak azért is megleptek vele, mert roppant meredek, köves részen mentek be és biztos voltam benne, hogy (egyrészt nem olyan tökösek, hogy innen bemenjenek, másrészt) nem fognak tudni kimászni, de végül minimális segítséggel megoldottuk. Mivel reggel fél kilencre járt, senkinek sem borítottuk meg ezzel a lelki világát, és inkább gyorsan visszafordultunk. 

received_549883875916427.jpeg

Abaligettől felfelé várt minket a legnagyobb szintemelkedés, itt vissza is vettünk rendesen, és a vége felé Rebi lendülete is erősen megcsappant. Viszont a hátam mögött Ati végig nagyon boldog volt, nem győzte mondogatni, hogy ma szinte végig húzta őt Lemmy. Igaz, nem mentünk nagy tempót, viszont ezzel a lassúval elég sokat és hirtelen haladtunk vertikálisan. Ám úgy látszik ez a hűtőmellény ennyit számít, Lemmy láthatóan kevesebbet is lihegett, és a teljesítménye is nagyban javult. Ezzel eldöntetett, hogy veszek még egy mellényt, ha ketten megyünk, jusson Rebszinek is. 

Visszafele a szintek javának megmászása után laza lejtés várt ránk, addigra már kezdtem nagyon elfáradni, Ati tempója is több, mint amihez ezeken a lassú futásokon hozzá vagyok szokva, és most még Rebi is gyorsított rajtam egyet, és ez kezdte felenni a tartalékaimat. Egy futózsákot hoztunk kettőnknek, valamennyit ittunk belőle, de fejenként talán fél litert se, jobban hiányzott egy jó zselé... de aztán csak eldöcögtünk a rajt/cél pontig. Ott aztán elkezdtünk gondolkozni, hogy merre tovább, és végülis bevetettük magunkat a piros jel felé. A kutyák - ahogy minden megállás után - most is újra teljes gőzzel lőttek ki, úgyhogy a maradék kis ATP tartalékaim is elfogytak ezen a következő dombon, innentől tömény szenvedés volt. Egyrészt csekkolni tudtam egy jövőbeli bikejöringes pályámat, és most már tudom, hogy kb 2km-es, másrészt legalább fel tudtuk nyomni a távot tízre, de ennél több jó nem származott belőle. Bőven túlléptük a komfortomat, keményre sikerült a vége. 

A térdem szerencsére jól bírta, Lemcsi nagyjából élete legjobbját húzta, Rebike hősként dolgozott, mint mindig, és ez alkalommal a sávváltást is tudtam legalább gyakorolni, itt is bevezettük a jobb és bal parancsokat, és egész hamar működni is tudtott. Még hozta ezt a másik kutyához húzok dolgot, de szerencsére ezekkel az irányokkal tisztázni tudtuk mi az elvárandó, viszont Lemmy is rákezdett, úgyhogy néha - ha kéznél volt - némi kézi noszogatást is adtam neki. 

20200614_095951.jpg

Visszatérve a mellényre a 10km-es, nagyjából egy és negyed órás edzés alatt végig hideg maradt, a Musher Inuit hám alá könnyen fel tudtam rakni, viszont a tépőzárnál az anyag kidörzsölődött. Benne volt a pakliban, és ezért is vettem az olcsóbbik fajtát, legalább nem kár érte. 

Szólj hozzá!

Funkcionális küllem

2020/06/10. - írta: Vikkus

Azaz a funkció alkotta a küllemet. (Ezt nem én mondom, hanem tény, így alakultak ki a fajtastandardek) Innentől kezdve pedig nem fér a fejembe, hogy hogy a viharba van az, hogy a funkcióban használt kutyák a kiállításon valahogy mindig háttérbe kerülnek…?

working_beauceron.jpg

Ismerős a szitu?

Persze, hogy az. Tavaly egy konferencián szólaltam fel, és bár élesebbre szántam a mondandómat, a visszafogott változatban is sikerült bírálnom a küllemkiállításokat. Erre válaszolt a teremben ülő nagy nevű bíró (akinél anno BIS győztes lett a fenti képen látható kutyám), és sajnálta, hogy ilyen éles határvonalat húzok, holott a küllem is funkcionális küllem. Akkor nem kezdtem vitába vele – lámpalázas vagyok, örültem, hogy lejöhetek a pulpitusról – de azóta is a fejemben kattog ez a mondat.

Mennyire lehetnek vakok az emberek? Vagy ez szimplán képmutatás? Nem értem, komolyan, nincs előttem, hogy miért érvelünk ilyesmivel, mikor minden hétvégén, minden kiállításon látjuk, hogy ennek pontosan az ellenkezője történik. Ha ez a küllem valóban funkcionális küllem, akkor miért válnak szét fajták oly élesen munka- és küllemvonalakra? Ha ez a küllem valóban funkcionális küllem, miért nem elvárás a munka minden fajtánál? Ha ez a küllem valóban funkcionális küllem, akkor hogy lehet, hogy a munkát folyamatosan végző kutya mégsem felel meg neki? (És most engedjük el a társasági fajtákat, nem ellenük szól a mondandóm)

Elgondolkoztunk már ezeken?

Olyan ez számomra, mint mikor könyvből tanul valaki úszni. Van egy szép részletes leírás arról, hogy kell, igyekszik elsajátítani, legjobb tudása szerint gyakorol, kidolgozza az úszásra való izmait, de vizet sose lát. Ebből lesz egy trend, divattá válik, majd egy idő után mindenki kinézi a vízben úszókat, mert „Hogy néznek már ki?”. Közben a divatmajmok meg már tudományosan magyarázzák, hogy miért nekik van igazuk, és miért ők tudnának jobban úszni. 

Elvész a realitás, bezárkóznak a saját kis világukba. Én azt mondom, tegyék, nem érdekel… Nem keresztezzük egymás útját – legalábbis amíg nem hallok ilyen felkavaró mondatokat. Funkcionális küllem…

5 komment

Egy hosszú lusta: 19K bringával

2020/05/06. - írta: Vikkus

Múltkor már mentem egy hosszabbat úgy, hogy nem hajtottam a tempót, csak elindultam Rebivel felfedezni a földutakat, ám akkor leállt a mérőm, és sajnos csak tippre tudtam összeadni és kiszámolni mennyi lehetett a teljes táv. Ez alkalommal hasonlót mentünk, pár nap kihagyás után kellett ez a jószágom testének.

bikejoring_beauceron_rockrider.jpg

Szokás szerint toltam a vasat a gátig, ami már önmagában nem egyszerű. A rejtett utak hátránya, hogy senki nem gondozza őket, és mostanra meglehetős dzsungellé nőtt a fű a csapások mentén. Az első kilométeren még nem is volt veszélyes, de aztán fokozatosan nőtt a növényzet, egészen a fejem magasságáig. Bár már magasra van rakva a nyereg, nem tudtam olyan magasra húzni a lábaimat, hogy megússzam a belógó csalánok ápolását, de valahogy ha kutyával vagyok, ez is könnyebben ment. Mint ahogy a tekerés is. Ilyenkor észre sem veszem, hogy mennyit dolgozok bele, csak amikor már szét akar esni a lábam. Teljesen elveszi a fókuszom a saját állapotomról, és csak azt látom, hogy ő mit csinál, neki mennyit kell segítenem. Az ötödik kili környékén már megszűnik a vadregény, és apró kaviccsal szórt ösvény veszi át a helyét. Ezek az utak a város szélén megbújó hétvégi telkek között kanyarognak, nem gyakran, de használják autók is, így egész jól járható, csak a krátereket kerülgettük. 

bikejoring_beauceron.jpg

Így, hogy nem 20km/h fölött jártunk konstans, volt idő figyelni Rebelle viselkedését, a reakcióit. Sokszor előkerül a "line-on" futás, ami ugye azt jelenti, hogy a kutyát és a mushert összekötő szár egyenes, azonos nyomvonalon haladnak, nem kereszteznek. Ezt általában én alakítom, ő pedig érezve, hogy "sávot váltunk" igazodik hozzám, ám ma a hosszabb távon teret tudtam adni neki, és egészen felemelő volt látni, hogy milyen sokszor gondolkozik. A pocsolyák kikerülését hamar elsajátította, már nem félek attól, hogy beleránt a beláthatatlan aljú ismeretlenbe, szépen keresi az ívet, de most már a terep egyenességét is figyelemmel követi, és egy közlekedési mérnököt megszégyenítő pontossággal választja ki a legtisztább ívet. Mikor a Holdra emlékeztető, kráterekkel teliszórt földútra tévedtünk már nem ő haladt line-on, hanem én. Nem is figyeltem mást, csak hogy merre kerül a kutya és igyekeztem a kormánnyal lekövetni. A hideg futkosott a hátamon, hogy ennyire fantasztikusan jól csinálja, amit csinál...! Aztán volt egy kis nézeteltérésünk is, egy részen a földút párhuzamosan halad a betonos bringaúttal, és mikor ehhez nagyon közel értünk, ő úgy gondolta, hogy akkor azon kéne folytatni, és egy sávváltással beugrott a műútra. Pöröltem vele egy sort, és visszatértünk a trail-re, majd, mikor száz méterrel később rákanyarodtunk erre a betonos kerékpárútra a határozott megállításom ellenére duplafékes farolós megállást kellett produkálnom, mert Rebelle bizony rohadtunl rá akart menni :D De vannak elveink, és hivatalos kerékpárúton nem fogom őt bekötni. Bármennyire is szeretné... lecsatoltam és a váz mellé sorolva kísért ezen a kb 200m-es szakaszon a következő földútig. Ez a szakasz egyébként az új kedvencem, bár a kráterek itt is jelentősen visszaveszik a tempónkat (főleg most, hogy vízzel telt meg az összes) a talaj jól gurulható, és Rebi ki is használta ezt. Ugyan a 10. kilométerünk után jártunk, még belevágtatott és felhúzott 20km/h fölé (km átlagban is!). Győztem csukva tartani a szám, mert az apró kavics nem egyszer repült a képembe (ezért kell a szemüveg!), de hatalmas élmény volt. Szerencsére ez (is) árnyékos szakasz, könnyen haladtunk. Visszatérve a bringaútra, már tudomásul vette, hogy ez tilalmi zóna, és nem akart akaratom ellenére felrántani rá. Párszor megálltunk itatni, most, hogy egy hete elfogyott a Q  Speed, már ilyen alkalmakkor iszik is egy keveset. Nem mintha meleg lett volna, én csak a szelfihez vettem le a pulcsimat... Azért is szeretem ezt a környéket, mert a szerteágazó földutakon tudjuk gyakorolni az irányokat. Ma több alkalommal is tudatosítanom kellett benne, hogy merre van az arra, és egyre magabiztosabban érti is. Hiába, eddig fix pályákon haladtunk, ahol nem kellett irányítanom. 

Hazafelé a nagy gaz már jobban kivett belőlünk, voltak szakaszok, ahol úgy beleakadt a küllőkbe, hogy meg is állította a kereket, ki-kifarolgattam, ha nem húz közben a kutya, valószínűleg buktam is volna... egyedül pedálozva nem biztos, hogy ezzel boldogulok. A legvégén még megbiztattam egy picit, az utolsó kilométeren már szépen lehetett haladni, megtekertem rendesen, ő pedig örömmel ugrott újra vágtába, felmentünk megint 20 fölé, de addigra azért mindketten elfáradtunk. 

bikejoring-rebelle.jpg

Summázva az eddigieket lassacskán benevezünk egy hűtőmellénybe (aztán visszatérünk a Speed-hez is, ha már újra lesznek versenyek), és fájó szívvel, de fel kell adnom a gátat. Szerencsére a most bejárt kanyargós szakasz autóval megközelíthető, így valószínűleg bevonjuk majd a Doblót is az edzéseinkbe. Az irányokkal még sokat kell foglalkoznunk, de a kutya saját döntései továbbra is elképesztenek. Saját felszerelésemet tekintve ideje megbarátkoznom a patent pedállal... sokat tudna dobni a teljesítményemen és nem csúszkálnék a pedálon, mint most a futócipőmben. A bringás naci viszont megmentette a sejhajom (szó szerint), és igaza van a kerós fiúknak (mmint a decás eladóknak), ezt alsónemű nélkül kell hordani... Tudom bizarr, de tényleg. 

Szólj hozzá!