Belesétálós futás - belefutós túra a Mecsekben

Mióta először kilestünk a Babás szerkövekhez, terveztem, hogy felmegyek innen a Pálos kolostorhoz, és csinálunk Rebszivel egy nagyobb karikát is. Kihasználva, hogy pihinapom van, ma reggel felkerekedtünk és átautóztunk Petőcz pusztára. 

Otthon még fontolgattam, hogy hozom a hűtőmellényt is, de a kocsiból kiszállva örültem, hogy nem vesződtem vele, roppant kellemes, hűs idő fogadott a fák között. Mondhatni már-már cidris volt, ha csak túrázva akartam volna megtenni az útvonalat, még egy pulcsi is elfért volna. Ám az volt a célom, hogy javarészt futva küzdöm le a szintesnek ígérkező távot (komolyabb túratérképpel lemodellezhettem volna, mi vár rám, de abban nem lett volna semmi izgalom), így nem kellett a pulcsi. Nagy dilemma volt a fussunk vagy túrázzunk kérdés ezen a reggelen, a trackeren túrázást indítottam, mert tudtam, hogy ha máshol nem is, Sasfészek felé a kaptatón biztos nem fogok futni, de az épp felépülő térdemmel lehet, hogy máshol sem kéne (olyan sokat). Futó ruhával és felszereléssel, Rebin canicross hámmal és húzószárral, de beülő nélkül indultunk útnak. 

Babásig már ismerős volt az út, kellemes szintkülönbségek, ligetes hegyoldal fel-fel bukkanó panorámával, és odafigyelős ösvénnyel. Bár a Mecsek jobbára elkényezteti a túrázókat a karban tartott utakkal és szivárvány színben kódolt jelzésekkel, ez a rész elég köves, és ha futunk, könnyű megcsúszni, vagy akár bukni is. Mostanában Rebi sokat fejlődött húzásilag, megtanulta, hogy ha canicrossozunk, akkor mennie kell, mint a lokomotív, viszont a lassú, erdős futásainkon tudja, hogy néha bizony lassan kell futni és csak akkor húzni, ha épp felbíztatom rá. Mégis most először mertem úgy menni, hogy összekötöttem magam vele, és Rebi engedelmességére bíztam az épségemet. Hisz a derekamra kötött szárat nem tudom csak úgy elengedni, ha ő úgy dönt, megindul a köves ösvényen lefelé... Rebi pedig jelesre vizsgázott, kellemesen lejtő majd emelkedő részeken mindig jobban belehúzunk - ő szó szerint - majd amikor egy ilyenből kifele jöttünk telibe kaptam egy avarban megbújó követ, és néhány lépésre elvesztettem az egyensúlyomat. Ha akkor nem lassít, biztosan eltiplizek, már szinte éreztem a kezeimben és térdeimben a fájdalmat az esés miatt, mikor végül is talpon maradtam, bár nem értem hogyan. Az akció közben valahol elsikítottam magam, de úgy, hogy az "állj" parancsomat még Bakonyán is hallották, és mikor remegő lábakkal próbáltam túlélni az adrenalin föccsöt Bubi aggódva bújt oda hozzám. Eddig sem féltem attól, hogy zakózás esetén métereket vonszol a földön, de jóleső érzés, hogy ennyire figyel rám. Kicsit később kiértünk a fotózós helyünkre és készült egy sokadik "merengünk a szikla szélén" kép, amin persze a földre rakott önkioldós megoldás miatt nem látszik a panoráma. Hát ez van. 

Innen tovább mentünk a Babás szerkövekhez (mi a keresztnél szoktunk fotózkodni, ott kevesebb a turista), de persze ott már sokan voltak, így ki sem néztünk, rögvest balra vettük az irányt, fel a kék kereszten. Mint tudjuk, a kereszt mindig "átvágás", és sosem jelent jót. Most sem, bár tekintve, hogy Sasfészket nem lehet kikerülni, a kék háromszög sem lett volna kellemesebb. Sasfészek is kultikus pontja a Mecseknek, és aki egyszer járt itt, garantáltan nem felejti el. Szándékosan kerültem mostanáig, de ma szintet akartam menni, szóval felszívtam magam, és nekimentünk a kaptatónak. Sajnos megint elfogyott a tüdőm, de lényegesen hamarabb felmásztam, mint legutóbb. Még messze vagyunk attól, hogy futva sikerüljön, de öt éve még fél órás menet volt, most pedig talán ha tíz perces. Fent még kicsit sétáltunk, míg visszaállt a pulzusom, aztán boldogan konstatáltam, hogy a lábam még bírja, úgyhogy a kellemes egyenesben újra futottunk a Pálos kolostor felé. Eredetileg úgy terveztem, hogy itt jól megpihenünk és megeszem a táskámba rejtett fehérje szeletet, de pont kaszálták a füvet a romoknál, még fotót sem tudtam készíteni sárga sisak nélkül :D így odalett az idill, inkább visszaindultunk. 

A csavar az volt, hogy ez alkalommal másik úton jöttünk le a hegyről, a kék sávot követve ezúttal nem köves hegyoldalon, hanem széles, földes erdei úton ereszkedtünk lefelé. Masszívan, csak lefelé. Azt gondolnád, arra a szar is gurul, de mikor már egy kilométert futottam lejtmenetben, kezdtem érezni, hogy ez nem annyira buli. Rebi szerencsére nem tetézte a bajaimat, laza szárral követett. Bükkös forrás magasságában tértünk át a piros sávra, ami sajnos műúton vezetett tovább. Itt már kevés látnivaló akadt, bár a panoráma ki-ki kandikált a magas fák közül, jobbára csak dobogott a lábunk a betonon. Gondolkoztam, hogy Petőcz aknánál készítek még fotókat, de nem vettem észre, hogy ez a kereszteződés az a kereszteződés, így a végére nagyon meglepődtem, hogy már az én kocsim kéklik a horizonton. Még a végére a kis emelkedőn meghúzattam Rebit, és összességében is egész jó lett az átlagunk ahhoz képest, hogy egyáltalán nem igyekeztem sokat vagy gyorsan futni, és hát Sasfészeknél sem brillíroztunk, nem beszélve a fotószünetekről. 8,6km lett a vége, 530m szinttel.

Összességében a Babás szerkövek - Sasfészek - Pálos romok népszerű, és látványos desztináció, akár Éger-völgyből mászunk fel, akár Petőczről indulunk. Éger felől a panoráma utat javaslom, az hasonló ligetes-hegyoldalban vezető, köves ám nagyon romantikus útvonal, akárcsak a Petőczről ide vezető piros háromszög. Sasfészekre felmenni szívás, de nem trükkös, egyszerűen csak tüdő és láb kell hozzá. Van benne pár méter szikla mászás, de kutyával vagy gyerekkel is megoldható, könnyű pálya. A Pálos romok is látványosak, kiváló célpont egy szalonnázáshoz, és tök jó fotókat lehet csinálni - ha épp nem nyírják a füvet. A kék jel, ami levezet már kevésbé látványos, de amolyan igazi mecseki tájon visz át, én szeretem. Vizet vinni kell, nincs forrás vagy patak az útvonalon, nekünk szerencsénk volt, a napokban esett eső hagyott néhány kiterjedt pocsolyát, amiben Rebi tudott frissíteni (bár amúgy vittem neki tálat és vizet). Vadat nem láttunk, de ez nem jelenti, hogy nincs :)