Away, Come by, Lie down, Walk on, Out... ezeket a parancsokat hallhatjuk egy-egy tréningen illetve terelőversenyen. Egyik-másik egyértelmű, a többi amolyan kódszó, de csak hogy tiszta legyen, mindenki ugyanúgy használja. No nem azért kezdünk el angolul beszélni a kutyákhoz, mert kötelező, vagy mert flancolunk... ennél általában praktikusabb okai vannak. 

Például az, hogy az ember jobb-bal tévesztő. Sok más egyéb negatív tulajdonságom közé tartozik, hogy nem mindig megy elsőre a jobb és bal kezem beazonosítása. Sokat segített ezen a tény, hogy megtanultam vezetni, de pl. ha tükörben kell beazonosítanom egy oldalt, az, a mai napig kihívások elé állít (pl. egy fél pár kesztyűről megmondani jobbos vagy balos-e). Nekem tehát ezért jött az Away és a Come by. Away a jobb kezem felé (óramutató járásával ellentétesen, tehát A as anticlockwise) a Come by pedig a bal kezem (tehát C as clockwise). Később aztán ezt is elfelejtettem, viszont ahogy mondtam, a vezetéssel egész jól beazonosítottam a kezeim, így maradt a Jobb elé és Bal elé. Mi persze nem agilityzünk (próbáltuk, de elengedtem), aki viszont ezt is űzi és használja az irányokat, az kénytelen kreatív lenni a terelésben. Szandra például Mítával a Kerülj és Vissza szavakat használja. 

Lie down, vagy Lay down, tehát feküdj. Azért nem szeretjük simán csak a fektetés szavát használni, mert egy alap engedelmes munkában a fektetés addig tart, míg a gazda azt fel nem oldja. A terelésben a fektetés csak egy pauza, egy pillanatállj, amit a kutya a birka mozgásától függően maga oldhat ki. Ezért ha valaki egyébként más sportban is aktív, vagy elvár egy alap engedelmességet, akkor nem célszerű a stabil fektetés szavát használni. Ha nagyon engedelmes a kutyája, akkor ez összezavarja a terelésben, ha pedig lázadó jellem (mint az enyémek) akkor egyszerűen nem lesz stabil fektetése. Egy BH vizsgán vagy urambocsá IPO-n a parancsok nyelvét pedig jóval komolyabban veszik, mint egy terelésen, így célszerű utóbbinál rugalmasnak lenni. Én egyébként Jettánál már csak akkor fektetek, ha mellettem van, ha a nyáj köztük mozog, akkor ültetem, mivel ő nem viseli el, ha nem láthat engem. Ha képes lenne arra, hogy álltában egy helyben maradjon (folyton csoszog odébb, csalja le a métereket) akkor le sem ültetném. Jetta esetében a fektetés tényleges fektetés, tehát akkor én oldom ki, és ügyelek rá, hogy úgy használjam, hogy ez mindig így történjen. Az ültetést magának oldja, de az ő engedelmes munkája már régen elveszett... Pogo esetében a Feküdj és Lay down párhuzamosan működik, minden erőmmel próbálom a kettő következetesen használni, de bevallom, néha megcsúszok. Ha mégis, biztosan helyben kell maradnia, akkor általában becsempészek egy Ott-ot is, tudom, ez BH-n pontlevonás (de csak ha a bíró hallja, hehehe), de valamelyik kezemet meg kell harapjam. Rebelle-nél a stabil fekvésnél tartunk, majd ha ez megvan, akkor becsempészem neki a Lay downt is, a mostani trendhez hasonlóan, még birka nélkül. 

Walk on, azaz egyenes haladás. Én a Lassan-t használom, de a Hajtsd is ugyanígy logikus és jó lehet. Utóbbit azért nem merném, mert enyémek hajlamosak rakétaként elindulni, így a Lassan eléggé adja magát. Ezt akkor használjuk, mikor azt akarjuk, hogy a kutya gyűjtve, egyenesen haladjon. Az "iskolázós" videóimon jól látszik, mikor külön kérem az irányokat és mikor lefektetem a kutyát, majd irányadás nélkül elindítom, ez az elindítás a Lassan, ezt megelőzheti egy fektetés is, de akár valamelyik irányadás is. Ha a kutya nem a felvételi ponton van (úgy értem a nyáj velem ellentétes oldalán) akkor előtte mindenképp egy irányt kell kapnia, hisz azt mi határozzuk meg, hogy honnan kerüljön a barik mögé. Ez a parancs egyébként lehet bármi, csak figyeljünk rá, hogy az Ok például sokaknál a "gyere és zúzzál" míg az egy terelés esetében nem feltétlen praktikus.

Elhajtásra bevallom nem tudom mit használ az angol (talán a Walk on csak irányadás nélkül?), én az egyszerű El-t, vagy Elfelé-ét. Ez mindig azt jelenti, hogy a nyáj felém eső oldalát kell hajtani. Maga az elhajtás nehéz feladat azoknak, akik egyszer már belejöttek a gyűjtő balanszba, de ha egyszer megtanulják, akkor ezt is szépen tudják használni. Tervezek erről részletesebben is írni, Pogival úgyis ennek a projektnek fogunk nekiállni mostantól. Elfele esetében is muszáj minimálisan irányt adni (ha jobbra viszem a nyájat, akkor balról nyomom őket, stb), ez még nem forrt ki nálunk, egyelőre a kutyával együtt haladok és mondom neki, hogy Balról, majd rögtön utána, hogy Elfele, ritkán sikerül elsőre, de Jetta ügyes, előbb-utóbb majd leesik neki. Pogo még a jövő zenéje, de majd meglesz vele is. Angolul egyébként a gyűjtés a conduction, az elhajtás a drive (ezek nem parancsok, hanem fogalmak).

Ide. Nem tudom az angolját, valószínűleg nincs is neki, mivel ők eleve messzebbről dolgoznak (mármint a borderek). Én arra használom, hogy lábhoz hívjam a kutyát. Ez nem pusztán egy gyere ide, ez azt jelenti, hogy az íven haladva (tehát nem a legrövidebb úton, keresztül a birkán!) jöjjön a lábam mellé. Ezzel a paranccsal tudunk szépen megállítani, tehát haladunk gyűjtésben, majd a megállítási ponthoz közeledve jön egy Ide, a kutya pedig körülfutva a nyájat odaszalad hozzám. Ezzel a lendületben lévő birka megáll. Mivel az enyémek nagyon erős balanszot tanultak, ezért nem szeretnek teljes kört futni a nyáj körül, mindig csak a számukra fenntartott "tortaszeletig" haladnak. Velük most gyakoroljuk, hogy a hátam mögött elfutva teljesen kerüljenek (clockwise ill. anticlockwise), amihez az irányokat kombinálom egy Ide-vel. Mutatok vidit, mert érzem, hogy ez már sok lesz: 

Előfordulnak még egyéb parancsok is, Szedd le, amikor kerítésre tapad a birka, és a kutya szépen a fejük irányából befurakszik a jószág és a kerítés közé, a Hajts ki, amit csak a karámnál használok (fontos, hogy a karámból kihajtani kell, a szűkítő viszont nagyon hasonlít (a kutya szemszögéből mindenképp) a karámra, de onnan nem szabad kihajtani! Illetve mások használják még a Csíp, vagy Csípd meg parancsot is, én lenevelni igyekszem erről a kutyáimat, így igyekszem véletlenül sem használni, de egyébként van, hogy szükség van a harapásra. Az ugatásra ugyan így lehet külön szavunk, ez viszont kivétel, mármint itt nyugodtan lehet az "otthoni" ugatás parancsot bevetni. Kivéve, ha olyan a jószág, mint Pogo, és csak a fürkészéssel tudja ezt összekötni :) (pedig arra tök mást használok)

Out, azaz Kifelé. Néha egy Takarodj-ot is megeresztek, főleg Poginál. Az ő esetében az ívek távolságát növelem így, de valójában ezt a pálya elhagyására használják. Amúgy arra is van szavam, az egyszerű Vége van. 

Terelő munkavizsgán legjobb tudomásom szerint nincs előírás a szavak használatát illetően, csupán annyi, hogy tilos káromkodni (kaptam már ezért pontlevonást), szóval vegyük elő a szeplőtelen szókincsünket. Ugyan így a parancsok ismétlése sem hiba, versenyen viszont már húzzák érte a strigulákat. Persze itt is igaz, hogy a bíró csak arra tud levonni, amit lát/hall :) praktikus tehát, ha a kutya nem csak az üvöltésből ért. A kreativitásunkat tehát nyugodtan elővehetjük, csak figyeljünk rá oda, hogy lehetőleg kevés olyan parancsot kapjon a kutya terelés közben, amit az élet egyéb területén is használunk. 

Már csak azért is befektetődő kiskutyázni, mert megismerhetünk olyan embereket, mint Viki, vagy Szandra (a lista szerencsére hosszan folytatható). Túl azon, hogy okosak, aranyosak és segítőkészek, mindketten nagyon ügyesek egy olyan sportban, amit régóta próbálgatunk, és sosem jutottunk egyről a kettőre. Szandra sajnos messzebb lakik, ritkábban tudunk közösen akármit is csinálni (ha mégis, akkor elsősorban terelünk), Viki viszont helybéli, és a frizbi a fő profilja. Szárnyai alá vett, és az elmúlt hónapokban próbált megtanítani hogyan kell egyenesen dobni. Igen, egyenesen. Nem trükközve, meg tenyeres, meg a lábad alatt... hanem dobjál 20 métert síkon. Kedves lány lévén nem mondta ki, hogy esélytelen vagyok, viszont megegyeztünk abban, hogy freestyle kürhöz majd kölcsönvenné Pogót :) 

Egyébként valamit azért csak sikerült fejlődnöm is, egyre többször fordult elő, hogy mindenféle hirtelen manővertől mentes dobásokat adtam a jószágoknak, szóval az önbizalmam még ott van valahol a béka segge fölött. A vidik is Vikivel készültek, egyrészt mert jobban mutat, másrészt mert ő tud dobni. 

Alice, a jövő bajnoka <3 szupercuki lányzó, csak kicsit Jettás, és néha előveszi a vicces formáját. Nagyon jó formájú, Pogóra emlékeztető kutyalány lesz belőle. 

Colonel hozta a formáját. Nagyon zsákmányos, nagyon fordulékony, nagyon gyors! Szuperjó frizbis kutya lehet belőle, csak csapna már le rá valaki...

És a végére szupersztárunk, Rebszi. A bolond lány annyira megtanult feküdni, hogy úton-útfélen henceg vele. De sebaj, tartom magam ahhoz, amit mondtam: ha csak egy dolog lesz stabil az életében, az a fekvés legyen. Amúgy piszok gyors és egyre jobban fog. Csak a termetét sajnálom, nagyon nagy lesz, nyáron nehéz lesz vele futkosósat játszani...

A frizbi egyébként, bár nem tűnik másnak, mint egy labdázás, valójában jóval nehezebb annál. A kutya fejben is hamarabb elfárad, hisz onnantól kezdve, hogy megtanulta a levegőből leszedni, sokkal nagyobb nyomás van rajta, hogy lekövesse a korong mozgását, ami - lássuk be - néha trükkös lehet. Jól kell tudnia helyezkedni, a megfelelő időben elrugaszkodni, plusz kell egy jó technika a fogáshoz. Csak az nevezi könnyűnek a kutyás frizbit, aki még sosem csinálta... Jól dobni nehéz, hosszút meg még nehezebb. Egy edzés egy rutinos frizbissel és még ott is izomlázad lesz, ahol azt sem tudtad, hogy van izmod, és - hacsak nincs olyan kétbites agyhalott apportőrült kutyád, mint Rebelle - a kutyád is hamar ki fog feküdni. 

Anyagigénye van, ezt ne felejtsük el! Méghozzá a kutyás korong. Kutyás boltokban kapni  mindenféle himihumi márkájút, de ha normálisan meg akarunk tanulni dobni, akkor vegyünk igazit. Sonic, Jaws, Hero és társaik, a versenyeken is engedélyezett hivatalos korongok, drágább, mint a gagyi, de biztonságos és jobban repül. Vannak könnyű, de könnyen rágható, vagy éppen pit bull-álló de nehezen reptethető korongok, nekünk a Sonic lett az új kedvencünk (van egy Jaws otthon, ami valóban mindent túlél, de nagyon nem áll a kezemre). A Sonic bírja a bocik rágcsálós fasságát, és könnyen tudtam vele szép egyeneseket dobni. Frizbis trükkökről, alapozásokról rengeteg knowhow vidi van a youtube-on, de a legjobb bekapcsolódni egy rutinos frizbis mellé. 

Colonel ugyan Vikinél (Alice tesó gazdija) nevelődik gazdásodásáig, attól még nekünk itt van két gazdikereső kan tesó, Colossus és Cardinal, no meg Vixen (marad) és Rebelle. Ezek mind növendék kutyák, a szocializációjuk még menet közben van, és az alapképzettséget is folyamatosan kapják. A problémák ott kezdődnek, hogy napi 8 órát dolgozunk mindketten, és szó szerint nem látjuk a kutyákat napvilágnál. Nekem még ráadásul hétvégém sincs. Átmeneti megoldásként most azt játsszuk, hogy minden nap más jön velem a dolgozóba. Nincs már meleg, a kocsiban maradás nem jelent veszélyt, én pedig munka előtt, ebédszünetben (kerek egy óra) és munka után is tudok velük egy kicsit foglalkozni. Ez egyben azt jelenti, hogy 

- szokják a szingli sétát, a falka nélkül

- szokják az autózást

- szokják a ketrecet

- szokják az egyedüllétet, hisz 4 órákat vannak a kocsiban egyhuzamban

- szokják az embereket, forgalmat és mivel közel esik egy kellemes park

- szokják az idegen kutyákat

- megtanulják mi az a járda, és hogyan kell közlekedni rajta

- nem steril környezetben is gyakorolják az engedelmes alapokat

Miután már közel egy hete űzzük ezt, észrevettem néhány változást magamon is, az ebédszünetek végre valóban pihentetőek lettek. Eddig csak leültem egy székre, ettem és pörgettem a telefonomon a fészbukot, most gyorsan belapátolom a kaját aztán 30-40 perceket csak kutyázok. Feltölt, pihentet, és az ifjúságnak is jót tesz. Remélem sokáig marad még ez az idő, és űzhetjük a KAM-ot. 

Mondhatnám, hogy a még eladó három kölyköm ihlette a posztot, de eskü alig akadt egyáltalán magyar érdeklődő, a külföldiek meg nagyon ritkán problémáznak (az egyébként Ny-Eu-i színvonalon közepesen alacsonynak számító) áron. Viszont felmerült a kérdés több egyéb alkalommal, és persze a facebook is úgy az igazi, ha tele van neszaporíts posztokkal. Én magam még nem járok olyan soknál, ez itten az előző.

Miért is ennyi az annyi? Kezdjük azzal, hogy nem a piacon kapható leggagyibb táppal toljuk a kölyköket, kecsketejcsi meg husi megy nekik napi 4-5x (másoknál esetleg starter táp, de az sem olcsóbb). Az oltásokból is kapnak legalább 1x, de inkább többször, míg gazdához kerülnek, chipet kap az egész banda, elmegy egy alombejelentő, jön egy alomellenőrzés (ezekért mind fizetünk), majd lekérjük a törzskönyveket. Ehhez kell meglévő tagság, ETSZ tagság (nem írok árakat, de van nekik). Közben féreghajtás, ha pedig valami bajuk van, az egész alommal rohanunk a dokihoz. A törzskönyv önmagában 6500 pénz, viszont a jobb klubok ma már nem is engednek olyat, hogy csak az alom x %-nak váltsa ki a "tenyésztő", mert igenis járjon törzskönyv minden kölyökhöz! (És mivel alomellenőrzés volt, elvileg tudják, hány kölyök született). A kölykök később csak 3x esznek, viszont akkor annyit, mint felnőtt korukban - fejenként. Meg még utána éjjeled-nappalod arról szól, hogy kutyát nevelj belőlük. 

És akkor még nem számoltuk mibe kerül egy kutyát tenyésztésre alkalmassá tenni. Ennek minimuma a tenyészszemle, de aki igényes legalább néhány kiállításra is elviszi a jószágot. Ha nem munkakutya, akkor pedig főleg csak oda. Esetünkben a munka- és show vonal nem vált el, de létezik olyan fajta, ahol már tényleg nem elvárás a kiállítási eredmény, ez mindig fajtafüggő. De maradjunk a bocinál, néhány CAC-ot illik összeszedni (nem gyakori fajta, így ez nem kunszt), meg elmenni egy klubra, ahol látja szakértő bíró. Esetünkben használható kutyákról van szó, amit szintén nem a szép szememért kell elhinni, elmegyünk munkavizsgázni (lehetne csak ösztönpróbázni is, de mi mindenképp vizsgázunk, így ezt ki szoktam hagyni). A munkavizsga ára csak egy dolog, az nagyjából annyi, mint a nevezés a kiállításokra, de arra fel is kel készülni... Ha terel az ember, akkor leginkább utazik, mi 180km-t megyünk Székesfehérvárra, vagy 400-at Portelekre (most jött az új lehetőség, Szaporca, az csak 50, hallelujja!) plusz a tréning díja. Ezt havonta többször. Aki IPO-t tervez, az is kifizet legalább ennyit, még akkor is, ha kevesebbet utazik, hisz azt jóval tovább tart megcsinálni és ők hetente többször tréningeznek. Esetünkben megáll a dolog ott, hogy lejárunk suliba tréningekre, ha egyszer az életben vizsga lesz belőle, az szuper, ha nem, akkor is meg tudom mutatni a lányaim őrző-védő munkáját. Százezrekről beszélünk csak a kiállítások kapcsán, és még többről a munka esetén. Ezekhez képest már apró tétel az egészségügyi szűrés, ami még mindig ott figyel a listán. 

Majd az egészhez adjuk hozzá a kant is, aki nem adja az anyagot ingyen, hisz az ő tenyészértékében is hihetetlen munka van, sőt, még több, mint a szukákéban, hiszen kanként ő sokkal több utódért felel! A mi fajtánkban pedig alig van kan elérhető közelségben (legalábbis olyan, aki vonalban/küllemre/képességeiben megfelel), így általában utazunk, Brüsszelbe, Zürichbe... 

Nekünk ebben munkánk van, nem is kevés. És nem csupán nekem, annak is, aki a szukámat tenyésztette, annak is, aki a kant nevelte és az ő tenyésztőjének is, itt generációk tudásáról, odafigyeléséről beszélünk. Megkérjük az árát? Meg. Nem kótyavetyéljük el, inkább kivárjuk a megfelelőt. Ha pedig valaki álomgazdi, és nagyon akarja a kutyát, akkor képes lehet meggyőzni erről, és ilyen esetekben eddig mindig meg tudtunk egyezni. És szerencsére nem is bántam meg, nagyszerű gazdik lettek. 

A válasz nyilván erős ÉS irányítható, de az élet ritkán dob elénk készen ilyen kutyákat. Jó, az erős és az irányítható kutyámban is van munka, de darabonként jóval könnyebb volt, mint mikor a kettőt külön-külön akartam kiegészíteni a kívánt szintre.

No, beszéljünk tisztán, egyelőre két aktív terelőm van: Pogo, aki erős, akaratos, önálló és ehhez híven megszenvedtem vele, és Jetta, aki maga a 'will to please' élő szobra (nem azt mondom, hogy engedelmességben verhetetlen, hanem, hogy meg akar felelni), de ha számára már diszkomfort az ellenállás, amivel a jószág részéről találkozik, akkor szétesik és elkezd hülyeségeket csinálni. Versenypályán Jettának ritkán akad gondja, kutyára veszélyes birkát, szilaj kost vagy bárányos anyát nem tesznek ilyen falkába, de mikor Szaporcán a rackák megmakacsolják magukat, akkor már láthatóan felvesz rossz szokásokat (ugat, de még hogy...), és mikor anno Kistapolcán a teljes nyájat hajtottam vele, az anyákkal sem nagyon ellenkezett. Pogonak ilyen eszébe sem jut, nem volt egy éves, mikor a 80 kg-os János kecske szakállát tépte, és az orrába fogott, mikor a Jani megfejelte őt a handzsár szarvával... viszont mivel nehezebben irányítható (meg van róla győződve, hogy ő tudja jobban) sajnos hajlamos leakadni az ilyen harcoknál. A nagy nyáj mellett azért volt jó tanulság Poginak a munka, mert mikor egy konkrét birkával le akarta fightolni a maga harcát, akkor a többi szépen tovaporoszkált. A juh verése versus terelése tételek között pedig nála is a futkosás felé áll a kacsacsőr. Még mielőtt elterjedne tehát: Pogo nem vadászik, Pogo kemény. Megtorol, és hajlamos a durvaságra, de súlyos sérülést nem okozott még soha és a harapásai sem vadásziasak, tarkót és orrot fog. Sokáig amolyan sötét foltként tartottuk számon ezt a tulajdonságát és természetesen azon dolgozom, hogy teljesen elhagyja, hisz versenyen miniumum pontlevonás, de akár kizárás is lehet egy indokolatlan harapás. Meg lehet nézni nyugodtan, Pogit még sosem zárták ki ;)  (Jettát is csak időtúllépés miatt) De nézzük reálisan: egyrészt, ha nem smasszerkodik a kecskékkel évekig, akkor nem alakul ki ez a számára praktikus megoldás, másrészt ez nem egy rossz tulajdonság, csak korlátozni kell.

Szóval az érzékeny lelkűekben felmerülhet a kérdés, hogy miért is jó nekem egy ilyen kutya? Nos, egyrészt a kecskenyáj mellett aranyat ért nekem Pogo, másrészt az a néhány hivatásos juhász, aki a kutyájával dolgozik nap mint nap xszáz, vagy éppen xezer birka mellett, az mind Pogira bökött először. És a minap is, egy holland ismerős, aki olyan videókat pakolgat fel facere, hogy az ember esze is megáll (laza 200 birka áthajtása két kutyával a városon!) linkeli be nekem privát beszélgetésben Pog vidijét azzal a szöveggel, hogy baszki, de jó ez a kutyád... Mert élesben ez kell. És élesben néha az  is kell, hogy a kutya meg tudja verni a birkát (hogy az többé ne vacakoljon a kutyával), hogy önállóan bíráljon el egy helyzetet, hogy soha ne essen szét, egész nap bírnia kell. És ő bírná, minden ott van benne, anatómia, agy, keménység, ösztön. És ezért van az, hogy a legutóbbi hatodik helyétől így el vagyok szállva. Tudom, az csak egy hatodik hely, de aki ismeri őt és látta azt a futamunkat, az tudja jól, hogy mi a boldogságom tárgya: irányítható lett a kutyám. Megtanultam végre - vagy ő megszánt, a frász se tudja - irányítani ezt az erőt, és lehet, hogy még Jettával jobb pontokat csinálunk, de ha eljutok oda, hogy Pogo megtanulja az összes feladatot (a kulcs nem a centiről-centire irányíthatóság, hanem hogy értse, mit csinálunk), akkor miénk lesz a világ.

Jetta bármennyire is igyekszik, keményebb nem lesz. Ha az ember hamar akar értékelhető eredményt, akkor persze az irányítható kutya felé billen a mérleg, de ha tenyészértéket vizsgálunk, vagy egy versenyen magasabbra teszik a lécet a barik, akkor kelleni fog az erő. Mellette persze ha nem irányítható a kutya de erő az van (nincs ilyen kutyám, de láttam már, többet is) akkor ott ette meg a fene az egészet. Nem tudni persze, hogy egy ilyen kutya milyen lenne/lett volna ha nyáj mellett nevelkedik, lehet, hogy ha napi szinten kapja az áldást, akkor a terelésben is készséges lenne. Tenyészértéke viszont van, hisz az ösztön jelen van, és manapság már ez is rengeteget számít!

Egyértelműen bizonyos határértékek között kell mozognia a kutya képességeinek, mindezt csak azért írtam le, mert lám, milyen más szemmel látnak a hivatásosak, és hogy a külső szemlélő se írja le azonnal a túl durvának látszó, vagy csipkedős kutyát. Az első mindig a juh védelme, amihez adott szituációkban más viselkedés kell a kutya részéről is. Egy agyoniskolázott gyakorolóbirka nagyon udvariasan tud viselkedni a kutyákkal, míg ha 200at legeltetünk az út mentén, és van közte agyasabb is, akkor nincs mese, a kutyának meg kell állítania azt az egyet, mielőtt a fél nyájat kicsalná az útra - ha erőszakkal, hát azzal. És ez nem csak a kusza gondolataimban összeállt fikció, erről hivatásossal volt szerencsém beszélgetni. Egyikük még munkát is ajánlott nekünk Jettával (havi 150 nettó bejelentve, komolyan elgondolkoztam rajta). 

Nyilván, mint minden esetben, mikor kérdéses értelmi szintről esik szó, Rebelle-ről beszélek. Mint az korábbi fb bejegyzéseimből már kiderült, nem egy zseni a lány... leginkább Ubul és Scooby Doo keresztezése egy nagy adag koffeinnel.

Történt azonban, hogy az utóbbi időben a kapcsolatunk leredukálódott a reggeli qrvaanyádneugráljfel, majd a munkából hazaérő  qrvaanyádneugráljfel és az esti etetési qrvaanyádmostnemtejössz szintre. Korán sötétedik, mocsok sáros idő van, egész nap dolgozom. Nem örülök, végképp nem vagyok büszke rá, de vannak néha ilyen időszakok az életben. Hogy ellensúlyozzam ezt, az ifjakat váltva cipelem magammal, a kocsiban tartom őket munkaidőben, ebédszünetben, meló előtt és után pedig sétálunk Uránváros környékén. Rebi is jön velem néha, de mint mondtam, az utóbbi időben esett, így ezek a lopott órák is elmaradtak. 

A tegnapi terelés után világosban értünk haza (nem tudom eléggé hangsúlyozni, mekkora öröm az, hogy egy terelőhelyre csak 40 percet kell utaznunk!), így gyorsan elővettem Rebikét is. Először hozta a formáját, kétszer dobbantott le az oldalamról, néhányszor rávágott a kezemre (alapjáraton fogja a kezem, mint a többiek, csak ő ezt is gyorsan akarja csinálni), úgyhogy volt hozzá néhány keresetlen szavam... aztán futott még egy kicsit (általában vagy fut, vagy alszik), kapott két-három labdadobást, és akkor gondoltam komolyra fordítom a dolgot. Persze a lábhoz igazodás/menetelés labdára neki még nem megy (egyébként majd megmutatom kajára milyen gyönyörűen forgatja be magát a lábam mellé!), gondoltam akkor pózosok. Rebelle feküdj! Rebelle akkora csattanással vágta le magát a földre, hogy már attól meglepődtem... meg mellette attól is, hogy a parancsot érti és hajlandó teljesíteni... korábban vért izzadva, mindenféle tereptárgyakon tudtam csak 1-2 pillanatra lefektetni, eszébe sem volt helyben maradni (amikor vágtathatna is? ugyan már!)... Erre most, x hét kihagyás után pöccre feküdt. Nem ám csak második-harmadik felszólításra, vagy amolyan első lábát leteszi és gondolkozik, hogy tutira feküdni kell-e... nem, ő oltári csattanással elterül a földön :)

Úgy vagyok vele, hogy ha egyetlen dolgot megtanul a nevén kívül, az ez legyen, így a délután további részében fektetés, hosszú labda, fektetés, 5-10 lépés helyben maradás, ültetés, hosszú labda és így tovább... Terelni terel a bolond lány szerencsére, így azzal nem lesz bajom, ha pedig le is fekszik, akkor abszolut sinen vagyunk. Nem bánnám ugyan, ha az élet többi területén is hajlandó lenne összekaparni azt a néhány kis agysejtjét, de egyelőre ennek is örülök.  

Vegyük külön a terelő- és a bariedzést. Előbbi a kutyát készíti, utóbbi a birkát hozza terelhető állapotba. Míg a gyönyörű szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontban összességében minden körülmény adott ahhoz, hogy elsőosztályú gyakorlóhely legyen az egyedüli szűk keresztmetszet a nyáj. 20 racka ürü, meg jó negyven cikta anya, akik kutyával való kapcsolata leredukálódik Csinosra, a telepi pumira, aki néha megugatja őket. Neki köszönhető valószínűleg, hogy túlzottan nem rettegnek a kutyától, és a telep látogatóinak, hogy az embertől sem, viszont itt meg is áll a történet.

Rendeztek itt egy szemináriumot múlt hónapban, aminek a legfőbb tapasztalata az volt,hogy a birkák együttműködési hajlandóságán még dolgozni kell. Ha elfáradtak (vagy nagyon bestresszeltek) egyszerűen feltapadtak a kerítésre, vagy beforogtak, feneküket mutatva a kutyának, és "bedugultak". A kezdő kutyák (nekik szólt a szemi) nem nagyon tudtak ezzel mit kezdeni. 

Ez alkalommal Pogo és Jetta jött velem, meg két hat hónapos ifjam, hogy teszteljem őket. Pogoval ellenőriztük a barik fittségi szintjét, és mikor láttam,hogy félvad módjára ugrottak meg a finoman szólva energiadús Pogo hatására, akkor felcsillant a szemem... Colossussal minden rendben ment, 5 percen belül kapcsolt,utána volt nagy boldogság.

Majd jött Colonel, és ő egy kicsit más jellem, érzékenyebb, simulékonyabb kis állat, mintha csak szuka volna (a mérete is megtévesztő :) ) nehezebben kötődik (ha igen, akkor viszont nagyon, gondolatolvasó énvagyokazárnyékod típusként), és nehezebben oldja ki magát. Kioldja, csak tovább tart. No itt is tovább tartott, ami alapból nem számít, de a birka energiája egy idő után kifogyott, és bár hősiesen, tök sokáig bírták, mire Colonel rájött, hogy ő terelőkutya, már a bedugulásos játékot játszották Szegény kicsi hős, hiába van tök jó stílusa, szépen íven fut, gyorsan reagál, koncentrál... nagyon kezdő volt ahhoz, hogy ezeket a makacs rackákat megmozdítsa. Legközelebb remélem jobban tudunk vele haladni, nagy lehetőségeket látok benne.

Annak érdekében, hogy a birkák részéről ne a hülyeség megerősítésével zárjuk a szeánszot Pogival és Jettával is megpöcögtettük őket, Jetta sajnos a makacskodóknál az ugatását veszi elő, de Pogo szerencsére halkabb módszert alkalmaz: csattog. A géppuskaszájával meg az elborult tekintetével elég meggyőző tud lenni, plusz arra is rájött, hogy ha bedugulnak, akkor nem érdemes hátulról nyomni őket, kimegy oldalra, közéjük csattog, és hátulról is befurakszik, hogy az utolsó beforgó fejet is irányba rakja. Újra és újra le tudok döbbenni Pogo elhivatottságán és kreatív megoldásain, egyszerűen imádom! 

Őszintén remélem, hogy nem lesz több hullámvasutazás, főleg, hogy most végre kedvemre való a blog külleme is, plusz kaptam külön motivációt az írás folytatására. Kicsit központosítva lett minden, összekapcsolódott a honlap, a facebook oldal (ezek mindegyike angol nyelven fut, lévén az odalátogatók többsége francia, illetve angol nyelvű - köszönet a statisztikáért a fb-nak), de írni mégiscsak magyarul szeretek jobban :) 

Rengeteg minden történt, mióta felfüggesztettem a blogot, átalakult a falka, kipróbáltunk még újabb dolgokat (új szerelmem a scooter), és sokat fejlődtünk is. Folyamatosan közlöm írásaimat a Decathlon blogon is, mint "Kutyás sportok blogíró" ott kicsit más a fogalmazásrendszer, a stílus, lévén tömegekhez szólunk (1500-as olvasottság csak az én rovatomnak, az már azért súlyos), de attól még én vagyok. Terelésben gőzerővel haladtunk az úton előre, sőt, tenyésztésben is, immár a "D" betűnél tartunk, hála annak, hogy Szandrával, Míta gazdájával van szerencsém együttdolgozni a kutyázás mezején. Mindeközben mi Pogótól és Jettától is lehoztunk egy-egy almot idén, így háromra rúg a csapatok száma ebben az évben. Húzós volt no, és egyikünk sem így tervezte, de ember tervez, a biológia meg néha alárúg. Az a fontos, hogy csupa szép és egészséges kiskutyáink lettek, és a létszámhoz képest gazdikkal is jól állunk.

Roppant gazdag és eredményes évet zárhattunk, hálás vagyok érte emberemnek és a kutyáimnak, no és persze a barátoknak, edzőtársaknak, trénereknek, versenyszervezőknek... hosszú a lista. A lényeg, hogy nem panaszkodhatok. 

Szóval bocikkal futunk, mert az jó, szeretik csinálni, és egészen szép izmaik támadnak tőle (főleg, hogy nem csak futnak mellettünk, hanem húznak is), de hogy még szebbek és erősek legyenek beiktatunk néha-néha (sajnos a sár miatt nem olyan gyakran, mint szeretném) egy gumis edzést is. Bociknak való hám kettő van otthon, és egyébként is kettő gumis kutya untig elég egyszerre (keverednek a vontatványok, szar na...) Pogo és Lemmy jött velem eddig (Lemmy ugye Yeti új neve a keresztség után, mert Yet és Jet túl hasonló volt egymáshoz), Pog nagyon jó kondiban van, Lemmy pedig akkora, mint egy borjú, szóval először egy gumin osztoztak ketten 5km-en, másodjára viszont úgy voltam vele, hogy biztosra megyek, és mindketten kaptak egy-egy közepes autógumit (a terepjáróra valót még nem vettem elő). Pogo persze elhúzott a fenébe, és csak félút magasságában értette meg, hogy amikor utánaszólok, hogy várjon meg, az tényleg csak annyi, hogy várjon, még véletlen se forduljon vissza... Lemmy viszont beállt bal láb mellé és minden nógatás ellenére sem akart onnan elmozdulni (sajnos canicross esetén sem, ezen még dolgozunk). Viszont mindkettő hősiesen lenyomta az 5km-t, a végére már lógott a nyelvük rendesen, de a levezető futáshoz még azért volt erejük.

Lemmy egyébként reggeli labdázásoknál a 3kg-os nyakörvet is viseli, ezzel egy időben a kajáját is igyekszem beállítani, eddig főleg tápozott és a marhahúst egyelőre fogyással hálálta meg - amire amúgy nem lett volna szüksége - úgyhogy szokásomtól eltérően neki főzök rizst is a hozzáadott zsír mellé (amit bőven kap, hogy visszahozza magát).

szóval jött a május és hozta az "aranyat érő" esőt, ami miatt hiába volt kellemes a hőfok olyan sár keletkezett, hogy se canicross se bike nem jöhetett szóba, húzás meg pláne nem. így maradt a terelés, az agi (bár a monszun miatt agility edzés is elmaradt már), no meg a rapid módszerek (peca, futópad).

terelés alatt most főleg a smasszerkodás értendő, hisz a kutyának az is munka, még ha nem is éppen a legegészségesebb egy amúgy is keménykedő hiperaktív mániákus számára (gy: Pogo). így esett, hogy Pogo kapott egy kis legeltetés-kúrát (persze amikor egyáltalán ki tudtunk menni legeltetni...). a legeltetés lényege, hogy a kutya fekszik és türelemmel várja, a parancsot. Jetta ez idő alatt két pofára zabálja a hullott gyümölcsöt (simán még a tavalyit is...), meg a kecskeszart (az örök klasszikus), hentereg egy kicsit, elsétálgat másfelé, Pogo viszont görcsösen feszül a kecskékre és úgy csinál, mint aki menten hiperventillál... ez a felspannolt (mondhatjuk úgy is, hogy túlpörgött) kutya reakciója, nála már nincs mit motiválni, a plafonon van - őt már csak visszafogjuk. terelésnél a hirtelen kizökkentések ill. tetlegesség (nálam ez a pofon) nem igazán működnek, mintha más dimenzióban élne a kutya... a kizökkentés (esetünkben pásztorbot hozzábaszása) működik, de csak az adott mozdulatot fejezi be, és töretlen lelkesedéssel zúz tovább, nem lassít. a smasszerkodás értelemszerűen nem tesz jót a terelőmunkájának, viszont egy szükséges munka és nem tudom mással megoldani... tereléssel pedig most a kivárásos legeltetés-terápiát próbálom, ami ebk mutatott már eredményt.
vasárnap - mivel a várva várt kutyás futóverseny elmaradt - egész nap palántáztunk, néhány tíz méterre a legelőtől. kihoztam a kutyával a nyájat, lehajtottuk őket a legelőre, majd visszasétáltunk a konyhakertbe dolgozni. a villanypásztor jelenleg nem működik (hosszú história, garanciális javítás, hiányzó alkatrész...), tehát nonstop figyelni kell őket. el is indultak felfelé többször, és 3-4. alkalommal Pogo már rájött, hogy mit várok tőle, és bár ezidáig nem sikerült vele elhajtanom, csupán gyakoroltuk (ez megint olyan, mint maga a balansz, le kell, hogy essen neki, mi a feladat), most végre ehhez hasonló munkát végzett a területre visszahajtással, sőt, arra is rájöttem, hogy a higgadt legeltetés titka pusztán annyi, hogy el kell jönni a nyájtól... húsz méterrel arrébb a terepviszonyok miatt már nem láttunk rájuk (csak ha felálltam), Pogo is elnyugodott, időnként visszament megnézni őket, de már nem zihált, nem feszült, és a nyitott kapu ellenére sem kezdett partizánakcióba, feljött mellém és hentergett, meg zabált (ez már csak egy ilyen család...). egészen-egészen büszke lettem rá, a délutáni turnusnál már szép rutinosan csinálta, alig kellett rászólnom a visszazavarásnál, hogy a kapuig tolja csak őket, aztán pedig magától ment járőrözni (csak a kapuig), leült és szemmel verte őket (nem borderesen, ha amolyan KisPogis-eszelős módon), meg vissza-vissza nézett hozzánk, kell-e segítség a palántákhoz :)
persze miért is sikerült volna tökéletesen a nap, ha el is tud romlani...? behajtásnál pont leszarta, hogy irányba kívánom küldeni, amit egy bothajítással honoráltam, korrigálni viszont már nem tudtuk, mert a kecskéknek csak egyszer kell mondani, hogy behajtás van - főleg, ha a Pogi mondja - és többet meg nem állítjuk őket, úgyhogy láb mögé hívtam a renitenst és fogcsikorgatva bekísértük a jószágokat a helyükre...