Kutyáim és a sport

Frizbi 101

2016/11/22. - írta: Vikkus

Már csak azért is befektetődő kiskutyázni, mert megismerhetünk olyan embereket, mint Viki, vagy Szandra (a lista szerencsére hosszan folytatható). Túl azon, hogy okosak, aranyosak és segítőkészek, mindketten nagyon ügyesek egy olyan sportban, amit régóta próbálgatunk, és sosem jutottunk egyről a kettőre. Szandra sajnos messzebb lakik, ritkábban tudunk közösen akármit is csinálni (ha mégis, akkor elsősorban terelünk), Viki viszont helybéli, és a frizbi a fő profilja. Szárnyai alá vett, és az elmúlt hónapokban próbált megtanítani hogyan kell egyenesen dobni. Igen, egyenesen. Nem trükközve, meg tenyeres, meg a lábad alatt... hanem dobjál 20 métert síkon. Kedves lány lévén nem mondta ki, hogy esélytelen vagyok, viszont megegyeztünk abban, hogy freestyle kürhöz majd kölcsönvenné Pogót :) 

Egyébként valamit azért csak sikerült fejlődnöm is, egyre többször fordult elő, hogy mindenféle hirtelen manővertől mentes dobásokat adtam a jószágoknak, szóval az önbizalmam még ott van valahol a béka segge fölött. A vidik is Vikivel készültek, egyrészt mert jobban mutat, másrészt mert ő tud dobni. 

Alice, a jövő bajnoka <3 szupercuki lányzó, csak kicsit Jettás, és néha előveszi a vicces formáját. Nagyon jó formájú, Pogóra emlékeztető kutyalány lesz belőle. 

Colonel hozta a formáját. Nagyon zsákmányos, nagyon fordulékony, nagyon gyors! Szuperjó frizbis kutya lehet belőle, csak csapna már le rá valaki...

És a végére szupersztárunk, Rebszi. A bolond lány annyira megtanult feküdni, hogy úton-útfélen henceg vele. De sebaj, tartom magam ahhoz, amit mondtam: ha csak egy dolog lesz stabil az életében, az a fekvés legyen. Amúgy piszok gyors és egyre jobban fog. Csak a termetét sajnálom, nagyon nagy lesz, nyáron nehéz lesz vele futkosósat játszani...

A frizbi egyébként, bár nem tűnik másnak, mint egy labdázás, valójában jóval nehezebb annál. A kutya fejben is hamarabb elfárad, hisz onnantól kezdve, hogy megtanulta a levegőből leszedni, sokkal nagyobb nyomás van rajta, hogy lekövesse a korong mozgását, ami - lássuk be - néha trükkös lehet. Jól kell tudnia helyezkedni, a megfelelő időben elrugaszkodni, plusz kell egy jó technika a fogáshoz. Csak az nevezi könnyűnek a kutyás frizbit, aki még sosem csinálta... Jól dobni nehéz, hosszút meg még nehezebb. Egy edzés egy rutinos frizbissel és még ott is izomlázad lesz, ahol azt sem tudtad, hogy van izmod, és - hacsak nincs olyan kétbites agyhalott apportőrült kutyád, mint Rebelle - a kutyád is hamar ki fog feküdni. 

Anyagigénye van, ezt ne felejtsük el! Méghozzá a kutyás korong. Kutyás boltokban kapni  mindenféle himihumi márkájút, de ha normálisan meg akarunk tanulni dobni, akkor vegyünk igazit. Sonic, Jaws, Hero és társaik, a versenyeken is engedélyezett hivatalos korongok, drágább, mint a gagyi, de biztonságos és jobban repül. Vannak könnyű, de könnyen rágható, vagy éppen pit bull-álló de nehezen reptethető korongok, nekünk a Sonic lett az új kedvencünk (van egy Jaws otthon, ami valóban mindent túlél, de nagyon nem áll a kezemre). A Sonic bírja a bocik rágcsálós fasságát, és könnyen tudtam vele szép egyeneseket dobni. Frizbis trükkökről, alapozásokról rengeteg knowhow vidi van a youtube-on, de a legjobb bekapcsolódni egy rutinos frizbis mellé. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sportinchaos.blog.hu/api/trackback/id/tr9111988106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása