Május

szóval jött a május és hozta az "aranyat érő" esőt, ami miatt hiába volt kellemes a hőfok olyan sár keletkezett, hogy se canicross se bike nem jöhetett szóba, húzás meg pláne nem. így maradt a terelés, az agi (bár a monszun miatt agility edzés is elmaradt már), no meg a rapid módszerek (peca, futópad).

terelés alatt most főleg a smasszerkodás értendő, hisz a kutyának az is munka, még ha nem is éppen a legegészségesebb egy amúgy is keménykedő hiperaktív mániákus számára (gy: Pogo). így esett, hogy Pogo kapott egy kis legeltetés-kúrát (persze amikor egyáltalán ki tudtunk menni legeltetni...). a legeltetés lényege, hogy a kutya fekszik és türelemmel várja, a parancsot. Jetta ez idő alatt két pofára zabálja a hullott gyümölcsöt (simán még a tavalyit is...), meg a kecskeszart (az örök klasszikus), hentereg egy kicsit, elsétálgat másfelé, Pogo viszont görcsösen feszül a kecskékre és úgy csinál, mint aki menten hiperventillál... ez a felspannolt (mondhatjuk úgy is, hogy túlpörgött) kutya reakciója, nála már nincs mit motiválni, a plafonon van - őt már csak visszafogjuk. terelésnél a hirtelen kizökkentések ill. tetlegesség (nálam ez a pofon) nem igazán működnek, mintha más dimenzióban élne a kutya... a kizökkentés (esetünkben pásztorbot hozzábaszása) működik, de csak az adott mozdulatot fejezi be, és töretlen lelkesedéssel zúz tovább, nem lassít. a smasszerkodás értelemszerűen nem tesz jót a terelőmunkájának, viszont egy szükséges munka és nem tudom mással megoldani... tereléssel pedig most a kivárásos legeltetés-terápiát próbálom, ami ebk mutatott már eredményt.
vasárnap - mivel a várva várt kutyás futóverseny elmaradt - egész nap palántáztunk, néhány tíz méterre a legelőtől. kihoztam a kutyával a nyájat, lehajtottuk őket a legelőre, majd visszasétáltunk a konyhakertbe dolgozni. a villanypásztor jelenleg nem működik (hosszú história, garanciális javítás, hiányzó alkatrész...), tehát nonstop figyelni kell őket. el is indultak felfelé többször, és 3-4. alkalommal Pogo már rájött, hogy mit várok tőle, és bár ezidáig nem sikerült vele elhajtanom, csupán gyakoroltuk (ez megint olyan, mint maga a balansz, le kell, hogy essen neki, mi a feladat), most végre ehhez hasonló munkát végzett a területre visszahajtással, sőt, arra is rájöttem, hogy a higgadt legeltetés titka pusztán annyi, hogy el kell jönni a nyájtól... húsz méterrel arrébb a terepviszonyok miatt már nem láttunk rájuk (csak ha felálltam), Pogo is elnyugodott, időnként visszament megnézni őket, de már nem zihált, nem feszült, és a nyitott kapu ellenére sem kezdett partizánakcióba, feljött mellém és hentergett, meg zabált (ez már csak egy ilyen család...). egészen-egészen büszke lettem rá, a délutáni turnusnál már szép rutinosan csinálta, alig kellett rászólnom a visszazavarásnál, hogy a kapuig tolja csak őket, aztán pedig magától ment járőrözni (csak a kapuig), leült és szemmel verte őket (nem borderesen, ha amolyan KisPogis-eszelős módon), meg vissza-vissza nézett hozzánk, kell-e segítség a palántákhoz :)
persze miért is sikerült volna tökéletesen a nap, ha el is tud romlani...? behajtásnál pont leszarta, hogy irányba kívánom küldeni, amit egy bothajítással honoráltam, korrigálni viszont már nem tudtuk, mert a kecskéknek csak egyszer kell mondani, hogy behajtás van - főleg, ha a Pogi mondja - és többet meg nem állítjuk őket, úgyhogy láb mögé hívtam a renitenst és fogcsikorgatva bekísértük a jószágokat a helyükre...