nagyon hülyén jöttek össze a dolgok az utóbbi pár hétben. a gyakorlós-videózásból sajnos nem lett semmi, csak egy szokásos labdázós séta (ami persze jó dolog, de olyat egyedül is szoktam intézni, a videóhoz kellett volna segítség, és az már ritkábban jön össze), gyakorlatilag az egész univerzum összeesküdött ellenünk (dióhéjban: rögtön indulásnál az autóval mellétolattam a hídnak és megfeneklettünk, aztán nem hoztunk leszúrót, hogy fixáljuk a kutyákat, mikor ezt pótlandó beraktuk a "fölösleget" a kocsiba, úgy ugrottak vissza utánunk, hogy letörték a huzatfogót az ablakból, majd elhagytuk a kocsikulcsot, szóval lett fasza szürkület, mire eldobtam az első labdát...). majd pár héttel később a Kunbaracsi verseny is füstbe ment tüzelés miatt. egyetlen alkalom volt még, amikor Dimivel is akartam videót csinálni, akkor pedig két szabadon kószáló kutya támadott meg minket, elkerülendő a balhét beszálltam a kutyával a kocsiba, ami azt eredményezte, hogy a rohadékok összekarcolták a szép autómat... na így nem lett meg a Dimi engedelmes videó.

ezek után már le sem merem írni, hogy mit tervezünk legközelebb az állatokkal, sőt, még azt is csak félve, hogy mire gyúrunk...  nemes egyszerűséggel csak azon eseményeket vésem ide fel, amik már megtörténtek, így talán nem kell semmit se lekopogni, meg elkiabálni, meg hasonlók.

újabb állatok érkeztek a házhoz (nem kutyák), és amíg belerázódunk az új rendbe, addig kissé háttérbe szorultak az ebállatok. kénytelen voltam napi kettőre redukálni a foglalkozásokat, így reggel korán van egy lemozgatás elméleti tréninggel kombinálva (mindig más, hogy se nekik se nekem ne legyen unalmas), meg egy esti (ami sajnos egyre rövidebb, ahogy egyre korábban jön a sötét...). gyakorlatilag fegyelmező finomításokat és tréningre elő-edzést (vagy szinten tartást?) tartunk már lassan másfél hónapja, és tegnap tört ki belőlem, hogy változást akarok. egyrészt vészesen közelít a kunbaracsi verseny, másrészt kell egy kis kimozdulás. szóval hacsak nem történik valami természeti katasztrófa, ma délután kivonulunk "idegenpályázni" öt kutyával, lesznek videjók, meg képek (már amennyire emberemtől telik), meg 20lépésesnél hosszabb alaki gyakorlások.

valami ilyesmit szeretnék, mint Andiékkal volt, még augusztus elején:

kennellocsolás, vízes lavórok kihelyezése, Dimi kádjának feltöltése, neostamosanos körbefújkodás minden kutyaháznál... a vizezés az agyagos talajnak hála hosszú távon kitart, szeretik is az állatok, végignyúlnak az árnyékban. Doroékat időnként kiengedem a hős előszobából, hogy csobbanjanak egyet Dimi kádjában, Junkie-nak pedig (aki a másik vízimádó) kitettem a legnagyobb lavórt a kennelbe. ha egyszer lesz rá keret, akkor veszek neki, meg az agaraknak ilyen homokozókádat, biztos értékelné.

vagy a B verzió még egy-két ilyen kiszuperált fürdőkád...

vasárnap a pécsi vásárban szóba elegyedtünk az egyik kutyás cuccokat árusító standnál az eladóval. labda iránt érdeklődtem (gappayt nem tart persze senki a megyében), és mikor felmutatott a pacák egy piros labdát, rögtön mondtam, hogy tényleg túlélő kéne, mert a pitek szája erősen igénybe veszi. erre legyintett egyet, hogy nehogyazthiggyem, mert a német juhász kétszer erősebbet harap... no, szó-szó, nem szeretek belemenni az ilyen "melyik fajta az erősebb/szebb/okosabb/stb." kezdetű vitákba, mert ezeket mindig egyede válogatj, no de azért ez erős volt. főleg, hogy az egyszeri ember ha nem is tud mást a pitről, azt egészen biztosan, hogy bazinagyot harap (ez egyébként a pitek javára igaz is, de kétségtelen, hogy vannak köztük puhább szájúak, és sokszor a kitartott harapást keverik az erőssel). szóval mikor Gáborom krákogott erre egyet, ő folytatta, hogy mennyi pittel volt már dolga, sorra estek le a keménykarról. összemosolyogtunk emberemmel, aztán közöltem a fickóval, hogy mondjon egy helyet és egy időt, és mi ott leszünk egy IGAZI pittel, majd fogassa le ő maga, ha nem hiszi, hogy megmarad a kemény karon.
tehát jövő hét pénteken délután négyre megyünk megvédeni a pitek becsületét.

(egyetlen félelmem ezzel kapcsolatban, Murphy félbe tört szemfoga... azóta próbálgatjuk, hogy vajh fáj-e neki)

nincs ezzel a kutyával semmi gond...

egyetlen szavamra fordul vissza, elsőre fekszik és úgy is marad, terelés közben csak az első nap tettük pórázra, aztán rájöttünk, hogy fölösleges, mert nem akar zavarni. mellette húzta Danit bringával, patkányt fogott, futkosott a nagy csapattal... nagyon rendesen viselkedett. kiderült, hogy frizbizésben nem is vagyok olyan béna, ha nincs előttem a kertünkhöz hasonlóan 6 fa és egy szedres, akkor tiszta pályán simán megdobom a 35 métert - Ozzy pedig simán lekapja.

Jetta kutyám szombaton teljesítette az FCI TERELŐ MUNKAVIZSGA feltételeit!

nagyszerű kiskutya, nagyon ott van ösztönileg, nem durvul, higgadtan dolgozik, egyedüli hibája én vagyok... még nem sikerült teljesen ráéreznem a birkamozgatás minden csínjára, ezért nem vizsgáztunk ötösre. de folytatni fogjuk ezt a terelős dolgot, mert nagyon élveztük mindketten, és vannak lehetőségek a kutyában. kár, hogy 300km-nél közelebb nincs lehetőségünk gyakorolni...

szóval mentünk terelni. alapvetően olyan sportról van szó, ami a juhászkutya egyéniségéhez (értelemszerűen) a legjobban passzol, viszont nagyon nehéz gyakorolni. Egyrészt ugye kell hozzá birka, terület, és egy olyan oktató, aki ért hozzá. Nekünk meg ebből semmi sincs, csak a kutya, meg mondjuk a terület, de az is kevés. ezért egy munkavizsga kedvéért intenzív terelőtáborozásba kezdtünk, hátha ragad ránk más is a koszon kívül. ehhez kellett négy óra punnyadás a kocsiban (lakókocsit húzva bizony vannak kompromisszumok), aztán jöhettek a mókázások. rögtön hoztam Dánielt meg Ozzbornt is, hogy ha már itt vagyunk, és egész napos pauzák vannak, legalább bringázni tudjunk, úgyhogy most itt van a lakókocsihoz támasztva a kettő darab teljesen felszerelt bikejöring egység. a komfort érdekében pedig jött még velünk egy villanyrezsó, vízforraló, kávéfőző meg a laptop netpöcökkel, úgyhogy semmire sem lehet panaszunk. a társaság mostanra egész jól összegyűlt, gyarapodnak a sátrak, és a kertben kószáló kutyák száma is. Enyémállatok rendesek, mint mindig, bár Ozzyval voltak félelmeim, Móni mondogatta, hogy mikor Danival bohóckodik kutyanapon, akkor köcsög a kutyákkal, de ebből 3 nap alatt semmit nem mutatott, pedig együtt sétálunk, labdázunk, ücsörgünk húsz másik kutyával. Danival reggel meg délután tájban elmennek tekerni egyet, Jettával sajnos elszámoltam magam, a terelés kivesz belőle annyit fejben, hogy nem volna illdomos még bájkozni is vele. Viszont Saci ajánlgatja nagyon, hogy valamelyik őkutyáját vigyem helyette, erősen agyalok rajta, hogy önállóan, vagy Ozzy mellé fogva tényleg bevállaljam.
Jetta már túl van két terelésen, először csak ízlelgette, másodszor pedig alapoztunk. két alkalommal két oktató foglalkozott vele, mindketten bíztatónak találják amit mutat, a hibafaktor - mint általában - én vagyok, amíg én meg nem tanulom, hogy mi-merre-hány méter, addig ő sem fogja tudni. balansz már megvan, még jön az iránybaküldés, a fektetéssel meg úgy fest, nem lesz gond. ösztöne van és nagyon meg akar felelni, úgyhogy bízom benne nagyon, hogy lesz ebből vizsga.
nyugaton a helyzet változatlan. napi két telefont váltunk apjukkal, Pusztával bringáznak, többiekkel pecáznak, kaszál, patit nevel, nagyon rendes parasztember lett belőle így, hogy egyedül őrá marad minden. úgy amúgy repülnek a napok, mindig van mit csinálni, élvezem nagyon, megérte ez nekem nyaralás helyett.

tudom, hogy tömve van helyesírási hibákkal, a vágási hibákról nem is beszélve, és a zene sem az alatta, amit szerettem volna (ennél azért pankosabbra akartam venni a figurát), de a mondanivalója azt hiszem így is átjön. csodálatos polihisztor Tyutyikutyám...

kipróbáltuk vele ezt is. pár hónapja még a derékmagasságban tartott labdáért sem ugrott fel, most pedig hagyján, hogy fejmagasságig pattog érte, de már bottal tartjuk ki a labdát, hogy megnézzük meddig rugózik. aztán apja gondolt egyet, és a szomszéd pajta falához tartotta. most azt tervezem, hogy post-it cetliket ragasztok fel a kimért magasságokhoz (mégse kéne megfesteni a más falát), és úgy nézzük meddig bírja. úgy saccoljuk, hogy a három méter simán megvan neki, de tán még több is. a fotó olyan 2,5nél készült.

most azon vagyunk, hogy elvisszük őt is a legközelebbi versenyre, aztán falat mászatunk vele. ott ráadásul nem tégla lesz, hanem jobban kapaszkodható gumiszőnyeg. amúgy nagyon technikás az állat, amikor már akkorát mutattunk neki, amit nem tudott megugrani, akkor következő nekifutásra (nem én indítottam, hanem ahogy földet ért ugrott újra) nem a labdát célozta meg, hanem a botot. jól sakkozott, a labda leesett.