hirtelen ötletből származó kirándulás volt. volt egy utunk bent a városban, aztán gondoltunk egyet, és ad hoc jártunk egyet a régi várban. mikor megéheztünk beültünk egy pizzériába (kutyástul), aztán mentünk még egy kört a sétálóutcákon. kihasználtuk, hogy végre nem kötelező a szájkosár, így a belvárosi gyerekek is gyömöszölhettek igazi kutyát (persze Murphyt, Pogácsa anyjához hasonlóan nem komálja az idegeneket). jó volt, no.

ez a semi-sportive kondi (ezt a szót most találtam ki), mondjuk, hogy a félig-meddig sportos kinézetük. azért félig, mert csak kedvtelés szintjén űzzük, úgy, mint peca, labdázás, frizbizés, és futkározás, meg persze a túrák. nincs erőedzés, viszont a tavalyi évvel ellentétben idén nem teszem el őket teljesen a télre. tavaly kaptak egy tankönyv szerinti téli kondit, bő zsírral és kevés mozgásigénnyel, idén viszont szeretném kihasználni a havat (állítólag lesz telünk rendesen), úgyhogy hagyom őket mozgatva. erőedzést ugyan nem tervezünk, de a szánkóhúzás annyira nem is a teherről szól (főleg, hogy nem egyedül húzzák).

Murphy úr

Doro Pesch, a törp-erő

és Junk, a pszichopata

Lénuska elköltözött. nem ment messzire, és nemsokára viszontlátjuk, de akkor is... hiányzik. viszont a gazdi örömmel mesélte, hogy a kennelsoron rögtön feltalálta magát, spannolt haverokkal, elfogadta a kennelt, és az első naptól úgy viszonyult Szandrához, ahogy korábban hozzánk. a fülét végül levágatta, az eljárás után így egy hétig még nálunk vendégeskedett. a kupírozással úgy voltam, hogy részemről win-win helyzet, ha marad neki, akkor esélyük van külföldön is domborítani, ha levágják, akkor meg gyönyörű lesz. és így lett, a korábban háttérbe szorult kiskutyáról csak én állítottam, hogy Jetta klónja és küllemileg nagyo patent lett, most viszont már mindenki számára egyértelmű... ennyit számít a kisugárzás, az összbenyomás.

tegnap frizbis napot tartottam, gondoltam annak örömére, hogy megszabadultunk a felső udvarban állt almafától végre jobban tudunk gyakorolni. az első dobást szokás szerint a szomszéd kertben ténykedő Magdi néninek sikerült passzolni... még szerencse, hogy a frizbi könnyű, a veteményesükre érzékenyek.

szóval végignyomtam egy kis korongozást Jettával és Ozzyval, amolyan 'hadd szóljon' jeligére, utána Doroval nekikezdtünk, ő még rutintalan ebben, úgyhogy együtt tanultunk. ő elkapni én meg gurítani. vele egyelőre maradunk is ezen a szinten, mindenesetre édes volt, mint mindig. Murphy jött, neki sajnos még mindig visszatér egy mintha-bicegés futkosás közben, úgyhogy csak lájtosan szórakoztunk (megjegyzem, ő az a típusú kutya, akinek aztán egy percig se kellett gurítani, bármire rákattan amit eldobunk neki).

majd gondoltam egy bátrat és kihoztam Pogit. ő eddig kizárólag labdát volt hajlandó a szájába venni. próbálkoztam korábban, hogy hurkát, rongyot vigyek a játékunkba, de ha egyszer-egyszer szájába is vette, nem lelkesedett, ha anyjával volt lehetősége huzakodni, az okés volt, velem nem. viszont madzagos labdán régóta tudom lógatni... szóval ezidáig maradtunk a labdánál, amiért viszont teljesen meg tud veszni. Pogo rendes, aranyos, mondhatni gyömöszölhető típusú kutya bent a házban. odakint viszont tomboló idegbeteg, aki vagy a többiek arcát tépi, vagy a labdáért pattog, vagy újabban kecskét akar hajtani. bármelyik opció is van előtte, arra teljesen rákattan, olyan lesz, mint a gyorsított felvétel, képes túlhajtani magát, és - tök durva! - nagyon pontos. rendben, van egy helyzeti előnye, mivel nem nőtt hirtelen nagyot, de akkor is meglepő - főleg a Doroval tapasztaltak kapcsán - hogy fiatal fejjel ennyire precíz legyen. de mivel fiatal komoly elvárásaim még nem voltak tőle, a napi élethez kellő fegyelmet kapta csak, semmi mást. tegnap viszont a nagy frizbi-lázban gondoltam egy nagyot és kihoztam azzal a szent elhatározással, hogy mi most korongozni fogunk. legnagyobb meglepetésemre, ahogy elhúztam az orra előtt, már ráfogott, lógott rajta egy picit, majd ahogy gurítottam süvített is érte... egy pillanatig nem jutott eszébe gondolkozni rajta, hogy ez mért nem puha és kerek, csak ment és csinálta amit eddig. egy darabig el is voltunk a gurítással, aztán persze nem bírtunk a vérünkkel - ő folyton felugrált érte, így kénytelen-kelletlen néhány helyből ugrásos megmozdulásunk is volt - én pedig végül csak dobtam neki néhány alacsonyat. és baszki leszedte... miután pedig új hobbija, hogy behozza az apportot, felugrik és a kezem ügyébe emeli ám nem ereszti el, gondoltam ha már a frizbivel ilyen jót huzakodunk, fogjon valami kényelmeset is. szóval előkerült a sokat megélt (értsd: félig széttépett) harapópárna. hiába, gyorsan fejlődnek a gyerekek... ami nem is olyan régen még tökéletesen hidegen hagyta, most azonnal felkeltette az érdeklődését, és ahogy felmutattam előtte, rögtön rá is fogott. szórakoztunk vele egy picit, ő élvezkedett, én meg csak lestem. hős tündér kis állat bent a házban bocika, idekint meg pit bull, méghozzá a legszörnyebb fajtából... el voltam ájulva tőle, és ahogy a párnát a helyére tettük jól meg akartam dögönyözni érte... csakhogy a dögöny lehetősége az amolyan bocikás dolog, ő meg a szabad levegőn nem az. így esett, hogy az örömködésből egy brutális fejelés lett, fog ütközött a foggal, megszédültem, csillagokat láttam, egészen a bölcsességfogamig éreztem az ütés erejét, vér borította a számat, és a nap legkeményebb feladata volt akkor nem megpofozni az agyhalottat, aki korábban teljességgel lenyűgözött.

egy újabb szelet, ez most Jetta mindennapi teendői közül való. miután hátrahoztuk az állatokat fentről lefelé haladva minden karóhoz kikötünk egyet-egyet. értelemszerűen az első 2-3 helyen még könnyű dolgom van, mivel nagyjából együtt van a csapat, utána viszont szétszélednek, a fiatalok visszamennek a bak vagy a dominánsabb anyák mellé, stb. tehát az utolsó néhány állat kikötéséhez már vastagon szükség van a kutya munkájára. az utolsó kecske begyűjtését vettem videóra, minőségileg olyan lett, amilyen (egy kézzel irányítottam, a zoomra nem maradt ujjam, meg nem is tudtam a kijelzőt nézni, szóval több sebből vérzik a dolog), de talán a kis fekete hangya jól kivehető a képen. nem ez volt élete legpontosabb kiválasztása, de nem is a legrosszabb, inkább csak egy átlagos nap. szempont, hogy a megkötött kecskéket ne buzerálja, hisz szegények nyekkennek egyet a lánc végén, ha futásba kezdenek, viszont a lemaradott eggyel szigorúan kell bánnia, mert elég makacs lények és bizony visszahúznak a falkához. ez az egy példány - nevezett Zerge gödölye - pedig különösen virgonc, tipikus alpesi, ugribugri, élénk, és - nagyon fél az embertől. ennek nem értjük az okát, lévén gidakora óta itt van, mindegyik másik felnőtten vett kecskénk is megszokott minket pár hónap alatt, neki egy év alatt sem sikerült, pedig sosem bántottuk.

a Kaposvári Állattenyésztési Napokra igyekszünk minden alkalommal elmenni (ahogy a Szentlőrinci gazdanapokra is), idén vittük magunkkal a két nevelés alatt álló bocilánykát is. a rendezvény színvonalas volt, mint mindig és sok ismerőssel tudtunk beszélgetni, de legfőképpen azzal a volt egyetemista társammal, aki Lanie kiskutyába szeretett bele nagyon. bár még nincs kőbe vésve, de elég biztos, hogy Linuska nála fog élni ezentúl. agilitys-frizbis kutyának szánja, de amilyen aktív életet élnek, szerintem nőni fog még ez a lista - főleg, hogy Szandra juhtartást fontolgat...! előreláthatóan jövő héten fog költözni a kis pupák, és persze - ahogy Danával is volt az utolsó napokban - most érzem igazán, hogy mennyire megszerettem és mennyire szép és okos kiskutya. vigasztal viszont, hogy közel lesz hozzánk, és igazán jó helyre került.

vasárnap pedig kirándulni mentünk. nem mondom, hogy túrázni, mert fizikailag nem adtunk túl sokat a szervezetnek, viszont jókat dumáltunk, fotóztunk, meg labdáztunk (hogy a kutyák legalább elfáradjanak). velünk volt Gyenis Peti is (továbbiakban: Dezső), aki nem semmi fotómájer és úgy jött ki a lépés, hogy összefutottunk az erdőben egy másik fotóssal, Laczkoviccsal is, aki szokás szerint agarakkal vette körül magát.

a startpont: Tettye-tér

Ilonka-pihenőhely

és a kedvenc labdázós képem a tettyei kutyafuttatóról: Ozzy menekülése a sötét erők elől

összefoglaló az elmúlt pár hétről...

augusztus, a Malomvölgyezések hava, volt, hogy hetente kétszer is kimentünk. szép hely, vízpart, gyér forgalom, ideális kirándlóhely. néha csak magunk voltunk...

néha barátok is

vadkempingezni Gyékényesen

Jakabhegyen a babás-szerköveknél

és legutóbb a Melegmány - Tripammer fa útvonalon

holnap Jettával fogunk segédkezni egy sebtiben összeállított kutyás bemutatóban (valamilyen gyerekrendezvény), aztán meglátogatjuk a "nagyanyját" aki lejön a városba tréningezni. utána héten állattenyésztési napok, és még ebben a hónapban el akarunk jutni a Zengőre - felavatni a legújabb hordozható kemping-kályhánkat.

Tegnapelőtt úgy jött ki a lépés, hogy indulás előtti utolsó pillanatban vettem észre, hogy nyitva maradt az istállóajtó, és a komplett szárnyas-különítmény megtámadta a kertet (ez még nem baj, de némelyik átrepül a szomszédba megenni a veteményest). Végiggondoltam a helyzetemet: késésben vagyok, Jetta már a hálószobába (a ház legtávolabbi helysége) van zárva, a madarak meg ritkán működnek velem együtt - mi legyen? Pogit terveztem magammal vinni, ott sertepertélt a lábamnál, sejtette, hogy most feladat lesz. Na, egy életem - egy halálom, nézzük mit csinál a törpeterrorista... Pogács kilőtt, futott egy kört, és együttes erővel jobb belátásra bírtuk a szökevény csibéket-kacsákat-pulykákat-libákat. Nem volt még konkrét terelőmunka, de baromi lelkes volt, és látszott, hogy tisztában van a saját fontosságával.

Ezen felbuzdulva ma délután jött velünk behajtani. Ez a meló a legkönnyebb, ha nem potyogna le a téli alma az útvonalunk közepén még kutya nélkül is simán menne. Hátramentünk a két kutyával, Pogi először csak futkosott össze-vissza, mint a mérgezett egér, megint sejtette, hogy valami móka van készülőben, de a szóló kecskéket még nemigen zargatta. Aztán ahogy engedtük el az állatokat, és már szabadon voltak hárman-négyen, már szépen tolta őket ránk, mikor pedig a teljes csapat együtt ment felfelé győztem gyönyörködni bennük... Jetta hátulról tolta őket előre, Pogi meg szemből fogta vissza a csapatot, precízen egy vonalban tartott mindenkit a legkisebb Manó-gidától a Jánosig. Amikor megálltunk kaput nyitni a két kutya egymással átellenben körözött, földbe gyökerezett a kekkék lába.

Eszméletlen ez a hardcorepunker kis szörnyeteg, gondolkodás nélkül nekimegy a legnagyobb kecskéknek is ha kell, mikor egy-egy kiszakadt nem vadászta le, hanem visszaküldte a többihez, és simán be tudtam hívni bármikor... Innentől kezdve a világ legcsúfabb bocija is lehet miattam...

eljött ez a nap is, Danácska lakcímet váltott. egy családhoz kerül, egyedüli kutya lesz, és gyakorlatilag az első kutyájuk is egyben. szimpatikusak a gazdik, jól elbeszélgettünk kutyákról, kecskékről, sajtokról. tudom, hogy jó helye lesz, de azért megnyomott kissé, hogy el kellett engednünk... Dana egy gyömöszkutya, bújós, kedves, lakli, most meg két égedelem rossz csajszim maradt csak.

Pestre került, elsősorban házőrző-kedvec lesz, de látni fogjuk még rendezvényeken is.

eljött a napja annak is, hogy az egész kecskefalkát, Jánosostul együtt, egyszerre vezessük hátra és rakjuk pányvákra. János azért necces pontja a történetnek, mert a lányok hozzá húznak, bonyodalmas lehet róla leválasztani őket, és hát ugye nagy és erős, szóval nem szívesen dacolok vele. Jetta szerencsére más elveket vall, és bár csúf sérüléseket szerzett már Janikától, nem mondhatnám, hogy megtorpan előtte. szóval a hajtás mostanság:

a kecskék két karámban vannak, az egyik egy "rendes" deszkákból épített, ott vannak a felnőttek, és van egy gidaóvoda (ami eredetileg csibéknek készült) berácsozva, ott vannak az ifjúság (kiférnek a deszkák között). fejés után a gidákat átrakom a nagyokhoz, és még mielőtt kimásznának onnan beengedem a kutyát az épületbe. a karám é sa bejárati ajtó pont egymásba nyílnak, ha kilépnek a karámból, rögtön az udvaron találják magukat. már egészen jól ismerik a rendszert, csak ritkán kell a kutyának biztatni őket, hogy húzzanak kifelé. ha kint van mindenki, akkor megyünk mi is Jettával. általában az udvarra érve a falka megtalálja az első zöld(ebb) foltot (kissé kiszáradt minden ebben az aszályban) és rárepül, no ezt nem hagyjuk. nem nagyon kell irányítanom a segéderőt, tudja, hogy mi a dolga, esetleg arra kell felhívni a figyelmét, ha valamelyik kecske elvált a többiektől, és ő nem vette észre. elhozza őket utánam a kapuig, fekszik, amíg én nyitok, aztán újra tolja őket, ha már kinyitottam. a túloldalon ismét rögtön bonyodalom vár: az almafa. míg én zárok a kutya már megy is, és hajtja őket tovább (itt már nem gyűjtő stílusban). ha a csapat elérte a legelőt, Jetta már magától elkezd lazulni, általában csak szöszöl a fűben, esetleg visszamegy almát enni... ha utolértem a csapatot, akkor jön megint, és hozza utánam a társaságot. először Jánost kötjük ki, hogy ne legyen baj vele, aztán jönnek a többiek. a pányvák szét vannak szórva a területen (hosszúak a láncok), szóval eég sokat megyünk egy-egy kecskével. már nem kell mondanom, hogy a maradékot hozza utánam, rutinból csinálja, ismét csak akkor kell szólnom neki, ha valakit ottfelejtett (a kis köcsögök elbújnak egymás mögött), már 90%-ban észleli azt is, hogy melyik állat van láncon, és azt szépen kikerüli (amúgy nem kárhoztatom, hogy néha nem veszi észre, időnként én is elfelejtem melyiket kötöttem már meg). amikor már csak 2-3 marad, a nyáj már biztosan bomlott, és össze-vissza vannak kikötött társaik között, itt már rámutatós módszerrel hozatom oda magamhoz a kecskéket. a neveket még nem tudja, viszont a "hozz egy gidát" kifejezést már parancsnak veszi, és megfelelően értelmezi is (nem okozott neki túl nagy nehézséget, lévén a gidákat kifejezetten szereti terelni). ha mindenki a helyén van, akkor még szöszöl egy kicsit a fűben (a kecskék már tudják, hogy olyankor nem kell parázni), és elindulunk szépen fölfelé.

ez volt az a verzió, amikor minden klappol, és negyed óra alatt kihajtottunk. az élet persze nem ennyire pontos forgatókönyv szerint zajlik nap mint nap, időnént a kecskék gondolnak egyet és garázsmenetbe kapcsolnak - ezért kell MINDEN kaput becsukni. de néha nyitva marad, vagy épp rosszul sikerül zárni, akkor aztán 100-200 méterre küldöm előre a kutyát, hogy visszaforgassa a csapatot - vagy ha csak egy renitens van, akkor azt. a minap két gida szökött ki, azokért küldtem vissza, egészen az istállóig ment utánuk és hozta vissza őket. néha előfordul olyan is, hogy a kecske sztrájkol... Szöszi a legrosszabb, egy szarvalt, genya parlagi anyakecske, de ha olyanja van, a többi is szembefordul a kutyával. ilyenkor aztán nincs más lehetőség, mint harapni, általában orron, vagy fülön, aztán ha a kecske belátta vert helyzetét egy picit még lábon is. no ésszel persze, mert egyben kell a jószág. a legdurvább esetünk viszont Jánoskának köszönhető. akkor még őt külön vezettük le, és mivel a kaput zárva találta lefelé menet, és nem ismerte még a menetrendet nem várta meg, míg odaérek és nyitok, hanem elbújt egy sarokba. egy olyan sarokba, ahol ráadásul egy fa is áll, meg valamiért a régiek levertek egy oszlopot. a kecske előlről veszélyes, ezen a helyen meg szuperül be tudta ékelni magát. én nyitottam a kaput, ahogy szoktam, a kutya várta, ahogy szokta, csak a kecske nem működött a szokott rend szerint. no, küldtem a kutyát, szedje ki onnan. ő nekiment szépen - más lehetőség hijján - szemből, nem is tudom már hogyan csinálta, de János hipp-hopp kifűzte magát a sarokból, és vágtában indult az istálló felé. Jetta egy pillanatra elbizonytalanodott - rám nézett - mindketten azt vártuk, hogy majd felém indul. no de sebaj, mutattam megint az irányt, kutya kilőtt és félúton befordult a kecske elé. driftelt egy szépet, a száraz föld úgy porzott, hogy a jelenetből már nem is láttam semmit, csak a csattanó fogakat hallottam, a következő pillanatban viszont a porfelhőből előbukkant egy kecske, meg mögötte Jetta, egy győzedelmes vigyorral. a sebességet látva azonnal fektettem, így el tudtam kerülni, hogy János átpaszírozza habtestemet a rácsos kapun. innentől már nem volt nehéz a történet, mivel a kutya szemét folyton magán érezte hátulról Jánoska szépen hagyta magát nyakörvön vezetni a célig.