everyday heroes

eljött a napja annak is, hogy az egész kecskefalkát, Jánosostul együtt, egyszerre vezessük hátra és rakjuk pányvákra. János azért necces pontja a történetnek, mert a lányok hozzá húznak, bonyodalmas lehet róla leválasztani őket, és hát ugye nagy és erős, szóval nem szívesen dacolok vele. Jetta szerencsére más elveket vall, és bár csúf sérüléseket szerzett már Janikától, nem mondhatnám, hogy megtorpan előtte. szóval a hajtás mostanság:

a kecskék két karámban vannak, az egyik egy "rendes" deszkákból épített, ott vannak a felnőttek, és van egy gidaóvoda (ami eredetileg csibéknek készült) berácsozva, ott vannak az ifjúság (kiférnek a deszkák között). fejés után a gidákat átrakom a nagyokhoz, és még mielőtt kimásznának onnan beengedem a kutyát az épületbe. a karám é sa bejárati ajtó pont egymásba nyílnak, ha kilépnek a karámból, rögtön az udvaron találják magukat. már egészen jól ismerik a rendszert, csak ritkán kell a kutyának biztatni őket, hogy húzzanak kifelé. ha kint van mindenki, akkor megyünk mi is Jettával. általában az udvarra érve a falka megtalálja az első zöld(ebb) foltot (kissé kiszáradt minden ebben az aszályban) és rárepül, no ezt nem hagyjuk. nem nagyon kell irányítanom a segéderőt, tudja, hogy mi a dolga, esetleg arra kell felhívni a figyelmét, ha valamelyik kecske elvált a többiektől, és ő nem vette észre. elhozza őket utánam a kapuig, fekszik, amíg én nyitok, aztán újra tolja őket, ha már kinyitottam. a túloldalon ismét rögtön bonyodalom vár: az almafa. míg én zárok a kutya már megy is, és hajtja őket tovább (itt már nem gyűjtő stílusban). ha a csapat elérte a legelőt, Jetta már magától elkezd lazulni, általában csak szöszöl a fűben, esetleg visszamegy almát enni... ha utolértem a csapatot, akkor jön megint, és hozza utánam a társaságot. először Jánost kötjük ki, hogy ne legyen baj vele, aztán jönnek a többiek. a pányvák szét vannak szórva a területen (hosszúak a láncok), szóval eég sokat megyünk egy-egy kecskével. már nem kell mondanom, hogy a maradékot hozza utánam, rutinból csinálja, ismét csak akkor kell szólnom neki, ha valakit ottfelejtett (a kis köcsögök elbújnak egymás mögött), már 90%-ban észleli azt is, hogy melyik állat van láncon, és azt szépen kikerüli (amúgy nem kárhoztatom, hogy néha nem veszi észre, időnként én is elfelejtem melyiket kötöttem már meg). amikor már csak 2-3 marad, a nyáj már biztosan bomlott, és össze-vissza vannak kikötött társaik között, itt már rámutatós módszerrel hozatom oda magamhoz a kecskéket. a neveket még nem tudja, viszont a "hozz egy gidát" kifejezést már parancsnak veszi, és megfelelően értelmezi is (nem okozott neki túl nagy nehézséget, lévén a gidákat kifejezetten szereti terelni). ha mindenki a helyén van, akkor még szöszöl egy kicsit a fűben (a kecskék már tudják, hogy olyankor nem kell parázni), és elindulunk szépen fölfelé.

ez volt az a verzió, amikor minden klappol, és negyed óra alatt kihajtottunk. az élet persze nem ennyire pontos forgatókönyv szerint zajlik nap mint nap, időnént a kecskék gondolnak egyet és garázsmenetbe kapcsolnak - ezért kell MINDEN kaput becsukni. de néha nyitva marad, vagy épp rosszul sikerül zárni, akkor aztán 100-200 méterre küldöm előre a kutyát, hogy visszaforgassa a csapatot - vagy ha csak egy renitens van, akkor azt. a minap két gida szökött ki, azokért küldtem vissza, egészen az istállóig ment utánuk és hozta vissza őket. néha előfordul olyan is, hogy a kecske sztrájkol... Szöszi a legrosszabb, egy szarvalt, genya parlagi anyakecske, de ha olyanja van, a többi is szembefordul a kutyával. ilyenkor aztán nincs más lehetőség, mint harapni, általában orron, vagy fülön, aztán ha a kecske belátta vert helyzetét egy picit még lábon is. no ésszel persze, mert egyben kell a jószág. a legdurvább esetünk viszont Jánoskának köszönhető. akkor még őt külön vezettük le, és mivel a kaput zárva találta lefelé menet, és nem ismerte még a menetrendet nem várta meg, míg odaérek és nyitok, hanem elbújt egy sarokba. egy olyan sarokba, ahol ráadásul egy fa is áll, meg valamiért a régiek levertek egy oszlopot. a kecske előlről veszélyes, ezen a helyen meg szuperül be tudta ékelni magát. én nyitottam a kaput, ahogy szoktam, a kutya várta, ahogy szokta, csak a kecske nem működött a szokott rend szerint. no, küldtem a kutyát, szedje ki onnan. ő nekiment szépen - más lehetőség hijján - szemből, nem is tudom már hogyan csinálta, de János hipp-hopp kifűzte magát a sarokból, és vágtában indult az istálló felé. Jetta egy pillanatra elbizonytalanodott - rám nézett - mindketten azt vártuk, hogy majd felém indul. no de sebaj, mutattam megint az irányt, kutya kilőtt és félúton befordult a kecske elé. driftelt egy szépet, a száraz föld úgy porzott, hogy a jelenetből már nem is láttam semmit, csak a csattanó fogakat hallottam, a következő pillanatban viszont a porfelhőből előbukkant egy kecske, meg mögötte Jetta, egy győzedelmes vigyorral. a sebességet látva azonnal fektettem, így el tudtam kerülni, hogy János átpaszírozza habtestemet a rácsos kapun. innentől már nem volt nehéz a történet, mivel a kutya szemét folyton magán érezte hátulról Jánoska szépen hagyta magát nyakörvön vezetni a célig.