Tartjuk magunkat a heti két tréninghez, szombatonként lehetőség szerint a fiúkkal együtt. Ati és Lemmy lényegesen kevesebbet tud edzeni, így a szombatokat úgy tervezem, hogy reggelenként ki tudjunk menni együtt. Ez a reggel is így indult, és újabb tapasztalatokkal gazdagított.
Bár kevesebbet jutnak el futni, Ati elképesztő módon fejlődik. Ma bekötve szeretett volna futni Lemmyvel, ami alapjáraton nem összeegyeztethető azzal, hogy én mellettük Rebivel kocogjak... Megoldható lenne, de nem azzal akarnék foglalkozni kocogás alatt, hogy Rebelle-lel veszekedjek amiért ő a fiúkkal futna, inkább a pulzusomra koncentrálnék. Így ötlöttük ki, hogy első körre én bringázok, ők pedig utánunk futnak. Nem is volt baj az alapfelállással, Rebinek kijár a zúzda, Lemmy-nek pedig így lett motivációja húzni. El is voltunk így, Rebelle lobogó nyelvvel húzott, én - az immáron leeresztett nyereggel - bele-bele tekertem, ahol kellett, és néhány perc múlva rájöttem, hogy ha nem ülök le, akkor azért igénybevétel alá kerülnek a combjaim is rendesen.
Mivel legutóbb a terep egy részét bringázhatatlannak minősítettem, most kicsit másfelé kerültünk, hogy a pályánknak azt a sarkát ki tudjuk kerülni. Világmegváltó tervem a visszájára sült el, és még annyira sem tudtunk haladni, mint legutóbb. A hepék és hupák itt is megvoltak, ám a kijárt út helyett magas fű volt a kerekek alatt, és helyzetünket tetézte, hogy Rebelle itt nem ismerte az útvonalat, húzott amerre jónak látta, én meg próbáltam mögötte túlélni, miközben csak lassítottam. Ez addig fajult, hogy a fiúk beértek...
Hangsúlyoznám, nem Rebin múlott. Ő a magas fűben is belefeküdt a hámba és próbálta húzni egy olyan terepen, ahol én tekerni is alig bírtam. A járható szakaszokon meghúzta a 20-21km/h-s sebességet, a megbízhatóságán pedig még mindig ámulok, olyan hirtelen áll meg parancsra, hogy ma egyszer majdnem ráfutottam... vadra reagált, de az útról nem ment le, határozottan az az érzésem, hogy a bringát tiszteletben tartja, és még a sokkal nagyobb tempó mellett is fegyelmezettebb, mint bármikor.
Az utolsó fél kilométeren, a biztos szakaszon, megint hagytam neki zúzni, bátorítottam, tekertem, nagyon tetszett neki, itt - az igénybevétel ellenére - még kihozott magából egy 25km/h-s max sebességet. A finish szuper volt, jó tempó, majd rendezett megállás, hatalmas vigyor. Leszereltem Rebit, leállítottam az órát, majd már irányba is álltam, hogy csináljak egy célfotót a fiúkról, akik meglepően hamar utolértek minket... Sajnos Atin nem volt mérő, de ha az én időmet és távomat veszem alapul, plusz az a rövid idő, amíg utolértek, akkor megsaccolhatunk nekik egy 4,1-4,6-os percet kilométerenként. Az azért úgy elég jó, no.
Utána mentünk még két kört kocogva, ahogy terveztük is, ám a múltkori láb mellett futós idillünk ma elkallódott, azzal, hogy Ati - még mindig - nagyon jó tempót ment, és elhúzta magával a két szabadon futó kutyát. A köztünk növő távolság közt ingáztak az állataim, amit egyrészt nem szeretek, másrészt engem is húzott magával a tempója, nem tudtam annyit a pulzusra figyelni, mint szerettem volna. Összegezve tanulságos és fárasztó tréning volt, főleg Rebinek. Bénázásunkat a dzsungelben igyekszem úgy felfogni, hogy legalább volt neki egy erőedzése :D Biztos, hogy ezentúl nem kocogunk együtt Atival, nem akarom őt hátráltatni, de nagyon más a tempónk, így vagy egyedül megyek a kutyákkal, vagy Atival de kutya nélkül. Majd a bekötött, canicross futások alkalmával megyünk együtt, amiket már mind nagyon várunk. :D
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.