Barátkozás a foltokkal...

Nem, nem azért választottam harlekin kant, mert annyira tetszett ez a szín. Sőt, kifejezetten féltem tőle, leginkább azért, mert nem ismertem, és őszintén szólva kevés szép harlekin kutyát láttam eddig... 

Szóval ez a dolog úgy indult, hogy adott volt nekünk egy Hannibal, mint ritka tehetséges terelőkutya. Nem valami szélsőséges munkavonal leszármazottja,  hanem egy showvonalból való jó képességű kan. A szélsőséget ez esetben nem rosszból írom, inkább csak viszonyításképp. Míg (ebben a fajtában) sok show kennel meg tudott maradni a józan talajon (stabil kutyák, stabil küllem), addig akad már néhány munkavonal, ahonnan nagyobb rizikóval találok a szukáimnak megfelelő kant, mert esetleg túl zsizsegős jellemet kapok, vagy túl kemények lesznek a kölykök (ahogy erősödik a "harapás" úgy csökken a terelésre való alkalmasság), vagy a küllem annyira hektikus, hogy esetleg nem fogják a tenyészminősítést sem megkapni a kölykök (lásd a holland juhásznő esetét az elit vonalú és őstehetség terelőkutyájával és annak világító sárga szemével). Ezért döntöttünk úgy, hogy folyamatosan szelektálva visszanyúlunk a megbízható showvonalhoz (vannak szélsőséges showvonalak is természetesen, eü bajokkal, a használhatótól messze eltért anatómiával, stb). Ebben volt afféle kompromisszium Hannibal, aki show vonalból érkezett munkakutya, bár a megalkuvás a történetben nem is annyira a törzskönyve, hanem a színe volt (nekem).

 A harlekin téma nekem új, nagyon új. Annyira, hogy a gyakorlati részéről más tenyésztőket kérdezgettem, mégis hogy van ez a foltokkal, a tweeddel, meg a fehérrel, a fekete flekkekkel...? Eddig relatíve egyszerű dolgom volt, csak a cser jegy színét és kiterjedését figyeltem (azt sem  nagyon, mert a lányoknak szép színe van, mehet rájuk nyugodtan egész feka pasi is), most viszont befigyel a mellfolt, aztán a piciknél előfordult fejfolt is... Mint kiderült a különböző országokban ezeket máshogy súlyozzák, míg amcsiban a mellfolttal is szőröznek, addig nálunk elnézik a nagyobbacskát is, a fejfolt viszont már neccesebb. A tweed (se nem fekete se nem kék, a kettő közti sárgásbarnás folt) pedig eddig csak amerikai beszélgetésekben merült fel, bár igazán érdekelne, erre mégis hogy szelektálnak? Mert a túl nagy fehér foltokat hozó/viselő kutyát még azt mondom, hogy ki lehet szelektálni (szó-szó) de a tweedet...? Gondolom a válaszhoz el kellene merülnöm a merle genetikában, de erre egyelőre nem vitt rá a lélek, már a tudat is bosszant, hogy ennyit agonizálok egy kutya színén, miközben az adja belőle a legkevesebbet... 

No de szerencsére a harlekinjeim is szépen hozták a karaktert, amit szerettünk volna, így "minden jó, ha a vége jó". A vicces-foltos Endorphine kiskutya szupi otthonra lelt, ahol imádják a nagy flekkjeivel együtt, Emperour is hamarosan költözik, Edition Limitee pedig a továbbiakban Raven névvel kap itt egy cimkét, mert a családban marad :) Van neki tweedje, meg volt buksifoltja is (szépen eltűnt 8 hetes korára), és egy dobókockányi mellfolt is befigyel nála, de olyan kisugárzása és mosolya van, hogy senkit nem érdekel a színe. Plusz 8 hetesen már meg akarta mozdítani a rackákat, és ezzel felülírt mindenféle színdilemmát. 

Csak hogy ne legyen egyszerű az élet, a társban megtartott kanegér, Exorciste, azaz Sethi pedig az egyetlen fekete kölyök ebből a csapatból, akinek volt egy pici fehér mellfoltja :D (anno Jettának is volt, ez nálunk elég gyakori). Az övé persze hamar eltűnt és nem is szőröznek ezen a bocisok, csak a sors fintora, hogy pont ezek a necces picik voltak a legígéretesebbek a mi céljainkra. Sethi egyébként a Patkó tanya őre és remélhetőleg szorgos munkása lesz a trénerünk, Patkó Gabi keze alatt - bár a gazdája hivatalosan Gabi férje, Pityu lett :) 

Még két kan vár a sorsára, Étincelle és Épique, mindketten magabiztos, embercentrikus kiskutyák, birka mellett teszteltük az egész bandát, magabiztosak, érdeklődőek voltak, Echidna (Vinnie), Erra és Ravie mutatott konkrét terelő viselkedést. Most egy pár hónapig nem kontaktálhatnak birkával, messziről nézni szabad, de véletlenül sem szeretnénk nekik traumát (erejük még nincs, amit a birka tud-> visszafordulhat rájuk), így csak egohergelés jöhet szóba a kerítés mellett. 

A történetnek tehát nincs vége, érdeklődéssel és kiemelt figyelemmel követjük a foltosaink sorsát, egész pici korukban már vonzották az ember tekintetét, rém cukin néznek ki, és hát no... megszerettették magukat.