A helyszín még mindig Szaporca, ahol a birkák használhatósága tréningről tréningre javul, a területünk pedig idilli. A következő gyakorlásra már el is terveztük, hogy milyen apró trükkel szabadítunk fel még néhány drankát akadálynak és nagyobb "lihegő" karámnak a váltás barik számára, hogy még jobban tudjunk haladni.
A vidi - szerintem - egészen szemléletes lett, egy tréningen vezet végig feliratokkal (bocs, hogy angolul van), íme mi miért történik:
Warming up: mindig egy kis bemelegítéssel kezdünk, hiába labdázom félholtra a kutyát, ha birkát lát újratölt és a feje viszi előre. Annak ellenére, hogy már egészen rendszeresek a szaporcai birkászások, még mindig nem elég gyakori ahhoz, hogy hidegen induljon a nyáj mellett, így marad a rövid feszkólevezetés. A hangsúly a röviden van, mivel versenyen erre általában nincs lehetőség (kivéve, ha magunknak válogatunk, de mivel Rebi 1-es osztályos, így egy darabig nem lesz erre módja). Természetesen nem hagyom csak úgy futkosni meg rombolni, fegyelmezem, és ha kell, tettlegességig fajulok. A cél az, hogy minél rövidebb idő alatt tudjam érvényesíteni az akaratom. Haladunk, haladunk...
Short reminder: csárdásozunk kicsit (kettőt jobbra, kettőt balra), azaz ismételjük az irányokat. Itt már alig tesz nyomást a birkára, azt várom el tőle, hogy engem figyeljen, plusz erőltetjük az irányok verbális megértését is, mert sajnos annyira még nem égett bele a kis fejébe, mint kellett volna.
Outrun: a kifutással először egyedül próbálkoztunk, majd Viki segítségével. A videóra felvett akció jól sikerült, majd a következőnél az utolsó métereken bekeresztezett, ezért kértem segítőt. Egyébként nem azért futkosok a birkák után, mert nem tudja Rebi odahozni őket hozzám, hanem mert minimálisan akarom őket b*sztatni. Utánunk még vannak kutyák, és számunkra nem szükségszerű, hogy fusson a birka, terelésnél pedig alapszabály a juh kímélése! Továbbra is a kutya mögött igyekszem helyezkedni, és nem a megszokott "tolom előre" irányban állok, hanem vele azonos oldalon. Mint látszik, ez még mindig idegen a számára, és igényli Viki beavatkozását. A mozink kb aranymetszési pontján, a tetőponton eljutunk oda, hogy a kutya már mindkét ember reakcióját figyeli, és bár elindul irányba, mikor küldöm, a nyáj előtt a segítőt figyeli, addig csak bizonytalankodik. Ám ahogy ezen átlendül, már sikerül egy rendes lehívás is, és a történetnek happy end a vége: szép távoli lehívás, segítség nélküli kifutás a megfelelő irányba és egy kis levezető gyűjtés, mert megérdemli.
Tök jól látszanak a hibáink, de a múltkori vidivel összevetve a fejlődésünk is, így optimista vagyok. A lányok is haladnak előre a saját útjukon, és mindannyian látjuk a célunkat, és a nagyjából az oda vezető ösvényt is. Nem mindig ugrálós-felszabadult boldogság a gyakorlások vége, néha csak igyekszünk vért izzadva kiimádkozni a kutyától egy sikeres végrehajtást, hogy lejutalmazva villámgyorsan levigyük a pályáról, de ez is az út része. Nem mehet minden simán és gyorsan. De még ezzel együtt is szeretjük.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.