Magyar Pásztorkutyák Terelőversenye Szaporcán: Bocik az élen!

Egyrészt a kiváncsiság, másrészt a közelség miatt neveztünk a tőlünk alig 40 percnyire megrendezett eseményre. A Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület versenyein még nem jártunk, és az ismerősök véleménye illetve a szervezővel történt telefonálás során azt a képet kaptuk, hogy itt merőben más a feladat, mint a már jól megszokott IHT versenyeinken. 

A különbségek ott kezdődtek, hogy ez nem csupán terelőverseny volt, hanem kézműves vásár, illetve az Ős-Dráva Látogatóközpont is szervezett extra programokat, így rengeteg ember megjelent, volt hangosítás, szpíker, szólt a háttérben a (nép)zene, megadták a módját, és valóban volt egy hangulata. Itt nem csak a versenyzők jelentek meg, hanem rengeteg néző is. Neve ellenére külföldi fajtával is lehetett indulni, bár az osztályok beosztása kicsit más, mint IHT-ben. A munkavizsga nélküli kutyák ún. Kisbojtárban indulhatnak, vizsga után pedig vagy Bojtárban kezdenek, és haladnak a szamárlétrán az Öreg bojtár osztály felé, vagy beneveznek a minden papíron felül álló profi osztályba, ami a hivatásosoknak van fenntartva, nevesül a Számadó juhászba. Mivel mindhárom lánnyal vizsga után vagyunk, de nem akartam mindegyiküket azonos osztályban indítani, így a helyszínen a szervezővel és Szandrával kimatekoztuk, hogy Jetta és Míta legyen Számadó (Szandra is Bojtárba nevezett eredetileg), Rebi értelemszerűen Bojtár, Pogival pedig szívem szerint Öreg bojtárban futottam volna, de ugye ahhoz kell egy kitűnő eredményű Bojtár futam, így ő is maradt ugyanott. A Kisbojtár (vizsga nélküli) osztályban is volt kinek drukkolnunk, Anna és Nova oda neveztek, és mivel oda szükséges egy ösztönpróba, azt is bevállalták helyben. Nem tudom mennyire érthető a fenti katyvasz, lényeg a lényeg, két-két boci indult azonos osztályban, Jetta & Míta, Rebelle & Pogo. 

Itt a legmagasabb osztállyal kezdtek, abban reménykedve, hogy megdolgozzuk a birkát, mire a kezdőkhöz érünk. A pályánk kb negyede volt a megszokottnak, kb kispályás foci méretű, a kidolgozása viszont patika, végig fém drankákkal volt lekerítve, a három váltás nyáj pedig három külön, egymástól függetlenül nyitható karámban várakozott, fejük fölött sátorral, a karámban nagy vödör vízzel. A pálya a nézők számára teljesen körbeállható volt, akik éltek is ezzel a lehetőséggel, többségük (ugató) kutyával... A birkákat már ismertük korábbról, nem csupán a kutyától, de az embertől is félnek, és a félig-meddig bekutyázott állományt feldúsították egy kis friss vérrel, teljesen vad rackákkal. Mivel a bírónk is ember - ráadásul ügyes, rutinos IHT versenyző, Wenzel Kati - mindezen tényezőkkel tisztában volt, és próbált a lehetőségekhez mérten teljesíthető pályát felrakni, ami megfelelt egy Számadó juhász osztály elvárásainak. Összességében azt mondanám, hogy maga az osztály az IHT-TS 3 szintjének megfelelő, azzal a kivétellel, hogy itt sokkal kisebb helyünk volt, és ennek megfelelően jóval kevesebb akadályunk. 

Négy kutya indult, Jetta a hármas sorszámmal. Mikor pályára léptünk, az előttünk leköszönő versenyző annyit mondott: "Kösd fel, de ne a kutyát!" Se ő, se az első versenyző nem tudta teljesíteni a pálya minden akadályát, a félős birkákat a karám (=nézők) irányába nem tudták elhozni, így az első akadály után azzal ment el az idejük, hogy leszedjék a hazafutó birkát a karámról. Mikor elkezdtük, Jettára nézve az volt az érzésem, hogy nem veszi túl komolyan a dolgát... ismét elkezdte a pillangókergetés/birkaszarporszívózás mutatványát, amitől ritkán vagyok elragadtatva a pályán, és a sikeres kihajtásunk nem segített ezen a helyzeten. Ehhez hozzá kell tennem, hogy mi voltunk az elsők, akik egy percen belül ki tudtunk hajtani, míg a két mudi megküzdött az árnyékban/víz mellett maradni kívánó rackákkal, addig Jetta csak besasszézott és mindenki kirohant. Eztán persze Tyutyink hősnek érezte magát, és folytatta volna a porszívózást, de ez nem az a nyáj, ahol ő pihenhet, és az első akadálynak neki is kellett mennünk többször (ezen a versenyen ez lehetséges pontlevonás nélkül), mert elkalandozott a figyelme. A szűkítőn az IHT 3 szabályaihoz hasonlóan a felvezető nem haladhatott át, bár eléggé csisszesen be kellett tolatnom, hogy a megfelelő szögbe állítsuk a nyájat, de elfogadták az akadályunkat, az utolsó pillanatban kimenekültem, és akkor már szépen átvittük őket. A szűkítő után az első két versenyzőnél is rögtön fordultak volna vissza a karámokhoz, de mivel mi gyűjtő munkában dolgoztunk (a szpíker ki is emelte, hogy mi külföldi fajtások ezt máshogy csináljuk), tőlünk nem szaladtak vissza a birkák, legalábbis nem olyan könnyen. Persze a körülmények miatt (roppant kicsi versenypálya és mindentől félő vadracka) tőlünk is megléptek többször, de mivel szerencsésen hűvös időnk volt, most szabadon küldhettük a kutyákat a futó birkára is. Jettának sokszor kellett leválasztania a birkákat a karámról, gondoltam is magamban, ha másért nem is, ezért a tréningért megérte, ez a feladat próbára tudja tenni a kutyákat, hisz nem mindegy, hogy hogyan oldják meg. Jetta módszere nagyon tetszik, nem csupán befurakszik a birka és a karám közé, de rá is ugrik a hátukra - és azért a Tyutyi mióta asszonyossá vált, már közelebb van a 40kg-hoz, mint a harminchoz. A szűkítő után egy együtt haladás következett a karám (=nézők, ugató kutyák) mentén, majd egy elhajtás egy rövid szakaszon. Normál esetben gond nélkül vállaltam volna az elhajtást, főleg Jettával, de a folyamatosan hazamenekülő birkák és a tőlük 3 méterre ugató kutyák (akik szintén hazafelé hajtották volna őket) miatt úgy döntöttem, hogy fele pontért teljesítem a feladatot, és gyűjtésben kerültük meg a kijelölt fát. Ez a feladat egyébként kitűnően sikerült, a szpíker is kiemelte, hogy Jetta nem is a juhok mögött, hanem mellettük halad, blokkolva ezzel az útjukat hazafelé. A kerülés (amit elhajtástban kellett volna megtennünk) után egy tyúkláb akadály következett, itt sajnos nem arra jöttek ki a birkák, amerre kellet volna, hanem ellenkezőleg, így ismét pontokat vesztettünk, viszont ezután a következő kerülés a megállítás sikeres lett. A birka kivétel után ismét megugrott a nyájunk (Szandra mesélte utóbb, hogy egy néző kutyája ugatta fel őket), így a behajtásunk nem lett olyan szép, mint szerettem volna, de azért még előtte becsülettel leszedtük őket a karámról, és megállítottuk benn, a pálya közepén - hogy mégiscsak meg legyenek állítva tisztességgel. A behajtás előtt volt egy olyan kiszökése az egyik birkának, ami miatt én is elvesztettem a türelmemet... Jetta nem szokott harapni, de ott és akkor valószínűleg megtette volna, ha nem lépek közbe... egy renitens fekete racka nagyon nem akart arra menni, amerre kérte, és elkezdte fejelgetni a kutyát. Jetta persze nem szokta ezt hagyni, de mielőtt állatviadalba fajultunk volna megállítottam és érte mentem. Első slunggal azt terveztem, hogy a kezemben lévő bottal megruházom a bunkó birkát, de végül győzött a józanság, és inkább behajtottunk... Tyutyi tehát ismét brillírozott, és a nézők is a csodájára jártak. Mondjuk adtunk mindeközben egy műsort: "Nem bántod a kutyámat, te rohadék TEEEE!" 

Jetta után Míta következett, ő már olyan nyájat kapott, ami egyszer futott előtte (három váltás nyáj/négy kutya). Egyértelműen kijöttek ismét a kutyák közötti különbségek, Míta gyorsabb, jobban irányítható, és terelésben kevés gyengesége van, az viszont itt pont fontos volt: a karámról leszedés. Mivel a futamok 50%-a (Jettánál is) arról szólt, hogy le kell vakarni a birkát a drankáról, ez most feladta neki a leckét. Végig tudták csinálni a pályát, és ami feladatot elvégeztek, az szebb is lett, mint a miénk, viszont mivel többet küzdöttek a karám mentén, így valamivel kevesebb pontot értek el nálunk. No és persze az is számított, hogy ezek a birkák nem bírják a gyűrődést, és jó szokásuk, hogy ha elegük lesz, akkor beforognak (fejeket egymás felé) és se előre, se hátra! Míta ennek ellenére meg tudta őket mozdítani, de már jóval nehezebb dolga volt, mint az első három kutyának. 

Utána tartottak egy szünetet az ösztönpróbás kutyákkal (ezekből rengeteg érkezett), így volt időm kutyát cserélni, és a bolond lányokat félholtra labádzni. A jó idő tök jó a birkának, de a bociból kihozza az állatot, és most a higgadt Pogóra volt szükségem. A higgadt Rebelle-ről pedig még a labdázás után sem mertem álmodni... 

Mivel a Bojtár osztályban nem jelent meg más kutya, így csak én indultam a két lányzóval. Pogóval léptem pályára először. Az akadályok kb az IHT 1-es osztályának feleltek meg, bővben Pogi szintje alatt, viszont így vele legközelebb már indulhatok az Öreg bojtár osztályban, ami már a saját szintje lesz. A legkorábban használt nyájat engedtük ki, hogy minél többet pihenhessenek, és Pogo szokásához híven nem csinált problémát a kihajtásból, bár már neki sem ment olyan gyorsan, mint általában szokott! A választott nyáj, bár most volt kint másodjára, már azt mondta, hogy inkább maradna, így rendesen be kellet furakodnia mögéjük, hogy induljanak már meg. Mivel Pogóról van szó, meg is indultak, de mindkettőnket meglepett, hogy ehhez többre volt szüksége egy szimpla csúnyán nézésnél. A pálya hasonló volt a Számadókéhoz, kihajtás után szűkítő, amin átmehetett a felvezető is. Mivel a birkák még mindig nem szerettek volna a közelembe jönni, így olyan szempontból ez nem segített, hogy majd én "átvonzom" őket, viszont Pogit jobban ívre tudtam rakni. Még az erős és gyors Pogival sem sikerült elsőre a feladat, sőt, karámra visszatapadás is volt, mielőtt átvezettük volna őket. Nem lett max pontos a feladat, mellészaladtak néhányan, de legalább tudtunk haladni tovább. Itt nem volt kerülgetés meg elhajtás, rögtön fordultunk a tyúklábra, ahol az volt a bíró kérése, hogy egyik kutyámmal jobbra, a másikkal balra menjek, de megválaszthatom, hogy melyikkel merre szeretnék. Mivel Jetta példáján okulva tudtam,hogy a birka jobbra kívánna menni, így gondoltam Rebinek hagyom a könnyebbet és Pogival a bal irányt választottam. Sajnos megfeleztük a nyájat, nagyon jobbra kívánkoztak. Még egy szétszaladás után megoldottuk a megállítást is, pontosabban felkészültünk rá, de a pályáról bekiabáló nézők miatt elkalandozott a figyelmem... ők úgy gondolták, itt is ki kell fognom egy birkát, míg én úgy emlékeztem, hogy nincs erre szükség. Elfordultam, hogy megkérdezzem a bírót, és bár igazam volt, a nyájam közben elszökött... Újabb összeszedés, és sajnos Poginak közben elszakadt a cérnája... tökre megértem, mert nekem is. Megruházott egy makacskodó birkát, ami elég vegyes érzelmeket váltott ki a megjelentekből. Egy tarkófogást mutatott be, vértelent, szerencsére, de jó pár lépésen át megtartotta, nem volt szép látvány. Kijött rajta az ideg, na, és amilyen bunkó fajzatok voltak ezek a rackák, teljesen meg is értem, de ez egy verseny, nézővel, szpíkerrel, így megállítottam és a bíróra néztem: mi legyen? Ő azt mondta, hogy következőre kizár, de folytassuk, így befejeztük a pályát, bár a behajtásnál már nem szöszöltem azzal, hogy a pálya közepén állítsak, csak átvittem őket az utolsó feladaton és hagytam, hogy megálljanak ahol annyira akartak: a karám mentén. Kaput nyitottunk és minimális unszolásra bementek a helyükre. Míg én kimentem kutyát cserélni, Kati, a bíró átvette a mikrofont és elmondta, hogy miért nem zárt ki a harapás végett. Sajnos nem tudtam őt figyelni, mert a kutyákat variáltam, de nagyon hálás vagyok neki, hogy mindezt kifelé is elmagyarázta. Természetesen elfogadtam volna szó nélkül a kizárást is, hisz ez egy verseny volt, de ő is azon a véleményen volt, hogy a fogás indokolt esetben szükséges, és a tarkófogás egy nagyon jó tulajdonság, ezzel okozza a kutya legkevesebb sebzést. 

Rebikével ilyen hangulatban léptünk hát pályára, hisz a két kutya között három perc sem telt el. Ez történelmi esemény volt egyébként, mint Rebelle első versenye! Egy másik nyájat választottunk, és vele a kihajtás sem ment elsőre, néhány bari bent maradt, és be kellett mennem segíteni neki. Mikor egyetlen birkával dolgozunk karámban, az a legnehezebb, és köröztünk néhányat, mire kikiabáltam a bírónak, hogy megfoghatom-e kézzel? Hiba volt, hogy nem kérdeztem meg előbb, ugyanis ebben az osztályban ezt megtehetem volna. Azzal a szándékkal tehát, hogy kihajítom a karámból elindultam a renitens felé, ám erre persze kinyargalt. Rebi közben persze a nyájra fókuszált nem az egy birkára, így a kihajtásunkat tarkította az is, hogy vissza kellett szednem a kutyámat a közben elkószált nyájról... megjegyzem: sikerült. A feladatok nála is hasonlóan alakultak, bár sikeresebben tudtuk átvezetni a birkákat a szűkítőn, mint előtte Pogival. Voltak elszökések és karámról leszedés, ami miatt aggódtam kicsit, hisz neki ez szűz terep, de szépen megoldotta. Igaz, néhányszor odamentem segíteni neki, de hamar rájött a lényegre, és harapás nélkül, simán a testi erejével szépen vitte őket. Nem volt gyorsabb, mint kellett volna (bár nem is volt hosszú egyenes hajtásunk, mint IHT-ban), és a tyúklábunk is szépen sikerült, a megállításunk kiváló lett (ez az egyik erőssége), majd gond nélkül behajtottunk. Összességében Rebi munkája kiváló volt, négy ponttal sikerült megelelőznie a saját anyját! 

Anna és Nova a gyors és sikeres ösztönpróba után a Kisbojtár osztályban indultak. A terv ugye az volt, hogy a végére hagyják a kezdőket, így azoknak már be lesz járatva a birka, de valójában a birka addigra veszettül megmakacsolta magát, beforgott, feltapadt a kerítésre és egyéb szemétségeket művelt. A négy versenyzőből legutolsóként lépett fel a pályára Nova, egy ügyes kihajtás után sajnos Anna nem volt elég szemfüles, és Novának sikerült az, amiből Rebelle-t visszahívtam: a kihajtás után gyorsan újra behajtott. Második nekifutásra azonban megoldották a feladatot, sőt, az első akadályon (kívülről megkerülni a szűkítőt) is átvitték az addigra puccshangulatú nyájat, ám onnan már nem voltak hajlandók együttműködni és sajnos az idejük azzal ment el, hogy próbálták levakarni őket a drankákról. Két perccel idejük lejárta előtt figyelmeztették őket, így szerencsére gyorsan be tudtak hajtani, ezzel három teljesített feladatot tudva maguk mögött, ami már elegendő volt ahhoz, hogy megnyerjék az osztályt. 

Ahogy az elején volt megnyitónk és himnuszunk is, úgy a rendezvény zárása is formális keretek közt zajlott, élőzenével, citerán játszották a pásztor himnuszt, majd kiosztották a díjakat: Kisbojtár osztályban Nova 1. hely, Bojtár osztályban Rebelle 1. hely, Pogo 2. hely, Számadó juhász osztályban Jetta 1. hely, Míta 2. hely.  

Nem járt a verseny hivatalos (mmint FCI értelemben) címekkel, de azért jól esett az elismerés, és persze mindig csudajó dolog érmekkel fotózkodni :) Annak ellenére, hogy Pogo és Rebelle eredménye kicsit keserédes, hisz két saját kutyám versenyzett egymással, én Rebi munkáját tartottam aznap a legjobbnak. Ez a kiskutya amilyen szétszórt és - mondjuk ki - borzasztó tud lenni, olyan összeszedett és segítőkész volt a pályán. Lehet, hogy nem "igazi" ez a győzelem, de amit ő bemutatott, az határozottan, igazi munka volt! És persze az összes lány ügyes volt, az egész nap annyira jó, annyira boldog, annyira sikeres volt, hogy egy hatalmas örömfelhőn úszkáltunk hazáig...