Ami a csövön kifér...!

Hogy ezzel a szóvirággal éljek, felgyorsultak az események. Gyarapodott a csapat, és szombaton eljött hozzánk Vera és Bori. Viki lába is javulásnak indult, így vasárnap már ő is velünk tartott, és szerencsére Anna és Peti is be tudta illeszteni a programjába, és mint általában, a közösség húzóereje elvégezte hatását: kitaláltuk, hogy gyorsítunk. Mert a kutyák többsége amúgy sem húz (rendesen) és nekünk is meg kéne tanulni hosszúakat lépni, mert így nem is fogunk soha tempót növelni. 

No, ennek lett eredménye, hogy koppintottam egy edzésmódot a fb-ról, és kitaláltunk rá egy saját módozatot. Kijelöltünk egy kb. 1000méteres egyenes szakaszt egy barátságosan kieső területen a város szélén, hogy az egyetlen ténylegesen húzó kutyát (Pogo) vezető fő előremegy, majd mindenki más szakaszosan utána indul, a húzóképesség csökkenő sorrendjében, a beérkezők pedig hívják az utánuk érkező kutyákat. 

Erre a kicsit spéci edzésre jelentkezett be Anita párjával és két kutyájukkal, egy fekete német juhásszal, és egy csivavával, így a futás előtt felszerelést szemezgettünk, kinek kell egy gumis szár, vagy egy hám (bár csivi méretű nincs még nekünk), aztán hátrasétáltunk (ismét komoly látványosságot nyújtva a koránkelő uránvárosi népek számára), és végül Gábor futott Pogóval, ő vezette a csapatot. Rebelle lett az enyém, az ő erejével nincsen baj, csak a tudatosságon kell még dolgozni, hogy míg futunk teljes hosszig húzzon. Ezen a rövid távon nem voltak kétségei, végig derekasan küzdött, inkább nekem volt ez egy teljesen új kihívás, mintha kiszakadtak volna a lábaim, éreztem, ahogy talppal csapódok a földbe (ez az önkéntelen fékezésem eredménye), van még mit gyakorolni... mikor lassultunk akkor is igyekeztem futásban maradni és nem leváltani kocogásra. Sikerült. Levegőhöz nem jutottam a végén, de sikerült. Rögtön utánam érkezett Viki és Alice, odanyögtem emberemnek, hogy hívja Ally-t, mert szuszogni sem bírtam. Alice a startban és a hívástól kezdve tepert szépen, Viki levegője meg azért fogyott el, mert ezt végig szóval dicsérte. Anna és Peti kicsit utánuk értek, Nova és Roxa végig szépen dolgozott, a végén pedig az újak futottak, Hope, a német juhász Alice-hez hasonlóan a startban és a hajrában kezdett húzni igazán, dehát mindketten fiatalok még, a csivi pedig hősként futotta le a távot :) Visszafelé laza kocogásra váltottunk - volna, de a Pogo és Rebelle ezt a sebességet nem ismeri, szóval volt még egy menetünk visszafelé, majd újra nekilendültünk egy kemény "sprint"-nek. Harmadjára csak féltávot mentünk, egyrészt mert mindenki halálán volt, másrészt mert az sokkal inkább nevezhető sprintnek, mint az ezer méter. Annak ellenére, hogy addigra bennem volt már három hossz ez az 500méteres szakasz volt a leggyorsabb, egyben az eddigi legjobb saját átlagidőm (13km/h) és a saját sebességcsúcsom (19km/h), a teljes edzés átlaga egyébként még mindig nem túl fényes (11km/h). Még el kell érnem, hogy Gábor is mérje az idejét, ha Pogóval fut, mert mert egyelőre csak közelítő adatokat tippelünk, és elég biztos vagyok benne, hogy az ő 14km/h-s átlagukat most komolyan feltornázták, csak épp nem tudom meddig. A lányok méréséről nincs infóm, de ilyen rövid távon biztos, hogy ők is szép számokat csináltak :) 

További fantasztikumok, hogy azzal, hogy Anitáék már beneveztek, és mi is megyünk hárman Vikivel meg emberrel, már csak egy főt kell valahonnan kerítenünk és meglesz a pécsi csapat! Csupaörömboldogság! (Becsapós, mert a selfieqeen Anna és embere, a jobb szélső Peti sajnos nem tudnak jönni programtorlódás miatt). 

Legközelebb pedig visszatérünk egy kímélő 5km-es valamire (Malomvölgy vagy érdeklődés hiányában a szántóföld), mert már délutánra fájt minden tagunk... De lesz majd még gyorsítás, az tuti, már csak a poén kedvéért is :)

Egy levezető freestyle frizbi gyakorlást is csináltunk még a végén, csak hogy finomítsunk a kűrünkön, meg tovább alapozzuk Rebit, és persze, hogy ne csak a lábam fájjon... Király nap volt, és akkor még csak a fele telt el. (Utána jött a rántott hús és a tortahegyek a Mamánál.)