A alom

Március 15-én délután elkezdtem mérni Jetta hőjét, ami akkor már 37,2 volt. Rögtön fel is lelkesültünk, bekészítettük a kávét, és mindent, ami a virrasztáshoz kell. Végül hajnal egykor - miután Jet jóízűen megvacsorázott és bejelentette igényét labdázásra - lefeküdtünk aludni, és a biztonság kedvéért 3 óránként felébresztettem magam, hogy ránézzek, mi a helyzet.

Március 16-án (miután lemondtam róla, hogy forradalmár kiskutyák lesznek) a hője továbbra is 37 egész kevés körül mozgott, továbbra is zabált, kicsit kecskét is terelt, és semmi jelét sem mutatta babázásnak. Éjjel megint pár óránként ránéztem, persze fölöslegesen.

Március 17-én éjfél felé Jetta elkezdte kaparni az alomláda alját. Éppen lefeküdtünk aludni, úgyhogy pattantunk is ki az ágyból, kávéfőzés miegymás, odatelepültünk a láda mellé a két kanapéra. Teltek-múltak az órák, Jetta elkezdte mutatni a szakirodalmi tünetek egy részét: szaporán lihegett, láthatóan ideges volt, fájdalmai voltak. Továbbra is evett, és ha lehetősége volt rá, akkor kiment az udvarra, jött-ment. A hője meg 37 körül volt, még mindig. Az éjszaka semmit sem aludtunk.

Március 18-án reggel felhívtam a dokit (persze csak az ügyeletet tudtam elérni), hogy 12 órája vajúdik a kutyám, de még semmi sem történt. A doki megnyugtatott, hogy ez így még normális, akkor parázzak, ha megkezdődött az ellés, aztán pedig elakadt. Elelt a nap, próbáltunk végig váltásban ott ülni mellette a ládánál, dehát el kellett látni a többi állatot, de magára hagyni nem akartuk, ezért jött velünk. A doki és Jet tenyésztője is azt javasolta, hogy mozogjon sokat, szóval ezt ki is próbáltuk, gyakorlatilag még terelt is az utolsó óráiban. Estefelé aztán eluralkodott rajtam a pánik, és bementünk az ügyeletre, most már 18 órája nem történt semmi, tegyen valamit. Megvizsgálta, és ugyanazt mondta, mint a telefonban... még várjunk, ha holnap reggelig sincs semmi, akkor jöjjünk vissza. Mondanom sem kell, addigra teljesesn kikészültünk mindhárman, én akkor már 3. napja nem aludtam végig egy éjszakát sem, plusz az előző este ugye konkrétan mindhárman virrasztottunk. A kávét úgy ittuk, mint a vizet, és bevackoltunk a nappaliba, az elletőláda mellé. Este tíz felé aztán elfolyt az első adag magzatvíz, és megkeződött a visszaszámlálás. Egy órán belül, ha nem történik semmi, akkor rohanunk a dokihoz. Szó se róla, jól kiszámította, este 23.00-kor született meg az első kan! Nem sokkal később követte őt a második. Körbement a hír a neten, fotók, súlyok miegymás, még Saci és a kantulajdonos is online volt, úgyhogy laptoppal az ölemben ültem a ládában, hogy közvetíteni tudjak. Szóltam Jettának, hogy következőre szukákat nyomjon, és szerencsére eminens kiskutya hallgatott rám, sorozatban négy szuka következett, az utolsó pontosan 555g-os! Ő lett a legnagyobb az egész alomban. Reggel hat felé kidőltünk, Jet tartott egy órás szünetet, mi pedig egyszer csak elájultunk, 8 felé ébredtem fel újra, a lefetyelésre, épp egy frissen született kis szuka magzatfolyadékát takarította. Utána láttam, hogy nem csak ő született, hanem előtte még egy kan is. A végső létszám így 4 kan és 5 szuka lett! Átlagosan 430g-osak voltak, az első kan és a legnagyobb szuka voltak fél kiló fölött. Mind Jetta tenyésztője, mind a kantulaj kidőlt fél kettő felé, úgyhogy már csak reggel beszéltem velük újra, mindketten megállapították, hogy jó nagy méretű kiskutyák. Ahhoz képest, hogy az első UH-n kettőt látott a doki, és végig mindenki azzal borzolta az idegeimet, hogy milyen kicsi Jetta hasa, azt hiszem elég jól teljesített. Hős kiskutyám persze hozta a formáját, és két kölyök között is két pofára zabált... úgyhogy ezt az általános tünetet kihúzhatjuk a repertoárjából.

Március 19-re datálom az almot, lévégn a csapat java már aznapra született. 20 órát tartott a vajúdás, és még 9-et maga az ellés. Bár szépen kipotyogtatta őket Jetta, azt hiszem kikészített minket ez a négy nap annyira, hogy jódarabig ne akarjak kiskutyázni. A 9 szarzsákból még kettő keres gazdát.