Egy kis fajtaismertető 9 év tapasztalat után - szigorúan a saját állományunkra vonatkozóan. Nagyon sokan keresnek meg a legújabb alomtervünk nyilvánosságra hozása óta - magyar nyelven - hogy meséljek a fajtáról, amit szívesen meg is teszek, de lássuk be a telefonról, chat ablakban enyhén korlátozottak a lehetőségeim. Nézzük miről szól a beauceron - elnézést - a káoszbrigád. 

Objektív infóval kezdeném mégis: NEM a dobermannból alakult ki, elég, ha puskázunk egy akármilyen fajtatörténetből: míg a dobik kialakulása relatíve új, és szépen nyomonkövethető, addig a bociké a múlt homályába vész, sokkal régebbi feljegyzések is említik, tehát a rokonság maximum úgy jöhetett létre, hogy a dobermann kapott a bociból - még véletlenül sem fordítva. Ha már a "hasonlóságoknál" tartunk (de komolyan, nézzünk már rájuk!) szeretném már az elején leszögezni, hogy karakterisztikájukban sem hasonlítanak! Ezek terelőkutyák, mindig is azok voltak. 

Vannak persze "harapós" vonalak, de mint írtam, ez egy szubjektív leírás, a saját kutyáinkról, nagyon maximum a magyar állományról. Bár a franciák szép sikereket érnek el mondioringben, illetve szolgálati használatban, mi ezeket a véreket csak érintőlegesen használjuk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy adott kiskutyával ne lehetne őrző-védőzni a kutyasuliban, de nem tudom garantálni, hogy sikeres  IPO versenyzéshez lesz majd nálunk alkalmas kiskutya (vizsgáig felkészíthető már annál inkább). 

Terelőkutyák, és ez az egy szó már rengeteg jellemzőt magában hordoz: gazdafüggők, érzékenyek, értelmesek, kreatívak, konfliktuskerülők... A nyáj melletti munka során a kutyának irányíthatónak, valamint legalább ennyire önállónak is kellett lennie. Míg a britek műkorcsolyázói nüanszokat hajtottak végre 4 birkával és egy kutyával (ok, tudom, csak a versenyeken), addig a franciák több százas, néha ezres nyájakat hajtottak 2-3 beauceronnal. Nem csupán arra volt szükség, hogy a kutyák egész nap terhelhetőek és irányíthatóak legyenek, de kellett a saját helyzetfelismerésük és feladatmegoldásuk is. Már 100 birkánál sem lát engem a kutyám (tudom, mert próbáltam), hát még a nagyobb falkáknál... önállóság, saját döntések. A mai napig látom ugyanezt a kutyáimon, és még mindig kiráz tőle a hideg... imádom. A terhelhetőséget is belefogalmaztam, és úgy érzem ezt érdemes külön kiemelni: ezek az állatok sokkal többet elbírnak, mint a nagy többség. Sosem felejtem el azt a felhördülést, amit Szandra kapott egy nem hivatalos (értsd nem FCI, tehát borderesek is indultak rajta) versenyen, mikor a gyakorlókarámban egy jól irányzott mozdulattal bottal bekalibrálta Mítát. A kutya nyekkent majd abbahagyta a baromkodást és elkezdett rendesen dolgozni. Nem jelenti azt, hogy mindenért bottal verjük őket, de néha a legegyszerűbb út a leghasznosabb, és ezeknek a kutyáknak még véletlenül sem jut eszükbe egy ilyen behatás után lemenni a pályáról. Ha már túljutottak az érzékeny kamaszkoron (ezt még kifejtem később) akkor egészen necces szitukban is megbízhatóan dolgoznak, Pogo harcolt már 80kg körüli kecskebakkal, és Míta is szépen és helyesen megrendezi a bárányos anyát, megvan a méretük és az akaratuk, hogy a nyáj mellett valóban odategyék magukat. Írtam,hogy konfliktuskerülők, és ezt tartom is: bár Pogi ez alól félig-meddig kivétel, a többség nem élvezi a szadizást, kulturáltan és illedelmesen viselkedik, de nem tétovázik, ha szükség van a szájára. 

Az érzékenységről beszélni eztán kicsit visszás lehet, de mivel nem az egész élet a terelés így elővenném kicsit külön is. Bírják a strapát, ha triebben vannak, akkor a terhelést is, de érzékenyek. Nem olyan borderesen-mudisan (bocsi, de muszáj valami példát elővennem), de egy dobi/roti kategóriához képest nagyon is. Lelkizős, megfelelni vágyó kutyák, és ha elhanyagolják őket, vagy túl sok durvaságot kapnak, akkor az nyomot hagy rajtuk. Nagyon fontos az is, hogy ez az érzékenység késői éréssel párosul, adott tehát egy kutya, aki 1,5-2 évesen még kölyöknek tekintendő! És remélem így már értelmet nyer a bekezdés eleje... 3 éves kor előtt testileg és lelkileg is kölykök, és a képzésüket, terhelésüket is eképpen kell adagolni. Fogékonyak, és kérik a foglalkozást, de ha túl sokat kap ilyen fiatalon, akkor kiég vagy összetörik, és akkor vége, mire használható lenne, már nincs mit használni. Láttunk már ilyet sajnos... Nagyon meg kell gondolni, hogy mit és milyen szinten várunk el egy kamaszkorú beaucerontól! Nehéz dolog, tudom, mert a mérete, az ereje és a lelkesedése ott van, 25-30kg-os kutya, aki menne, csinálná, felborít, felugrik, próbálgatja az erejét, és szinte követeli, hogy vegyük felnőttszámba... 

Terminátorceron: nem csak a fizikai behatást viseli jól (nem véletlen, hogy nehézbombázókkal vagy másik bocikkal szeretnek a legjobban játszani: durván csinálják és ezt kevés fajta tolerálja jól), hanem az időjárást is. A nyár kicsit könnyebb (mmint a gazdáknak) de a kánikulát leszámítva egész évben pörgés van, és ne tévesszen meg senkit a nagy test, nagyon is tudnak futni! Egy beszalmázott kutyaház már elég ahhoz, hogy a cudar hideget is jól viseljék, de mint minden gazdafüggő kutya, úgy érzi jól magát, ha követheti a gazdit mindenhova (hisz sosem tudhatjuk, mikor lesz szükségünk egy beauceronra!). A mindenhova úgy értendő, hogy MINDENHOVA, nem engedek be egyszerre túl sok kutyát, mert főzés közben egy testet is kényelmetlen kerülgetni, pláne hármat, és bárhova indulok a házban, mindig úgy pattannak fel velem, mintha a világot indulnánk megmenteni (próbálj meg elrohanni a sercegő tésztafőzőhöz, úgy, hogy 2-3 boci tipródik a lábad előtt...). Érvényes ez az összes ajtónyitásra is, nyilván egymást felborítva kell átrohanni minden esetben: majd megállnak a túloldalon és néznek, hogy akkor most merre megyünk? 

Malaceron: lehet,hogy külsőleg az őrző-védő fajtákra emlékeztet, de állítom, több a közös vonás a labradorokkal... az elnyűhetetlenségen és rinocéroszbőrön kívül az ivási kultúrájuk például... Nem tartok itatótálat a házban, mert valami botrányos, amit művelnek. Egyrészt hobbiivók, az ízéért isszák, másrészt valahogy sikerül elraktározni pofazacskóban, hogy aztán az egész lakáson keresztül-kasul tudják csöpögetni, plusz sosem sikerül a tálban maradni. Úgyhogy kinti ivászat van, még a macskák vizét is elrejtjük, mert gátlástalanul megisszák azt is. És kajásak... lopnak, csalnak, rabolnak. Nincs biztonságban a kuka, a macskakaja, (a macskaalmot is érdemes hozzáférhetetlenné tenni, ha már itt tartunk) sem a gyümölcs vagy zöldség. Zölden eszik le a fáról/bokorról... összevesznek a paprikacsumán, és ha nem figyelünk, a krumplit is megeszik nyersen. Jettánál a csúcs két kiló liszt szárazon történő elfogyasztása volt (ennek maradványait - a nyállal kevert száraz csirízt - spaklival vakartam fel a parkettáról...).

Bohóceron: az emberrel való szoros kontakt lehet a dolog tudományos magyarázata, pontosan nem tudom, de az tuti, hogy tudnak szándékosan viccelni. No persze néha  megpróbálnak visszaélni vele, Jetta is követketesen előadja a hátonhengergős-nyunyorgós-kuncogós magánszámát mindahányszor kukalopáson kapom, de ettől eltekintve is szeretnek szórakoztatni. Ha egyszer valamire ráerősítettünk egy nevetéssel, az tutira beég az agyukba, és állandó lesz a repertoárban, ilyen Pogo hasmánt hintázása is: sok éve közönségsiker. 

Visszatérő kérdés szokott lenni a gyerekekkel, idegenekkel és más kutyákkal való viszony is. Előbbi kapcsán saját tapasztalat nincs, a másokéból tudok építkezni, ez alapján relatíve jól bírják, de nem nyúzhatók a végtelenségig. Más kutyákkal jellemzően nincs probléma, kerülik a konfliktust, de odateszik magukat, ha önvédelemről van szó. Enyémek inkább elkerülik a többi kutyát, nem szívesen vegyülnek. Ha sokszor találkozunk ugyanazon kutyákkal, akkor látszik némi barátkozás-féle, de játszani elég ritkán szoktak. Idegenekkel szemben jellemzően bizalmatlanok, sajátjaim közül ritkán kerül ki extrovertált kutya, és azok is visszafogottak, Jetta például barátságos mosollyal lecsekkol mindenkit, van-e kajája, de nem ugrál vagy nyalogat. Jellemzően elkerülik az idegeneket, bár túrán mindig visszahívom a falkát - mert ijesztőek - ha nem tenném, akkor is csak elmennének a szembejövők mellett. Na jó,  ha valaki épp szendvicset majszol, azt valószínűleg azért jobban megnéznék :) 

Betegségek témaköre, mert ezt sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A nagytestű fajtákra jellemző a csípőízületi diszplázia, és ez sajnos minket sem kímél, de a betegségről tudni kell, hogy a szülők szűrésével még nem tudjuk garantálni a kiskutyák egészségét. Hallottam az országon belül (másik kennelben) öröklődő gerinc- és húgyúti problémákról. Minket futólag - kölyökkori inkontinencia formájában - érintett, gerincbántalmakról nem tudok a saját vonalunkban. Érdekes tényként megemlíteném,  hogy az USA-ban az állomány súlyosan érintett a DCM betegséggel is, ez nálunk, európai bocisoknál szinte alig ismert (az állatorvosok viszont ismerik: dobermann betegségként...).

Summázva tehát nem való sikerorientált munkakutyásoknak, ahogy nettó házőrzőt keresőknek sem. Kiemelkedőek tudnak lenni viszont mentőkutyázásban, terelésben, obedience-ben, de még agilityben, vagy frizbiben is, emellett első- vagy második kutyának, mint univerzális sporttárs, az egyik legjobb döntés. Futó- túrázó gazdiknak, aktív családoknak való kutyák, de a legjobb persze, ha állatok közé kerülnek, és ott brillírozhatnak. Van kiskutyánk, aki bivalyokkal dolgozik, megint másik lovak mellett asszisztál, és persze elég sokan terelnek is. A lényeg, hogy valahogy le tudjanak nyűgözni. Küldetéstudatosak, de nagyon.