Kutyás vagyok

Kutyás vagyok.
Velük kezdem és zárom a napom, őszintén és teli pofával röhögök, ha valamit eltörtek/levertek/szétrágtak, és legrosszabb napjaim estéin valamelyiküket (vagy épp mindegyiküket) ragadom magam mellé plüssmaci helyett. Külön, elzárva tartom a dolgozós, nem kutyás ruháimat, sőt külön is mosom azokat, hogy a gépben se keveredjen rá a rengeteg szőr, meg bogáncs (és még ez sem elég). Az igazi pihenést az jelenti, ha fotógéppel a kezemben sétálunk, túrázunk, ha bokáig birkaszarba süppedve terelünk, véresre karmolt lábbal/háttal frizbizünk, vagy éppen edzésen vagyunk. Időpocsékolásnak érzem, ha kutya nélkül mozdulok ki a házból, hisz valakit vihetnék is magammal - és viszek is, boltba, postára, vagy éppen futni. Ha meleg az idő nem az jut eszembe, hogy de jó lenne a tengerpartra menni, vagy hideg sört inni, hanem az, hogy biztos öntöttem-e elég vizet nekik reggel, és ha vihar van, nem azon aggódok, hogy hogy vezetek haza, hanem hogy otthon vajon nyitva hagytam-e a teraszt, el tudnak-e bújni a vihar elől. 
Beszélgethetünk a világ dolgairól, de ha engem hagysz mesélni előbb vagy utóbb úgyis a kutyákról fogok sztorikat darálni, ők a múltam, jelenem, a jövőm. 
Gyorshívón van az állatorvos, facebook ismerőseim 90%-a kutyás ismeretség. Lövésem sincs a bulvár hírekről, a politikáról, vagy a legújabb katasztrófákról, mert nem nézek tévét, de még a közvetlen környezetem pletykáin is őszintén tudok meglepődni, igyekszem dolgom végeztével azonnal hazajönni, és lett légyen bármilyen pocsék is a napom, ahogy leállítom a ház előtt a motort, már felfelé görbül a szám. 
Nyaralás nekünk a kutyás tábor, a kocsi csak kombi lehet, a rakterét pedig ketrecekben mérjük. A fagyó csak láda, és bele kell férnie 200 kg húsnak. A háziállat feltétele, hogy terelhető legyen, a kerítés mérete pedig akkor jó, ha bent tud tartani egy morcos pit bullt. A kirándulás annál jobb, minél több kutyát tudtunk elvinni, a sör is jobban esik, ha pórázzal a kezemben iszom, a túrák pedig egyenesen elképzelhetetlenek nélkülük. 
Nem tudom milyen kutyátlanul élni, mert az a szerencse ért, hogy sosem kellett megtapasztalnom. Azt viszont meg kellett, hogy milyen emiatt különcnek lenni. De a különcség jó oldala, hogy az ember megtanulja kezelni az oda nem tartozást. Hisz mindig akadnak hasonszőrűek, és attól, hogy nem tartozom a többséghez, még nem érzem magam kevesebbnek. Hisz határozottan tartozom valahova, csak épp ez egy egészen más kör, amit ők talán sosem értenek meg. 

Mert én kutyás vagyok.