Edge of the revolution

Bocs, imádom ezt a számot... viccet félretéve a legutóbbi tapasztalatunk Rebelle-lel elég komoly mélységű gondolatokat generált a fejemben, és mostanra kezd kialakulni bennem egy egyre határozottabb vélemény arról, hogy merrefelé is kellene haladnunk a terelés képzésében. És el is értünk ezzel a címben található forradalom küszöbéhez. 

Egészen idáig az elv nagyjából az volt, hogy a kutya a hátunk mögött balanszolva dolgozzon, a szép munka során a felvezető - a nyáj - és a kutya egymástól egészséges távolságban halad (nézőként egészen unalmasnak hat a műsor) minden akció nélkül. Ez így szép és jó, és egész eddig ezt is tanítottam a saját kutyáimnak. Aztán jött egy svájci verseny, ami nagyon mély nyomokat hagyott bennem, olyan feladatokkal találkoztunk, amikkel korábban soha, plusz olyan kihívásokkal, amik elé az itthoni birkák nem állítottak. És így lett a szokványos balansz használhatatlan, mert mikor az extrém pattogós mikrobirkát (komolyan, a térdemig sem értek!) kellett a saját karámja felé hajtani majd elhaladni előtte, akkor a hátulról nyomás leadó kutya tökéletesen használhatatlan, csak azok tudták ezt megcsinálni, akiknek a kutyája tud előlről balanszolni. Szegény Jetta csak keringett, a birka elindult, ő ment utána, visszahozta, és mire beigazodott volna mögém, már újra kitörtek... és ez történt minden hasonló neveltetésű kutyával. Egy teljesen egyszerű egyenes hajtás feladatot buktunk ezzel. Szintén svájci infó volt az is, amit egy beszélgetésben fél füllel meghallottam - még szerencse, hogy a közös nyelv itt is az angol volt - egy híres francia terelőversenyző hölgy technikájáról beszélgettek, aki az egyes osztályos kutyáját a pályán nem fegyelmezte. Csak hagyta, hogy futkosson... akkor ennek nem szenteltem túl sok figyelmet, csak megmaradt az emlékezetemben, aztán jött a felvilágosulás pillanata Rebelle-lel. 

Jöjjön hát a katarzis: elhagyjuk a balansz tanítását. Rebszi lesz a kísérleti jószág, aztán meglátjuk működik-e... nem mondom, hogy fog, de minél többet gondolkozom ezen, annál biztosabb vagyok a dolgomban. Az, ahogy Rebinél elengedtem a "nem marad hátul" problémakört valójában nagyon nagy ugrást adott a kutyának. Mindig mondom, hogy a beauceron gondolkozik és ha nem látja komplexen a feladatot, akkor nem is dolgozik olyan kedvvel, ami előbb-utóbb hibához vezet. Az enyémek frusztráltak lesznek, Jetta őrült futkosásba kezd egy kis szarevéssel megspékelve, Pogo kapkod és csattog, Rebelle pedig ha bevitt gyapjas harapást, akkor az frusztrációból jött. Alice is bereagál egyébként, csak ő sztrájkot hirdet. Ha viszont megmutatjuk nekik a komplex feladatot, azzal egyrészt megértik, hogy miért vannak bsztatva, másrészt emelünk az elvárásainkon és a rogyásig gyakorolt feladatrész helyett kihívás elé állítjuk őket. Ez a challenge pedig jól fárasztja őket mentálisan és nem lesz erejük bulizni a birka körül. Persze meg lehet tanítani a balanszot frusztráció nélkül - megtettem már én is két kutyával - de Rebinél ennél is tovább akarok menni. Azzal, hogy nem rögzítem benne a 'mögöttem-maradjál' balanszot egyrészt kockázatot is vállalok, mert ki tudja milyen eredményeket fog ez szülni a versenyen, másrészt remélem, hogy nem kell majd tanítanom neki külön az elől követést. Az első - még nem tudatos - kísérlet egyébként nagyon szépen alakult, nem akar kényszeresen elém kerülni, csak akkor kerül meg, mikor a birka nagyon előreszökik - amit pedig nem ő idéz elő, mert ez a nyáj még kutya nélkül is a cipőmön ugrált (megértek már a frissítésre)! - ha meg normálisan jönnek, hátul balanszol, ahogy kell. A tempója majd a rutinnal úgyis lassul, amiatt nem aggódom. 

A terv tehát az - egész addig, míg a gyakorlat meg nem cáfol - hogy Rebelle-nek ezentúl csak a feladatot mutatom meg, és a nagy baromságokról tiltom, minden mást ő fog irányítani. Egy karámból kihajtásnál például eddig nagyon figyeltünk, hogy ha egyszer kijött a birka, a kutya az ajtóban feküdjön le, különben a bari szépen visszamenekül a falak közé. Ezt Rebi egyszer végignézte - én nem szóltam neki - kihajtott újra, majd mikor másodjára gyakoroltuk és kértem, hogy feküdjön a kapuban, gondolkodás nélkül megtette. Korábban ha fektetni akartam még rohant két kört a nyáj körül, itt azonnal teljesítette. Becsuktam a kaput, és számára végre értelmet nyert a fektetés. Eztán jött a nyájfelvétel a karám mellett, mint írtam ezek folyvást be akarnak menekülni és szépen, mint a mágnes húznak a karám felé, ha a kutya rosszul indul velük, akkor szenvedhet, míg lekaparja őket a kerítésről. Ezt a hibát is csak egyszer követte el...! A videón pont rajta van, de a következő gyakorlásnál már nem hagyta, hogy feltapadjanak. Ez egy apró de - szerintem - kiváló példa arra, hogy a kutyát hogy tudjuk rávezetni a helyes feladatmegoldásra, hagyjuk, hogy hibázzon (visszaszökik a nyáj a karámba), a hibából pedig tanul, mindeközben pedig csak annyi segítséget kap, amennyit muszáj. A balansznál ugyanez, hagyom, hogy ott menjen, ahol akar,  és csak azt büntetem, ha szétveri a nyájamat, vagy csípni akar (nem akarta egyiket sem), így magától rájön, hogy a legcélszerűbb mögöttem maradnia, és a megfelelő irányban blokkolni a nyájat. Nem azt látja, hogy állandóan piszkálom, hogy most jobbra menjen, aztán balra, hanem megélheti a saját szabadságát, használhatja a természet (bocsi, tenyésztés) adta ösztöneit, amik egyébként sokszor jobb döntéseket eredményeznek, mint a sajátjaink. 

Nem mondom, hogy ezzel megváltjuk a világot, azt sem, hogy egyáltalán nála működni fog, megnézzük és teszteljük, és ha jó, csináljuk tovább. Majd még referálok.