Padlók és plafonok

A múltkori tréningünk kifejezetten nehéz volt, Pogo elhajtása az én idegeimet tette próbára, Alice makacssága pedig Vikiét, és bár Rebelle lenyűgözött a fekvésével, nála is maradtak bőven kérdőjelek - például miért kerüli meg balról a fél világot? - mindezek ellenére sem voltunk a végén csalódottak, megbeszéltük mit láttunk a pályán, mit látott a másik a pályán kívülről, és kitaláltunk egy stratégiát a következő tréningre.

Többször mondtam már, hogy a boszeron az egy olyan állat, ami szereti érteni is, hogy mit csináltatunk vele. Részfeladatok unásig gyakorlása csak leépíti a kutyát, elveszti az érdeklődését, túlpörög vagy valami más hülyeséget fog csinálni, nem jó taktika. Már többször bebizonyosodott a kutyáimnál, hogy a legegyszerűbb megmutatni neki a részfeladatot, majd ha már többé-kevésbé úgy teszi a dolgát, ahogy szeretném, akkor megmutatom neki, hogy ez miért történik. És utána szinte látod, ahogy felvillan a fejében a kislámpa, utána pedig patentül megcsinálja - sőt, néha még jobb módszert talál ki, mint amit mutattál neki. 

Na, pontosan ugyanígy történt Rebinél és Alice-nél is. Onnantól kezdve, hogy elhagytuk a hátrazavarást (egyenes hajtásban, mikor hátraküldöm balanszolni) és feldobtuk a programot olyanokkal, hogy karámba be, karámból ki, a kutyák elkezdtek brillírozni! 

Alice csipkelődik, és a tereléseik mostanában ezen téma körül forognak, ő akarja, anyja nem engedi, ő már így nem akarja és vége. Ehelyett most kapott annyi feladatot, hogy ne is akarjon hülyeségekkel foglalkozni, és bár bevitt néhány légcsattintást javarészt a feladattal foglalkozott. Egy tréning alatt megtanultak szépen kihajtani, behajtani, megállítani, csináltak 360°-os kerülést, szlalomot, hidat és legeltetést. Mindezek után közöltem Vikivel, hogy ez már amúgy egy munkavizsga feladatsor volt, amit kiválóan abszolváltak. Kell a kutyákkal részfeladatokat gyakorolni, különben nem haladunk velük előre és a munka is pontatlanabb lesz, de meg kell tanulni jól adagolni az izgi kalandokkal együtt. Alice most 11 hónapos, a májusi munkavizsga ezen teljesítmény alapján már meglenne neki. 

Rebelle a gőzmozdony ugyebár nem a fegyelmezőmunka királynője (bár amúgy ügyeske, van bizonyítékom), de jó érzéke van a terelőmunkához és anyjával ellentétben nem szokott rá a harapásra (Pogi kecskén tanult terelni, ott kell a fog), rohan a pályán, mint egy eszelős, viszont hagyhatom neki nyugodt szívvel, mert nagy hülyeséget nem csinál. Dehát azért egy munkavizsgához csak meg kéne tudni állítani, és ezen vitatkoztunk a múltkor. Ez alkalommal pedig - ahogy írtam fentebb - feladatba öntöttük a megállítást, és láss csodát: működött. Bár a karám előtt továbbra sem kívánt elsőre lefeküdni, mikor a kapuban dolgozott, kihozta majd visszavitte őket elsőre és a legjobb helyen feküdt. Nem volt kérdés számára, hogy ez most miért van, miért rontom el a játékát, komolyan vette a feladatot és végre is hajtotta. Mikor elsőre megcsinálta ezt a pályán, elmentem a kispadon ülő lányokhoz és megerősítést kértem, hogy az történt, amit láttam és ez nem holmi delírium. A következő kör ki- és behajtást vette fel Anna videóval (akkor még viharos szél fújt, nem volt könnyű dolga), én meg úgy mentem le a kutyával, mint aki a világot váltotta meg.

Mindezek után rájöttem, hogy bár én végig a hátam mögött akartam tartani a kutyát, sokkal jobban jártam azzal, hogy néha-néha előttem került. Annyira ragaszkodunk ahhoz, hogy a kutya balanszolva menjen mögöttünk, hogy soha esélyt sem adtam arra, hogy más módon kezdjünk dolgozni. Ezek a birkák, akikkel tegnap foglalkoztunk az eszelősen emberre tapadó típus voltak, szinte kutya nélkül jobban megoldottuk a feladatokat... ha meg kutya volt a pályán, mindegy, hogy megnyomta a birkát, vagy sem, ezek tapadtak, fellöktek, elgáncsoltak. Szegény Jettával össze is vesztem kora reggel, hogy miért hajtja őket így, mikor rájöttem, hogy ezek akkor is széttaposnak, ha ő épp a pályán lemaradva birkaszart eszik... Rebivel az előrekerüléseknek hála egyetlen patacsapás sem ért! Tud ő balanszolni hátul, él is vele, de mikor a birka nagyon rámegy a sarkamra, ő előremegy és kerül egy ívet. Nem veri szét őket, csak rábeszéli őket, hogy lassuljanak. Bármennyire is ellenkezett a munkája azzal, amit eddig próbáltunk elérni, vele volt a legkellemesebb pályám odabent. Mikor lement az első kör és elővettem a nap végén (szörnyen korán mentünk, délután egykor már az utolsó örömköröket futottuk), nemcsak kihajtást-behajtást csináltunk, de kipróbáltam vele a hidat, amit szintén elsőre jó érzékkel teljesített, legeltettünk - igaz csak két percet - és csináltunk egy 360°-at, nem nagyon irányítottam, kiváncsi voltam hogy oldja meg, és azt kell mondjam, nagyon jól bánt a szabadságával. A kerülésünk nem lett tökéletes, de ahogy a hídon dolgozott, az eszméletlen jó volt, nagyon sajnálom, hogy az nem lett megörökítve... 

Pogival muszáj-muszáj alapon gyűrtük tovább az elhajtást, én azt mondom, a parancsot már érti, viszont ezzel a birkával nem fogjuk tudni komoly szintre emelni. Megérett már a falka a cserére (ezt a gazdájuk is így látja), Jettával sem tudtunk úgy elhajtani, ahogy szoktunk. Végül Pogi is ment teljes feladatsort, és a híd akadályt szépen meg is oldottuk elhajtásban. Hogy kerek legyen a napom Pogo is kiválóan dolgozott, nem tolta rám a nyájat, szépen adagolta az erejét, nem durvult, ügyesen le tudtam hívni és csináltunk egy fantasztikus máltai keresztet! 

Ahogy vezettem haza csak az járt a fejemben, hogy bakker, ezért csináljuk... ezért az eufóriáért, ami ilyenkor elönti az embert, ami feltölti, mint egy elemet. Megoldottuk, sikerült, rohadt  jók vagyunk! Mindezt barátokkal, frenetikus hangulatban, úgy, hogy hajnal fél ötkor keltünk. Kemény volt, hosszú volt, tök jó volt, és rohadtul megérte. Lesz még egy tréningünk áprilisban, kifejezetten a májusi versenyre készülve, aztán szünet és jöhet a CACIT. Rebi és Alice akkor még nem munkavizsgáznak (tudnának, de nem akarunk 70-80%-os eredményt), majd május végén újra, júniusban osztrák verseny, és majd júliusban Fehérváron megmutatják mit tudnak.