Kutyáim és a sport

Belgium

2012/01/21. - írta: Vikkus

A múlt hétvégi kirándulás igen bőségesre sikerült. csütörtökön kiderült, hogy Jetta tüzelése elérte a csúcsát, úgyhogy röptében száguldottunk is haza, hogy nekiálljak szervezni és pakolni. szüleim szerencsére vállalták az állatkert gondozását, emberemmel pedig péntek délben elindultunk Jetta vőlegényéhez, Belgiumba. izgalmas utunk volt, és nagyszerűen éreztük magunkat. a vendéglátónk, Evelyne de Lovinfosse, a du Fond du Camps kennel tulajdonosa nagyon kedves hölgy, igazi ötcsillagos ellátásban részesültünk. megnéztük a kutyáit, minden nap kiskutyáztunk (Djuene nevű szukájánál épp voltak 3 hetes kölykök), és persze minden nap nyúztuk egy picit Udsont. első alkalommal Gábor amolyan "tesztelésként" ment be hozzá játszani, mondván "vagy-e olyan jó is, mint szép?". hát volt!

Udson hatalmas és gyönyörű, ráadásul igazi boszeron. amolyan deres halántékú kiképző őrmester, aki még lefutja az újoncokat. a mancsa akkora, mint Dimmué, sőt, talán a teste is, viszont hatalmas nagyokat tud ugrani, lendületes, kibaszottul apportos, nagyon erős fogása van. abszolult magabiztos, igazi macsó kan, amolyan kanosan bunkó, de nagyon szerethető. és megdöbbentő, hogy mennyire nagyon hasonlítanak egymásra Jettával... nem csupán küllemükben, de jellemükben is azonosak, csupán Jet lányos, Udson pedig férfias. Jet hízelgőssége, pörgőssége, apportmánája is lányosan lágy, és bár ő is tud durva dolgokat tenni, Udsonnal összehasonlítva érezhetően simulékonyabb, finomabb minden megnyilvánulása. Még abban is hasonlítanak, hogy mindketten orronharapással fejezik ki szeretetüket...

Evelyne-nek is nagyon tetszett Jetta, olyannyira, hogy a fedezésért cserébe kiskutyát kért! Ez nagy dolog, egy harminc éve fajtával foglalkozó nagy névről van szó, akihez már rengeteg szukát hoztak fedeztetni (Udsonhoz főleg), és még senkitől sem kért vissza kölyköt. Azt mondta, még nem volt köztük olyan, akiben látott volna fantáziát, de Jetta más... nem kis dolog ez nekünk, illetve Jetta tenyésztőjének! Természetesen nekünk is tetszett Udson. Gábornak olyannyira, hogy közölte, egyszer egy ilyen kan kell neki is. Udson az a fajta kutya,aki már a megjelenésével is elrettent, van kisugárzása, ráadásul ha arra kerülne a sor, oda is tenné magát a gazdája védelmében. igazi beauceron! ugyanaz az örök optimista és örök maximalista, mint Jetta, bármibe kezd vele a gazdája, bárhova indulnak, ő örül és igyekszik a legjobbat nyújtani. ezt szeretemén a legjobban Jettában,és nagyon boldog vagyok, hogy a kiskutyáim apjában is pontosan ugyanezt láttam!

Ha minden jól megy február közepén már látszani fognak a kiskutyák UH-n. most egyelőre drukkolunk, hogy minél több kisfickó tapadjon meg Jetiben.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sportinchaos.blog.hu/api/trackback/id/tr705995755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása