Ozzy egy istenverte rinyagép, akivel folyton összeveszek, amikor csak hátramegyek. ha kutyát engedek ki, akkor azért rinnyog, ha kutyátlanul megyek hátra (veteményeshez), akkor azért. ezért szoktam rá újabban, hogy a kennelekhez közel labdáztatom a többieket, mert így csak oda kell dobbantanom, és elhallgat. idővel persze magától is feladja, de addigra már jól feltekerte nálam is a vérnyomást.

most kipróbáltam mi van akkor, ha őt nyírom ki először... Karináék ittlétekor sikerült rögtön első nap majdnem megfőzni a marháját, elég ijesztően nézett ki... az egy dolog, hogy extrém módon lihegett, de ráadásul alig vonszolta a hátsó lábait, lefektettük árnyékba, aztán bevizeztük a hasát, a talppárnáit. persze egy óra múlva már kutya baja se volt, de azért elgondolkodtató volt, hogy egy labdázás ennyire lenullázta. a bikeozástól még sose lett baja, pedig az sokkal hosszabb távú dolog mind km-ben, mind időben, így maradt az a verzió, hogy a sok sprint nyírta ki. no de visszatérve, ma is igyekeztem addig elvinni, ami már az ereje vége, de azért még egészséges. meg is történt a dolog (hozzáteszem, még ilyenkor is sprintel a labda után, a visszafelé úton látszik, hogy valójában milyen állapotban van), kifektettem picit hülni, megitattam, aztán kutyacsere. kis szemétláda amennyire halálán volt a kirendelt pihenőjén, még simán elkezdett nyihogni, mikor kutyát cseréltem...

nem csak piteknél kell figyelni, hogy az ember túl ne hajtsa a kutyát, az agár ugyanilyen dinnye. na jó, célorientált. ha dobok neki még párat, akkor tuti megint megsül... de azért elfutna érte.