Visszatekintés a februárra: 2. fejezet. A helyszín még mindig Szaporca, ahol a megbeszéltek szerint váltva hozzuk ki a napi tréningekre a birkákat, és mivel a rackákon a legfőbb megkülönböztetés a szín, így a jövőben fekete és fehér edzésnapok lesznek. Na, ez egy feketés volt. Távol álljék tőlem a rasszizmus - egy halom fekete kutyával - de azt kell mondjam ez a falka ritka bolond volt, így hát a tréning is nehézre sikeredett, kezdve a leválogatás-pályára hozás műveletével. Az egy dolog, ha ugrós a birka - és futni is tud, mert ugye a racka ebben élen jár - de ha folyvást vissza akar szökni a hodályhoz, akkor az dupla sz*pás... Na, így indult ez a napunk... de ahogy mondani szokás: innen szép nyerni.
Miután kipihentük (én és a birkák) a karámba hajtás fáradalmait Pogit vittem pályára, továbbra is lassítás céljából. A múltkori kölykös tréning kapcsán nem írtam külön, de természetesen akkor is előkerültek a nagyok, a program pedig ugyanaz volt, mint ezen alkalommal: irányok, együtthajtás, megállítás, és állítás. Ezt a két fogalmat azért venném külön, mert más a kutya állítása és a nyáj megállítása. A célom per pillanat az, hogy az irányok fixálásával és a "nem megyek át a balanszponton akkor sem, ha puskával fenyegetnek" áttörésével egy olyan megállítás, ami során menet közben egy elegáns félmozdulattal (vagy álmaim szerint mozdulat nélkül, csak szóra) történik a kutya körbeküldése egészen velem szembe, majd a megállítása, amivel értelemszerűen a nyáj is megáll. A nehézségek a feladattal ott kezdődnek, hogy menet közben vagyunk, ilyenkor nekik balansz-módban van az agyuk, és még az irányba indulást is nehezen veszik be. de a teljes kör futása még stabil nyájjal sem mindig sikeres, a balanszpontnál hajlamosak visszafordulni. Na, ezt gyúrjuk jelenleg, néha megpróbálom menet közben - néha sikerül is - de főleg álló helyben próbálkozunk. Ez utóbbi hátránya, hogy a kutya nem is néz a birkára, ergo ott hiába végzi el a feladatot jól, hisz nincs teher alatt.
Pogira visszatérve az együtthajtás (=lassítás) projekt jól halad, már a feszkólevezető extra köreit is sikerült csökkenteni (én pedig lassan kinövesztem a szemeimet a tarkómra), a megállítás-irányok téma továbbra sem erőssége, viszont láthatóan tréningről tréningre javul.
Rebiről ez alkalommal készült videó is, bár megőszültem, mire a 40 perces anyagból összevágtam 3 percet... Bár sok a hiba és ugrásszerű javulás nem látszik a múltkori vidihez képest, kiemelném az együtthajtást, amit - ahogy azt már vele megszoktam - kompromisszumként felajánlott. Ő továbbra is rohan, mint a bolond, viszont a birka nem jön a bokámra. Ok, kicsit dolgozok előttük a bottal, de tudjuk jól, hogy a racka az racka és ha nagyon löki a kutya, akkor pont nem érdekli, hogy én ott mint egy kezdő gyengénlátó kalimpálok az orra előtt. Továbbá kezdi nem elhagyni a nyájat, ami úgyszint javulás, és a szuperszónikus balanszolásának egy jótékony hatása. A lehívásai megrekedtek egy szinten, ezen a következő tréningen kezdtünk el jobban dolgozni (erről majd később), illetve kezd ráérezni, hogy hogyan indítsa meg erővel a beforgó, makacskodó birkát erőszak nélkül (erővel úgy értem, hogy a saját ösztönerejével), igaz ugyan, hogy néha még szívesen visszatérne a csipkedős megoldáshoz, hisz az egyszerűbb, de legalább tisztáztuk egymással, hogy ebben nem vagyok kompromisszumkész.
Spoiler: a következő alkalommal a gyakorlásunk jóval tudatosabb volt, ez a vidi sem lett annyira kompakt, a szerkesztés során sem éreztem, hogy hol az eleje vagy a vége, viszont a múlt péntek ilyen szempontból sokkal jobban sikerült, plusz hála Szandra külső megfigyelésének kaptam extra instrukciókat is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.