Ma reggel választhattam a késői kelés és szunyókálás illetve a zimankós ködben bringázás között... Nekem egyértelmű volt a döntés :D Kimentünk tehát ismét a szokásos repcemező mellé, rövid melegítés - én is - után pedig nekilódultunk. Délután munkába kellett állnom, így futásra már nem volt idő, illetve nagyon igyekszem betartani a fokozatosságot és meghagyni ványadt testemnek a regenerálódási időt
Első pár száz méter úgy zajlott, ahogy eddig. Rebelle jó ütemben húzott, vágtában futott, tartotta az utat, nem figyelt ki oldalra. Az első derékszögű kanyarban kicsit fékeztem - ő következetesen levágja az ívet, én meg pont, hogy kiteszem a kerót kívülre - majd hagytam tovább menni. Eztán jött a mumus-szakasz... az a rész, ahol első gyakorlásra majdnem leestem a vázról, és ahol második gyakorlásra inkább kerültünk egyet, és még rosszabb pályára keveredtünk. Ez alkalommal az első íven mentünk, ez a rövidebb megoldás. Az Y elágazásnál elég volt az irányt mondanom, és fordult is balra - ami vicces, hogy a terelős parancsok végett ilyenkor a parancs "jobb, jobb".
Tudtam, mi vár rám, ám a legjobban az lepett meg, hogy a kutya automatikusan belassított. Bevallom én is bele-bele fékeztem, de már sokkal jobban ment ez az akrobatikázás a váz fölött. A nyerget múltkor csutkára leengedtük, de azért az sem volt előnyös, így most kicsit felemeltem, de csak annyira, hogy tudjak ülve tekerni, még mindig simán ülés mögé tudtam tenni a fenekem, mikor kellett. Ezzel elég gyakran éltem is ezen a szakaszon, de minden figyelmemet lekötötte, a tekerésre már alkalmatlan voltam, szóval az egész hepehupás, nehéz pályán a kutya dolgozott végig, egyedül. Mikor már majdnem vége lett az úttalan útnak a semmiből előbukkant egy kar vastagságú ág, én meg sikítva állítottam meg a kutyát... A következő pillanatban zökkenés nélkül átmentünk rajta, és csak méterekkel később vettem észre, hogy ez alkalommal - most először - nem állt meg a leány. Igaza volt ugyan, de ezt azért felírtam.
Újabb derékszög után megint volt egy úttalan szakasz, de néhány méterre már húzódott egy friss csapás (éppen fakitermelés zajlik, a traktorok intézik a trail-t), mondtam az irányt, ő pedig elindult, majd láttam a pillanatot, amikor a nagy fejében felvillant a kis izzó: észrevette az utat. Azonnal ütemet váltott, és izibe ráugrottunk a csapásra, onnan pedig csak gyorsultunk. Innen már csak egy-két ugrató volt a célig, de azokat már bátran kimozogtam, az utolsó egyenesben pedig megbiztattam és hagytam, hogy kifussa magát.
A meglepetés ezután jött: két körrel terveztem. Rebelle kérés nélkül megállt a szokásos helyen, ennek annyira nem örülök, de amilyen intelligenciáról ma tanubizonyságot tett, szerintem hamar kidolgozom belőle. Ha már megállt, nyomtam a telón egy köridőt, és hagytam neki egy kis szuszt, meg kapott simit is, hős volt.
Második körben először nem értette mizu, aztán különösebb duzzogás nélkül újra nekiveselkedett. A mumus-részen ez alkalommal is belassított, de még ezt is tudta fokozni: irányba fordult, mikor kértem, majd sikerült megtalálnia azt a fél-keréknyomot, ahol a legkevésbé buckás a terep, és kitért oda. Idáig még értem a gondolatmenetet, hisz ha szép úton húz, könnyebben halad. És ezt még tetézte: az ágat, ami kihozta belőlem a sikítószellemet, ez alkalommal konkrétan kikerülte. Számára nem jelentett nehézséget, csak annyi jelzést kapott, amit én adtam neki. Tekintve, hogy eddig nem az elméjével kápráztatott el, most teljesen ledöbbentett azzal, hogy mennyire figyeli ami a háta mögött történik, és milyen összefüggéseket tud felismerni...
Az utolsó kilométeren aztán megint megtekertem, de már egyértelműen lassultunk. Ez a körünk lassabb lett, mint az első, és összességében sem döntöttünk rekordot. Nem vagyok elcsigázva ettől, alapvetően nem bj versenyre készülünk, hanem a kutyának akarok erőnlétet, amire ez a nehezített húzás pont tök jó, és sok oka lehet annak, hogy most nem volt ereje teljében. Egyrészt november közepétől január elejéig csak néhány eldobott labda jutott neki, most hirtelen nagyon sok igénybevétel érte, másrészt két napja becsontoztak, el tudom képzelni, hogy az még eltelíti picit a bélését. Bár nagyon elkaptam a ritmust, a holnapot meghagyom neki pihenni, nem akarom megkockáztatni, hogy lesérüljön az én esztelen lelkesedésem miatt, de holnapután pihis vagyok, akkor újra nekivágunk :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.