Scooter, scooter, SCOOTER!

Adrenalinlöket, függőség, tömény zúzda... imádás! Három vagy négy rollerezésen vagyunk  túl, és bizony elkapott a gépszíj, ez valami fantasztikus! Pogo és Rebelle alkotja a fogatomat, és úgy érzem többre nincs is szükség, legalábbis egyelőre. 

A scooter maga egy -általában- házilag barkácsolt tereproller, nagy kerékkel, fékkel, széles rálépővel. Húzóhámmal plusz valamilyen rántáscsillapító kötéllel kell a jószágot rögzíteni, és persze erősen ajánlott a sisak is. Bár személyes véleményem szerint ez a járgány közel sem annyira veszélyes, mint a bringa (értsd: bikejöring), azért a kettesfogatnál már egyértelművé vált, hogy kell az a védőfelszerelés... 

Tehát először nyilván egy kutyával mentünk. Pogo és Jetta rutinos canicrossosok, sőt, bringát is húztak már, így a feladatot elmagyarázni nem kellett. Rebivel kezdődtek a kihívások, azt gondoltam, amilyen gyagya mindenképpen futni fog, de ez csak az első kilométerig tartott, utána megállt és közölte, hogy neki már jó, hazamehetünk. Eztán jött a tél, először sár, aztán hó, majd jég, és megint sár... aztán február utolsó napjaiban volt az első alkalom, hogy ki tudtunk merészkedni a terepre, és akkor már rögtön két kutyát vittem. A tandem fogatnál nagyon fontos, hogy a két kutya a nyakörvénél fogva egy rövid kötéllel legyen összekötve! Ez biztosítja, hogy egyfelé fognak futni :) viccesen hangzik, de tényleg kell. Értelemszerűen a nyakörvek ne fojtók legyenek... Kutyánként kell egy külön szár és mindegyik szárnak csillapítottnak (rugós vagy gumis) kell lennie. Mivel a mi száraink relatíve rövidek, így három különböző kötéllel oldottam meg, egy a rolleren, majd ahhoz rögzítve egy-egy a kutyákon, Y alakban. Hámunk csak az univerzális őrző-védős van, ami egy jó 30 centivel rövidebb, mint a szánhúzó hámok, így a kötelekre különösen fontos volt, hogy rászámoljak (kell a féktávolság). A hajtó (nem visz rá a lélek, hogy mushernek hívjam magam, hát hol vagyok én attól?) legfőbb felszerelése a sisak, de az első két kör után felvenném a listára a bringáskesztyűt is. 

Mikor először elindultunk a tandemmel, voltak bajok... Rebelle nem értette, mi a halál történik, szegény Pogo meg ugye rá volt kötve nálánál nagyobb magzatára, így borzasztó gubancolódások lettek. Szenvedősen, tíz méterenként megállva haladtunk, én egyre idegesebb lettem, Rebi egyre értetlenebb, Pogo meg frusztráltabb, de végül sikerült elérni a zent, és megtalálni az egyenest. Menet közben csak egyszer kellett Rebire rászólni, hogy de NEEEEM! és ezt leszámítva jó ütemben lefutottuk az 5km-es körünket. 

Másodjára már ment minden, mint a karikacsapás, elsőre értették, merre kell menni és hogyan, mindkét kutya egyformán, végig húzott (elsőre Rebelle volt, hogy belassított, és szegény Pogi nem csak engem, hanem a nyakörvénél fogva még a lányát is húzta), és csak négy megállásunk volt, három traktor és egy őzrudli miatt. Az időnk pedig egészen frenetikus volt, 5km/15 perc! 20km/h-s átlagot futottak a lányok! És voltak szakaszok, ahol stabilan tartottuk a 30km/h-t! Nem tudom hangsúlyozni, milyen félelmetesen jó, feltöltő, szuper élmény! A lányok pedig ki is dőltek, ahogy azt ilyenkor illik...