Nyilván, mint minden esetben, mikor kérdéses értelmi szintről esik szó, Rebelle-ről beszélek. Mint az korábbi fb bejegyzéseimből már kiderült, nem egy zseni a lány... leginkább Ubul és Scooby Doo keresztezése egy nagy adag koffeinnel.
Történt azonban, hogy az utóbbi időben a kapcsolatunk leredukálódott a reggeli qrvaanyádneugráljfel, majd a munkából hazaérő qrvaanyádneugráljfel és az esti etetési qrvaanyádmostnemtejössz szintre. Korán sötétedik, mocsok sáros idő van, egész nap dolgozom. Nem örülök, végképp nem vagyok büszke rá, de vannak néha ilyen időszakok az életben. Hogy ellensúlyozzam ezt, az ifjakat váltva cipelem magammal, a kocsiban tartom őket munkaidőben, ebédszünetben, meló előtt és után pedig sétálunk Uránváros környékén. Rebi is jön velem néha, de mint mondtam, az utóbbi időben esett, így ezek a lopott órák is elmaradtak.
A tegnapi terelés után világosban értünk haza (nem tudom eléggé hangsúlyozni, mekkora öröm az, hogy egy terelőhelyre csak 40 percet kell utaznunk!), így gyorsan elővettem Rebikét is. Először hozta a formáját, kétszer dobbantott le az oldalamról, néhányszor rávágott a kezemre (alapjáraton fogja a kezem, mint a többiek, csak ő ezt is gyorsan akarja csinálni), úgyhogy volt hozzá néhány keresetlen szavam... aztán futott még egy kicsit (általában vagy fut, vagy alszik), kapott két-három labdadobást, és akkor gondoltam komolyra fordítom a dolgot. Persze a lábhoz igazodás/menetelés labdára neki még nem megy (egyébként majd megmutatom kajára milyen gyönyörűen forgatja be magát a lábam mellé!), gondoltam akkor pózosok. Rebelle feküdj! Rebelle akkora csattanással vágta le magát a földre, hogy már attól meglepődtem... meg mellette attól is, hogy a parancsot érti és hajlandó teljesíteni... korábban vért izzadva, mindenféle tereptárgyakon tudtam csak 1-2 pillanatra lefektetni, eszébe sem volt helyben maradni (amikor vágtathatna is? ugyan már!)... Erre most, x hét kihagyás után pöccre feküdt. Nem ám csak második-harmadik felszólításra, vagy amolyan első lábát leteszi és gondolkozik, hogy tutira feküdni kell-e... nem, ő oltári csattanással elterül a földön :)
Úgy vagyok vele, hogy ha egyetlen dolgot megtanul a nevén kívül, az ez legyen, így a délután további részében fektetés, hosszú labda, fektetés, 5-10 lépés helyben maradás, ültetés, hosszú labda és így tovább... Terelni terel a bolond lány szerencsére, így azzal nem lesz bajom, ha pedig le is fekszik, akkor abszolut sinen vagyunk. Nem bánnám ugyan, ha az élet többi területén is hajlandó lenne összekaparni azt a néhány kis agysejtjét, de egyelőre ennek is örülök.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.