Van az úgy, hogy készül az ember, edz, sőt, még lelkes is, és eljut odáig, hogy örömmel csinálja, mert eredményt ér el vele: javul. Aztán jönnek ezek a mélypontok, amit most nekem is sikerült megtalálnom. 

Itt vannak az előzményei az egész Hard Dog Race kutyás-futás dolognak, ami végül elvezetett egy hobbi szintű canicrossig. Mint azt már említettem, illetve árnyaltan utaltam rá többször, nem vagyok sportember, legalábbis a szó klasszikus értelmében. Túlsúlyos vagyok, és elég idős is ahhoz, hogy csak úgy belevágjak a komoly testedzésbe, és ezt most nem kifogásként mondom - hiszen csinálom - hanem magyarázatként, miért is vagyok most ott, ahol. Eljutottunk oda, a bizonyos domb aljába, ahol már megannyiszor jártam a különböző munkálkodásaink során. Egy-egy elhajtás tanulása, vagy mikor megfeneklettünk a balansz gyakorlásában, Pogóval a távolság tréning... ezeknél már végigmentem ezen az úton. Mint minden történetnek, ennek is van előkészítése, és bonyodalma, aztán pedig, ha megérjük, kibontakozása, tetőpontja és megoldása.

A "kibontakozás" nálam részben az átgondolással indul, hagyom egy kicsit sajnálni magam, aztán ha ráuntam, elkezdem keresni a megoldást. Most eljutottunk odáig, hogy szépen, meghalás nélkül lefutom az (5km-es) kis körünket, viszont az időm nem hogy javulna, még romlik... és nem Pogóhoz képest értem, hanem Lemmyhez. Ma ugyanis Ozzyval voltam, aki bár jóval kisebb, húz annyira, mint Lemmy fiú, sőt, még tovább is szokta bírni. Az időjárás is stimmelt, kellemes, csípős időnk volt reggel, a lábam is csak kicsit fájt, és végig úgy éreztem, hogy jók vagyunk... aztán beérkezve megnéztem a trackert és egészen elment az életkedvem is... 

Várom a tetőpontot, a befejézést, azt a tréninget, amit a múltkor Rebelle-lel (és Alice-szel, meg a többiekkel) megértünk, mikor átlendülünk egy holtponton és megváltjuk a világot... de egyelőre nem tudom milyen módon jutok el odáig. Abbahagyni nem fogom, ez egészen biztos, de most éppen elfogyott a lendület. Gondolkozom azon, hogy szombat reggel megyek egy rövid kört valamelyik nagyobb kutyával, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. 

Az biztos, hogy a fogadalmam teljesítem: még áprilisban lefutom a "nagy kört", ami kb. 8km (majd meglátom, ha lemértem), legalábbis megpróbálom. Egyelőre keresem a hibát, és a megoldást, és az utat, ami odavezet.