Edzések és hétköznapok

Ne fogd a birkára!

2018/02/22. - írta: Vikkus

Egyszer, korábban belefoglaltam egy posztba, de úgy érzem megér külön is egy opuszt. Nem kívánom a juhokat felmenteni mindennemű felelősség alól, mert igenis vannak teljesen életképtelen hülyék köztük, de a birka, mint olyan eléggé elkerülhetetlen tényezője a terelésnek, és ha nem kívánunk megbirkózni az általuk állított nehézségekkel, akkor térjünk át a treibball-ra... Ritkán fordul elő, hogy egy verseny után azt mondtuk volna: "Na, ezek fasza birkák voltak!" és mindig az egyik elsőszámú panaszkodási téma (nekem is) a birka habitusa, de life sux, ez is egy megoldandó feladat, és ha nem gyakoroljuk, nem jutunk az egyenlet végére. 

racka-sheep-herding-beauceron.jpg

Most már elmondhatom magamról, hogy elég sok helyen megfordultam birkászás céljából, láttunk egyet s mást... Igen, vannak a birka-tényezőnek fokozatai és árnyalatai, például nem mindegy, hogy kezdő vagy rutinos kutyával lépünk pályára, ahogy az sem, hogy mennyi időnk/alkalmunk van és persze, hogy hány kilométert öltünk bele abba a tréningbe. Mert elmenni a világ végére pánikoló birkákért egy kezdő kutyával, na az tényleg gáz és rém bosszantó. De ha eljutottunk egy szintig a kutyával, akkor az új birka új kihívást jelenthet. 

Akadnak olyan helyek, ahol bejáratott birkák vannak, nem okoznak meglepetéseket, így kezdő kutyával kiváló velük tréningezni, ám a robotbirka (ami kb kutya nélkül is az ember mögött sétál) hátránya, hogy kevés dologra készít fel, és a kutya képességeit sem méri meg megfelelően. Ha pedig ilyen robotbirkán edzett kutyával új pályára lépünk, akkor érhetnek meglepetések. 

Gabinál, ahol mi edzünk, a birkák állandóan cserélgetve vannak, általában néhány tapasztalt marad, a többit pedig váltják. Ennek eredményeképp mindig van előttünk új kihívás, bár voltak nála egészen idegesítő állatok is, mint például az a banda, aki úgy is a sarkamon tipródott, hogy mellette Jetta már régen a birkaszart szedegette a földről, még fél szemével sem nézett rájuk... na, az ilyet nehezebb rendesen kezelni, ám közel sem lehetetlen, Rebelle-lel például tök jól megtaláltuk a módját: hagytam őt körbe futni, ezzel szépen elérte, hogy lábsérülés nélkül lenyomjunk egy tréninget. Volt egy olyan csapat is, amit "Búvár Kundoknak" neveztünk (ti: van egy tó a gyakorlóterületen, a többit képzeljétek hozzá...), de ezek kiugró szélsőségek, és azóta persze megint újabbak vannak, de ettől szépek a fehérvári tréningek... Kezdő kutyával friss nyájcsere után tényleg nem nyerő a helyzet, de Gabi ki tud válogatni normálisabbakat ilyen esetre is. 

És aztán itt van Szaporca, amit a nulláról indítottunk... sokáig mostohagyerek volt. először azért kerültük, mert nem volt megfelelő helyünk terelni, de aztán a magyar fajtás versenyre előrehozták a parkba a drankákat, és ezzel minden megváltozott... Mikor már terünk végre lett, elkezdtünk lejárni, de a következő rizikófaktor, a birka is újabb és újabb ötletekkel állt elő, hogy megkeseríthesse az életünket. A legelején annyira féltek az embertől, hogy alig tudtuk őket gyűjteni, emlékszem, hetekbe telt, míg egy méterre meg mertek közelíteni terelés közben, és így kezdő kutyával nem is nagyon lehet velük dolgozni. Ott volt még az a jó tulajdonságuk, hogy néhány perces munka után bemondták az unalmast, és nemes egyszerűséggel lefeküdtek. Lement vagy három szeminárium úgy, hogy negyed óránként elfeküdt egy birka, és még a magyaros versenyen is volt egy ilyen drámakirálynőnk (pont Jettával). De ettől még lementünk, tereltünk. A fekvőket nem piszkáltattuk a kutyákkal, és az embertől való félelmük is egyre csökkent, ahogy rájöttek, hogy jobb nekik a felvezetőnél, mint máshol. Most ott tartunk, hogy hetente-kéthetente járunk le, egy-egy alkalommal megszakításokkal 4-5-6 órán át vannak igénybe véve és nincs egyetlen elfekvés sem! Az emberhez nem húznak oda kutya nélkül (nem robotok), viszont kutya noszogatására már nem félnek tőlünk, de persze ez egy állandóan változó-fejlődő egység (mármint a nyáj maga) és adaptálják magukat a környezethez. A legújabb fejlesztésük a mostanában sokszor emlegetett "beforgás", amit felkeményedésnek is szoktam nevezni: a birkák megmakacsolják magukat és egymást kezdik nézni, egy fej sem néz kifelé, nem kívánnak menni semerre. Ebből a szituból a kutya legkönnyebben harapással szedi szét őket, amit nyilván nem engedünk, így marad az adaptáció vice-versa, azaz oldja meg a kutya. Ha egy versenyen találkozunk ezzel első ízben, az bizony szívás, meg az is, ha kétszáz kilométert utazunk azért, hogy a kutyánk megtanuljon beforgó birkát indítani, de mi szerencsésen tréningről tréningre tanultuk ezt meg. Rebelle addig ugrál balanszolva azzal a csepp testével, míg elindulnak, és sokszor testtel is löki őket, Pogó pedig csattog a fülükbe és néha felugrik, Jetta ugat, és szintén ugrál, és a többieket is az ugrásra biztatom, ez engedélyezett és hatásos (úgy értem a birkára felugrani). A másik szaporcai sajátosság a fejelés (na jó, minden birka képes rá, de Szaporcán van néhány herélő-szökevény akik stikában kosok maradtak), amit szintén meg kell tanulni kezelni a kutyának, bár van az a szint, amikor inkább kivesszük azt a kost, és világos, hogy valós munkában oldja meg a kutya - meg is oldaná, attól nem félek - de mikor versenyre készülünk akkor nagyon nem jön jól, hogy harapásra biztassam őket. Jelenleg azt mondom, Szaporca akár rutintalan kutyával is megfelelő tréninghely, abban az esetben, ha a kezdő kutya dolgozik rajtuk aznap először.

blog3.jpg

Random idegen pályákon rendszerint olyan barikkal találkozunk, akik félnek a feketéktől, és a pálya túlfelén pattannak... ez megint olyan dolog, ami miatt szívom a fogam, főleg ha Bécsbe, vagy éppen Svájcba utaztam azért a terelésért (true story) de muszáj ezt a helyzetet is kezelnünk. Most ott tartunk a lányokkal, hogy ezt a bizonyos szitut kell erőltetni, mert bár a kövi verseny Szaporcán lesz, utána vár ránk ismét Svájc, és semmi jóra nem számíthatok. Az ugrós birkának is vannak tehát előnyei, és muszáj is megtanulnunk kezelni. Hó végén Szfváron elvileg ilyen falka vár ránk, nem is megyünk haza addig, míg nem sikerül azokkal is normális együtthajtást produkálni. 

 

Címkék: terelés Szaporca
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sportinchaos.blog.hu/api/trackback/id/tr9613686566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.