Edzések és hétköznapok

1. szülinapos alomtalálkozó

2013/04/10. - írta: Vikkus

pontosabban egy év, és fél hónapos, de sebaj. Hárskúton voltunk, ami szerencsére mindenkinek bejött, el is határoztuk, hogy jövünk még ide. kiskutyák már nagy kutyák lettek, szépek, okosak, nagyon jó volt újra látni őket. Jetikusz lett a legnagyobb, kis lovacska de bűbáj, még össze kell szednie a végtagjait, de jó lesz. ha nő még egy-két centit (ami benne van a pakliban) és szélesedik (azt fix, hogy fog) akkor nagyon patent pasi lesz belőle. Dana lett a legnagyobb szuka, ahogy azt előre sejtettem is, majdnem akkora lett, mint Jeti, és tovább erősödtek a jegyei, egy teljesen más típus, mint az alom többi tagja, de nagyon mutatós, kedves, bújós kiskutya. Míta tündér megismert, odajött és felugrált ránk, nagyon formás lett ő is, még erősödnie kell, de nagyon úgy fest, hogy vele összejött, amit a küllemtől reméltem és olyan lesz mint Jetta, csak erősebb. mellette pedig labdafüggő, pörgős, és stréber, ő lett számomra az alom csúcsa. lehet, hogy kiállításon Dana le tudná körözni, de Míta típusa sokkal közelebb áll az én ízlésemhez. Jay sajnos nem tudott eljönni, Karina elmondása alapján ő is elérte már Jeti méretét, és a fotókról úgy láttam, hogy ő már jobban "egyben van", mint Jetikusz, de fotók csalhatnak, majd remélhetőleg látom őt is hamar. Pogesz ahogy sejtettük a legkisebb a tesók között, viszont ezt kompelzálta a fejével és a lábával (illetve a szájával), hogy képességeiben ő volt a legjobb aznap, abban mind egyetértettünk (ehhez persze hozzá kell tenni, hogy terelés tekintetében jelentős előnye van). a harapós munkájára külön büszke vagyok, ez volt az első őrző-védője, de jobban ment neki, mint Jettának anno, szeret harapni és ugrani is (megjegyzem, amilyen porbafingó ez a minimum, ha keménynek akar tűnni), bár hangja még nincs, ígéretes amit mutatott. Jetta mama meg szárnyalt, terelésből új leckéket vettünk, őv-n meg magasan a saját szintje fölött teljesített, meg is lepődtem rendesen. biztos csak a gyerekei előtt akart felvágni... :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sportinchaos.blog.hu/api/trackback/id/tr375995694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.