A pites, staffordos vonatkozásoknak hála fent vagyok néhány olyan csoportban, amit csak reggeli kávé helyett, vagy épp nagyon ráérő időmben olvasgatok és akkor sem sokáig, a saját nyugalmam érdekében. A helyzet az, hogy a bull-típusú kutyák soha nem látott divatnak örvendenek, és ez amellett, hogy hihetetlen táptalaja a szaporítóknak és kókler "tenyésztőknek" az egész bull-típusú sportolói közösséget aláássa. Sok közhely következik, előre is bocsi.

Szándékosan használom a bull-type kifejezést, lévén az érintett kutyák 90%-a szaporított, nyomonkövethetetlen származású, vagy éppen "mentett", szigorúan idézőjelben, lévén ezt a jelzőt legtöbbször a megtért szapiskutyások használják, hisz mégiscsak jobban hangzik, mint az, hogy egy csomagtartóból vette húszezerér'. Marad egy relatív szűk állomány, akiknek viszont éppen, hogy nem kedvez a divathullám, hisz a normális árú kutyákkal háttérbe szorulnak - bár azt gondolom ez erősen a kutyák javát szolgálja. Még minimálisabb az, aki valóban használja is valamire a kutyáját. Tehát adott nekünk a borzalmasan sok kutyából mondjuk 5%-nyi lemozgatott, szerencsés esetben kézben tartott. 

A nagyobbik hányad csak azért nem okozott még tömeges mészárlást a futtatókon, mert már olyan sokadrangú keverékek, hogy szerencsére mindent elfelejtettek, eltompultak az ösztönök, nulla drive, gyenge keringés, semmi tüdő, hiába segítené a csutka szőr a jó testhűtést, a melegben megpurcannak, és a gyenge déli szellőre is allergiásak. Ja, persze nincs milyen hűtésről beszélnünk, hiszen hengeresre van hizlalva szinte mindegyik (kérdezd csak meg a gazdáját "aaazottcsupaizomNEGYVENkiló!") és a kedves gazdik a túlsúly minden előnyét kihasználják. A kövér kutya nem mozog annyit - nem is igényli, hisz örül, hogy lik van a fenekén. Idővel teljes egészében eltompul, ha volt is némi drive, 10-20kg plusz mellett hamar elfelejti. Nem szökik, mert túl nagy fizikai igénybevétel volna a számára, és nem is rombol vagy rág, leginkább csak vegetál két étkezés közt, a gazdi meg verheti a mellét, hogy ő "megnevelte". 

A gond akkor van, ha valami csodás véletlen folytán visszakacsint a Tájszonka egy valódi munkakutya ősére, és éppen nem lett tehetetlenre hizlalva. A gondok általában az ivarérés idejéhez kapcsolhatók, és ezekben a csoportokban bizony (mármint azokban, ahol gyenge a tagok szelekciója) rendszeresen előkerülnek a "mit csináljak vele?" kezdetű posztok. A történetek általában egy kaptafáról valók: Tájszonkát megszállta az ördög, és az eddig csupaszeretke kutya teljesen a semmiből és a világon minden előjel nélkül (háhh...) megtámadta, rosszabb esetben megölte a család másik kutyáját, vagy éppen a futtatón érte őt a gonosz szellem, és egy barátját szaggatta meg/-szét.. És ez megtörténik emberek HETENTE!!! Ezeknek a csudarózsaszín gazdiknak valaki kutyát adott, de ami még rosszabb, ezek az emberek úgy gondolták, ők alkalmasak egy ilyen fajta tartására...! Semmi önkritika, semmi utánajárás, legjobb esetben megkérdezik a szomszédot, akinek "ugyanilyen" van, hogy hogyan nevelte "okosra", ő válaszol (lásd: előző bekezdés) és elmegy a legközelebbi és legolcsóbb forráshoz, ahol beszerzi a kutyáját. És amíg a Tájszonka nem öli meg a Fifikét, addig ő is szórja a világ nagy igazságait arról, hogy "olyan lesz amilyenre nevelik", büszkén mutogatva a hengeres testű, még beéretlen kutyájára. 

Mindeközben hatalmas felháborodás van a harcikutyázás miatt, hisz "olyan nem létezik". Persze, majd jelezzük a Tudományos Akadémának, hogy ezentúl a 'harci kutya' helyett a 'bull-típusú terriert' használják, de attól még a probléma adott, és valósabb, mint valaha: több ezer (!!!) bizonytalan származású kutya él tökéletesen alkalmatlan, felkészületlen emberek kezében, akik a sorsfordító pillanatig nem képesek levenni a rózsaszín szemüveget. Lehet persze szidni a "kiskutyásokat", és valóban jár a pofon mindenkinek, aki egy yorkit/csivit/valaminyézét nem tud pórázfegyelemre nevelni, de azok legalább gyenge szájjal és apró testtel rendelkeznek. Viszont rajtuk kívül még rengeteg, a kutyáját szerető, és normálisan nevelő ember sétálgat ugyanezeken a futtatókon/utcákon, és sajnos teljesen jogosan félnek attól, hogy egy borzoló-pipiskedő Tájszonka egyszer csak átfordul egy heves játék során, és ők majd tehetetlenül nézik végig a saját kutyájuk halálát.

Ne csodálkozzunk hát a közvéleményen, a médián - aki a közvéleményből szívja az erejét - és a kutyás társadalom megoszottságán sem, hisz masszívan ott van a káros ostobaság a fejekben. És míg ez a hatalmas nagy számú réteg fel nem ocsudik, ennek soha nem lesz vége... Vagy megint jön egy fajtakorlátozás, és akkor aztán lehet pillogni...