A finishben...

Lesz ez a HDR dolog, mi meg egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már csak egy hét van vissza a versenyig... Az elmúlt két hónapban voltak rosszabb napok és egészen fantasztikusak, összességében pedig elmondható, hogy ez az egész futás, a sportoló közösség, és egy versenyre való készülés nagyon sok pluszt adott nekem-nekünk. 

Én ugyebár kvázi a nulláról indultam... korábban megesett, hogy havi egy-két alkalommal elmentem futni, de a legnagyobb teljesítményem az volt, hogy megállás nélkül lefutottam az öt kilométeres "kis kört". Most már heti 2-3x megyek, általában összeszervezve barátokkal, variáljuk a tempót, a távot, figyelünk a légzésre, a technikára, és nézzük az időket, nem csak távot. 5-6km a standard táv, a 3-4 a rövidített.

Mindeközben rájöttem, mennyi minden van a futásban, mennyi pluszt tud adni. Kezdem felfedezni a titkait, hogyan tegyem a lábam úgy, hogy kifussak a világból (de tényleg, egy bizonyos tempóban úgy érzem, a végtelenségig el tudnék futni), és hogyan lépjek úgy, hogy másnap érezzem is: sportoltam valamit.

Tegnap megjöttek a futóhámok is, és egy új összekötő szár, ami a múltkori "tesztem" összehasonlító elemzésének szerelemgyereke - tehát vékony, mint a Musher, de Vagus-nál készült, tehát bitang erős. A hámok is tökéletesek, ez nem csúszik fel a nyakukba, nem töri fel a hónaljat, tudnak benne dolgozni a kutyák, Rebelle sem zihált, pedig tegnap aztán rendesen húzott. 

Ez az időszak (mondhatnám, hogy a futás volt, vagy hogy a HDR-re készülés, vagy hogy a csapat, de inkább mind, együtt) átsegített a holtponton, az 'utálokfutni' érzésen, és megmutatta, milyen eufóriát ad az, ha végre elérsz valamit. Nem világmegváltó eredményt, csak egy olyat, amit korábban sosem gondoltál volna magadról. Mondjuk, hogy lenyomsz egyben 7,2km-t. Futva. Egy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy én ezt teljesítem, biztos, hogy körberöhögöm. De megvolt, és majd valamikor - a verseny után - nekifeszülök egy tizesnek is. 

Túlestem egy csúnyább mélyponton is - ezért volt a nagy csend a blogon - a múltkori nagy csúcs után olyan nagy volt a boldogság, hogy az azt követő táppénz (a nagy hajtásban összeszedtem egy szalaghúzódást, de olyat, hogy nem bírtam terhelni a bal lábam...) egészen elkettyentett. Nem volt kedvem írni, pedig a sérülés önmagában is fontos téma... A rövid konklúziónk, hogy a kutyás futás előtt muszáj-muszáj alapon mindig legyen egy rövidebb bemelegítő futás, kötelezően totyogó tempóban. És persze csak a legjobb cipő, és Richtofit, és nyújtás... Persze eső után köpönyeg, ezzel a húzódással kiesett egy hét, sőt, megvan az másfél is, és utána úgy álltam vissza  hám mögé, mintha egy évet hagytam volna ki. Kétségbeejtett, hogy elfogyott az erőm, nem bírtam lépni, nem volt tüdőm... pedig még nem is volt hosszú idő!

De nyomtuk, mert ha feladom, már mit sem ér az egész. Két edzés kellett, és visszatértem oda, ahol sántaság miatt abbahagytam. És Rebelle-lel tegnap jó idővel, jó tempóval, délután mentünk egy erős öt kilométert (általában reggel szoktunk, hogy minél hidegebb legyen). Kellemes felhős-szeles időnk volt délután fél hét - hét fele, de azért melegebb, mint hajnalban. A nap hőse viszont Pogo volt apjával, aki "nagy kört" ment, ráadásul azt is kibővítette, a 7,2-ről 10,2km lett, mindezt 10km/h-s átlaggal! 

Holnap reggel még futunk egy kicsit (céges csapatépülés lesz, mindenképp kutyátlanul megyek), aztán vasárnap reggel Falka edzés, utána jövő héten még valamelyik nap beiktatunk egy futást keddre vagy szerdára, de utána pihi lesz, és végre HDR!