Kutyáim és a sport

Kis karám - nagy gondolatok

2016/11/27. - írta: Vikkus

Azzal tudsz dolgozni, amid van, és mikor a drankák hiánya miatt egy meglehetősen pici helyre szorulsz be húsz rackával, akkor előveszed a kreativitásodat. 

Tegnap ismét Szaporcán jártunk, most már kijelenthető, hogy a birkák bekutyázódtak, bár az emberre tapadós robotbirka üzemmód még nem megy (nem is baj), már szépen bírják a terhelést. Két kölyökkel kezdtünk, ott alapozás ment, balansz, egyenes haladás, és Alice esetében némi lassítás és fegyelmezés :-) 

A kreativitásunkat később, a bordereknél kellett elővenni, hisz a balansz, az irányok már mennek szépen mindenkinek, és az 50nm-en forgolódást előbb-utóbb a kutya, a gazda és a birka is megunja. Így (mivel a borderhez még annyira sem értek, mint az interbreedhez) javasoltam nekik a lehívás (megállítás) tanítását, az irányok fixálását, magyarul elkezdtük pontosítani, tudatosítani az eddigi munkát. Nova egyelőre még agilitys íveket tart (jó szűken fordul), volt néhány próbálkozásunk különböző módszerekkel (nem akarom részletezni, mert még esetleg kihullik olvasás közben a témához értő borderesek haja :) ), valamelyest javult is a helyzet, de azért kiváncsi vagyok mit mond erre egy profi (legközelebb már trénernél gyakorolnak).

blog_1.jpg

Jettánál próbáltam elkezdni rendesen dolgozni, de ő meg humorrépát reggelizett, és lepkekergető mókusfutás-üzemmódban ugrálta végig az egészet. Kijelenthetjük, hogy elmúlt belőle minden feszkó, amit Svájcban beletettem, és még néminemű haladást is produkáltunk, bár ez nem volt szignifikáns, már csak azért sem, mert végig teli pofával röhögtem a kutyámon. A távoli irányítás zászlaját tűztem ki egyébként a pásztorbotomra, ez már elindult valamilyen úton, csak még nem vált tökéletessé. Sajnos amíg Jetta fejében nem áll össze, mit szeretnék, addig úgy néz ki a dolog, hogy "El!" (elhajtás) jóóóó, "Jobb fele" (próbálkozom most ezzel, hisz a Jobb elé egyben gyűjtést is jelent), jóóóó, NEM JÓÓÓ, "El!" és így tovább... ő elindul, majd elindul a jelzett irányba, aztán én rászólok, aztán visszajön és nem érti. Persze adom neki a dicséretet is a hörgések mellett, de nem ez volt a napja annak, amikor megvilágosodik.

blog2.jpg

Pogo hozta a szintet, brutál módon pörgött, feszült volt, de irányítható. Volt egy-két kilengése, de a főbb problémáival szépen haladtunk. Az elhajtást végül nem kezdtem el vele, ahhoz egy olyan tréninget szeretnék, aminek az elején le tudom fárasztani, itt viszont nemigen akadt kihívás. Irányokat erősítettünk, teljesen körbefuttattam a nyáj körül (ez már ment a lehívás nélkül is), fektetés, helyben maradás, menet közbeni lehívás, majd kifutás. A tréning megkoronázása egy kifutás közben megállítás volt. Elégedett voltam vele, no. 

blog3.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sportinchaos.blog.hu/api/trackback/id/tr111999198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása